Az európai egység álma
„EGY álom megvalósításának a küszöbén”. A The European című újságban ezzel a címmel jelent meg egy cikk, amely „az európai integráció szédítő ütemű előrehaldásáról” szólt. Hogyan született az álom? Jogosak-e az ennek kapcsán fellépő fennkölt várakozások?
Nem sokkal a második világháború befejezése után Winston Churchill felvetette az „Európai Egyesült Államok” létrehozásának a gondolatát. Azóta szemmel láthatóan ez irányban alakultak az események. Most, az 1992-es évet mérföldkőnek tekintik ennek az álomnak a megvalósítása tekintetében. De miért éppen 1992-t?
Leegyszerűsítve azért, mert az EK (Európai Közösség) 12 tagállama a jövő év végére tervezi a gazdasági egyesülés teljes megvalósulását. Ez a vámkorlátok teljes megszüntetését jelenti majd. A Közösségen belül az állampolgárok korlátozás nélkül utazhatnak egyik országból a másikba, és mindenkit a helybeliekkel azonos elhelyezkedési lehetőségek és jogok illetnek majd meg. Utolsó lépésként közös valutát vezetnek be, az állampolgárok európai útlevelet és vezetői jogosítványt kapnak, és egy központi európai bankot hoznak létre. A környezeti problémák megoldására és az atomenergia felhasználására közös irányelveket dolgoznak ki. A közlekedési szabályokat és a többi törvényt is összehangolják majd.
Így az EK a világ harmadik legnagyobb belföldi piacává válna. Az EK tagállamai közül valamelyik részt vesz majd a világ összkereskedelme egyötödének — beleértve a behozatalt és kivitelt is — a lebonyolításában. Ezért ésszerű, hogy gazdasági politikája az egész világ gazdasági helyzetét befolyásolja majd, így a fejlődő országokét is.
Egy nemrég tartott közvélemény-kutatás szerint az összeurópaiaknak majdnem a 70 százaléka óhajtja e tervezett változásokat. Az EK tagországainak állampolgárai közül sokan még messzebbre akarnak menni. Háromnegyed részük támogatja a tudományos kutatási program összehangolását és azt akarja, hogy mindenki egyformán részesüljön a társadalombiztosítási kedvezményekből. Az állampolgároknak több mint a fele közös külpolitikát óhajtana.
Így a csupán gazdasági egyesülésről szóló változtatás irányvonala elmozdult a politikai egység megteremtése felé. És most, váratlan hirtelenséggel előre nem látott események adnak új lendületet e cél megvalósulásának.
„Sodortatunk az eseményekkel”
A berlini fal 1989 novemberében leomlott. Németország újraegyesítésének a gondolata, amelyet többször is megvitattak és irreálisnak találtak, ez alkalommal újra parázs vita tárgya lett. Az újraegyesítés elkerülhetetlennek látszott, de aligha merte volna bárki is előre megmondani, hogy ilyen hamar történik meg. Amikor Helmut Kohl német kancellárt azzal vádolták, hogy túlságosan sietteti a két ország egyesítésének a folyamatát, megjegyezte: „Nem én próbálom felgyorsítani az eseményeket. Egyszerűen sodortatunk az eseményekkel.” 1990. október 3-án — alig 11 hónappal a berlini fal leomlása után — a németek ünnepeltek. A két Németország újraegyesült.
Az egész világ örömmel vette tudomásul a hidegháború végét, amelynek ékes bizonyítéka volt a két Németország egyesítése. De közben újabb váratlan esemény került az érdeklődés homlokterébe. Miként befolyásolja majd az 1992-re tervezett programokat Kuwait irakiak általi megszállását? John Palmer újságíró megjegyezte: „Az Öböl-válság lassítás helyett inkább felgyorsítja az Európai Közösség gazdasági és politikai integrációját — és feltehetőleg siettetni fogja azt a napot, amikor az EK közös külpolitikára és védelmi politikára rendezkedik be.”
A válság és a háború nyomában járó rettenetes napok alatt az Európai Közösség képtelen volt közös álláspontra helyezkedni. Ez késztette a The European szerkesztőjét a következő cikk megírására: „A Közösségnek a nagy nemzetközi válság idején megnyilvánuló erőtelensége megmutatta, mennyire fontos Európa számára a közös védelmi és külpolitika kialakítása, amely képessé tenné az egységes cselekvésre és az önállóságra.” A cikk pozitív megjegyzéssel zárult: „Az Öböl-válság esélyt adhat Európának arra, hogy jóvátegye dicstelen szereplését és jelentős lépést tegyen annak bizonyítására, hogy a politikai egység valósággá válhat.”
