A Biblia nézőpontja

Rejt magában valamilyen veszélyt a mágia?

„MÁGIKUS hangulat vibrál a levegőben. Hirtelen dobpergés töri meg a csendet. Minden szem két egyenruhás, muskétát tartó férfira mered. Vállukhoz emelik fegyverüket, és célba vesznek egy választékosan öltözött kínai bűvészt. A bűvész egy porcelán tányért tart a mellkasa előtt. A muskéták tüzet lövellve eldördülnek. A bűvész abban a pillanatban vérbe borulva terül el a padlón. A golyófogó-illúzió tragédiába fordul.” Az egyik muskétában elromlott egy szerkezet, és ez okozta, hogy a golyó kirepült, és a bűvész mellébe fúródott. Ezt az esetet a Henry Gordon’s World of Magic című könyv beszéli így el.

Az élet ajándékának micsoda pazarlása — és mindez csupán az izgalom-, a rémületkeltés és a szórakoztatás kedvéért, amelyek az ilyenfajta bűvészmutatványok jellemzői. Neked is ez a véleményed? Vagy úgy gondolod, hogy ez hozzátartozik ahhoz a kockázathoz, amellyel egy ilyen mutatvány színrevitele jár? Bármit feleljél is, amikor ez a mutatvány nem sikerült, halálos veszélyt okozott. Ez teszi indokolttá kérdésünket: Vajon nem jár-e egy alattomosabb veszéllyel is a mágia? A válaszért vessünk egy pillantást ennek az ősi művészetnek a gyökereire.

A mágia hatása a történelem folyamán

A történelem hajnalától kezdve az embert kíváncsivá tették és manipulálták a mágia titkával. „A ’mágia’ szót a mágus (többes szám: magi) névből származtatják, egy ősi, kultikus tevékenységre szakosodott perzsa papi kaszt nevéből.” A legalapvetőbb értelemben a mágia a természeti vagy a természetfölötti erők irányítására vagy kényszerítésére tett törekvés annak érdekében, hogy azok az embert szolgálják. Az i. e. XVIII. századi Egyiptomban mágiát gyakorló papokat alkalmaztak. A mágia jelentős szerepet játszott Babilónia ősi káldjainak vallásában is az i. e. nyolcadik században (1Mózes 41:8, 24; Ésaiás 47:12–14; Dániel 2:27; 4:4). Ez a hatás uralkodott az ókori görögök és rómaiak között, majd átterjedt a középkorra és onnan egyenesen a mi XX. századunkra.

A mágia különböző formáit többféle módon lehet osztályba sorolni. Robert A. Stebbins a The Magician című könyvében a mágiát három kategóriába csoportosítja.

A mágia három formája

Létezik misztikus mágia, „az okkultizmus egyik megnyilvánulása”. Ez azt állítja, hogy vannak olyan „események vagy folyamatok, amelyek ellentmondanak a józan ésszel felfogható vagy a tudományos ismereteknek”, és ezek „igazak vagy hitelesek”. Stebbins megmagyarázza továbbá, hogy „a misztikus mágia elősegítője a vajákosságnak, a boszorkányságnak, az alkímiának és bizonyos körülmények között a vallásnak”.

A kizsákmányoló mágia eszközével, annak „művelői a saját feltűnésük érdekében manipulálják vagy kihasználják a nézőknek a valóságról alkotott felfogását”. Tudatosan félrevezetik a nyilvánosságot, de — Stebbins szerint — „a mágia tanúit arra akarják rávenni, hogy valótlanságot higgyenek el — higgyék el, hogy mint mágusok, természetfölötti hatalommal rendelkeznek, vagy különleges kapcsolatban állnak olyan lényekkel, akik ilyen hatalommal cselekednek”.

A szórakoztató mágia, vagy bűvészet célja az, hogy ügyes csalással csodálkozást váltson ki. A bűvészetnek öt egymást átfedő fő módja van: „a színpadi bűvészet, a zártkörben előadható mutatványok, a kézügyességi mutatványok, az illúzió és a szellemi mutatványok.”

Rejt magában valami veszélyt a keresztények számára?

