Az ólommérgezés — A pusztító hatások
’A SÚLYOS gyermekkori betegségek közül a legelterjedtebb.’ „Az elsőszámú környezeti ártalom a gyermekek számára.” Ahogy már valószínűleg kitaláltad, a fent említett két dolog egy és ugyanaz: az ólommérgezés.
A CDC (USA Betegségellenőrző Központ) szerint „a gyermekek különösen érzékenyek az ólom mérgező hatásaira. Az ólommérgezés az esetek nagy részében észrevehetetlen: a legtöbb mérgezett gyermek tünetmentes. Az esetek legnagyobb részét ezért nem diagnosztizálják és nem is kezelik . . . Ez nem csupán egy kisebbség, vagy a belvárosi gyerekek gondja. Nincs olyan gazdasági-társadalmi réteg, földrajzi terület, faji vagy nemzetiségi csoport, amelyet megkímélne.” A jelentés hozzáteszi: „A gyermekkori ólommérgezés világméretű válság.”
Milyen hatással van az ólom a gyermekekre?
A becslések szerint egyedül az Egyesült Államokban három–négy millió hat éven aluli gyermek vérében található olyan mennyiségű ólom, ami már elég ahhoz, hogy károsan befolyásolja a fejlődésüket. Ez az olvasási készség kismértékű csökkenésétől egészen a teljes szellemi visszamaradottságig bármit magában foglalhat. Ha ez a helyzet egyetlen országban, akkor az egész világ adatai bizonyára megdöbbentőek.
Afrikában, Ázsiában, Mexikóban és Közép-Keleten az ólmot még mindig gyógyszerként használják néha azok, akik mit sem tudnak a veszélyeiről. Alkalmazzák a székrekedés enyhítésére, a köldökzsinór megfertőzésének a megelőzésére, és még kisbabáknak is adják, amikor a foguk jön.
Akkora veszély nem áll fenn, hogy a gyermekek eszméletüket vesztik és meghalnak. Ahogyan az FDA Consumer 1991-es kiadásából kitűnik, az ólommérgezés miatt bekövetkező gyermekkori halálesetek ma már nagyon ritkák. De a hatásai még mindig pusztítóak. Az ólom találóan kapta az „intelligencia gyilkosa” nevet. A Newsweek magazin idézett egy egészségügyi tisztviselőt, aki ezt mondta: „Nagyon sok gyermek nehéznek találja, hogy elvégezzen egy feladatot vagy akár csupán azt, hogy sorbanálljon az önkiszolgáló étteremben, mert az agya ólommal terhelt.”
Az ólommérgezett gyermekek néhány egyéb tünete például az ingerlékenység, az álmatlanság, a bélgörcs, a vérszegénység és a fejlődési rendellenesség. Megkárosodott idegrendszer krónikus nyugtalansággal társulva — mint amikor egy ketrecbe zárt vadállat, ahogyan egy orvos találóan leírta — szintén jellemezhet egy ilyen gyereket. Súlyosabb esetekben kómától és rohamoktól szenvedhet, és az érzelmi nehézségek miatt még felnőttkorában is gyötrődhet. Néhány ilyen hatás maradandó lehet — mondja a CDC Ólommérgezések Megelőzésével Foglalkozó Ágazatának a vezetője. Amíg nem készül helyes diagnózis, a szülők gyakran zavarban vannak ennek az alattomos betegségnek az okát illetően.
Miért olyan sebezhetők a gyermekek?
Az ólom két okból különösen veszélyes a gyermekekre. Először is: rájuk már sokkal kevesebb ólom is hatással van, mint a felnőttekre. Mivel agyuk és idegrendszerük még fejlődésben van, ezért különösképpen érzékenyek az ólom hatásaira. Másodszor: viselkedésük és tevékenységük miatt nagyobb valószínűséggel kerülnek kapcsolatba a környezetükben lévő ólommal.
Vegyük például az ólomtartalmú festéket, amely még mindig a fertőzés egyik veszélyes forrása. Azokban az országokban, ahol engedélyezik az ilyen festékek felhasználását a házakban, az ólommérgezések száma bizonyosan növekszik. És bár számos ország már megtiltotta az ólomtartalmú festékek alkalmazását, a festék még ott van a régebbi házakban. A falakon, az ablakpárkányokon, a játékokon, a gyerekágyakon és a bútorokon még mindig ott lehetnek ezek a rétegek. Az Egyesült Államokban például mintegy 57 millió otthonban maradt vissza nagy mértékben ólom. Az 1980-as évek közepén vagy 13,6 millió hét éven aluli amerikai gyermek élt olyan lakásban, amelyikben ólom alapanyagú festéket használtak. A gyermekek közül valószínűleg több mint egymilliónak a vérében veszélyesen magas volt az ólom mennyisége.
