A világkereskedelem felemelkedése és hanyatlása

A pénzügyi gondok gyökerénél

AZ EMBERI társadalom bizonyos vallási és politikai elemei visszavezethetők Nimród idejéig, aki több ezer évvel ezelőtt alapította Babilont. De az üzleti és kereskedelmi világ bizonyos elemei, még ha nem annyira közismertek is, szintén abból a korból valók (1Mózes 10:8–12).

Az emberiség Teremtőjének, aki jogosan határozza meg az irányadó mértékeket a „jó” és a „rossz” fogalmát illetően, könnyű lett volna egy olyan gazdasági rendszert létrehozni, amely biztosította volna, hogy a leendő nagy emberi család szükségletei igazságosan legyenek kielégítve. De mivel ősszüleink elvetették az isteni útmutatást és kiűzettek a Paradicsomból, ők és leszármazottaik a saját útjukat kezdték járni (1Mózes 3:1–24). Az isteni útmutatást megvetve, saját vallási és kormányzati formát alakítottak ki. És amikor nyilvánvalóvá lett, hogy szükség van bizonyos háztartási rendszerre a növekvő család anyagi szükségleteinek az ellátására, elkezdték kifejleszteni — mai szóhasználattal élve — a gazdasági rendszert. Természetesen ezt is az isteni útmutatás teljes figyelmen kívül hagyásával tették.

Nimród idejére (i. e. 2270 körül) szemmel láthatóan kialakult egy ilyen rendszer alapja. A The Collins Atlas of World History című könyv kifejti, hogy a „harmadik évezredtől kezdve Mezopotámia [Babilon] hatalmas üzleti társaságokat hozott létre. Árukat tároltak, kockázatos üzleti vállalkozásba kezdtek, különböző árucikkeket használtak valutaként és konkrét súlyú és méretű, főleg ezüstből készült rudakat használtak, amelyeken olykor a hitelesítő jelek is rajta voltak”. The Encyclopedia Americana azt mondja, hogy Sineár — valamikor Babilóniának volt a neve — ősi lakói „meglepően bonyolult kölcsönző, hitelező és pénzmegőrző rendszert dolgoztak ki, sőt már hitelleveleket is kibocsátottak”.

Főleg Mezopotámiában alakult ki az a szokás, hogy a tőkét áruként használták és használatáért kamatot számoltak fel. A pénz tehát a gazdasági befolyásolás eszköze lett. A babiloni romok alól előkerült dokumentumokból kitűnik, hogy az üzleti ügyek intézésénél kihasználták a lakosok szorult helyzetét. Már akkor használatos volt az a még ma is divatos szokás, hogy a kereskedők jogtalan haszonra tesznek szert azzal, hogy másokat kizsákmányolnak. Nem csoda, ha Babilon és Ninive kereskedőiről gyakran gyűlölködve és megvetéssel beszéltek.

A Biblia nem utal közvetlenül a Nimród idejében folytatott üzleti tevékenységekre. De a Biblia első könyvében található „venni”, „eladni”, „kereskedni” szavak arra mutatnak, hogy legalábbis néhány évszázaddal később mindennaposak voltak ezek a kereskedelmi tevékenységek. (Lásd 1Mózes 25:31; 34:10, 21; 39:1; 41:56, 57.)

Az is igaz, hogy az ékírásos szövegekben meglehetősen hosszú korszakból nem találunk hivatkozásokat a babiloni társadalomban folyó kereskedelmi tevékenységre. Az Ancient Mesopotamia című könyv, miközben elismeri, hogy nehéz erre magyarázatot adni, úgy következtet, hogy „semmiképpen sem tételezhető fel, hogy a kereskedelmi kapcsolatok megszűntek volna ebben az évezredben, főleg annak tudatában, hogy a későbbi korszakban nagyon is virágzott a kereskedelem”. Ebből a műből arra lehet következtetni, hogy abban az időben a kereskedelem főleg az arámok kezében összpontosult és papiruszt és bőrt is használtak írás céljára.

Mezopotámia és Egyiptom is híres volt karaván kereskedelméről. Később a föníciak a szárazföldi kereskedelem helyett inkább a tengeri kereskedelmet űzték. Karthágó, Tírusz és Szidón híres kereskedelmi központokká alakultak. A kereskedés főleg árucsere formában zajlott egészen az i. e. VIII. századig, amikor a görögök bevezették a pénzérmét fizetőeszközként. A The Collins Atlas of World History című mű szerint „a későbbi évszázadokban [i. e. 500 körül] olyan nagyot fejlődött a kereskedelem, a pénz-, a bank- és szállítási rendszer, hogy egyes történészek érthetően túlzott véleménye szerint ez már a kapitalista korszak tevékenységére emlékeztet”.

