Széles körű az erkölcsi hanyatlás

A társadalom minden rétegét megfertőzi

A MAI társadalom értékrend nélkül él. Sokféle életformára rétegeződik. Számos ember így érvel: ’Mindegyik életmód elfogadható változat. Légy türelmes az én életmódommal szemben, én is eltűröm a tiédet. Tedd, ami neked tetszik, én is teszem a magamét. Több út is van, amelyen járni lehet és mindegyik helyes; egyik sem helytelen. A bűn nem létezik már. Harcolj a jogaidért. Ha békésen tiltakozol, senki sem figyel rád; ha azt akarod, hogy rád figyeljenek, légy erőszakos. Az erőszak a nyílt beszéd egyik formája. A szex is a szabad önkifejezés formája, bárkivel és bárhogyan. A trágárság művészet. Élni és élni hagyni.’

Vagy ez inkább ’meghalni és meghalni hagyni’? Nos, a XX. századunk emberisége nagyon határozott elképzeléseket alakított ki arról, mi a jó és mi a rossz, mi erkölcsös és mi erkölcstelen, mi tisztességes és mi tisztességtelen — és még mindig sokan alakítanak ki ilyen elképzeléseket. A változás más emberek számára már az 1950-es években elkezdődött és később még jobban kiterjedt. Az erény, az erkölcs, a tisztesség és az etika egész eszköztárát ésszerűtlenné, antihumánussá és elfogadhatatlanná tették. Az uralkodóvá vált eszményképek az individualitást, azaz az egyén megnyilvánulását magasztalták. Annak a nézetnek a helyességét bizonygatták, hogy mindenkinek joga van a saját célkitűzései szerint élni. A türelem, a különbözőség és az ítélkezéstől való tartózkodás elfogadható erkölcsi normává vált. Ebben az új filozófiában tiltott szó a tiltás.

E filozófia katasztrofális következményei már az 1980-as évekig is túláradó méreteket öltöttek, s az 1990-es években még tovább növekszenek. Íme, néhány jelentés e végzetes következményekről. Elsőnek abból a beszédből idézünk, amelyet New York Cityben az üzleti etikáról tartott konferencián egy vállalati elnökhelyettes mondott az értékekről:

„A politikusok cserbenhagyják a választóikat. Az ügynökök kihasználják az ügyfeleiket. A takarék- és hitelszövetkezetek vezetői csődbe juttatják intézetüket és az adófizetőkre hárítják a hiány kifizetését. A prédikátorok és az önjelölt elnökök csalják feleségüket. A diákok csalnak a vizsgákon,0 és milliók teszik tönkre az életüket a kábítószer és a bűnözés okozta pusztulás által . . . Minden házasság fele válással végződik. A gyermekek 22 százaléka törvénytelen gyermekként születik, s egyharmaduk mostoha szülővel él, mielőtt eléri a 18. évét. Nem vitás, tömeges méretűvé vált a családi élet széthullása. Ha úgy véled, hogy az értékrend kialakulása a családban kezdődik — mégpedig a korai években —, akkor az erkölcsi összeomlás okai nyilvánvalóak” (Vital Speeches of the Day, 1990. szeptember 1.).

Az újságokból, folyóiratokból, rádióhírekből, mozifilmekből és tévéprogramokból mindennap a hagyományos értékrend hanyatlása figyelhető meg. A manhattani Vadászegyesület elnöke a Chicagói Egyetemen tartott beszédében ezt mondta:

„Akár a sportoldalra lapozol a washingtoni újságban, akár az üzleti hasábokat olvasod, a tények mindenütt egyformák. A sportoldalakon csak úgy hemzsegnek a hírek a labdajátékot űző játékosok legújabb megvesztegetési botrányairól, vagy azokról a főiskolás csapatokról, amelyek feltételes szabadlábon vannak, mivel újra erőszakot alkalmaztak, vagy azokról a hivatásos atlétákról, akik kábítószereket szednek. Washington hírei a következők: esküszegéssel vádolt bírósági tárgyalások, vád alá helyezett szövetségi bírák, kormányzati hatalommal való visszaélések és a legutóbbi törvényhozót a Képviselőház Etikai Bizottsága hallgatja ki. Ha az üzleti világról olvasol, ott is illegális kereskedelemről és hasonló hírekről kapsz felvilágosítást” (Vital Speeches of the Day, 1990. augusztus 1.).