Vessünk egy pillantást először a misztikus mágiára. A misztikus mágiát különböző formában alkalmazzák. Például vannak sátánisták, akik egyaránt űznek „fekete” és „fehér” mágiát. A fekete mágiához tartozik a megbabonázás, a különleges átkok mondása és a szemmel verés, amelyekkel valaki romlást hozhat az ellenségére. A „fehér” mágia viszont jó eredményeket szándékozik elérni azáltal, hogy megtöri a megbabonázás hatását, és hatástalanítja az átkokat. Azonban mindkettő az okkult és a misztikus dolgok megnyilvánulása. A misztikus mágiát olykor még a jó aratás érdekében, valamint sportversenyek megnyeréséhez is segítségül próbálják hívni. A spiritiszta mágia e fajtájával kapcsolatban azonban a Biblia világosan kijelenti: „ne foglalkozzatok jóslással és varázslással” (3Mózes 19:26, Katolikus fordítás; 5Mózes 18:9–14; Cselekedetek 19:18, 19).

Hol leselkedik veszély a kizsákmányoló mágiában? A tenyérjósok, a jövendőmondók és a hitgyógyítók — hogy csak néhányat említsünk — alkalmazzák a kizsákmányoló mágiát saját érdekeik előmozdítására. Vajon nem hazugságból élnek az ilyen foglalkozású személyek? Isten szava ezt mondja: „ne hazudjatok és senki meg ne csalja az ő felebarátját” (3Mózes 19:11).

A The Encyclopedia Americana azt állítja: „Némely esetben a mágikus cselekedetek szellemek kiprovokálását szolgálhatják.” Szeretnénk-e kihívni magunkra a démon szellemektől jövő bajt azáltal, hogy ha csak közvetett módon is, felületesen kapcsolatba kerülünk ilyen területtel? Ha a démonok lehetőséget kapnak, kihasználhatnak — és ki is fognak használni — bennünket. A démonok keresik a „kedvező időpontokat” és kitartanak erőfeszítéseikben (Lukács 4:13, New World Translation; Jakab 1:14).

A félrevezetés és az illúzió művészetének mestere nem más, mint Sátán, az Ördög. E művészetet már az első mutatványa óta űzi, amelyet egy ember előtt adott elő az Éden kertjében (1Mózes 3:1–19). Melyik keresztény szeretne őhozzá hasonlítani? A keresztények inkább azt a tanácsot kapják, hogy ’legyenek . . . Isten utánzói’ és ’engedelmeskedjenek . . . az Istennek; álljanak ellene az ördögnek’ (Efézus 5:1, Csia; Jakab 4:7).

A legtöbb embernek a „bűvészet” szóról a szórakoztató mutatványok jutnak eszébe. Kelthet valaki a kezével is illúziót (kézügyességi mutatványok), mivel tudja, hogy a kéz gyakran gyorsabb, mint a szem. Ez bibliai alapon talán nem is kifogásolható. Ha azonban egy mutatvány okkult mágiát utánoz, vajon egy keresztény szeretne-e bármilyen módon is olyan benyomást kelteni, hogy valamilyen természetfölötti, megmagyarázhatatlan hatalommal rendelkezik? Vagy, ha másokra rossz benyomást tesz a „mágikus” mutatvány, egy keresztény nem mondana inkább le az ilyen szórakozásról, hogy ne botránkoztasson meg másokat? (1Korinthus 10:29, 31–33). Fennállhat továbbá az a veszély, hogy valaki abba a kísértésbe esik, hogy tovább menjen a mélyebb tartalmú mágikus művészetek irányába.

Tehát, ha egy igaz keresztény rájön arra, hogy olyan mágiával van dolga, amely nyilvánvalóan spiritizmussal van kapcsolatban, bölcsen elkerüli annak gyakorlását. Ezenfelül a keresztény életének minden oldalára — akár a foglalkozásra, a kikapcsolódásra vagy a szórakozásra — való tekintettel szeretné ’megőrizni jó lelkiismeretét’, egy olyan lelkiismeretet, amely nem engedi meg sem Isten, sem ember megbántását (1Péter 3:16; Cselekedetek 24:16).

[Kép forrásának jelzése a 26. oldalon]

The Bettmann Archive