A gazdasági rendszerek alapja már a kezdeti időkben is a pénz volt. Jóllehet a pénz helyes használatát Isten nem tiltja, de tiltja a becstelen felhasználását (Prédikátor 7:12; Lukács 16:1–9). A pénz megszerzésére irányuló mohó vágyukban az emberek képesek voltak hamis ítéleteket hozni, elárulni a barátjaikat, meghamísítani a tényeket, sőt még gyilkolni is. Jegyezzük meg azt is, hogy nem maga a pénz a bűnös ebben, hanem az emberek pénzzel kapcsolatos mohó szemlélete. Mindenesetre semmi túlzás nincs abban a mondásban, hogy ’minden a pénz körül forog’, vagy legalábbis az elmúlt évezredekben ez uralkodott sokféle formában. (Lásd a bekeretezett részt a 7. oldalon.)

A Krisztus előtti évszázadokban tehát lefektették annak a sokféle kereskedelmi és gazdasági tevékenységnek az alapját, amely ma oly közismert számunkra. De a kereskedelmi világ a hosszú történelem ellenére mind ez ideig nem tudott kifejleszteni egy valóban hatásosan működő gazdasági rendszert, amely képes lenne kiiktatni az aggodalmakat életünkből. Mégsem kell kétségbeesnünk. A pénzügyi gondok belátható időn belül megszűnnek. Az Ébredjetek! következő öt számában tovább tárgyaljuk ezt a témát.

[Oldalidézet a 8. oldalon]

A pénz megszerzésére irányuló mohó vágyukban az emberek képesek voltak hamis ítéleteket hozni, elárulni barátjaikat, meghamisítani a tényeket, sőt még gyilkolni is

[Kiemelt rész/kép a 7. oldalon]

A sótól a műanyagkártyáig

Só:

A római katonáknak sóadagokat porcióztak ki, helyette később pénzt, azaz salarium-ot kaptak. A jószág (pecus) az ősi Rómában csereeszköz volt. Ezekből a latin szavakból származnak a „sallárium” [fizetés] és a „pekuniáris” [pénzbeli, pénzügyi] kifejezések.

Fémek:

Az ősi Mezopotámiában (az i. e. XVIII—XVI. században) az üzleti ügyek lebonyolításának eszköze általában az ezüst volt. Az ősi Egyiptomban vörösréz, ezüst és aranypénz volt használatos. A kínai Ming dinasztia (i. sz. 1368—1644) idején — írja Hans Bielenstein, a kínai történelem jeles szakértője — „a vörösrezet a kisebb címletű fizetési eszközként, míg az ezüstöt nagyobb címletű fizetési eszközként használták”.

Pénzérmék:

A természetes arany-ezüstötvözetből, az úgynevezett elektrumból az anatóliai lídiaiak készítettek először szabvány súlyú és értékű korongokat az i. e. VII. században, és valószínűleg ezek voltak az első igazi pénzérmék. Körülbelül egy évszázaddal később Görögországban is elkezdték a fémpénzek verését.

Papírpénz:

A világ első papírpénze 1024-ben Kínában került forgalomba, amikor példátlan arányú kereskedelmi tevékenység bontakozott ki és emiatt nem volt elegendő fémpénz. Bielenstein professzor ezt mondja: „Az úgynevezett repülő bankjegyekkel már 811-ben a Teng dinasztia idején is kísérleteztek. A kormány váltókat bocsátott ki, amelyeket fel lehetett használni pénzügyletek lebonyolításánál és ezeket készpénzre is beváltották.” 1821-ben első ízben Angliában, majd később más országokban is elfogadták az aranyvalutát abban az értelemben, hogy az állampolgárok bármikor beválthatták a papírpénzt valóságos aranyra, amelyet a kormányok biztos helyen tartalékoltak. Azóta, mióta az aranyvaluta kiment a divatból, a mai kormányok egyszerűen megállapítják a pénz fizetőértékét, anélkül, hogy fedezetének bármilyen kézzel fogható bizonyítékát szolgáltatnák erre.

Csekkek:

A XVII. századi angol bankárok fejlesztették ki a csekkrendszert. A csekk írásbeli meghagyás a pénz kifizetésére egy bankon keresztül; ez az üzleti tevékenység — biztonságos és kényelmes voltánál fogva — nagyon közkedvelt lett és mindenütt elterjedt.

Műanyag hitelkártya:

A hitelkártyákat, egyesek elnevezése szerint ezeket a műanyagpénzeket, az Egyesült Államokban vezették be az 1920-as években, s hamarosan felkeltette az egész világ figyelmét. A kényelmességét és egyéb előnyeit részben visszavetik ellensúlyozzák az abból fakadó hátrányai, hogy tulajdonosa kísértést érez az ösztönös vásárlásra és jobban költekezik, mint amennyit a pénztárcája megenged.