A várakozások egyre fokozódnak
Egyre több ország szeretne csatlakozni az EK-hoz. Ausztria, Ciprus, Málta és Törökország már benyújtotta a tagsági kérelmét. További várományosok: Finnország, Írország, Norvégia, Svédország és Svájc. Még a volt keleti tömb országai is, például Csehország és Szlovákia, Magyarország és Lengyelország is kimutatják érdeklődésüket. De ezeknek az országoknak a felvételi kérelmét csak 1992 után fogják tárgyalni, miután az EK 12 tagországának a teljes gazdasági egyesülése megtörtént.
Kétségtelenül nagy előrelépés történt az európai egység megvalósulása felé — és mindez egykor elképzelhetetlen gyorsasággal és olyan széles körben következett be, amiről eredetileg senki sem mert álmodni. „Egy új európai rendet látunk kibontakozni, amelyben többé nem lennének elválasztó határsorompók, s ahol a nemzetek az egymástól való félelem nélkül élhetnének, és ahol a népek szabadon választhatnák meg saját politikai és társadalmi rendszerüket.” Így írt Hans-Dietrich Genscher, német külügyminiszter az 1990-es évek küszöbén. Majd hozzáfűzte: „Ez a látomás többé nem álom. Megvalósítható.”
De reálisan nézve a dolgokat, remélhető-e ilyen egység? És ha igen, vajon reményt nyújtana-e arra, hogy ez az európai egység valami nagyobb dolognak — például a világegységnek — a kezdeti lépése legyen?
Senki sem tagadhatja, hogy a világnak égetően szüksége van az egységre, mert az egység nagy segítség lenne az emberiség legsúlyosabb problémáinak a megoldásában. Képzeljük el, mi minden megvalósulhatna, ha az időt és az engergiát nem a nézeteltérésekre pazarolnák el, hanem együttes erővel a köz javára fordítanák a közös bajok kiküszöbölése céljából!
A gazdasági és pénzrendszereik egységesítésével úgy tűnik, számos nemzet hajlik arra, hogy kipróbálja a többiek készségét az együttműködésre. Például egy közös ázsiai gazdasági piac megteremtése céljából Ausztrália, Brunei, Kanada, Indonézia, Japán, Malajzia, Új–Zéland, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Koreai Köztársaság, Thaiföld és az Egyesült Államok 1989-ben létrehozott egy gazdasági elrendezést, melyet Ázsiai—Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködésnek neveztek el.
A forgatókönyv tehát így szól: egy újonnan egyesített Németország egy hamarosan egyesülő Európába beágyazódva, elvezetne egy nem túl távoli egységesített világhoz. A gondolat szépnek tűnik, de reális-e hinni ennek megvalósulásában?
Németország újraegyesítése — nehéz feladat!
Bár Németország politikai és gazdasági egyesítése több mint egy éve megtörtént, az ország nehézségekkel küszködik. Még mindig lényeges különbségek mutakoznak az öt új tagállam (az egykori Kelet-Németország) és az ország többi része között. Az újraegyesítés eufóriája utat nyitott annak a felismerésnek, hogy nem is olyan olcsó ez az egység. Valamilyen módon mindenki — a politikusok és az állampolgárok egyaránt — kénytelen megfizetni ennek az árát.
Ez év elején a The European olyan „érzelmi válság”-ról beszélt, amelyben egykor Kelet-Németország volt. Az újraegyesítés kérlelhetetlen gazdasági valóságai és a kommunista társadalmi szerkezet összeomlása miatt az orvosok arról számolnak be, hogy jelentősen megnövekedett az elmebetegségek és a stresszhatásra visszavezethető betegségek száma.
Dr. Gisela Ehle pszichiáter azt mondja, hogy a „kétségbeesettség érzése olyan, mint a járvány” és hogy „mindenki depressziós, akivel csak szóba áll az ember”. Valójában minden nagyobb, depressziót kiváltó változást átélnek az emberek: munkanélküliség, a házastársak közötti feszültségek, a bizonytalanság a jövő felől, pénzügyi nehézségek, a személyiség válsága, a társadalomban kivívott rang fájdalmas elvesztése és az életcél általános hiánya” (The European).
Európa egyesítése — könnyebb lesz?
Ha a németek egyesítése, akik közös történelmi múlttal rendelkeznek és egy nyelvet beszélnek, nehézségeket vetett fel, mit mondhatunk akkor a „határok nélküli Európa” megteremtéséről, amelyért a római pápa is szót emelt? Az EK által szorgalmazott egység elérése az 1992-es évben — vagyis hogy 12 különböző erejű és fejlődési szinten álló 12 gazdaság egyesüljön, 12 olyan ország, amelynek eltérő a munkanélküliségi és az inflációs szintje, elég nehéznek tűnik.
