Nők — Tiszteletben részesülnek-e ma?
MIÉRT kell ezt a kérdést egyáltalán felvetni? — kérdezhetné néhány meglepődött férfi. De ha megvizsgáljuk, milyen bánásmódban részesültek a nők korokon át és még ma is az egész világon, néhány egyszerű rávezető kérdés elvezet a válaszhoz.
Kik szenvedtek a legtöbbet az emberi kapcsolatokban, és kik voltak azok, akik zsarnokoskodtak? És a házasságban főleg kiket ért bántalmazás? A férfiakat, vagy a nőket? Kiket becstelenítettek meg békeidőben és háborúban? Kik voltak a gyermekkori megbecstelenítés leggyakoribb áldozatai? A fiúk, vagy a lányok? Kiket fokoztak le emberi rendeletekkel másodrendű polgárokká? És kiktől tagadták meg a szavazati jogot? Kiknek voltak korlátozottabbak a lehetőségeik a tanulásra? A férfiaknak, vagy a nőknek?
Hosszan sorolhatnánk ezeket a kérdéseket, de a tények önmagukért beszélnek. Elisabeth Bumiller May You Be the Mother of a Hundred Sons című könyvében indiai tapasztalataira támaszkodva ezt írja: „A körülbelül négyszázmillió indiai nő és leánygyermek mintegy 75 százalékát képviselő ’tipikus’ indiai nő falun él . . . Nem tud írni és olvasni, jóllehet szeretne tudni, és ritkán mozdul ki a szülőföldjétől 30 km-nél messzebbre.” Az iskoláztatás terén mutatkozó ilyen egyenlőtlenség nemcsak India problémája; ez világjelenség.
Japánban — miként sok más országban is — még mindig létezik egyfajta egyenlőtlenség. Az 1991-es The Asahi Yearbook szerint a négyéves egyetemi kurzusokon tanuló fiúk száma 1 460 000, míg a lányoké csak 600 000. Kétségtelen, hogy a nők az egész világon arról számolnak be, hogy az iskoláztatás terén sokkal rosszabbak az esélyeik, mint a férfiaké. Kénytelenek belenyugodni abba a közfelfogásba, hogy ’a taníttatás a fiúknak való’.”
Susan Faludi: Backlash—The Undeclared War Against American Women című nemrég megjelent könyvében néhány igen lényeges kérdést vet fel az Egyesült Államokban élő nők helyzetére vonatkozólag: „Ha az amerikai nők egyenlők a férfiakkal, miért éppen közülük kerül ki a szegény sorban élő felnőttek kétharmada? . . . Miért élnek még mindig valószínűleg sokkal rosszabb lakáskörülmények között a nők, mint a férfiak; rájuk miért nem vonatkozik az egészségügyi biztosítás, és nyugdíjuk miért csak fele a férfiakénak?”
Rendszerint a nők szenvednek a legtöbbet. Ők vannak kitéve a férfiak részéről megaláztatásnak, sértegetésnek, nemi zaklatásnak és tiszteletlen bánásmódnak. És ez a mostoha bánásmód nem csak az úgynevezett fejlődő országokra jellemző. Az Egyesült Államok Szenátusi Jogügyi Bizottsága nemrégen jelentést készített a nők ellen elkövetett bántalmazásokról. E jelentésből megdöbbentő tények tárulnak fel. „Minden 6 percben megerőszakolnak és minden 15 másodpercben megvernek egy nőt . . . Az erőszakos bűncselekménytől egyetlen nő sem mentes ebben az országban. A ma élő amerikai nők háromnegyede legalább egyszer elszenved valamilyen erőszakcselekményt.” Egy évben három-négymillió nőt bántalmaz a férje. Ez a siralmas állapot vezetett az 1990. évi „Nők elleni erőszakról szóló törvény” megszületéséhez (Szenátusi jelentés: The Violence Against Women Act of 1990).
Vizsgáljuk meg most azokat a helyzeteket, amelyekben a nők szerte a világon kénytelenek elszenvedni a férfiak tiszteletének hiányát. E sorozat két utolsó cikkében pedig azt vizsgáljuk meg, hogyan nyilváníthatják ki a nők és a férfiak kölcsönösen a tiszteletüket az élet minden területén.