Megöregedve értelemmel

EGY idős közép-keleti ember élethű története — aki sok nehézséget és csapást szenvedett el — így zárul: „meghala . . . jó vénségben és betelve az élettel.” Ő jóval több mint 140 évet élt (Jób 42:16, 17).

Egy másik ember, szintén a Közép-Keleten, megérte a 175 éves, nagyon idős kort. A feljegyzés azt mondja, hogy ő „kimúlék és meghala . . . jó vénségben, öregen és betelve az élettel”. Igen, lehetséges az emberek számára, hogy megelégedett életet éljenek, még előrehaladott korukban is (1Mózes 25:7, 8).

Egy olyan korban, melyről most azt gondolnánk, hogy nagyon idős kor, a fent említett emberek egyike önként vállalta, hogy otthagy egy kényelmes városi otthont és egész háznépével együtt egy másik országba költözik. Annak az utazásnak első állomásáig több mint 970 km-t tett meg, éspedig modern közlekedési eszközök segítsége nélkül. A másik ember nagyon komoly egészségi nehézségeket szenvedett el. Mindkét ember a késői éveiben nevelt fel családot.

Egyikőjük látta, amint az országba betörő öt király egyesített serege elözönli a földnek azt a részét, amelyen ő lakott. Mintegy 300 férfiból álló haderőt kellett összeszednie, hogy üldözőbe vegye őket, és megszabadítson egy hőn szeretett rokont. Később látta két virágzó város Isten általi elpusztítását. Ugyanennek az embernek gyönyörű feleségét kétszer vették el tőle átmenetileg hatalmas királyok.

Mindkét idősödő ember — Jób és Ábrahám — sikeresen ment át lesújtó eseményeken, sőt ’idős kort és megelégedett’ életet éltek meg. Mi volt a titkuk?

Az idős kor modern nehézségei

A nehézségek, melyekkel napjaink idős emberei szembenéznek, valóban annyira eltérnek az ókor embereinek tapasztalataitól? Némely előrehaladott korú ember napjainkban nem szenved az egészség elvesztése miatt, sőt még az anyagi erőforrásai elvesztése miatt sem, melyek ahhoz kellenek, hogy megkeresse a mindennapit?

Néhányan elveszítik otthonukat és szokatlan környezetbe kell költözniük. Közeli rokonok, barátok és házastársak halnak meg. Az egészségi nehézségek egy jelentősebb tényező, melyekkel meg kell küzdeni. Sajnos némely gyermek elhagyja szüleit, vonakodnak attól, hogy támogatást nyújtsanak, s elhagyják őket, hogy álljanak meg a saját lábukon.

Nem szükséges tovább sorolni az ilyen nehézségeket, mert ezek mind jól ismertek. De mi bölcsen kereshetünk megoldásokat.

A korosodók iránti viselkedés

Egy személy viselkedését talán helyre kell igazítani; lehet, hogy az a boldogtalanságának a gyökere. Például némely idősödő ember ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül éljen, ami nagyon is meghaladja azon képességét, hogy gondoskodjon magáról. Egy hölgy, aki nyomorék volt és egyedül élt egy nagy birtokon, táblát akasztott az ajtajára ezzel a felirattal: „Maradj kint!” Úgy gondolta, hogy mindenki a pénzét vagy birtokát akarja; senkiben sem bízott.

Az ilyen ember nem értelemmel öregszik meg. Mily szomorú helyzet! Igaz, nem mindenkiben lehet megbízni. De mennyivel bölcsebb dolog elfogadni azt a tényt, hogy némely emberben meg lehet bízni és elfogadni azok barátságát, segítségét, akik őszintén próbálnak segíteni!

Némely idősödő ember talán úgy érzi, hogy leélte már az életét. De még élnek és előnyösnek találják, hogy megőrizzék elmebeli tevékenységüket és teljes mértékben felhasználják gondolkodóképességüket. Új dolgok megtanulása nem haladja meg képességeiket és képesek gazdagítani azt, bár talán több időt vesz igénybe náluk a tanulás, mint amikor fiatalok voltak.

Az öregkor egyedülálló a maga nemében

Egy szakiskolai oktatás az öregkor tudományos tanulmányozásával kapcsolatban azt mondja, hogy az időseknek arra van szükségük, hogy érezzék, rendelkeznek az elme és a test szabadságával. Azt is érezniük kell, hogy szeretik őket és szükség van rájuk, hogy hasznosak és meg tudnak csinálni dolgokat maguk számára. Azonkívül az oktatás még azt is mondja, hogy az időseknek szükségük van arra az érzésre, hogy tartoznak valakihez — családhoz vagy barátokhoz —, és hogy javukra válhat egy vallásos társaság.