Az ilyen hírek oly folyamatosan és olyan feltartóztathatatlanul áramlanak, hogy az emberek már érzéketlenné váltak irántuk. Már túl vannak azon, hogy megbotránkozzanak a botrányokon. Az imént idézett előadó így kommentálta ezt a helyzetet: „Sok amerikai már fel sem háborodik, ha újabb erkölcsi botlásról értesül. Az elítélt gonosztevők többé már nem számítanak a társadalom kitaszított tagjainak. Inkább ünnepelt hírességek. Előkelő emberek partijaira kapnak meghívást. Amit ők írnak, abból bestsellerek lesznek.”

A Wall Streetről jött Ivan Boesky azzal fejezte be egy kereskedelmi iskolában a diákok előtt tartott beszédét, hogy magasba emelt kézzel V betűt formált és ezt mondta: „Győzzön hát a mohóság!” A mohósága miatt később illegális tevékenységbe keveredett, emiatt bíróság elé állították, elítélték: pénzbüntetést róttak ki rá és börtönbüntetést kapott. 100 millió dollár megfizetésére kötelezték, de több mint félmilliárd dollárt sikkasztott el. Michael Milkent, egy másik Wall Street-i tőzsdespekulánst 600 millió dollár pénzbüntetésre ítélték, mert nagy kockázatú kötvényeket vásárolt fel névértéken alul — és évente majdnem ugyanennyit keresett rajta! Ilyen manipulációval képes volt másfél milliárd dollár törvényes kifizetését visszatartani.

Az Industry Week folyóirat egy cikket közölt, amelynek a címe ezt a kérdést vetette fel: ’Ha elfelejtkezel az etikáról, vajon sikeres leszel?’ Egy Utah állambeli jogtanácsos rosszabbodni látta a kereskedelmi etikát és ezt mondta: „Észrevételeim azt sugallják, hogy minél sikeresebb egy üzletember, annál erkölcstelenebbül viselkedik.” Egy michigani igazgató ezt mondta: „Megvan az elképzelésünk az erkölcsről, de a középszintű vezetés észérvek alapján figyelmen kívül hagyja a szabályokat, mondván: ’Ez nem etikátlan; ez egyszerűen bombaüzlet.’ ” Egy Miami állambeli igazgató így kesereg: „Az erkölcs hamar alulmarad a küzdelemben; ugyanis első a haszon, méghozzá bármi áron.” Más üzletemberek még leplezetlenebbül fejezik ki magukat: „Bármit szabad” — mondta az egyik. Egy másik ezzel egészítette ki: „Elvünk a következő: ha nem kapnak el érte, csináld!”

De nemcsak az üzletemberek járulnak hozzá az erkölcsi normák fellazulásához. Az erkölcsi értékekre rombolólag ható vírus áthatja a társadalom minden rétegét. Túl sok ügyvéd inkább a törvény kijátszója, mint védelmezője. Túl sok tudós alacsonyodik le a tisztességtelen viselkedésig és a csalásig, csakhogy pénzt kapjon az államtól. Túl sok orvos vív ki magának olyan hírnevet, miszerint inkább érdekli a kezelés magas ára, mint a beteg — és túl sok beteg mesterkedik azon, hogy vétkes gondatlanság címén pert indítson.

A külvárosok szenvednek a kábítószerezők, a bűnözés és a bűnbandák egymás közötti háborúi miatt. A házastársi hűtlenség családokat zilál szét. Gyakori a kisgyermekek megbecstelenítése és a gyermekek ki vannak téve a gyermekpornográfia veszélyének. A tizenévesek szexuális tevékenységének terhesség, abortusz és elhanyagolt csecsemők az áldatlan következményei. A kábítószerügynökök elözönlik az iskolákat. Az iskolás gyerekek kést és fegyvert hordanak maguknál, olvasási képességük viszont egyre rosszabbodik. A legjobb gyógymód erre az lenne, ha a szülők olvasnának a gyermekeiknek, de a szülők gyakran túlságosan is belemerülnek a megélhetés előteremtésébe vagy a saját önmegvalósítási céljaikba.

