A válás mint csapda

ANDREW és Ann csodálatos házaspár volt. Kettőjük közül Ann volt a nyugodtabb és megfontoltabb, és kedélyes nyugalma ideálisan ellensúlyozta Andrew nyugtalanabb természetét, csillapíthatatlan energiáját és humorát. Szemei felcsillantak férje jelenlétében. És bárki láthatta, hogy férje is rajongott érte.

Hét év után azonban házasságuk kezdett összekuszálódni. Andrew új állást kapott, amely sok idejét felemésztette. Ann egy idő után nem szívesen vette férjének ezt a nagy elfoglaltságát és gyakori késői hazajövetelét. Megpróbálta magát férje távollétében lefoglalni, ahogy ő mondta, a saját karrierjével kezdett törődni. Nemsokára Andrew úgy kezdett hazajárni, hogy érezni lehetett rajta az italszagot, ám ő azzal mentegette magát, hogy üzleti partnerei társaságában volt. Italozása fokozódott, végül Ann elköltözött a lakásukból. Andrew egyre inkább depressziós lett. Hónapokon belül bekövetkezett a válás.

Ez a történet sokak számára nagyon is ismerős. Amint láttuk, a válások száma meredeken emelkedik világszerte. És kétségtelen, hogy némely válás elkerülhetetlen vagy szükséges. A Biblia nem tiltja kategorikusan a válást, mint ahogy sokan hiszik. Irányadó mértékei méltányosak és ésszerűek, vagyis házasságtörés esetén megengedi a válást (Máté 19:9). Alapelvei bizonyos rendkívüli körülmények, például fizikai bántalmazás esetén is megengedik a házassági elkülönülésta (Lásd Máté 5:32; 1Korinthus 7:10, 11). De Andrew és Ann válása mögött nem ezek az alapelvek húzódtak meg.

Andrew és Ann keresztények voltak, és valamikor szentnek tartották a házasságot. De miként mindannyian, ők is egy olyan világban élnek, ahol teljesen más erkölcsöt hirdetnek — mondván, a házasság használat után eldobandó, és a válás az eldobás eszközéül szolgál. Ez a fajta gondolkodás minden évben több ezer házaspárt indít válásra olyan okok alapján, amelyek nem kellően megalapozottak és nem Írás szerintiek. Sokan azután — de már túl későn — rádöbbennek, hogy a válással kapcsolatos „modern”, „felvilágosult” nézetük miatt csapdába estek.

Csapdába? ’Meglehetősen csúnya szó’ — mondhatná valaki. Talán másokhoz hasonlóan te is úgy érzed, hogy a válás egyszerűen a boldogtalan házasságból történő kilépés kulturált módja. De látod-e a válás árnyoldalait is? És észrevetted-e, milyen ravaszul alakítja át a mai világ a válással kapcsolatos fogalmainkat — anélkül, hogy tudnánk róla?

Az önmegvalósítás csapdája

Andrew és Ann esetében a váláshoz vezető csapda egyik része az a csábító ígéret volt, hogy sikeres karrier által megvalósíthatják önmagukat. Házasságuk az ’első a karrier’ mentalitás áldozata lett. De nem ők az egyetlenek e tekintetben. A Family Relations című lap már 1983-ban megjegyezte: „A jelszó az egyéni önmegvalósítás lett. Következésképpen a családtagok közötti szoros kötelékek hamar szétszakadnak és még a házasságot összetartó kapocs is egyre nagyobb nyomásnak van kitéve.” Andrew-nak imponált az új állás és a jó kilátás az előléptetésre. Többletmunkát vállalt és munkaidő után összejött a kollégáival, hogy nagyobb tiszteletet vívjon ki magának és befogadják őt. Eközben Annt a karrierje a jövőbeni siker érzésével kápráztatta el, amely továbbképzés útján szerezhető meg.

A siker csábításának engedve, kettős hatást tapasztaltak. Először is, egyre kevesebb idejük volt egymás számára. Ahogyan Ann mondja: „Ellentétes irányban indultunk el. A régebbi idők gyakorlatával ellentétben, már nem volt időnk az egymás közötti meghitt esti beszélgetésekre. A férjem is a másnapi munkájára készült fel, és én is. Megszakadt köztünk a gondolatcsere.”

A második hatás szellemi természetű volt. Azzal, hogy a karriert helyezték az első helyre az életükben, az Istennel való kapcsolatukat háttérbe szorították éppen akkor, amikor a leginkább szükségük lett volna Istenre. A Biblia alapelveinek tudatos alkalmazásával Andrew úrrá lehetett volna italozási szenvedélyén, mint ahogy Ann is erőt kaphatott volna az alapelvekből ahhoz, hogy ragaszkodjék a férjéhez e nehéz próba idején.

Házassági nehézségeik megoldása helyett inkább kezdték úgy gondolni, hogy az egyedüli járható út a válás, s talán ez vezet enyhüléshez a feszült helyzetükből. Válás után viszont a bűntudatuk és a szégyenérzetük még jobban aláásta a szellemi életüket. Immár nem vallották magukat keresztényeknek.

A „szakértők” elősegítik a kelepcébe jutást

Sok házaspár, amikor házassági probémákkal találja szembe magát, házassági tanácsadókhoz, vagy pszichoterápia vezetőkhöz, vagy ilyen szakemberek által írt könyvekhez fordul tanácsért. Sajnos egyes mai házassági „szakértők” inkább a válás támogatásában bizonyulnak eredményesnek, mintsem a házasság megőrzésében. Az elmúlt évtizedekben a házasság ellen írt „szakértői” vélemények valósággal hemzsegnek és hatásuk pusztító.