Nem kétséges, hogy 1992-ben lesznek vesztesek és nyertesek is. A várhatóan közel 320 milliós fogyasztóból az EK megnövekedett piacán egyes üzletek versenyképesebbek lesznek, mint a többiek. Az üzletemberek azonban azt mondják, hogy minden 3 EK-vállalatból kettőt ez hátrányosan fog érinteni. Ezenkívül, jóllehet a turisták örömmel üdvözlik a vámkorlátozások megszüntetését, viszont a becslések szerint 80 000 európai vámtisztviselőnek újabb állás után kell néznie.
Paul Wilkinson, a nemzetközi tanulmányok professzora arra emlékeztet bennünket, hogy még ha belépünk is 1992-be, „Európában változatlanul megmaradnak a külön önálló szuverén egységek” és mindezeknek „megvan a maga törvényvégrehajtási hagyománya” és saját törvényrendszere. Így figyelmeztet: „Az együttműködés lassú és fájdalmas folyamat lesz.”
A nyelvi akadályokon, az eltérő társadalmi háttereken és az egymásnak ellentmondó üzleti módszereken kívül a legnagyob gondot, amellyel valószínűleg meg kell birkózni, a nehezen elhaló nacionalista előítéletek megszüntetése jelenti majd. Willy Brandt, volt német kancellár valamikor megjegyezte: „Az elmékben felépített falak gyakran szilárdabban állnak, mint a betonfalak.”
A hangulat ennek ellenére jó, az emberek nagy várakozással néznek a jövőbe. „Mindenki tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű az 1992-es esztendő — írja egy üzleti életről tájékoztató újságíró —, de a kilátás ragyogónak ígérkezik.”
De mennyire reális ez?
Még ha sikerülne is megvalósítani mind a gazdasági-, mind a politikai egységet, alapot szolgáltatna-e ez az igazi béke és a tartós biztonság megvalósulására? Vegyük szemügyre a következőket: Bár az Egyesült Államok 50 tagállamból áll és minden egyes államnak van külön törvénye és kormánya, amelyek mind egy nemzeti kormány alatt tömörülnek egy gazdasági egységbe, ennek ellenére milliókra tehető a munkanélküliek száma; a gazdasági stabilitást folyton veszélyeztetik „a meg-megismétlődő gazdasági hanyatlások és válságok, valamint a visszatérő inflációhullámok. De még az ilyen mértékű politikai egység sem tudta megóvni az országot a szörnyű szennyeződéstől, a bűnözéstől, a kábítószer-élvezettől, a szegénységtől és a faji megkülönböztetéstől.
Jurij Afanaszjev szovjet történész az országában dúló társadalmi nyugtalanságról elmondta: „Hazánkban a legnagyobb baj a legváratlanabb oldalról jött: a ’sok nemzetiséget számláló nagy családunk’ oldaláról . . . Azt hittük, birodalmunk védettséget élvez ezektől a bajoktól; végtére is a ’népeink közötti örök testvériség’ megteremtésével nem voltunk-e bizonyos mértékig mentesek ezektől a bajoktól?’ ”
Az igazi egység megteremtéséhez nyilvánvalóan nem elégséges a gazdasági és politikai egység. „A népek közötti örök testvériség” megteremtéséhez ennél többre van szükség. Mire?
Jól megalapozott várakozások
Ahol igazi egység van, ott ismeretlen a háború. Az egyik vitathatatlan bizonyítéka annak, hogy az emberek reménytelenül képtelenek az egységre, az a tény, hogy évezredek óta öldösik egymást a háborúkban. Véget ér-e valaha az emberi életnek ez az értelmetlen pusztítása?
Igen, véget ér. Isten eltökélt szándéka az, hogy egy békés világot hoz létre. Hogyan? A teljes leszerelés által. A bibliai zsoltáros ihletés alatt ezt írta: „Jöjjetek, lássátok Jehova tetteit, hogyan idézett elő meglepő eseményeket a földön. Háborúkat szüntet meg a föld végső határáig” (Zsoltárok 46:8, 9 [46:9, 10, Károli]).
Az Ördög teljes dühvel meg akarja hiúsítani ezt a világ egyesítésére irányuló isteni politikát. Az első világháború óta érvényesek a Biblia szavai: „Jaj, a földnek és a tengernek, mert az Ördög lejött hozzátok nagy haraggal, mint aki tudja, hogy rövid ideje van” (Jelenések 12:12).
