Létszámleépítés — A munkavállalók rémálma

„Úgy ért, mint a villámcsapás. Szinte ledermedtem” (Egy távközlési rendszer kezelőnője, 44 éves)

„Rettenetes csapás az ember önbizalmára. Értéktelennek érzed magad” (Pénzügyi főelőadó, 38 éves)

„Milyen gazdasági rendszert hoztunk létre, ha az éppen az erejük teljében lévő embereket áldozza fel?” (Ruházati ipari előadó, 47 éves)

MILYEN közös tapasztalaton estek át ezek az emberek? Nos, mindegyik átélte, milyen megrázkódtatással jár, ha valakit elbocsátanak az állásából.

Tekints egy pillanatra még egyszer ezeknek a dolgozóknak az életkorára. Nem kezdőkről volt szó. Érthető módon úgy érezhették, hogy némiképp biztos a foglalkoztatottságuk. És azokban az években jártak, amelyek kereset szempontjából a legjobbnak számítanak. De gyorsan és váratlanul megszűnt az állásuk. „Azt mondták, tegyem rendbe az íróasztalomat és csomagoljam össze a személyes munkaeszközeimet — mondta a fent említett távközlési rendszer kezelőnője. — Menesztettek, méghozzá azon nyomban. Kész! Ennyi volt!”

Mi történt?

A gazdasági létbizonytalanság persze nem újkeletű. Sok országban a viszonylagos virágzás időszakát a hanyatlás vagy a válság évei követik. Már az Öböl-háborút megelőzően is azt mutatta az egész világon tapasztalt jelenlegi gazdasági hanyatlás, hogy mennyire törékenynek bizonyulhatnak a gazdasági rendszerek még a viszonylagos jólét évei után is. Sokan, talán életükben először rádöbbentek arra, hogy többé nem tekinthetik biztosnak az állásukat és a jövedelmüket.

A gazdasági lelassulásnak a dolgozókra gyakorolt hatása elképesztő volt. Vállalatok arra kényszerültek, hogy a minimumra csökkentsék a költségeket. Emiatt gyakran került sor nagyarányú létszámleépítésre. Volt olyan időszak, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet gazdagabb és fejlett iparú tagországaiban is összesen mintegy 25 millió ember volt munkanélküli.

„Szinte naponta érkeznek telefonhívások nagy vállalatoknál dolgozó barátaimtól, akiket elbocsátottak — mondta egy belsőépítésznő. — Számos vállalatnál, ahol munkakapcsolataim vannak, az üzleti ténykedés a tavalyinak a felére esett vissza.”

A munkáselbocsátások a fizikai dolgozók életének mindig is velejárói voltak. A jelenlegi gazdasági hanyatlásban viszont a szellemi dolgozók közül is egyre többen veszítik el állásukat. „Ezek egykor a gazdasági rendszer megbecsült állásait jelentették — mondta Dan Lacey, a Workplace Trends üzemi folyóirat szerkesztője —, olyan állások voltak, amelyek lehetővé tették, hogy házat vásároljunk valamely szép környezetben és két autót tudjunk tartani.”

Az elmúlt néhány évben sok ilyen állás szűnt meg. Az így elbocsátott dolgozókra óriási teherként nehezedett az a gond, hogy ott álltak — ahogy a Newsweek mondja — „adóssággal a nyakukban, kisgyermekeikkel, nagy számlákkal és egyre bizonytalanabb jövővel”.

Mik a kihatásai?

Mindennek kettős kihatása van: Az elbocsátott dolgozókat ez anyagilag is, és érzelmileg is érinti. Az anyagi veszteség teljesen nyilvánvaló. Ha kevesebb a bevétel, az életszínvonal is ehhez fog igazodni. És a munkanélküliség érzelmi kihatással is bír.

Például megváltozik a fiataloknak a biztos állással kapcsolatos szemléletmódja. Normális, elfogadott életmóddá válik az alkalmi munka. A The Wall Street Journal megjegyezte, hogy a meg-megismétlődő munkanélküliség Nagy-Britanniában azt jelenti a fiatalok számára, hogy „nem tudnak felnőttekké válni”.