Az egyenletesen festett sima felület egyáltalán nem jelent veszélyt. Ám ahogy a festék öregszik, töredezni kezd és lepereg. Mivel az ólom édes, a gyermekek könnyen megehetik a festékhulladékot. A kisbabák szervezetébe az ólom az ablakpárkányról lepergő festékrétegből jut be. Amikor a festék végül szétporlik, a gyerekek összeszedik az ujjukkal a játékokról, a padlóról, és a szőnyegekről — innen pedig elkerülhetetlenül bejut a szájukba, az emésztőrendszerükbe majd a vérkeringésükbe. A gyerekek leginkább hat hónapos és hat éves kor között érzékenyek.
„Rendkívül kevés ólom elegendő a mérgezés kialakulásához — írja a Newsweek folyóirat. — Súlyos ólommérgezés (60—80 mikrogramm/dl) alakulhat ki annál a gyermeknél, aki napi egy milligramm ólomfesték-port — ez egyenlő körülbelül három szem kristálycukor mennyiségével — eszik meg gyerekkorában.” A veszélyeztetettség kialakulásához elegendő napi egy szem kristálycukornak megfelelő mennyiség bevitele a szervezetbe. „Így betegedhet meg egy gyermek pusztán azáltal, hogy rendszeresen megfogja az ablakpárkányt és szopja a hüvelykujját — mondja a Newsweek, hozzátéve, hogy sok szülő „egyszerűen nem fogja fel — vagy nem tudja elhinni —, hogy az ablakpárkányon lévő por szép csendesen megfosztja gyermekeiket a jövőbeni képességeik egy részétől.
Az ólom és a magzat
A veszély kiterjed az állapotos anyák méhében levő magzatra is, ahol a fejlődő agy és idegrendszer szintén károkat szenvedhet. Ha a várandós asszony szervezetébe ólom jut, akár az evés akár a légzés által, az bekerül a vérkeringésbe. Ezután a köldökzsinóron keresztül elér a magzathoz. A gyermek idegrendszeri károsodást szenvedhet, vagy esetleg kisebb lesz az IQ-ja. „Ha egy viselős asszony akár a legkisebb mennyiségű ólmot viszi is a testébe — mondja egy egészségügyi szakíró —, az a méhlepényen keresztül eljuthat a magzatba.” A Science News kijelenti: „A vizsgálatok feltárták, hogy a munkahelyükön ólommal dolgozó nők között nagyobb arányban fordul elő meddőség, vetélés, koraszülés és születési rendellenesség.”
Az apák is hozzájárulhatnak az ilyen veszélyes helyzetek kialakulásához. A férfiak vérében lévő ólom előidézheti, hogy a hímivarsejtek sérültek vagy lassúak legyenek, ami megakadályozhatja a fogamzást, vagy torz magzat létrejöttét eredményezheti. A becslések szerint 400 000 amerikai asszony testében a magzat annyira fertőzött, hogy a gyermekek a későbbiekben fejlődési rendellenességben fognak szenvedni. Mivel az ólommérgezés világméretű járvány, a még meg nem született, de már fertőzött gyermekek száma bizonyosan óriási.
Nem csak a gyermekek
Egyértelmű, hogy a felnőttek is veszélyben vannak. Gyermekeik védelmezése érdekében magukat is meg kell védeniük. Hogyan vannak kitéve az ólom hatásának? Szakértők egyetértenek abban, hogy a festéken kívül napjaink mindennapi veszélyforrása a vízben lévő ólom, amely a vízvezetékből kerül a vízbe (mivel még a vörösrezet is forraszthatják ólommal), és az ólommal kevert benzin. Az iskolákban és a hivatalokban az ivókutak tartályai ólomtartalmú forrasztóanyaggal készültek. Az EPA (Egyesült Államok Környezetvédelmi Szervezete) egyik tisztviselője megállapítja: „A szervezetbe bejutó ólomnak körülbelül 20 százaléka az ivóvízből ered.” A Mérgező Anyagok és Betegségek Nyilvántartási Hivatala beszámol arról, hogy „az elektromos vízhűtőkből származó víz ólomtartalma igen magas lehet, és ez felettébb nagy kockázatot jelenthet mindenkinek, nem csak a gyermekeknek”.
