Tarts velünk a Chobén egy vízi utazáson
AZ ÉBREDJETEK! DÉL-AFRIKAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
EGY hajón ülünk Afrika déli részének kellős közepén a Chobe folyón. Elérkezett vakációnk fénypontja. Hallgatjuk, miként ütközik a víz lágyan hajónk oldalának, miközben az utasok beszállnak a hajóba. A parti nádast ide-oda lengeti a kellemes szellő. Hálásak vagyunk, hogy a felhők eltakarják a forró afrikai napot.
„Remélem, hogy előjönnek az elefántok, hogy délután a megszokott időben szomjukat oltsák” — mondja Jill, az utazást szervező szálloda reklámfőnöknője. Mi is reméljük. A Chobe folyó híres az elefántjairól. Botswana északi részén, melyet a Chobe folyó szegélyez, becslések szerint 45 000 elefánt él — Afrika déli részén itt élnek a legsűrűbben. „De — int azért óvatosságra bennünket Jill — a jelenlegi esőzések miatt már három napja nem láttunk elefántot.”
A Chobe folyó persze elég sok látványosságot ígér. A hajón négy döglött halat látunk egy tálcán. „Mindig találunk halászsasokat, akik arra várnak, hogy halakat dobjunk a vízbe” — mondja Rainford, botswanai hajóskapitányunk. Sikerül-e lefényképeznünk valamelyik sast, mielőtt lecsap a vízre, hogy felkapja eleségét? Izgatottságunk egyre fokozódik, amint egy másik turistahajó, a The Fish Eagle halad el mellettünk. A mi hajónk neve Mosi-Oa-Tunya, amely a Viktória-vízesés afrikai neve. A Chobe folyó a hatalmas Zambezibe ömlik, mely innen körülbelül egy órányi út után zúdítja a mélybe óriási víztömegét a híres vízesés formájában.
Akár hiszed, akár nem, alighogy a Mosi elhúz mellettünk, kétcsöves látcsövünk előterébe kerülnek az elefántok. De sajnos elég távol vannak tőlünk, és mindjárt visszatérnek a bozótosba. „Három héttel ezelőtt — emlékezik vissza Sandy, a túravezetőnk — százszámra láttunk csordába verődött elefántokat.” Ezután hat kudu vonja magára figyelmünket, amint ránk merednek a partról. Egy motorcsónak közeledtére rendszerint eliramodnak ezek az antilopok. „Úgy tűnik, ők nem félnek annyira egy hajótól” — mondja Sandy.
A lágy galambturbékolást hirtelen egy éles, átható kiáltás szakítja félbe. Milyen madár hangja ez? „Az afrikai halászsas e karakteres harsány kiáltása a Chobe folyó jellegzetes vonása” — magyarázza Dr. Anthony Hall-Martin az Elephants of Africa című könyvében. E fenséges madarak közül négy a folyó mentén sorakozó fákról les bennünket. Gyorsan beállítjuk kameráinkat, miközben Sandy halat dob a vízbe. Mint egy végszóra, az első madár otthagyja a fa koronáját és felénk vitorlázik. Rögtön hallani a víz csobbanását, ahogy a vízbe érve a halba mélyeszti erős karmait. Majd fenséges szárnyait meglibbentve felemelkedik a víz színéről, miközben egy diadalmas WHOW-kayow-kwow kiáltás hagyja el a torkát. Félelemmel vegyes bámulattal tölt el szemeinek, karmainak, hangjának és szárnyainak ez az összehangolt működése, amelyet a madár piciny agya irányít. A hajón a fényképezőgépek kattanásán kívül minden más hang elcsitul, ahogy ez a fantasztikus teljesítmény még háromszor megismétlődik.
