A Spanyol flamenco volt az életünk

NAGY különbség van a gitározás és a trombitálás között. Bár 17 éves korom óta nagyon kedveltem a flamenco gitárt, mégis bizonyos tekintetben a trombita változtatta meg az életem folyását. Ez akkor történt, amikor 1975-ben a Spanyol Légierőnél szolgáltam. De először hadd fejtsem ki, miért szerettem meg a gitárt.

Verdunben, Spanyolország forgalmas földközi-tengeri kikötőjének, Barcelonának egyik munkáskerületében nőttem fel. Édesapám flamenco költő és rajong a flamencóért. Édesanyám flamenco énekes. (A flamenco az andalúziai zene, ének és tánc páratlan megnyilvánulása, amelynek első művelői cigányok, arabok és zsidók voltak több évszázaddal ezelőtt.) Édesapám eredetileg az andalúziai Baenából, Córdobából származott s természeténél fogva kedvelte a flamencót és ő biztatott, hogy kezdjek gitározni. Két évig jártam gitárleckékre egy magántanárhoz, utána állást kerestem. Az elhelyezkedéssel nem volt semmi gondom. Mivel rengeteg turista fordul meg Spanyolországban, a flamencónak igen nagy keletje van.

Egy flamenco-duó alakul

A katonai szolgálatom befejezése után a barcelonai El Cordobés nevű tablao-nál dolgoztam. A spanyol tablao vagy tablado szavunk, amely a nyilvános flamenco előadásra utal, a tablas-ból, vagyis deszkákból készült faszínpadot jelenti, amelyen a flamenco táncot szoktuk bemutatni. Rendszerint gitárral kísértem a női és a férfi táncosokat (bailaores és bailaoras) és az énekeseket (cantaores), akik a flamenco előadás szokásos résztvevői. Azoknak, akik nem nagyon jártasak a flamenco énekben és táncban, csak annyit tudok mondani, hogy a flamenco olyan művészet, amely talán Spanyolország arab megszállásának idejére nyúlik vissza (VIII—XV. század). A múltban főleg cigányszármazású művészek gyakorolták.

Amikor az El Cordobés-ban dolgoztam, igen nagy hatást gyakorolt rám egy fiatal táncosnő, aki csatlakozott a társulatunkhoz. A Katalóniából származó Yolanda fekete hajú és fekete szemű, vibráló, törékeny alkatú táncosnő volt. Életemet teljesen megváltoztatta azzal, hogy a feleségem lett. A Barcelona közelében lévő Santa Coloma de Gramanet nevű katolikus templomban esküdtünk meg 1978-ban. De ő vajon hogyan került a flamenco tánc világába? Erről hadd beszéljen ő.

Véremben volt a tánc és a zene

Yolanda: Gyermekkorom óta a spanyol zene világában éltem. Édesapám nagyon szerette hallgatni a jellegzetesen katalóniai szardána zenét, édesanyám és nagymamám viszont állandóan az aragon vidám njotákat énekelte. Mivel a lábaimmal baj volt, az orvos azt ajánlotta, hogy tornázzak. Így elkezdtem balettet tanulni. Amikor hét éves lettem, láttam egy lányt, aki flamencót táncolt. Annyira megszerettem, hogy az édesanyám beíratott egy ilyen flamenco tánciskolába.

Mivel jól ment nekem a tánc, kezdtem fellépni peñas flamencas-ban, vagyis kis flamenco színházakban. Egyik nap, 14 éves koromban, amikor édesanyámmal Barcelona belvárosában a híres Rambla de las Flores mentén sétáltunk, észrevettünk egy hirdetést El Tablao Flamenco, El Cordobés címmel. Azt javasolta édesanyám, menjünk fel és kérdezzük meg, nincs-e szükségük egy táncosra. Már aznap este felléptettek. És ki volt a gitáros? Francisco (Paco) Arroyo, akihez késöbb hozzámentem feleségül! De most visszaadom a szót neki.

A trombita és a változás

Hogyan kerül a történetembe a trombita? Nos, 1975-ben katonai szolgálatomat töltöttem a légierőnél (Academia General del Aire) Murcia tartományban La Manga del Mar Menor katonai börtönben. Én voltam a börtön trombitása, és trombitaszóra gyülekeztek a tisztjelöltek a nap különböző időszakában.

Ott, szolgálatom közben, észrevettem egy fiatal elítéltet, aki csendes, alázatos ember volt. Kíváncsi voltam, miért került börtönbe. Ezért hát egyik nap megkérdeztem tőle. A börtönszabályok miatt eleinte vonakodott attól, hogy válaszoljon, de én nem tágítottam. Tudni akartam. Erre elmondta, hogy a katonai szolgálatot keresztény lelkiismereti okból megtagadó személyként volt ott mint Jehova Tanúja, és személyes meggyőződése alapján nem volt hajlandó katonai szolgálatot teljesíteni. Kíváncsi voltam hitnézetére, erre elmondta, hisz a Bibliában és hiszi, hogy a világ jelenlegi állapota meg lett jövendölve abban a könyvben. Én sohasem olvastam még a Bibliát, így megkérdezte tőlem, szeretnék-e egyet? Azt feleltem, szeretnék.

