Munkanélküliség — Miért?

SZÁMOS országban sok ember arra kényszerül, hogy kemény fizikai munkával tartsa el magát, melynek során hosszú órákon át fárasztó iramban dolgozik, és talán még veszélyes munkát is kell végeznie kevés fizetésért. Más országokban mostanáig sokan biztosak voltak abban, hogy ha egyszer egy nagyvállalat vagy állami kézben lévő igazgatási ágazat alkalmazza őket, a nyugdíjig biztos állásuk van. Ám ma már nem úgy tűnik, hogy az üzletek vagy vállalatok képesek kívánatos állást és bármilyen szintű biztonságot nyújtani a foglalkoztatottságot illetően. Miért?

A nehézség okai

Fiatalok ezrei még első munkahelyüket sem tudják megszerezni — akár van főiskolai végzettségük, akár nincs. Olaszországban például a munka nélküli embereknek több mint egyharmada 15 és 24 év közötti. Növekszik azon emberek átlagéletkora, akik dolgoznak és megpróbálják megtartani munkájukat, így a fiataloknak még nehezebb bejutniuk a munkaerőpiacra. Még a nők között is — akik egyre nagyobb számban jelennek meg a munkaerőpiacon — nagyarányú a munkanélküliség. Ennek következtében most az új munkások rendkívül nagy serege küszködik azért, hogy felvegyék.

Az első ipari gépektől kezdődően a technikai újítás csökkentette a munkások iránti szükségletet. A hosszú, kimerítő műszakok miatt a munkások azt remélték, hogy a gépek lecsökkentik, vagy még meg is szüntetik a munkavégzést. Az automatizálás fokozta a termelést, és sok veszélyt kiküszöbölt, de a munkát is csökkentette. Akik létszám fölöttiek, abban a veszélyben vannak, hogy hosszú ideig lesznek munka nélkül, hacsak nem tanulnak új szakmákat.

Az a kockázat fenyeget bennünket, hogy a kereskedelmi termékek áradata zúdul ránk. Némelyek úgy érzik, hogy már a növekedés határát súroljuk. Ráadásul ha kevesebb az alkalmazott, kevesebb a vevő is. Így a piaci kínálat nagyobb, mint amennyit meg tudnak vásárolni. A gazdasági szempontból többé már nem életképes nagyüzemeket — melyeket a megnövekedett termelés lebonyolítására építettek — bezárják, vagy átalakítják. Az ilyen tendenciák áldozatokat követelnek — azokat, akik munkanélküliekké válnak. A gazdasági pangásban csökken a munkások iránti kereslet, és a pangások alatt elvesztett munkahelyeket szinte sohasem teremtik meg újra a fellendülés időszakában. Nyilvánvalóan több oka van a munkanélküliségnek.

Társadalmi csapás

Mivel bárkit sújthat, a munkanélküliség társadalmi csapás. Néhány ország különböző elrendezéseket működtet a még munkában állók megóvása érdekében — például csökkentett munkahetet, csökkentett fizetéssel. Ez azonban veszélyeztetheti azok kilátását, akik munkát keresnek.

Mind az alkalmazottak, mind pedig a munkanélküliek egyre gyakrabban tiltakoznak a munkával kapcsolatos nehézségek miatt. Ám míg a munkanélküliek új munkahelyekért emelik fel szavukat, addig azok, akiknek van munkájuk, saját biztonságukat próbálják megvédeni — kétfajta szándék, melyet nem mindig lehet összeegyeztetni. „Akiknek van munkájuk, azokat gyakran arra kérik, hogy túlórázzanak. Akiknek nincs, azok munka nélkül maradnak. Megvan a társadalom kettéoszlásának kockázata . . . egyrészt a túlórázók, másrészt pedig az elutasított munkanélküliek, akik szinte teljesen mások jóindulatától függenek” — írja a Panorama című olasz folyóirat. A szakértők azt mondják, hogy Európában a gazdasági fejlődés gyümölcseit elsősorban a dolgozók, mintsem az állástalanok élvezik.

Sőt, a munkanélküliség kapcsolatban van a helyi gazdasági helyzettel, így bizonyos országokban — mint például Németországban, Olaszországban és Spanyolországban — a különböző földrajzi területek szükségletei között óriási különbségek vannak. Vajon a munkások hajlandók új szakmákat tanulni, vagy egy másik területre, illetve másik országba költözni? Ez gyakran döntő tényező lehet.

Van valamilyen megoldás kilátásban?

Többnyire a gazdasági fellendülésben reménykednek. Ám néhány ember szkeptikus, és úgy gondolja, hogy az ilyen fellendülés úgy 2000-ig nem fog bekövetkezni. Mások szerint a fellendülés már megkezdődött, de lassan hozza meg az eredményeket, ami nyilvánvaló az Olaszországban nemrég tapasztalt foglalkoztatottságbeli visszaesésből. A gazdasági fellendülés nem feltétlenül jelenti a munkanélküliség csökkenését. Míg a növekedés mérsékelt, az üzletek inkább a már meglévő személyzetet használják ki jobban, mintsem hogy másokat is alkalmaznának — ezt nevezik „munkahely nélküli növekedésnek”. Továbbá a munkanélküliek száma gyakran gyorsabban nő, mint az újonnan megteremtett munkahelyek száma.