Ahogyan hajónk tovább halad, egy 26 elefántból álló csorda tűnik fel, vannak köztük elefántbébik is, amelyek játszadoznak a vízben. Miközben figyelem őket, eszembe jutnak Bruce Aiken The Lions and Elephants of the Chobe című könyvének szavai: „Mihelyt csillapították szomjúkat, a felnőttek hideg vizet szívnak fel ormányukba, és kényelmesen lelocsolják egész testüket. Néhányan, különösen a még nem teljesen kifejlett példányok és a bikák, beljebb merészkednek a folyóba, játékosan körbeúsznak és kergetőznek, gyakran csak ormányuk vége látszik ki a vízből, hogy azon keresztül vegyenek levegőt. A legjobban a borjak szórakoznak. Ezzel elkezdődik a játékidő, és ők szakadatlan ficánkolnak és kergetik egymást . . . Szomjukat csillapítják, majd kétségtelenül kedvenc foglalatosságuk következik, az iszapfürdőzés . . . Nem sokkal ezután az öreg tehenek, elég játékrontóan, kiadják a megfellebbezhetetlen parancsot az indulásra.”
Sajnos, nagy kétemeletes hajónk közeledtére a „játékrontó tehenek” nyugtalanok lesznek, és elterelik innen csordájukat, de annyi időnk még van, hogy néhány fényképet készítsünk róluk.
Még véget sem ért a nap, és a Chobe folyón újabb meglepetés vár ránk. A szomszédos Kalahári sivatagból jövő por miatt a folyó átellenében igen látványosak a napnyugták. Este van az az idő, amikor a kényelmes vízilovak kezdenek el mocorogni; elindulnak kifelé a vízből, hogy elfogyasszák éjszakai lakomájukat. Nagy hajónk biztonsága határozottan előnyt jelent számunkra. „Egész közel lehet menni hozzájuk anélkül, hogy félnünk kellene tőlük” — mondja Rainford.
Vadlibák harsány, mély gágogása jelzi megérkezésünket a folyó egyik szigetének mentén lévő víziló fürdőzőhelyhez. Egymás után tűnnek fel a vízből felbukkanó vízilovak nagy fejei mindkét oldalon. Nyitott szájjal hirtelen egymásnak támad két víziló — hatalmas szájukban egy ember guggolva elférne. A sziget közelében a sekély vízből egy másik víziló sétál egyenesen felénk — olyan közel, hogy óriási teste szinte befogja fényképezőgépünk lencséjét. Ahogyan mélyül a víz, úgy bukik alá hirtelen a feje, és csak óriási hátrésze áll ki a vízből. Ezután, a levegőt tüdejéből kibocsátva, lemerül az óriási test.
Meglepődve vesszük tudomásul, hogy a víziló négy tonnányi súlya ellenére, milyen fürgén tud mozogni a vízben. „Előnytelen teste ellenére gyorsabban tud úszni, mint sok hal, és a tiszta vízben gyakran lehet látni, milyen gyorsan úszik épphogy a felszín alatt” — mondja Bradley Smith a The Life of the Hippopotamus című könyvében. Vagy ha ahhoz van kedvük, szívesebben táncolnak a folyó mély medrében erőteljes lábaikkal. Pontosan úgy, ahogy az ember Teremtője mondja:
„Íme, itt van a víziló, én teremtettem, miként téged is. Füvet eszik, mint a bika. Nézd, milyen erős az ágyéka, milyen dinamikus erő árad hasának izmaiból. Ha árad is a folyó, nem esik pánikba. Biztonságban érzi magát, még ha szájáig ér is a Jordán [folyó]” (Jób 40:15, 16, 23, [40:10, 11, 18, Károli]; Referencia Biblia lábjegyzete). Látva, hogy „a dinamikus energia” milyen félelmetes példányai vesznek bennünket körül, felismerjük, mennyire szükséges tiszteletünket kimutatnunk Az iránt, aki ezeket teremtette. „Megfoghatjátok-e őt szemtől szembe? Lehet-e karikát tenni az orrába?” — kérdezi Jehova Isten eszünkbe juttatva emberi korlátozottságunkat (Jób 40:24, [40:19, Károli]).