A nehézséget még csak tetézi, hogy a szülők hazavihetik a szennyeződést a munkahelyen viselt ruháikkal, további veszélynek kitéve ezzel a gyermekeiket. A becslések szerint egyedül az Egyesült Államokban csaknem nyolcmillió munkás kerül kapcsolatba ólommal a munkahelyi környezetében. Nagy százalékuk női munkás.
Azok, akik alkoholtartalmú italokat vagy likőröket tárolnak ólomkristály üvegekben, szintén vállalnak valamelyes kockázatot, mivel a kristályból az ólom kioldódhat az italba. Hasonlóképpen a nem megfelelően magas hőmérsékleten kiégetett kerámiák mázából is átszivároghatnak ólomrészecskék az ételbe. Példának okáért egy házaspár külföldi utazása során vásárolt egy kávéskészletet. Később kiderült, hogy a csészékből a hazai egészségügyi szabványok által a megengedettnél háromszázszor több ólom szabadult fel. A házaspár súlyosan megbetegedett, miután rövid ideig használta a készletet. Hozzátehetjük, hogy a konzervdobozok forrasztóanyagai, amelyeket még használnak néhány országban, szintén felelősek az enyhébb ólommérgezések bizonyos százalékáért.
A lőfegyverek megszállottainak szintén számolniuk kell az ólommérgezés kockázatával. Miért? Nos, a legutóbbi vizsgálatok kimutatták, hogy akik gyakran vesznek részt lövészeten zárt térben, azok testébe nagy mennyiségű ólom kerül a belélegzett fémtartalmú porból. A robbanás és a lövedékről a fegyvercső elhagyásakor leszakadó mikroszkópikus részecskék ólommal szennyezik a levegőt, és az bekerül a lövész tüdejébe — mondja a Science News folyóirat. A felsorolt tünetek közé tartozik az állandó fémes íz érzése és az ideges kézremegés. Más vizsgálatok kimutatták, hogy a kézi lőfegyverek használóinak a családtagjai is veszélyes helyzetbe kerülhetnek, hisz a lőfegyverek használói hazaviszik az ólomport a ruhájukon.
Mivel az ólommérgezés annyira elterjedt és olyan veszélyes gyermekre és felnőttre egyaránt, kézenfekvő a következő kérdés: Mit lehet tenni a megelőzés érdekében?
[Kiemelt rész a 7. oldalon]
Mennyi ólmot képes elviselni a szervezet?
MEKKORA az az ólommennyiség, ami már túl sok? Mennyit képes a szervezet biztonságosan lekötni? Noha a tudósok az ehhez hasonló kérdéseken még mindig vitatkoznak, sok ország már törvényeket hozott az ólommérgezés megelőzése érdekében, legalábbis ami a festékek használatából származó mérgezést illeti. Ausztrália ilyen törvényt léptetett életbe az 1920-as évek elején. Később Nagy-Britannia, Görögország, Lengyelország és Svédország tett hasonló intézkedést ugyanabban az évtizedben. Az Egyesült Államok csak 1971-ben vezette be az ólomtartalmú festékből származó mérgezés megelőzésére hozott törvényt.
Attól kezdve azonban az Egyesült Államokban egyre szigorúbb törvényeket hoztak ezen a területen. 1985-ben a CDC (USA Betegségellenőrző Központ) 25 mikrogrammra (a gramm 25 milliomod része) szállította le az egy deciliter vérben megtalálható ólom megengedett mennyiségét. Ez fele volt annak a 60 mikrogramm/deciliter ólommennyiségnek, amelyet az amerikai hadsereg egészségügyi alakulatainak a főparancsnoka veszélyes szintként 1970-ben meghatározott. Ám ahogy az évek múltak, egyre több tanulmányban merült fel, hogy a gyermekekre ennél kisebb mennyiség is káros hatással lehet. Így tehát a CDC 1991-ben ismét a felénél kevesebbre, 10 mikrogramm/deciliterre csökkentette az elfogadható mennyiséget.
Bár elkeseredett viták folynak a tanulmány felett, amelyik ezt a változást sürgette, más kutatások hasonló eredményre jutottak. Két skóciai vizsgálat például összefüggésbe hozza a 11 mikrogramm/deciliteres ólommennyiséget a gyermekek alacsonyabb értelmi szintjével és a viselkedésükben tapasztalható rendellenességekkel. És ahogyan a Bangkok Post 1992 elején figyelmeztetett, a thaiföldihez hasonló törvények, amelyek védelmet adnak a felnőtteknek, nem biztos, hogy védelmet nyújtanak a gyermekeknek — főként azoknak, akik még meg sem születtek.