Mi tehát akkor a legjobb magatartás az idősödő emberek számára? Az optimista nézőpont valódi segítség lehet. Egy illető, aki nyilvánvalóan az élet új fejezetének tekintette az öregkort, az Egyesült Államok egyik volt elnökének 90 éves édesanyja. Emlékiratában azt írta: „Nem kell félni az öregkortól . . . Az lehet gazdag és teljes . . . Életünk későbbi szakaszának minőségét az az élet határozza meg, amelyet már kialakítottunk.” Egy ilyen beállítottság több értelmet ad az élet későbbi éveinek.

Ezért az öregkor tudományos tanulmányozásával kapcsolatos, korábban említett oktatás rávilágított, hogy a boldog öregek azok, akiknek sikerült képezniük magukat azáltal, hogy belekezdtek új és kielégítő érdekességekbe: például megtanultak és műveltek kihívást jelentő hobbikat, jelentőségteljes tapasztalatoknak és barátságoknak örvendtek, tehát megtanulták értékelni az életet és fizikai képességeik határain belül élni.

Mi a helyzet az élet elkerülhetetlen nehézségeit illetően? Az On Growing Old című könyv azt mondja: „Minden bizonnyal feltételezhető, hogy egy ember rendelkezik hozzáférhető magasabb értékekkel és különösen erővel, mely hitben rejlik, s amivel jobban képes lesz elviselni [az öregkort] . . . Az idős emberek mindenekelőtt meg akarják erősíteni a vallási kötődéseiket.

Némely ember mindenekelőtt állandóan elfoglalt marad az új tevékenységekben. Egy 61 éves ősz hajú ember a nagyteljesítményű motorkerékpárok passziójának hódolt azáltal, hogy egy olyan motorkerékpáros klub tagja, mely kizárólag csak 40 éven felüliekből áll. Az Ébredjetek! természetesen nem ajánlja a motorkerékpárt az idős embereknek!

Egy idősebb házaspárnak van egy jelmondata: „Ne bánkódj a korod miatt, és ne válj tétlenné, amikor nyugdíjba mész.” Ennek a jelmondatnak eleget téve 1980-ban kerékpáron Los Angeles-ből New York-ba pedáloztak. Az 1976-ban történt nyugdíjba vonulásukat követő négy éven át a 69 éves férfi és 64 éves felesége több mint 25 000 kilométert kerékpározott Kanadán, az Egyesült Államokon, Norvégián, Belgiumon, Hollandián, Németországon, Franciaországon és Anglián keresztül. Itt sem azt ajánljuk, hogy valaki ilyen törekvésekkel töltse életét, mivel az kevés vagy semmi időt sem hagyna az Isten imádatában való tanulásra és elfoglaltságra. Ez a példa azonban szemlélteti, hogy némely idős embernek nagy tehetsége van a tevékeny életre.

A tevékeny elfoglaltság és a másokért való munkálkodás segíthet egy embernek méltóságteljesen megöregedni. Nyugdíjas mesteremberek egy csoportja — akik közül néhányan már elmúltak 70 évesek — azáltal tartotta fenn szakképzettségét, hogy alacsony költségű házi javításokról gondoskodott a kanadai Greater Vancouver területén levő nyugdíjasok számára. E munkának a mesteremberekre gyakorolt hatását illetően egy ember azt mondta: „Jó gyógymód. Tevékenyen tartja őket.” Az újság beszámolója megállapította, hogy ők „nem fáradtak, csak nyugdíjasok”. Ezek az emberek is úgy vélik, hogy a televízió nézése valaki élete hátralévő részében, csak a nagyon fáradt embereknek való.

Az értékelés szerepe

Az élet értékelése is belép a képbe. Egy élénk, 87 éves ember a kanadai British Columbiában nagy értékelést mutatott csupán azért hogy él. Életelve, mely hozzásegítette, hogy értelemmel öregedjen meg, ez volt: „Őrizd meg a tevékeny elmebeli képességet, és szívedben maradj fiatal! Egyszerre csak egy napot élj!” Valójában soha nem készült előre az öregkorra, hanem egyszerűen csak tevékeny maradt a szabad levegőn, gyümölcsfáit gondozva. Azért, hogy elfogadja megváltozott körülményeit, élénk érdeklődést mutatott más emberek iránt, és mindig arra törekedett, hogy lépést tartson az új dolgokkal.

