’A gyermekek értékesek, de a fő hangsúly a fiúgyermekeken van’

A 850 milliós India lakossága, ahol minden 1000 indiaira 31 születés jut, évente 26 millió új kisbabával szaporodik, ami egyenlő Kanada lakosságával. Nem meglepő tehát, hogy az egyik legsürgetőbb kormányintézkedés a nagyarányú növekedés megfékezésére irányul. Mennyire sikeres ez? Milyen nehézségekkel találják szembe magukat?

„HÚSZ éves kor előtt: Ne! 30 év fölött: Semmiképpen! Csupán két gyermek az ideális!” Ez a tanács olvasható azon színes plakátok egyikén, amelyek az indiai Bombay családtervezési központjának előcsarnokában találhatók. Egy másik plakát egy ötgyermekes nyugtalan édesanyát ábrázol. A figyelmeztetés így szól: „Nehogy később megbánd!” Az üzenet félreérthetetlen: elég minden családban két gyermek. De nem könnyű az emberekkel elfogadtatni és betartatni a kormány javaslatát, hogy családonként csak két gyermek szülessen.

„A hinduk aszerint tekintik a férfit boldognak, hogy hány gyereke van, ők valóban a ház áldásának tekintik a gyermekeket. De bármilyen nagyszámú legyen is egy férfi családja, sohasem szűnik meg imádkozni annak növekedéséért” — mondja a Hindu Manners, Customs and Ceremonies című könyv. Vallási szemszögből azonban a fiúgyermek értékesebb a család patriarchája számára. „Nincs annál nagyobb csapás, amikor a temetésénél nem tud odaállni egy fiú vagy fiúunoka, hogy megadja számára a végtisztességet — mondja magyarázatképpen a könyv. — Az ilyen fiúhiány a szemükben azt jelenti, hogy haláluk után nem tudnak belépni a mennyei boldogság helyére.”

A fiúknak folytatniuk kell az ősök kultuszának vagy a sraddhának a gyakorlását. „Legalább egy fiú szinte létkérdés — írja A. L. Basham a The Wonder That Was India című könyvében. — A hindu India családcentrikus szemléletmódja fokozza a fiúk utáni vágyat, hiszen nélkülük megszakadna a leszármazási vonal.”

A vallási hitnézetek mellett egy kulturális tényező is szerepet játszik abban, hogy a családok fiúutódokat kívánnak. Így alakult ki India nagycsaládi rendszere, ahol a nős fiúk továbbra is együtt laknak a szüleikkel. „A lányok férjhez mennek és az anyósuk házába költöznek, de a fiúk otthon maradnak a szüleikkel, és a szülők elvárják fiaiktól, hogy idős korukban gondoskodjanak róluk — fejtegeti Dr. Lalita S. Chopra, aki Bombay Városi Tanácsának Egészségügyi és Családjóléti osztályán dolgozik. — Ők a szülők támaszai. Akkor érzik magukat biztonságban, ha van két fiúk. Logikus hát, hogyha egy házaspárnak két gyermeke születik, ahogy javasolják, de mindkét gyermek leány, akkor nagy a valószínűsége, hogy mindaddig próbálkoznak, amíg fiúgyermek nem születik.”

Bár elméletileg minden gyermeket Isten ajándékának tekintenek, a mindennapi élet valósága azonban másképpen fest. „A lányok orvosi kezelésével szemmel láthatóan nem törődnek — tudósít az Indian Express. — Az ő életben maradásukat nem tekintik igazán fontosnak a család fennmaradása szempontjából.” A tudósítás idézi azt a bombayi felmérést, amelyből kitűnik, hogy amikor a terhességmegszakítások után a magzatok nemét megállapították, 8000 magzat közül 7999 nőnemű volt.

Sok vesződséggel járó küzdelem

„A családban rendszerint a férfi dönt afelől, hogy hány gyermek legyen és milyen népes legyen a családja” — mondja Dr. S. S. Sabnis, a Bombay Városi Tanács Egészségügyi közigazgatás tisztviselője egy interjú során. Még ha egy nő kevesebb gyermeket akarna is, férje az ellenkezőjére kényszerítheti. „Ezért minden családhoz egy férfiból és egy nőből álló képviseletet küldünk ki a nyomornegyedekbe, abban reménykedve, hogy az egészségügyi férfitisztviselő jobban meg tudja győzni a ház urát, és arra buzdíthatná, hogy kevesebb gyermeket tervezzenek, ezenkívül érvekkel támasztja alá, hogy kevesebb gyermeket könnyebb felnevelni.” De amint láttuk, sok-sok akadályt kell eközben leküzdeni.

„A szegényebb emberek körében a mostoha életkörülmények miatt igen magas a csecsemőhalandóság — mondja Dr. Sabnis. — Éppen azért akarnak több gyermeket, mert tudják, hogy némelyek idővel úgyis meghalnak közülük.” Ugyanakkor keveset tesznek a gyermekek jobb ellátása érdekében. A gyermekek elhanyagoltan kóborolnak az utcán, kéregetnek, vagy talán a szemétben kutatnak élelem után. És a szülők? „Ők sokszor nem tudják, merre vannak a gyermekeik” — kesereg Dr. Sabnis.

Indiában gyakoriak az olyan reklámok, amelyeken boldog, jómódú életnek örvendő házaspár látható két gyermekkel, rendszerint egy fiúval és egy lánnyal, akiken látszik, hogy jól megy a soruk. A társadalomnak ezen rétegében — a középosztályban — általánosan elfogadottá vált, hogy a kétgyermekes család az ideális. De ez a felfogás még igen messze áll a szegényektől, akik így érvelnek: „Ha a szüleinknek vagy a nagyszüleinknek 10–12 gyermekük volt, nekünk miért ne lehetne? Miért kellene minket arra korlátozni, hogy nekünk csak kettő legyen?” Itt, India elszegényedett tömegei között a népességszaporulat csökkentéséért folytatott harc kemény ellenállásba ütközik. „A lakosság jelenleg fiatal és gyermeknemzésre alkalmas korban van — nyilatkozik Dr. Chopra. — Úgy tűnik, jelenleg még vesztes csatát folytatunk. Óriási feladat vár még ránk.”