[Kiemelt rész/kép a 8. oldalon]
Az ólommérgezés — ősrégi gond
AZ ÓLOM úgy i. e. 3000 óta lehet használatban. Az ősi egyiptomiak az építészetben és a fazekas mesterségben alkalmazták, a föníciaiak és a káldeaiak kereskedtek vele, az athéni görögök pedig hét évszázadon keresztül bányászták. Ám a Cézárok uralmának az időszakában élő rómaiak voltak az elsők, akik felfedezték az ólomban rejlő ipari lehetőségeket — és nagy árat fizettek ezért a felfedezésért.
A rómaiak plumbum-nak nevezték ezt a fémet. Szakképzett munkások hatalmas ólomlemezekből 15 féle szabványméretű hosszúságra gömbölyítették a csöveket a nagy kiterjedésű vízvezeték-rendszerükhöz. A csövek összetoldásával mind a rómaiak mind a görögök mintát adtak a mai vízvezeték-szerelőknek. Így több mérföld hosszúságú csövet illesztettek össze, amelyek nagy távolságokra szállították el a vizet. A rómaiak ivókupákat, bortároló edényeket és konyhai eszközöket is készítettek az ólomból. A tetőfedéshez időjárásálló vékony ólomlemezeket fejlesztettek ki.
Ám ahogy az ólom felhasználása nem újdonság, nem mai keletű az a felismerés sem, hogy az ólom képes betegséget okozni. „Legalább 2000 éve — írja a Science News folyóirat — bizonyos társadalmak már felismerték az ólom lehetséges mérgező voltát, noha nem tudták, hogyan is hat.” Mégis úgy tűnik, hogy a régi rómaiak egyáltalán nem törődtek a kézzelfogható veszéllyel. Jerome Nriagu, a Kanadai Nemzeti Vízkutató Intézet munkatársa szerint általában olyan szőlősűrítményt adtak a borukhoz, amelyet ólomedényben forraltak fel. A Newsweek folyóirat idézi Nriagu szavait: „Egy teáskanál ilyen sűrítmény bőven elég lehetett ahhoz, hogy tartós ólommérgezést okozzon.” A római vezérek pedig nagy borivók voltak. Nriagu becslése szerint az elithez tartozók egy és öt liter közötti mennyiséget fogyasztottak el naponta!
„Feltételezhetően az is egyik oka volt a Római Birodalom hanyatlásának — írja a kanadai The Medical Post —, hogy előszeretettel édesítették ólommal a borukat.” Egy beszámoló megjegyzi: „Az ólom edényekben, fegyverekben, kozmetikumokban, boros kupákban és vízvezetékekben történt kiterjedt felhasználása felelős lehetett a római uralkodók elméjének megbomlásáért, valamint a vetélések magas arányáért, ami megakadályozta az uralkodó osztály természetes szaporodását.”
[Kiemelt rész/képek a 10. oldalon]
Az ólom a vadvilágban
Ha szereted a vadállatokat, akkor megdöbbentő számodra az a hír, hogy évente hárommillió víziszárnyas pusztul el ólommérgezésben. Az ólommérgezést ez esetben is „láthatatlan kór”-nak nevezik, mivel sokszor észrevétlen marad. Az Egyesült Államok Belügyminisztériuma szerint mire a vadászoknak sikerül lelőniük egy madarat, addigra 0,23 kg ólomsörét kerül ki a puskákból a környezetbe. A biológusok bizonyos árterületek, tavak és mesterséges tavak aljáról, néhány centiméteres rétegből mintát vettek és hektáronként több mint 100 000 ólomsörétet találtak! A horgászok elvesztett ólomsúlyai is ott hevernek a fenéken.
A vadászidény vége után a kacsák és más víziszárnyasok az élelem utáni keresgélés közben lenyelik ezeket a söréteket. Három—tíz nappal később a méreg belekerül a vérkeringésbe és eléri a fontosabb szerveket — a szívet, a májat és a veséket. A 17—21. nap elteltével a madár kómába esik és elpusztul. A fehérfejű rétisasok is ólommérgezést kaphatnak, amikor lenyelik a víziszárnyasok testében megbúvó söréteket. 1966 óta ezek közül a ritka ragadozó madarak közül 120-nál több pusztult el ólomszennyezés következtében — ennek több mint a fele az 1980 óta eltelt időben. Természetesen ez a szám csak azokra a sasokra vonatkozik, amelyeknek a testét megvizsgálták és meghatározták az elhullás okát — ez minden bizonnyal csak töredéke a teljes valóságnak.