A világegység és az ezzel járó igazi béke és biztonság az iránt az Isten iránti egyesült imádaton alapul, aki „háborúkat szüntet meg”; nem pedig a vetélytárs iránti megosztott imádaton alapul, akiről azt olvassuk, hogy ’nagyon dühös, mint aki tudja, hogy rövid ideje van’. Ahhoz, hogy világegységre vonatkozó elvárásaink megvalósuljanak, el kell ismernünk azt a tényt, hogy Isten Királysága valóság, hogy az az égben uralkodó szó szerinti kormányzat. Ezt a világkormányzatot maga Jehova Isten hatalmazta fel és ez az egyedüli eszköz a világegység megteremtésére.
Isten Királysága már most létrehozza az egyesített földi társadalom magvát, amely felváltja azt a háborúzó világot, amelyet ma ismerünk. A bibliai jövendölés ezt mondja: „És az lesz a napok befejező részén . . . Sok nép (minden nemzetből) megy el, és ezt mondja:’Jertek; menjünk fel Jehova hegyére, Jákob Istenének házához, és ő megtanít az utaira, és mi az ő ösvényein járunk’ . . . És kardjaikat ekevasakká és dárdáikat metszőollókká kovácsolják. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel és hadakozást többé nem tanulnak” (Ésaiás 2:2–4).
Ez a bibliai prófécia nem valamilyen emberi tervezésű új világrendet ír le, noha ezek a szép szavak fel vannak vésve New Yorkban az ENSZ-palota előtti téren a falra. Ehelyett ez az emberek közötti békére és egységre vonatkozó prófécia ma Jehova Tanúin teljesedik be, akik a világ több mint 200 nemzetéből jöttek ki. Bennük félreérthetetlen bizonyítékát látjuk annak, hogy egy új világ-társadalom van jelenleg kialakulóban.
Jehova Tanúi készek Isten Szavából tanulni. Alkalmazzák a tanultakat, többek között azt az intelmet is, hogy letéve a hadviselés eszközeit, békességben éljenek. Így olyan nemzetközi egységnek örvendenek, amely semmilyen más szervezetben sem tapasztalható, legyen az vallási, gazdasági vagy politikai szervezet. Ennek fényes bizonyítékát mutatták be Jehova Tanúi az elmúlt nyáron a kongresszusokon, ahol egyedül Kelet-Európában több mint 370 000 személy jött össze egységben és békében!
Tény, hogy egyikünk sem lehet biztos abban, milyen mértékben valósulnak meg 1992-ben a gazdasági és politikai várakozások. De másféle várakozásokat illetően teljesen biztosak lehetünk. Például 1992-ben szemtanúi leszünk annak, amint az isteni menetrendnek megfelelően folytatódik majd az isteni visszaszámlálás, amely Istennek a Sátán világa felett kimondott ítélet-végrehajtásába fog torkollni (Ésaiás 55:11; Habakuk 2:3). Így az 1992-es év egy évvel közelebb hozza a hűséges keresztényeket az Isten megígért új világában elnyerhető élethez, amelyben igazságosság fog lakozni.
Jehova Tanúi ezért felkérik a világegységet szeretőket, hogy vizsgálják meg tüzetesebben ezeket a jövőre vonatkozó, Bibliára alapozott elvárásokat. Ezek magasztos várakozások, melyek nem maradnak beteljesületlenül!
[Kiemelt rész a 21. oldalon]
Az európai egységhez vezető úton
1948: Belgium, Hollandia és Luxemburg (Benelux államok) vámuniót hoz létre s ezzel megteremti az alapját az 1960-ban megvalósuló gazdasági egyesülésnek, majd 1970-ben a határellenőrzés eltörlésének
1951: Francia-német Szén- és Acélközösség szerződésének az aláírása Párizsban.
1957: Római szerződés alapján létrejön a EK (Európai Közösség), amelynek alapító tagjai: BELGIUM, NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, FRANCIAORSZÁG, HOLLANDIA, LUXEMBURG ÉS OLASZORSZÁG
1959: Ausztria, Dánia, Nagy-Britannia, Norvégia, Portugália, Svájc és Svédország részvételével megalakul az Európai Szabadkereskedelmi Társulás
1973: DÁNIA, ÍRORSZÁG és NAGY-BRITANNIA csatlakozik az EK-hoz.
1979: Létrejön az EMS, Európai pénzügyi rendszer: az Európa Parlamentben megtartják az első közvetlen választásokat
1981: Elfogadják GÖRÖGORSZÁG EK-tagságát
1986: PORTUGÁLIA és SPANYOLORSZÁG csatlakozik az EK-hoz
Megjegyzés: Az EK 12 tagországát nagybetűkkel írtuk
[Kép a 23. oldalon]
A vámkorlátozások megszünésével 80 000 embernek új állás után kell néznie