A békés vastagbőrűek életben tartása

„NÉZD csak ezeket az aranyos bébiket! Milyen elragadóak! — Lankára gondolsz, erre a felénk közeledő, mindössze hét hónapos fiúelefántra? És amott arra a félénk elefántlányra, Kanchanára, ő is csak nyolc hónapos lenne? Mi a csudát keres itt mindez a sok elefántbébi, amint sietve jön elő az erdőből, testén kiálló, merev bébiszőrzetével? — Nincs ebben semmi meglepő! Itt az etetés ideje. — Az elefántbébik csakugyan naponta ötször táplálkoznak, és minden alkalommal hét üveg tejet isznak meg, mindegyikben egy liter tej van? Hiszen ez összesen 35 liter tej! Nem csoda, hogy mindegyiknek a súlya már eléri a 90 kg-ot, noha még csak néhány hónaposak!”

A Pinnawelai Árva Elefántok Menhelyén vagyunk, a Srí Lanka-i fővárostól, Colombótól mintegy 85 kilométerre. Amikor valaki az őserdőben rátalál egy magára hagyott vagy megsebesült elefántbébire, elhozza erre a menhelyre és felnőttkoráig itt nevelik őt. Amikor ide látogattunk, körülbelül 15 elefántbébi volt itt. Rendszerint elvegyülnek a felnőtt elefántok között, és elszórtan bejárják a nyílt erdőség nagy területeit, de etetéskor a bébik előjönnek a tejadagjukért. Ezek az elefántbébik nem fecsérlik az időt, egyenesen ide jönnek a 3–4 állatgondozóhoz, aki már várja őket a tejesüvegekkel.

Felkunkorítják az ormányukat, szájukat szélesre tátják, és amilyen gyorsan csak tudnak nyelnek, mialatt a gondozók megdöntik az üvegeket és a szájukba töltik a tejet. Arra nincs idő, hogy cumit huzzanak az üvegekre! A tej vastag sugárban ömlik az üvegből, időnként lecsurog a bébik szája szélén. Az egyik elefántot, amely nagyobb a többinél, ki kellett kötni egy póznához, mivel elitta a kisebbek elől a tejet. Rendkívül felindulva ettől a „hátrányos megkülönböztetéstől”, ide-oda himbálózott, és tiltakozásának jeléül éles hangjával töltötte meg a levegőt. Amikor már teletömték magukat, körbe fognak, feléd hajolnak, átfogják ormányukkal a lábadat, hogy oda figyelj rájuk.

Az elefántok fürdőkádja

Estefelé van a fürdés ideje. Minden elefántot, kicsit és nagyot egyaránt, elterelnek fél mérföldnyire a Maha Oya folyó partjához. A folyó sekély és nagyon széles, a vízből sima kövek állnak ki. Három-négy nő éppen ruhát mos, a kövekre terítve sulykolja a ruhát, hogy a piszkot kiverje belőle, majd utána kiteríti száradni. A távolból olyannak tűnik mindez, mintha gyönyörű színű takarókat terítenének a kövekre. A Maha Oya távoli partja sűrű buja őserdővel határos. Igazi festői háttér és ideális fürdőhely az elefántoknak.

Az elefántok nem fecsérlik az időt, rögtön a vízbe gázolnak, legelöl mennek az elefántbébik. Kezdetben egy kicsit haboznak ugyan, hogy lefeküdjenek-e. Az ápolók ilyenkor vizet fröcskölnek rájuk és hosszú botokkal nógatják őket. Ezen felbátorodva, leereszkednek a vízbe, hogy lehűtsék a testüket. A nagy elefántok közül egyesek lefekszenek, még a fejük is elmerül a vízben, de ormányuk végét a víz fölött tartják, hogy azon keresztül vegyenek lélegzetet. Tűz a nap, és a víz biztosan hűsítően hat a vastag bőrükre — latin nevük, pachyderm ugyanis „vastag bőrűt” jelent.

Bradley Fernando, a nemzeti állatkert igazgatója felügyel az elefántmenhelyre. Az állatkert céljáról így beszél az Ébredjetek!-nek: „Kezdetben az volt a célunk, hogy megmentsük az elfántbébiket. Most, hosszabb távon az a célunk, hogy egy elefánttenyészetet hozzunk létre.”

Vajon milyen lehetséges veszélyek fenyegetik a békés ázsiai vastag bőrűeket? Bár a kifejlett Srí Lanka-i elefánt súlya eléri a négy tonnát, olykor még többet is, marmagasságuk 3 méter, mégis jóval kisebb, mint afrikai unokatestvére. A legtöbb ragadozótól már emiatt az óriási méretei miatt sem kell tartania. A Srí Lanka-i leopárd, hasonlóan a többi ország tigriseihez és oroszlánjaihoz, tisztes távolságban maradnak a felnőtt elefánttól.

Ki akkor a lehetséges ellensége? Nos, az ember. Az elefántnak földre van szüksége; az embernek is földre van szüksége; és az ember elveszi előle a földet. A Srí Lanka-i elefánt ezért kipusztulással néz szembe. Az Asiaweek folyóirat legalábbis így látja ezt:

„Srí Lanka egykori királyai szent kötelességüknek tartották a vadállomány védelmét. Rendeleteket adtak ki — talán ezek voltak a világ első természetvédelmi törvényei —, amelyek alapján a nagy kiterjedésű öntöző víztárolók körül védett területet biztosítottak részükre. Vadászni más területen lehetett, de soha nem öltek meg elefántot csupán kedvtelésből vagy a húsáért. Csak a királyoknak volt joguk elejteni egy vadelefántot, és csak udvari szolgálatra vagy vallási körmenetekre, vagy háziállatként teherhordásra volt szabad beidomítani őket. A koronagyarmat uralma idején mindez megváltozott. Az elefántokat nagyragadozóknak tekintették.”