De hogyan tud majd Bibliát szerezni nekem egy fogoly, akinek tilos volt a prédikálás? Az egyik nap Tanútársai hoztak neki egy kosár narancsot és a gyümölcs között elrejtve ott volt egy Biblia és Az igazság, mely örök élethez vezet című könyv. Titokban átnyújtotta nekem ezt az irodalmat, de utána már nem tudtam vele találkozni. Nemsokkal ezután kiléptem a légierőtől és visszatértem Barcelonába. Bárcsak ismerhetném a nevét! Mennyire szeretnék vele ismét találkozni, hiszen első ízben ő mutatta meg nekem a Biblia igazságát.

Kiszabadulva a flamenco szorításából

Ahogyan már korábban említettem, Yolandával házasságra léptem. Körülbelül egy év telhetett el, amikor az egyik nap kopogtattak az ajtónkon. Yolanda nyitott ajtót, két Jehova Tanúja állt ott. Azt mondtam neki, küldje el őket. De aztán eszembe jutott az a fiatal férfi, akivel a börtönben találkoztam és akitől a könyveket kaptam. Betessékeltem őket és rögtön kérdezgetni kezdtem őket. Látták, hogy itt újabb látogatás szükséges. Így a következő héten elkezdődött a bibliatanulmányozás.

Hamarosan a családban ellenállást tapasztaltam. Édesapám ezt mondta: „Inkább lennél, fiam, tolvaj, mintsem Jehova Tanúja!” Ez az ellenállás arról győzött meg, hogy jobb lesz, ha más országban keresünk munkát, távol a családtól. Így 1981-ben munkaszerződést kötöttünk és Venezuelába mentünk. Hamarosan felkerestek misszionárius Tanúk és tanulmányozni kezdtek velünk. Bár egy idő óta kapcsolatban voltunk a Tanúkkal, de igazi előmenetel nem mutatkozott nálunk. Végül, 1982-ben az Egyesült Államokban telepedtünk le és Los Angelesben, Kaliforniában egy spanyol étteremben kaptunk munkát.

Mindkettőnk családja részéről tapasztalt negatív fogadtatás ellenére 1983-ban végül is alámerítkeztünk Los Angelesben. Édesapám akkora ellenszenvet érzett irántam, hogy azt mondta, hagyjam el nevemből az ő Arroyo családnevét. Ám azóta neki is megváltozott a véleménye és most már szívesen fogadja a Tanúkat. Továbbá az egyik nővérem jelenleg tanulmányozza a Bibliát.

Egy másik ok, amiért csak oly sok idő után merítkeztünk alá, az volt, hogy nagyon belemerültünk a flamenco világába. Ez az élet teljesen lekötötte az estéinket, hiszen éjszakai mulatókban és éttermekben kellett fellépnünk. Az ottani társaság nem mindig a legjobb volt nekünk, keresztényeknek. Az étterem tulajdonosa azt kívánta tőlünk, hogy karácsonykor és születésnapi rendezvényeken is szórakoztassuk a vendégeket, de mi nem akartunk megalkudni. Így hát végül is otthagytuk ezt a világot.

Időközben két gyermekünk született: Paquito és Jonathan. A család eltartása érdekében most gitár- és táncórákat adunk fiataloknak, akik helybe jönnek hozzánk, az otthonunkba. Így több időt tudunk a családra és a szellemi dolgokra fordítani, beleértve időnként a megnövelt nyilvános prédikálószolgálatot is.

A flamencónál is fontosabb dolog

A flamencót igen sokféle változatban és stílusban adják elő, az igazi spanyol ősi folklór egyik megnyilvánulása ez. Még mindig kedveljük mindketten a flamencót mint zenét és mint az emberi érzések kifejezésmódját. Persze azt is tudjuk, hogy az életben fontosabb dolog is van, mint a flamenco — ez pedig Isten és embertársaink szolgálata.

Nagy örömet találunk abban, ha hispániai testvéreinkkel együtt kikapcsolódhatunk és néhanapján fiestát rendezhetünk mexikói és spanyol zeneszámok és tánc kíséretében. Milyen öröm látni az egységet Jehova népe között, amely sok nemzetből jön elő! De milyen öröm lesz hamarosan valamennyiünk számára, amikor megoszthatjuk majd zenei élményünket Isten megígért új világában a megtisztított, tiszta és békés földön! (Francisco [Paco] és Yolanda Arroyo elbeszélése nyomán.)

[Képek a 18. oldalon]

Családunk készen áll, hogy házról házra prédikáljon

Flamenco bemutató egy baráti csoport előtt