Az égbolt közegészségügyi felügyelői
Arra a kérdésre, hogy melyik az a madár, amellyel nem szívesen találkoznának, legtöbben azt válaszolnák: a keselyű.
Kevés madarat pocskondiáznak annyit, mint a keselyűt. Átkozott madár hírében áll, mivel baljós körvonalai ott lebegnek a friss tetem vagy az éppen haldokló állat felett. Megjelenése a néphit szerint valami nagy vésznek, vérontásnak vagy szerencsétlenségnek az előhírnöke — könyvekben ilyen szavakkal szokták ecsetelni a keselyűket.
Ami a tényeket illeti: sok embert valósággal lenyűgöz a keselyű kecses röpte és a fiókáival szemben tanúsított gyöngédsége. Elismerik fontos szerepüket az ökológiában. Ezek az emberek a keselyűt nagyszerű és nélkülözhetetlen madárnak tartják.
El kell ismerni, a keselyűknek a gusztustalan táplálkozási szokásaikon kívül van néhány egyéb nem túl rokonszenves tulajdonságuk is. Egész biztosan nem vinnék el a pálmát a szépségversenyeken, a hangjuk pedig a rikoltó, kotkodácsoló, károgó, morgó és sziszegő hangoknak egyvelege. De vannak kimondottan kedvező tulajdonságaik is.
A keselyű nagyon komolyan veszi szülői szerepét. Évente csak „egyetlen fiókát” hoz a világra, de ez a fióka, amíg etetésre szorul, rendkívüli figyelmességben részesül mindkét szülő részéről. A keselyűfióka, miközben magatehetetlenül ül néhány hónapig a megközelíthetetlen sziklaperemen, valóban igényli szülei irgalmas gondviselését. Az andokbeli kondorkeselyű-fióka hat hónapig szorul táplálásra, csak utána képes elröpülni a fészkéből. Erre az időre a „pihés fiókából” szinte teljesen kifejlett példány lesz.
A keselyűk azzal az erénnyel is eldicsekedhetnek, hogy rendkívül hasznosak. Bár sok madár hasznos az ember számára ilyen vagy olyan módon, de a keselyűk páratlan szolgálatot tesznek az embernek. Ők az égbolt közegészségügyi felügyelői.
Közegészségügyi szolgálatuk
A dögök eltakarítását a legtöbb ember nem tartja valami rokonszenves feladatnak, mégis fontos elvégezni. A közegészségügyi rendeletek előírják a tetemek gyors eltávolítását, mivel a fertőzés gócai lehetnek mind az ember, mind a vadon élő állatok számára.
A keselyűknek ezen a téren elismerésre méltó szerepük van. Még a lépfenés vagy romlásnak indult botulinos húst is felfalják, anélkül hogy az kárt tenne bennük, legtöbbször csak a csontok maradnak vissza az egész tetemből.
Egyes keselyűk pedig előszeretettel fogyasztják a csontokat is. Az eurázsiai és afrikai szakállas saskeselyű a csontokat magasba emeli, majd sziklára ejti, hogy összetörjenek. Az így összetört csontokból megeszi a csontvelőt és az apróbb csontdarabokat.
Szerencsére ezek a közegészségügyi felügyelők, ellentétben az emberi közegészségügyi alkalmazottakkal, sohasem sztrájkolnak. Ha a keselyűk nem végeznék el a maguk munkáját, akkor mindennapossá válna a látvány, amint a trópusi nyílt vidékeken betegség miatt elhullott állatok tetemei hevernek szétszórtan.
De kövessük nyomon, mit csinál egy keselyűcsapat egy jellegzetes munkanapon.
Légi őrjárat
Alighogy felkel a nap, a keselyűk magasba emelkednek, és elkezdik területük felett a körözést. Egész álló napon át fáradhatatlanul járőrözik a keselyűcsapat azt lesve a levegőből, nincs-e valahol valamilyen elhullott állat. Amikor valamelyik keselyű észrevesz egy tetemet, zuhanórepülésbe kezd. Erre a többiek is felfigyelnek, s ők is sietve a zsákmány fölé repülnek. Perceken belül akár több tucat keselyű érkezik a helyszínre.
Mielőtt a keselyűk lakmározni kezdenek, tétovázva szökdécselnek a tetem körül. Hírnevük ellenére rendkívül félénk teremtmények. Végül egyikőjük kitép egy darab húst a tetemből. Erre a jelre a többiek is nekiesnek az evésnek. Evés közben rengeteget civódnak, lökdösik és cibálják egymást, fújnak egymásra, s szinte olyan benyomást keltenek, mint a csomóba verődött rögbicsapat. Rendszerint a legéhesebbek, a legjobban rikácsolók laknak jól először. Ha nagy tetemről van szó, mindenkinek jut bőségesen az eleségből.