Ha egy idős ember helyzete megváltozik is a családban és a társadalomban, nem szükséges, hogy minden érdeklődést elveszítsen az életben, vagy hogy mély érzelmi depresszióba essék. Ha a barátok és rokonok támogatást nyújtanak ebben az időben, az igen sok jót eredményezhet, mivel az idősek ily módon megoszthatják tapasztalataikat és örömeiket. Egy idős ember, aki egyedül él saját otthonában, British Columbiában, megjegyezte: „Ha az idős embereket családjuk elhanyagolja, akkor folyton az elmúlt életükre gondolnak, és ez nem jó.” Értékeli kiterjedt családját és azok hűségét, hogy fenntartják vele a kapcsolatot. „A telefon — mondja — egy csodálatos eszköz az idős emberek számára.”

Egy ember, aki korán nyugdíjba kényszerült komoly szívbántalmak miatt, a múltra való visszaemlékezés veszélyeit magyarázta. Élete nagyon tevékeny volt, sikeres üzletet vezetett, és kinevezett vénként szolgált Jehova Tanúi egyik gyülekezetében. A múlt tevékenységei felett való sajnálkozásban él? „Nem — mondta —, valóban nem. Elégedett vagyok azzal, hogy a tőlem telhető legjobbat tettem. Lefektettem az alapot mások számára, hogy építsenek arra.”

Ennek az embernek a kapcsolata, a házasságban élő lányaival és azok családjaival, az ő szavaival élve, „szorosabb közelségbe” került, amint múltak az évek. Ő és felesége értékelik szeretteiket, és megtanulták, hogy felnőtt gyermekeik családi döntéseit a maguk helyén — a felnőttekre hagyják. Ennek az elmulasztása csak súrlódást és boldogtalanságot idézne elő, azonkívül a jól ismert nehézségeket a rokonok között a házasság miatt.

Mily sok örömöt veszítenek el a nagyszülők, ha nem értékelik szerepüket! Mily öröm származik azonban abból, ha azt halljuk az unokától, amit ez a nagypapa is hallott, egy hosszabb ideig tartó kórházi kezelés után: „Nagyi, hol voltál? Hiányoltunk!”

Az önzés és a természetes vonzalom hiánya miatt, melyek szembetűnőek napjainkban, nem minden beteg és idősödő ember kapja meg azt az erkölcsi és fizikai támogatást, amelyre oly nagyon szüksége lenne, hogy derűlátással nézzen szembe a nehézségekkel. Úgy van ez, ahogy egy súlyos állapotban levők gondozását ellátó központ egyik felügyelője Kanadában jellemezte a helyzetet: „Ezen idős emberek közül sokan egy szép otthont hagynak ott, hogy ide jöjjenek, ahol csak egy ágyuk és egy szekrényük van. Amikor eltávoznak, s a temetkezési vállalkozó elviszi őket, minden hagyatékuk egy kis doboz, mely összes világi javaikat tartalmazza. Ez megrázó tapasztalat.” Mégis, bizonyos esetekben ezek a létesítmények jelenthetik az egyetlen megoldást a családok számára, amelyek gondoskodást keresnek idős szeretteiknek.

Értelemmel nézzünk szembe a jövővel!

Bizonyos jóslatok szerint eljön az idő, amikor egy orvosi recepttel leküzdhető lesz az öregedés, mint ahogy némely más egészségi problémát napjainkra már megfékeztek. De a tökéletlen ember ilyen lidércfényszerű jövendölése valódi, tartós reményt nyújt egy olyan ember számára, akinek az életideje közel van a „hetven . . . vagy . . . nyolczvan esztendő”-höz? (Zsoltárok 90:10).

Idős emberek ezrei találtak életfenntartó reményt Isten Szavában, a Bibliában. Ők most „az öreg korú”-nak, Jehova Istennek biztos ígéretében bíznak (Dániel 7:9, 13). Egy ilyen ígéret szerint egy idős ember teste „fiatal, erőtől duzzad” majd és „újra kezdi ifjúságának napjait” (Jób 33:25). Még azok is, akik a halálban alszanak, ilyen életre támadnak fel Isten igazságos új világában, mely nemsokára felváltja a dolgok jelenleg nem kielégítő rendszerét (Cselekedetek 24:15; 2Péter 3:13). Ez az egészséges remény tette képessé Ábrahámot és Jóbot arra, hogy „öregen és betelve az élettel” éljék le napjaikat.

Valóban, az ilyen szívet örvendeztető értékek szerinti élet napjainkban a jövőre való előkészületekhez hasonlít. Továbbá, ha támogató családja és barátai vannak, valamint megfelelő tevékenysége, akkor egy idős ember is boldogulhat. Mindenekfelett azonban egy szoros kapcsolat Azzal, aki szabadulást ígért az öregedéstől és a haláltól, lehetővé teszi, hogy értelemmel öregedjünk meg. Valóban, akik rendelkeznek Isten tetszésével, „még a vén korban is gyümölcsöznek” (Zsoltárok 92:15).