Madárdal Csupán egyfajta kellemes hangzás?
A TÁVOLI reflektorfény kezdi megvilágítani a kórus tagjait, miközben elfoglalják helyüket, szépen felöltözve az előadáshoz. A családi hagyomány szerint kora gyermekségüktől kezdve azt tanulták, miként kell szívből énekelni játszi könnyedséggel. Közülük néhányan rendkívül ügyesen tudnak improvizálni: különféle új dallamokat csalnak ki torkukból.
Hol hallható ez a zenei előadás? Nos, nem valamely világhírű hangversenyteremben. Inkább egy olyan helyen, ahol az éjszakai sötétség, mint valami függöny fellebben és láthatóvá válik egy hatalmas csapat apró tollas teremtmény. A fákon, a kerítéseken és a telefonpóznákon ülő sokféle énekesmadár hangja harmonikusan olvad bele a világ leggyönyörűbb kórusának hangjaiba. Trillázásukkal, bájos csicsergésükkel, füttyszavukkal és fuvolázó hangjukkal köszöntik vidáman az új napot.
De ezek nem pusztán kellemes hangok. Sokkal több van e madárdalokban, mint amit a fül érzékel. Miért énekelnek a madarak? Van-e értelme a daluknak? Hogyan tanulják meg a madarak éneküket? Képesek-e új dalokat megtanulni?
Rejtett üzenetük
A reggeli és az esti szerenád szokott a legélénkebb lenni. Ilyenkor valószínűleg leginkább a hímek hangjai fognak kihallatszani a kórusból. Üzenetük kettős: Más hímeket egyértelműen arra figyelmeztetnek, hogy kerüljék el a revír határait. A tojókat viszont hívják a partiképes udvarlók. Az énekesmadarak körzetenként sajátságos dalokat alakítanak ki maguknak, hasonlóan ahhoz, ahogy egy nyelvet is különböző kiejtéssel lehet beszélni. A nászdal jellegzetes hangja csakis az éneklő hím sajátságos környezetéből vonzza a tojókat. A legerőteljesebb és legbonyolultabb éneklést a párzás időszakában lehet hallani — a hímek ily módon kelletik magukat a hölgyek előtt.
A hím a dalával felfedi hollétét mind a barátai, mind pedig az ellenségei előtt. Ezért a színpompás és a nyílt teret jobban kedvelő madarak bölcsen nem énekelnek olyan lármás dalokat, amelyekkel önmagukra terelnék a figyelmet, és amelyek felkelthetik a hívatlan látogatók figyelmét. Ellenben a jól álcázott és az erdők sűrűjében rejtőzködő madarak kedvükre kiereszthetik hangjukat, mivel nem kell attól tartaniuk, hogy bárki is felfedezi őket.
Előfordulhat, hogy az, amit hallasz, valójában nem a tollas barátaink igazi éneke; egyszerűen csak rövid hívóhang, amely a párok között a kapcsolatteremtés célját szolgálja, vagy egy csapatot összetart. Ilyen lehet például egy riasztó hang, amely a közelgő veszélyre figyelmeztet, de lehet egy harci kiáltás is, ha együttesen egy macskát vagy valamilyen más betolakodót kell elriasztaniuk. A madarak dala szolgál hangulatuk — ingerültségük, rémületük vagy izgalmi állapotuk — és párba tartozásuk kifejezésére.
Ügyes és tehetséges zenészek
Az énekesmadarak hangképző adottságai rendkívül figyelemreméltóak. Egyesek képesek egyszerre akár három vagy négy hangot is kiadni. Mások másodpercenként akár 80 hangot is képesek produkálni. Az emberi fül mindezt folyamatos hangnak érzékeli, a madarak viszont kifinomult hallásuk révén képesek jól megkülönböztetni őket.
A kutatókat izgatta az a kérdés: Van-e a madaraknak zenei hallásuk. Tudnak-e különbséget tenni egy Bach-orgonajáték és a Sztravinszkij komponálta: „Tavasz rítusa” között. A kutatók betanítottak négy galambot arra, hogy két hanglemezből csőrükkel fogják meg azt, amelyikkel azonosítható az illető zeneszerző, s ha felismerik a megfelelő zeneszerzőt, ez esetben eleséget kapnak jutalmul. Hamarosan a galambok a 20 perces Bach-darab bármelyik részletét fel tudták ismerni és a megfelelő lemezt választották. Kevés kivétellel még akkor is helyesen választottak ha más zeneszerző hasonló stílusú darabját játszották nekik.
Bizonyos trópusi madarak képesek duettet alkotni és előadni. Úgy tűnik, hogy a párban járó madarak próbákat tartanak, s mindaddig folytatják ezt, amíg nem sikerül egy eredeti zeneszámot létrehozniuk, zenei frázisokkal, amelyeket váltakozva énekelnek, vagy amelyekkel hívják egymást és felelnek egymásnak. Mindezt oly precízen adják elő, hogy egy gyakorlatlan fül számára tökéletesen úgy hangzik, mintha egyetlen madár énekelne folyamatosan. Minkét fél el tudja bármelyik dallamrészt énekelni, akár szólóban is, ha nincs jelen a társa. Nyilván a madaraknak ez a páratlan képessége teszi lehetővé, hogy még az esőerdők sűrűjében is képesek a párjukat megtalálni és felismerni.