Közben percek alatt véget ér a lakmározás, csak a csontok maradnak a helyszínen. Ezután a keselyűraj ismét a magasba emelkedik és tovább folytatja fürkésző kutatását újabb élelem után. A keselyű élete nem valami irigylésre méltó. Előfordul, hogy 2-3 napig is koplalnak, mire újból eleséghez jutnak.
Éles látás és csapatmunka
A keselyűk csodálatos testi felépítéssel bírnak a légi felderítés munkájára. Tömör szárnyaik tervezésüknél fogva tökéletesen alkalmasak a siklórepülésre és a magasban való lebegésre. Képesek például órákig repülni, anélkül hogy szárnyaikat különösebben mozgatnák. Igen jól kihasználják a termikek, vagy felszálló forró levegőáramlatok felhajtóerejét, amelyek segítségével minimális erőkifejtéssel fent tudnak maradni a magasban. Dean Amadon, a jeles amerikai ornitológus úgy ecsetelte röptüket, mint „ami a természetben a legkecsesebb repülés”.
Egy kérdés sok éven át foglalkoztatta a madártan tudósait: Miképpen képesek a keselyűk oly gyorsan felfedezni a tetemeket?
A válasz: éles látásuknak és csapatmunkájuknak köszönhetően. Számítások szerint egy 750 méter magasan köröző keselyű képes észrevenni még egy 13 centiméternél kisebb tárgyat is a földön. De még ilyen remek látás mellett is egy magányos keselyű csak igen keservesen tudna eleséghez jutni.
Vagyis nagyon fontos a csapatmunka. Megfigyelték, hogy a keselyűk különválnak és más-más terület fölött járőröznek. Ha egy keselyű leszáll egy dögre, a zsákmányra való jellegzetes lecsapása jel a többieknek, hogy táplálék van a közelben, és azok is rögtön abba az irányba repülnek. A repülés irányának megváltoztatását a távolabbi madarak is észreveszik, és ők is sietve a helyszínre repülnek. Ez a légi híradás igen eredményes, olyannyira, hogy egy külső megfigyelőnek úgy tűnhet, hogy minden madár szinte egyszerre érkezik oda.
De sajnos még az ilyen eredményes és tagadhatatlanul hasznos működés sem kellő garancia arra, hogy a keselyűk életben maradjanak és védelemben részesüljenek.
A kondor visszatérése
A keselyűk annak ellenére, hogy a legnagyobb és leginkább bámulatbaejtő madarak, mégis a kihalással néznek szembe a világ számos részén. Hagyományos élelmük eltűnt a nyílt vidékeken, és az általuk fellelt tetemek elég gyakran mérgezettek. Lassú szaporodásuk megnehezíti, hogy megtizedelt állományuk kellően növekedjen.
E kedvezőtlen állapotok ellenére beszámolhatunk sikeres eredményekről is. A kaliforniai kondorkeselyűk mesterséges szaporítására létesített program úgy látszik sikeresnek bizonyul, és remélhetőleg hamarosan több kondor visszatérhet természetes környezetébe, a szabadba. Francia természetvédők erőfeszítésének köszönhetően a fakókeselyű sokévi eltűnése után most ismét ott fészkel a Francia-középhegységben.
Most tehát az a madár, amelyet az emberek valamikor kimondottan gyűlöltek, jelképe lett annak az emberi erőfeszítésnek, amely olyan fajok megmentésére irányul, amelyeket az ember hozott végveszélybe. Nem kétséges, a kondorkeselyűk fenséges röpte, Észak- és Dél-Amerika fűrészes gerincű hegyláncai fölött olyan gyönyörű látvány, hogy vétek lenne megengedni eltűnését.
Eközben Afrikában és Ázsiában a keselyűk továbbra is szerényen végzik hálátlan munkájukat, mint az égbolt közegészségügyi felügyelői.
[Kiemelt rész a 12. oldalon]
Keselyűk rekorderedményei
A KESELYŰKET a világ legritkább és legnagyobb madarainak tartják. Egyben a madarak között ők állították fel a repülési magasság rekordját is.
A kaliforniai kondor a világ egyik legveszélyeztetettebb madárfaja. A kipusztulástól való megvédése érdekében igen komoly erőfeszítést tesznek egy keltetési program keretében, amely mintegy két tucat befogott madárra terjed ki. 1986-ban már csak 3 kaliforniai kondor élt a szabadban, természetes közegében.
Az andokbeli kondornak és az afrikai marabunak van a legnagyobb, több mint 3 méteres szárnyfesztávolsága. Az andokbeli kondorkeselyű a legsúlyosabb madár. Súlya olykor eléri a 14 kilogrammot is.
A keselyűk magas röptű madarak. 1973-ban egy afrikai keselyű (Gyps rueppellii) összeütközött egy repülőgéppel, amely a nyugat-afrikai Elefántcsontpart felett röpült 11 300 méter magasságban.
[Kép forrásának jelzése a 10. oldalon]
Fotó: Madrid Zoo, Madrid, Spain szíves engedélyével