Napjainkban a nemzetgazdaságok világméretűvé váláson mennek keresztül. Néhány közgazdász úgy gondolja, hogy a hatalmas, új, nemzetek feletti kereskedelmi területek kialakítása — olyanoké, mint az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Társulás (NAFTA) és az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) — is lendületet adhat a világgazdaságnak. Ez a tendencia azonban arra készteti a nagyvállalatokat, hogy oda települjenek, ahol a munkaerő olcsóbb, és ez azt eredményezi, hogy az iparosodott nemzetek elvesztik munkahelyeiket. Ugyanakkor a nem annyira jómódú munkások a már amúgy is alacsony fizetésük csökkenését tapasztalják. Nem véletlen, hogy számos országban sokan tüntettek — még erőszakosan is — ezek ellen a kereskedelmi egyezmények ellen.

A szakértők sok javaslattal állnak elő a munkanélküliség elleni harcot illetően. Némelyik még ellentmondásos is attól függően, hogy közgazdászok, politikusok vagy maguk a munkások ajánlják azt. Vannak olyanok, akik azt indítványozzák, hogy az adóterhek csökkentésével ösztönözzék a vállalatokat a személyzet növelésére. Néhány tanács az erőteljes állami közbeavatkozást támogatja. Mások azt ajánlják, hogy másképp osszák el a munkát, és csökkentsék a munkaórák számát. Ezt néhány nagyvállalatnál már megtették, jóllehet a múlt évszázadban a munkahetet minden iparosított országban anélkül csökkentették le módszeresen, hogy ez csökkentette volna a munkanélküliséget. „Végül is kiderül — állítja Renato Brunetta közgazdász —, hogy minden politika hatástalan, mivel ezek olyan sokba kerülnek, hogy meghaladják a hasznot.”

„Nem szabad magunkat áltatni — vonja le a következtetést a L’Espresso című folyóirat —, nehéz problémával állunk szemben.” Vajon túl nehéz ahhoz, hogy megoldjuk? Van megoldás a munkanélküliség nehézségére?

[Kiemelt rész a 8. oldalon]

Ősi nehézség

A munkanélküliség nem új keletű probléma. Évszázadokon keresztül az emberek időnként akaratlanul is munka nélkül találták magukat. Amint a munka befejeződött, hatalmas építkezéseken alkalmazott munkások tízezrei váltak munkanélkülivé — legalábbis addig, amíg máshol nem alkalmazták őket. Ezalatt a munkásoknak enyhén szólva bizonytalan volt az életük.

A középkorban „még ha a modernkori jelentését nézve a munkanélküliség problémája nem is létezett”, igenis voltak munkanélküliek (La disoccupazione nella storia [Munkanélküliség a történelemben]). Abban az időben azonban bárkit, aki nem dolgozott, elsősorban semmirekellőnek vagy csavargónak tekintettek. A 19. században sok angol analitikus „a munka nélküli embereket főleg a durva és csavargó emberekkel hozta kapcsolatba, akik a szabadban aludtak, vagy éjszaka az utcákat járták” — magyarázza John Burnett professzor az Idle Hands című könyvben.

A munkanélküliséget a 19. század vége felé, illetve a 20. század elején fedezték fel. Különböző kormányzati bizottságokat alapítottak, hogy tanulmányozzák és megoldják a nehézséget — ilyen például a brit parlament alsóházának választott bizottsága, melyet a munkanélküliség miatt jelentkező gondok vizsgálatára hoztak létre 1895-ben. A munkanélküliség társadalmi csapássá vált.

Ez az újonnan felismert dolog drámaian terjedt, különösen az első világháború után. A háború, őrült fegyvergyártásával, gyakorlatilag megszüntette a munkanélküliséget. De az 1920-as évek kezdetén a nyugati világ gazdasági pangások sorozatával nézett szembe, mely az 1929-ben kezdődő gazdasági világválságban érte el tetőfokát, ami pedig a világ minden iparosodott gazdaságát sújtotta. A második világháború után sok ország újabb gazdasági fellendülést és a munkanélküliség csökkenését tapasztalta. Ám „napjaink munkanélküliségi gondjai az 1960-as évek közepére vezethetők vissza” — állítja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet. A munkaerőpiac új csapást szenvedett el, melyet az 1970-es évek olajválsága és a számítógépes informatikai robbanás okozott az ebből adódó elbocsátásokkal együtt. A munkanélküliség könyörtelenül kezdett előretörni, még az értelmiségi és igazgatási szektorokba is behatolva, melyeket egykor biztonságosnak tekintettek.

[Kép a 7. oldalon]

A több munkahely létrehozására irányuló követelések nem fogják megoldani a munkanélküliség problémáját

[Forrásjelzés]

Reuters/Bettmann