A zene is hozzájárul az erkölcs hanyatlásához, különösen a szélsőséges heavy metal rockzenekarok által. Egy kereskedelmi jogtanácsos ezt mondta: „A rockzene a legkiválóbb eszköz az alkalmi és féktelen nemi aktus eszméjének a hirdetésére és terjesztésére, és égig magasztalja az illegális kábítószer-fogyasztást. A rockzene nagy szerepet játszott abban is, hogy a fiatalok megvessék a szüleiket, az idősebb nemzedéket és azokat a társadalmi intézményeket, melyek kifogásolták a szexuálisan erkölcstelen és kábítószeres életmódot.”

E zenekarok egyik célja: a megbotránkoztatás, a minél nagyobb megütközés keltése és a figyelem durva módon való felkeltése olyan dalszöveggel, amelyből ömlik a durva, közönséges, aljas és undorító, útszéli trágár beszéd, s amelyben hemzsegnek a nők brutális megerőszakolásáról szóló szavak. A sokféle formában leírt, szájon és végbélen keresztül történő nemi aktus, a nemi erőszakra való késztetés, vagy a nők megerőszakolásának kárörvendő végignézése, amelynek durvasága oly mértékű, hogy még a női nemi szervet is szétrepesztik — nincs határa a mocskos trágárság dicsőítésének. Amikor egy rockzenekart trágárság vádjával bíróság elé állítottak, a Duke Egyetem egyik professzora magasztalni kezdte a zenekart irodalmi tehetségéért és a felsorakoztatott ocsmányságokat azzal védte meg, hogy azoknak művészi értékük van. A bíróság helyt adott az érvelésének, megállapítván, hogy a dalszöveg nem trágárság, hanem művészet.

A társadalomban az értékek süllyedésének egy hasonló bizonyítéka az a tény, hogy a múlt évben a leggroteszkebb trágárságokról készített egyik lemezalbum ’oly sok (több mint egymillió) példányszámban kelt el alig három hét alatt a megjelenése után, hogy az első helyre verekedte fel magát. Ez azt jelenti, hogy a szórakoztató iparban jelenleg ez a legnépszerűbb album’. A rockzenekarok nevei igazodnak a dalszövegekhez. „Legalább 13 zenekart a férfi nemi szervekről, hatot a női nemi szervekről, négyet a spermáról, nyolcat az abortuszról és egyet a hüvelyfertőzésről neveztek el” (U.S.News & World Report).

A bostoni Egyetem egyik professzora a mapplethorpe-i kiállítást így kommentálta: „A bostoni Kortárs Művészeti Intézetben láttam a kiállítást. Ott, miként másutt is, a művek úgyszólván csoportosítás szerint voltak kiállítva. A ’lényeget kifejező’ fotók . . . oly felháborítóan pornográfok voltak, amilyet csak el tud képzelni az ember. Azt nem tudom, hogy ’homo-erotikusak’ voltak-e, de olyan tevékenységet ábrázoló képek voltak, amelyek a saját véleményem szerint lehetetlenek, és engedelmet a kifejezésért, de élvezhetetlenek is.” A kiállítás trágárságának a ténye bíróság elé került, de a bíró a trágárságot művészetnek minősítette. Pedig aligha művészet, s bizonyára erkölcsileg sem megbízható, inkább újabb bizonyítéka az igazi értékek további romlásának mind a művészek, mind a nézők részéről.

Szükségünk van tehát korlátokra. Szükségünk van szilárd útmutatásokra. Szükségünk van eszményképekre, amelyek megközelítésén munkálkodunk. Szükséges visszatérnünk az igazi értékrend eredeti forrásához.

[Oldalidézet a 4. oldalon]

Az emberek már túl vannak azon, hogy megbotránkozzanak a botrányokon

[Oldalidézet az 5. oldalon]

A bírók művészetnek minősítik a mocskos trágárságot