A civilizáció bajt hoz magával

Régebben az elefántokat sohasem ölték meg kedvtelésből. De a dolgok megváltoztak, amikor a nyugati civilizáció megjelent és vele együtt a vadász is. Mi volt a helyzet az elefántvadászokkal? J. Emerson Tennent a Sketches of the Natural History of Ceylon című könyvében megjegyzi: „Egy katonatiszt, Rogers őrnagy több mint 1400 elefántot ejtett el, egy másik katonatiszt, Gallwey kapitány azzal dicsekedhetett, hogy több mint 700-at; Skinner őrnagy, Országúti Főbiztos is legalább ugyanannyit elejtett; őket kevésbé nagyratörő tisztek követik szerényebb eredményekkel.”

Tennent ezután kijelentette, hogy a gyarmati rendszer néhány shillinget tűzött ki jutalmul minden elejtett elefántért —, melyek valóságos istencsapásnak számítottak. Néhány év alatt 5500 személy jelentkezett jutalomért. Tennent befejezésül hozzáfűzi: „A ceyloni (ma Srí Lanka-i) elefántvadászok által okozott szüntelen mészárlás úgy tűnik, csupán a rombolási hajlam hatásának van alárendelve, mivel az elejtett állat húsát sokan nem használták fel hasznos célra, temetetlenül ott hagyták, hogy oszlásnak induljon és szennyezze az őserdő levegőjét.” Az elefántcsont nem játszott fontos szerepet Srí Lankán, mivel „Ceylonon 100 elefánt közül csak egynek van agyara, és az a pár agyaras elefánt kizárólag elefántbika”.

Az Asiaweek így foglalja össze az elefántok sorsának rosszabbra fordulását a gyarmati rendszer idejéből vagy a későbbi időkből: „Azokat az őserdei természetvédelmi helyeket, amelyeket többé nem védelmeztek királyi rendeletek, kiirtották és helyükön teaültetvényeket létesítettek. 1800-ban körülbelül 50 000 elefánt élt a szigeten. 1900-ban már csak 12 000. Ma, az ötven éve tartó szigorú környezetvédelmi törvények ellenére, az elefántpopuláció a 3000-et sem éri el.” Az Asiaweek sem tekinti fontos tényezőnek az elefántcsontot a kipusztulásuknál, bár szerinte az elefántagyarral rendelkező elefántok aránya inkább 1:20-hoz, mint 1:100-hoz. Ezután utal a Srí Lanka-i elefántveszély valódi okára: „Az igazi veszély az ember csillapíthatatlan vágya a még több föld után. Azzal, hogy egyre több földet vonnak művelés alá az elefántok természetes környezete közelében, a Srí Lanka-i elefántok a kipusztulással néznek szembe.”

A Yalai Nemzeti Park

Dr. Ranjen Fernando, a Srí Lanka-i Vadvédelmi és Természetvédelmi Társulat elnöke ilyen magyarázatot adott az Ébredjetek!-nek: „Elsősorban társadalmunk erőfeszítésének köszönhető az, hogy Yalában 1898-ban első vadvédelmi területként létesült egy vadrezervátum. 1938-ban Yala lett az első nemzeti parkunk, de ezt újabb nemzeti parkok követték. Ezeket a parkokat nemzeti kincsnek tekintjük és továbbra is védelmül kívánjuk fenntartani azokat értékes vadállományunk minden tagja számára.”

Kirándulást terveztünk a Yalai Nemzeti Parkba is, és Fernando megjegyzéseit hallva, érdeklődésünk még jobban felcsigázódott. Megköszöntük a Pinnawelai Árva Elefántok Menhelyén dolgozó állatgondozóknak az irántunk tanúsított kedvességüket és udvariasságukat, majd búcsút intettünk az elefántbébiknek és a nagy elefántoknak, akik még mindig élvezték a fürdést a Maha Oya folyóban (nem vagyok biztos benne, hogy észrevették az integetésünket), és tovább indultunk a Yalai Nemzeti Parkba.

Három éjszakát töltöttünk el az óceán partján egy bungalóban. A helyi vezető körbevitt minket autóval és megmutatta az állatokat — mialatt nem szállhattunk ki az autóból. Láttunk szarvasokat, vaddisznókat, több nagy leguángyíkot és sokféle szép madarat. Egy pávakakas éppen szétterjesztette színpompás farktollát, miközben násztáncát lejtette; a fákról szövőmadárfészkek csüngtek alá, és a tarka gólyák igen impozáns benyomást keltettek díszes öltözetükben. Egy dolog miatt viszont csalódás ért bennünket: nem láttunk párducot, jóllehet léteznek itt. Viszont láttunk elefántcsordát régi barátainkból, az ázsiai elefántokból. Védett parkjukban békéseknek és elégedetteknek látszottak.

Az elefántnak valóban nagy mozgástérre van szüksége. A demográfiai robbanás következtében viszont az embereknek is egyre több művelhető területre van szükségük. A környzetvédők növekvő aggodalommal beszélnek arról, vajon meddig maradnak érvényben az elefántok életben maradására hozott kormányrendeletek. Csak a jövő a megmondhatója. (Az Ébredjetek! munkatársának beszámolója alapján.)

[Képek a 15. oldalon]

Fürdéskor kedvesen ráveszik az elefántokat hogy feküdjenek bele a vízbe, ahol az ormányukat légzőcsőként használják

[Képek a 16., 17. oldalon]

A vadonban árván maradt elefántbébiket felnőttkorukig Pinnawelában nevelik fel