Mélyebb érzelmi következményekkel jár az, ha valakit több év után küldenek el biztosnak látszó állásából. „Amikor munkáselbocsátás van — mondta Neil P. Lewis, vállalati pszichológus —, akkor nemcsak a folyósított bér elmaradásáról van szó, hanem az ember veszít az önbecsüléséből is.”

A pszichológusok azt is megjegyezték, hogy az elbocsátás hasonló lelki megrázkódtatást okoz, mint az, amikor valaki elveszíti egyik szeretett hozzátartozóját vagy mint az, amit egy válás átélése jelent. A kezdeti sokkhatás után haragérzés támad, ezután jön a szomorkodás és végül a belenyugvás. „Egyesek két nap alatt átesnek ezeken a fokozatokon — mondja Lewis. — Másoknál ez heteket, vagy hónapokat vesz igénybe.”

Az elbocsátott dolgozóknál az érzelmi sérülés abból is lemérhető, hogy ezek az egyének hajlamosabbakká válnak rászokni az ivásra és a kábítószerezésre. A kilátástalanság családon belüli veszekedésekhez és a családi élet felbomlásához is vezethet. „Az ilyen kétségbeesésből fakadó érzéseknek valahol ki kell robbaniuk — jelentette ki Stephen Pilster-Pearson, a Wisconsin Egyetem (USA) munkavállalókat támogató részlegének igazgatója — és természetesen egyik ilyen hely a családi otthon.”

Egy egyetemet végzett hongkongi fiatalember ennél sokkal tragikusabb módon reagált az öt éve tartó munkanélküliségére: véget vetett az életének. Vonat alá vetette magát.

Ha tehát valaki elveszíti állását, ez nem csak a pénztárcájára lesz kihatással. Nagyon fontos túllátni a probléma pénzügyi szempontjain. Kétségtelenül erős érzelmi felindulások vehetnek erőt rajtunk, de a családoknak ilyenkor össze kell tartaniuk és közösen kell fáradozniuk a megoldáson.

[Kiemelt rész az 5. oldalon]

Vége a gazdasági növekedésnek?

Az elmúlt évben attól tartottak, hogy a pénzvilág tengerét világszerte viharos szelek korbácsolják fel. Nézzünk néhány példát erre:

Franciaország: „A világ az eddig ismert leghosszabb gazdaságnövekedési korszak végéhez érkezett . . . Noha az európai országoknak rövid időtávon nincs mitől félniük, hála a német újraegyesítésből fakadó gazdasági felvirágzásnak, azt azonban nem remélhetik, hogy teljesen elkerülhető számukra a hanyatlás . . . A piacok érzékelik e veszély közeledtét” (Le Monde, Párizs).

Brazília: Az Egyesült Államokban elkezdődött gazdasági hanyatlás „elkerülhetetlenül áttevődik iparilag fejlett más országokra is, aminek eredményeként nagyobb mértékben korlátozzák majd a kevésbé fejlett országokból származó export felfutását” (Fôlha de S. Paulo, São Paulo).

Nagy-Britannia: „A brit gazdasági helyzet, amelyet a mélyen gyökerező infláció, a magas kamatlábak és a lassú növekedés jellemez, szintén nem tűnik valami rózsásnak” (Financial Times, London).

Kanada: „A sokkal kevesebb munkaadó sokkal kevesebb munkást keres” (The Toronto Star).

Németország: „Az olajár-emelkedés miatti 1973-as sokk mai párhuzama már látható . . . és éppígy a gazdasági hanyatlás jelei is” (Neues Deutschland, Berlin.)

Japán: „A telekárak gyorsító szerkezettel ellátott bombaként ott helyezkednek el a világgazdaság szívén. Ha a bomba felrobbanhatna, és a telekárak zuhanni kezdenének, a japán bankok összeomlanának, mivel a japán földre alapozott kölcsönök szinte értéktelenné válnának. Ez viszont világszerte hanyatlást indítana el” (Australian Financial Review, Sydney).

Az Öböl-háború befejezése 1991 elején szerte a világon új reményeket hozott a gazdasági tevékenység fellendülését illetően. De az is nyilvánvaló, hogy az egyes országok gazdasági rendszere mennyire törékeny, különösen, ha figyelembe vesszük, milyen óriási adósságteher nehezedik immár számos országra.