Például Susan Gettleman és Janet Markowitz a pszichoterápia szakértői a The Courage to Divorce című könyvben így keseregnek: „Még mindig az az ésszerűtlen felfogás tartja magát, hogy az elváltak valami üdvösnek tartott egységtől, más néven a ’normális családi élettől’ tértek el.” Hevesen kikelnek a válás ellen felhozott minden „jogi korlát és erkölcsi érték” ellen, amely „több évszázados vallási alapelveken nyugszik”. A válás — érvelnek — mindaddig jelen lesz, amíg a „házasság fokozatos elcsökevényesedése szükségtelenné” teszi a válást. E könyvüket jogászoknak, bíróknak — és lelkészeknek ajánlják!

’A válás nem is olyan rossz. A felszabadultság érzésével jár. A sok válás nem annak a jele, hogy valami baj van a társadalommal; inkább annak a jele, hogy a házasság intézményével van valami baj.’ Sok „szakember” hangoztatta ezt a nézetet, különösen a szexuális forradalom fénykorában, az 1960-as és 1970-es években. Újabban népszerű pszichológusok és antropológusok olyan elméleteket gyártanak, hogy az embert az evolúció irányítja s emiatt néhány évenként le kell cserélnie a házastársát. Más szóval, a házasságon kívüli viszony és a válás a legtermészetesebb dolog.

Nem is jó belegondolni, hány házasságot tett tönkre az efféle gondolkodás. Sok más szakértő, még ravaszabb módon bíztat a válásra. Amikor Diane Medved kutatást végzett a The Case Against Divorce című könyvéhez, megállapította, hogy a helyi könyvtárban közel 50 olyan könyv volt, amely ha nyíltan nem is támogatta a válást, de legalábbis ’vigaszul szolgált a váláson átesett olvasóknak’. A szerző így figyelmeztet: „Ezek a könyvek olyan könnyűnek tüntetik fel az egyedülállók életét, mint a selyem, és az ’új szabadságodat’ úgy üdvözlik, mintha ez lenne . . . az önmegvalósítás alapvető eszköze.”

Egyéb befolyások

Természetesen a félrevezető „szakértők”-ön kívül sok egyéb, válást támogató befolyás is létezik. A tömegtájékoztatás eszközei: a tévé, a mozi, a folyóiratok, a romantikus regények — gyakran hozzájárulnak a házasság ellen irányuló propaganda szűnni nem akaró viharához. Időnként a tömegtájékoztatás eszközei arról tájékoztatnak, hogy vég nélküli izgalom, kaland és beteljesedés vár arra, aki az unalmas házasélete egyhangúságából kilép, és a függetlenség és a szabadság e kívánatos mézesmadzagának a végén ott várja egy másik partner, aki összehasonlíthatatlanul különb, mint az otthoni.

Ha csak egyszerűen kétkedve fogadjuk ezeket az alattomos eszméket, azzal még nem védjük meg magunkat ellenük. Ahogy Medved fejtegeti: „Az ember lát egy érzelmes filmet és még kifinomult világi műveltsége ellenére is a film hatása alá kerül. A cselekmény és a bonyodalmak oly módon vannak tálalva, hogy elkerülhetetlenül rokonszenvet kelt benned a főhős (a kicsapongó férj?), és ellenszenvet vált ki a gonosz (házsártos feleség?) . . . Te, személy szerint talán nem értesz egyet a látottakkal, de annak a puszta tudata, hogy mások egyetértenek vele — amit rengeteg módon meg is erősítenek a kultúránkban —, aláássa a jó cselekvésére irányuló eltökéltségedet és elbizonytalanít téged.”

Embertársaink magatartása határozottan kihat ránk. Ha ez érvényes a tömegtájékoztatás útján hozzánk eljuttatott üzenetekre, mennyivel inkább érvényes az általunk választott barátokra. A Biblia bölcsen erre figyelmeztet: „Ne engedjétek magatokat félrevezetni! A rossz társaságok megrontanak hasznos szokásokat!” (1Korinthus 15:33). A jó házasság az egyik leghasznosabb viselkedésmód. De elronthatjuk, ha olyanokkal barátkozunk, akik nem tisztelik a házasság intézményét. Számos házaspár azt tapasztalta, hogy a válás útjára tévedt, mivel házassági nehézségeit ilyen „barátok”-kal beszélte meg — vagy esetleg olyanokkal, akik maguk is a válást választották, noha erre nem volt alapos okuk.

Mások időnap előtt ügyvédhez szaladnak tanácsért, amikor házaséletükben feszültség támad. Elfelejtik, hogy sok országban a jogrendszer a válások megkönnyítését szolgáló jól beolajozott gépezet. Végtére is, az ügyvédeknek a válóperes eljárások jelentik a hasznot, nempedig az, ha kibékítik a válni akaró házaspárokat.

Talán ezek után még mindig foglalkoztat a kérdés: „Ha mindezek az ügyvédek, pszichoterápia vezetők, a sajtó és a tévé személyiségei, sőt a barátaink és az ismerőseink is ezt az engedékeny magatartást tették magukévá és ezt támogatják hatékonyan, akkor esetleg elképzelhető, hogy mégis igazat mondanak?” Tévedhet-e ennyi ember ilyen fontos dologban? Egy pillantás a válás néhány következményére és jobban megértjük majd e kérdésre adott választ.

[Lábjegyzet]

[Kép a 7. oldalon]

Egyes házassági „szakértők” érdekeltebbek a válás támogatásában, mint a házasság helyreállításában