Zeneszerzők és jó hangutánzók
Jelenleg is vizsgálat tárgya, miként tudnak a madarak megtanulni, illetve rögtönözni egy-egy madárdalt. Egy dolog biztos: a tanulási módszerük rendkívül sokféle és különböző. Íme, néhány módszer a madárvilágból:
A hím erdei pinty dala legalábbis részben már születése idején agyában rögződve megvan. Még ha más madaraktól teljesen elkülönülve nő is fel, dala, bár a többiekétől eltér, de ugyanannyi zenei hangból áll és közel ugyanolyan hosszú, mint a szokásos pintydal. Ahhoz, hogy a megadott mintához illeszkedjék a dallama, kétségtelenül hallania kell más hím pintyek dalát is mielőtt elég idős lesz ahhoz, hogy önállóan énekeljen és újra hallania kell azt a következő tavasszal. Miként az embereknél a hivatásos énekes, ez a tollas virtuóz is gyakorlással tökéletesíti dalát, szüntelenül gyakorol, gyakorol, gyakorol — újra és újra megpróbálja fiatalos hangjait az agyában rögzült hanghoz igazítani.
Az oregoni junko saját maga állítja össze repertoárját, ha nem hallja az őshonos dalt. De amikor meghallja a tiszta és egyszerű junkodalt, felhagy az új dallamok kísérletezésével és rázendít ugyanarra a dallamra, amit a többiek is énekelnek. Másrészt az arizonai junko dallamszerző képességét az idős junko éneklése fejleszti. Nem utánozza a hallott hangot, hanem rögtönözve egy saját egyedülálló dallal kísérletezik.
A legerőteljesebb bizonyítékot arra, hogy egyes dalok már genetikailag rögzült formában megvannak egyes madarakban, a „fészek-élősdiek” szolgáltatják. A kakukk például tojásait más madarak fészkébe rakja, s ezek a madarak lesznek a nevelőszülők. Mikor az anyamadár kikölti a fiókáit, honnan tudja a kiskakukk, hogy ő nem azonos a nevelőapjával és neki nem úgy kell énekelni, mint nekik? A kakukkszó minden bizonnyal már születésekor agyában rögzült formában megvan.
Sok esetben tehát a madárdal nyilvánvalóan genetikai adottság. Még ha valamely madár soha nem is hallotta saját fajának a dalát, nem fogja egyszerűen csak utánozni vagy átvenni egy másik madárfaj énekeit. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a veleszületett dal mintája elmosódottan ott van az agyában, és a madár képes addig-addig próbálgatni a hallott dalt, míg végül is rájön, melyik az a dal, amely leginkább megfelel az eredeti madárdal mintájának.
És micsoda agyuk van! Fernando Nottebohm tudós arra a meghökkentő felfedezésre jutott, hogy az énekesmadarak agya oldalakra osztott, vagyis szerkezeti felépítés szerint jobb és bal oldalból áll, s mindegyik oldalnak megvan a maga funkciója. El tudta különíteni a madár agyában azt a különleges területet, ahol végbemegy a daltanulás. Fejlődésben lévő hím kanáriban ez az agyrész valósággal megnagyobbodik, illetve összezsugorodik, attól függően, hogy szükség van-e rá az eljövendő párzási időszakban új dallamok megtanulásához. A kanárik életüknek már elég korai szakaszában megpróbálnak énekelni, de még ezek a mesterénekesek is csak 8 vagy 9 hónapos korukra érik el a profi szintet.
Más énekesmadarak arra szakosodnak, hogy egy témára többféle dallamváltozatot hozzanak létre; a meglévő dalból átvesznek valamit, majd tovább tökéletesítik, vagy megváltoztatják a hangok sorrendjét vagy tempóját. Sokáig ezeket a hangutánzó madarakat nagy csodálattal bámulták, különösen azokat, amelyek képesek az emberi hangokat is utánozni és „beszélni”. A madárvilág hangutánzó énekesei közé tartozik az ausztráliai lantfarkú madár, az énekes nádiposzáta és az európai seregély, valamint a sárgamellű hantmadár és az észak-amerikai sokszavú poszáta. Az utóbbi repertoárján több tucat dal szerepel, képes még a békát és a tücsköt is utánozni. Roppant érdekes megfigyelni miként ad elő a sokszavú poszáta vidám egyveleget a madárvilág közismert klasszikusaiból.
Amikor ezek a tollas teremtmények gyönyörű trillázásba kezdenek, nemcsak halljuk a dalukat, hanem igazi értékeléssel hallgatjuk is. A holnapi hangverseny is már pitymallatkor elkezdődik. Te is gyönyörködsz majd benne?
[Kiemelt rész a 19. oldalon]
Ismerős hangzás
Egy brit tudós ismerős hangzásra figyelt fel több énekesrigó egyik dalában. Magnószalagra vette a dalt és elektronikusan elemezte. Meglepetésére ez a hang nagyon hasonlított a Telecom, az Angliai Telefontársaság által sok lakásba bevezetett modern telefonok elektronikus bíp-bíp csöngéséhez. Minden valószínűség szerint az énekesmadarak meghallották ezt a dallamot, megtanulták és ezzel is gazdagították repertoárjukat. A szerenádot adó rigók a gyanútlan britek közül némelyeket talán arra késztetnek, hogy gyorsan felvegyék a telefonkagylót.
[Képek forrásának jelzése a 18. oldalon]
Camerique/H. Armstrong Roberts
T. Ulrich/H. Armstrong Roberts