Miközben figyelmünk megoszlik a csodás naplemente és a vízilovak között, kénytelenek vagyunk abbahagyni a nézelődést, mert eljött az idő, hogy hajónk visszaforduljon. Később, a folyó partján szalmakunyhónkból ámulattal szemléljük, miként változik rózsaszínbe és narancsszínbe az égbolt, és ahogy a színek tükröződnek a vízben. Elmerengünk azokon a megragadó dolgokon, amelyeket láttunk és hallottunk. „Ha igazán közelebb akarnak kerülni a vadvilághoz — mondja tanácsként Sandy — egy kis motorcsónakot kell igénybe venni.” Megfogadjuk tanácsát, és következő délután bérbe veszünk egy motorcsónakot.
Ez alkalommal, a veszélyes vízilovak kivételével, valóban közelebbről tudjuk megtekinteni a vadvilágot, és még a nádat és a vízililiomot is megsimogathatjuk. Megfigyelhetjük a tarka jégmadarakat, amint mozdulatlanul lebegnek a víz felett hal után kutatva. Más színes madarak is körberepülnek bennünket: a barna csuklyás jégmadarak, a fehér mellényű darázsevők és a kisebb csíkos fecskék. Itt vannak aztán a nagyobb madarak, amelyek igen kedvelik a folyók szigeteinek biztonságát — az egyiptomi libák, jacanák (gázlómadarak), kormoránok és gémek, hogy csak néhányat említsünk. Közben elhaladunk egy félig vízbe merülő fa mellett, melyet néhány előbb említett madár ékesít.
Végül is megérkezünk arra a helyre, ahol előző nap az elefántcsordát láttuk. Most egy magányos bikára bukkanunk, amely nem vesz rólunk tudomást, és békésen folytatja evését és ivását. De amikor indulni készülünk, hirtelen egy elefántmama tűnik fel a sűrűből kicsinyeivel együtt. Megtorpan, amikor meglát bennünket. Reménykedve még a lélegzetünket is visszafojtjuk. Közelebb jön-e, vagy sem? Hálásak vagyunk, amikor elszánja magát a kockázatra, és kicsinyeit közel engedi hozzánk. Micsoda látvány ahogy az anya, a fiatalabb elefánt és a bébi rohan felénk!
Aiken ezt írja az oroszlánokról és elefántokról szóló könyvében: „Könnyű elképzelnünk, mennyire szomjasak lehetnek ezek az órási állatok . . . hiszen mindennap nagy hőségben teszik meg a hosszú utat a folyóig. Amennyire csak tudnak, tempósan igyekeznek áttörve a bozótoson, és egyenesen az ivóvíz felé tartanak. Gyakran eszeveszett futásban teszik meg az utolsó ötven vagy száz métert, ahogy megérzik az éltető víz szagát.” Valóban, ámulattal nézzük, amint sorban mindhárman megállnak és inni kezdenek, középen kicsinyüket védve. De már későre jár, és nekünk sötétedés előtt vissza kell térnünk.
Az elefántokon kívül bivalyokat, krokodilokat, pukut (rövid szőrű víziantilop), kudut, víziantilopot, impalákat, babuinokat és varacskos disznókat láttunk. Nem tehetünk róla, szívünket mély elismerés érzése tölti el Az iránt, aki ezt az elképesztően változatos vadvilágot alkotta, és aki ilyen kedves környezetbe helyezte őket. A száraz évszakban madarak és állatok nagy csapatai követik a folyók vonulatát, és még oroszlánok, leopárdok és rinocéroszok is láthatók itt.
Élhetsz bár távol Afrika e félreeső helyeitől, reméljük, hogy e vízi utunkon velünk tartva egy kicsit talán jobban magad elé tudod képzelni azt a nagyszerű látványt, amely azokra a turistákra vár, akik végig utaznak a Chobén.
[Kép forrásának jelzése a 18. oldalon]
Valamennyi fametszet: Animals: 1419 Copyright-Free Illustrations of Mammals, Birds, Fish, Insects, etc. by Jim Harter