MÁGIA ÉS VARÁZSLÁS

Titkos mesterségek és rejtelmes erők felhasználása valószínűleg valami természetfölöttinek a véghezviteléhez. Kapcsolatban van a spiritiszta, okkult erőkkel.

Azt mondják, a fekete mágia a bűvölésből, különleges átkokból és a „szemmel verésből” áll, amelyek kárt okoznak egy személy ellenségében. A fehér mágia ellenben – a gyakorlói szerint – jó eredményeket szül, mivel megtöri a varázslatot, és érvényteleníti az átkot. Bizonyos ókori népeknél tilos volt fekete mágiát űzni, és aki mégis gyakorolta, annak meg kellett halnia. A Biblia azonban még egy lépéssel továbbmegy ennél, amikor a spiritiszta mágia minden formáját tiltja (3Mó 19:26; 5Mó 18:9–14). Az állítólag természetfölötti tudás és bölcsesség révén szerzett mágikus előírások követésével a mesterségét űző személy megkísérel befolyásolni másokat, és alakítani próbálja a jövő eseményeit. Ebben a vonatkozásban a mágia eltér a jóslástól, mivel ez utóbbi csupán feltárni igyekszik az eljövendő történéseket, míg az előbbi befolyásolni vagy meg is változtatni törekszik azokat. (Lásd: JÓSLÁS.)

A mágia és varázslás eszméje mögött leginkább az a hitnézet húzódik meg, hogy gonosz szellemeket rá lehet venni arra, hogy kimenjenek egy emberből vagy belemenjenek abba; be lehet csapni és meg lehet téveszteni őket; valamint el lehet fogni vagy csapdába lehet ejteni őket egy darab fában vagy egy agyag képmásban. Állítások szerint például a mágus mézzel vagy más kellemes dologgal mágikus utak kialakítása révén kénye-kedve szerint tudja irányítani a démonokat.

Mindezek az elképzelések természetesen hozzájárultak ahhoz, hogy kialakuljon a mágiát űző papok ravasz csoportja, melynek tagjai erőteljes befolyással voltak az emberek életére, és óriási összegeket csikartak ki belőlük fizetségként azzal az ürüggyel, hogy természetfölötti erejük van a démonok felett, és erejük még a démonokét is meghaladja. A nép elhitte, hogy ezek a hivatásos varázslók meg tudják idézni a démonokat, és engedelmességre tudják bírni őket, viszont úgy vélték, hogy a démonoknak nincs hatalmuk e varázslók felett.

Ezek a spiritiszta szokások vagy úgynevezett tudományok az ókori, babilóniai káldeusoknál alakultak ki, és ők gyakorolták. Az i. e. nyolcadik században Ézsaiás elmondta, hogy Babilonban akkortájt elterjedt volt a varázslás mindenféle formája (Ézs 47:12–15). Több mint egy évszázaddal később, Dániel napjaiban a mágiát űző papok még mindig jelen voltak a babiloni udvarban (Dá 1:20; 2:2, 10, 27; 4:7; 5:11). A „mágiát űző papok” kifejezés a héber megfogalmazás szó szerinti és kifejező fordítása.

A babilóniaiak rettegtek a torzszülött emberektől – akiket varázslóknak és boszorkányoknak neveztek –, mivel úgy vélték, hogy fekete mágiát űznek. A papokról viszont úgy tartották, hogy a fehér mágia mesterei. Meggyőződésük szerint ugyanaz a ráolvasás meggyógyította a beteget, ha egy pap mondta, ám ha varázsló vagy boszorkány szájából hangzott el, meghalt tőle az illető.

Lehetséges, hogy amikor az emberek szétszéledtek a földön a nyelvük bábeli összezavarása miatt, magukkal vittek ilyen mágikus mesterségekkel kapcsolatos egy-két elgondolást (1Mó 11:8, 9). Napjainkban milliók folyamodnak a mantra varázserejéhez. A mantra a népszerű hinduizmus misztikus formulája, hálaadó éneke vagy elbűvölő imája. Szerte a világon sok helyen vannak különféle mágiát űző papok, csodadoktorok, kuruzslók és varázslók, éppen úgy, ahogy József napjaiban, az i. e. XVIII. századi egyiptomiak között is voltak (1Mó 41:8, 24). Több mint két évszázaddal azután, hogy Józsefet eladták rabszolgának, Egyiptom mágiát űző papjai bizonyos fokig véghezvitték ugyanazokat a csodákat, amelyeket Mózes hajtott végre az első három csodájánál (2Mó 7:11, 22; 8:7). Ám amikor szúnyogokat kellett volna előhozni, már tehetetlenül álltak, és kénytelenek voltak beismerni, hogy „Isten ujja ez”. Ugyancsak tanácstalanok voltak, amikor azt kellett volna megakadályozniuk, hogy a kelések kárt tegyenek bennük (2Mó 8:18, 19; 9:11).

A Biblia elítéli: A Biblia feltűnően más, mint az ókori népek írásai, mivel a rejtelmes erőkről és mágikus mesterségekről mindig elítélően nyilatkozik. Sehol sem javasolja a fehér mágiát mint a fekete mágia varázsigéinek ellenszerét. Ehelyett a láthatatlan „gonosz szellemi erők” és azok mindenféle tevékenységei – így például a mágikus befolyások – ellen védekezésül a hitre, az imára és a Jehovába vetett bizalomra ösztönöz (Ef 6:11–18). A Zsoltárok könyvében az igazságos azért imádkozik, hogy megszabaduljon a gonosztól; Jézus arra tanított minket, hogy imánkban kérjük, hogy megszabadulhassunk „a gonosztól” (Mt 6:13). A Talmudot és a Koránt ezzel szemben a babona és a félelem jellemzi. Az apokrif Tóbiás könyve mágikus varázslásról szóló, képtelen részleteket tartalmaz (Tóbiás 6:5, 8, 9, 19; 8:2, 3; 11:8–15; 12:3; Káldi; lásd: APOKRIF IRATOK: Tóbiás könyve).

Izrael nemzete tehát ebben a tekintetben más volt, mint a többi nép abban az időben, és hogy ez továbbra is így legyen, Jehova néhány igen határozott törvényt adott népének azokra vonatkozóan, akiknek szoros kapcsolatuk volt az okkult erőkkel. „Ne hagyj életben varázslónőt” (2Mó 22:18). „Ne űzzetek mágiát.” „Ha egy férfiban vagy nőben szellemidézés szelleme vagy jövendőmondó szellem van, halállal kell lakolnia” (3Mó 19:26; 20:27). „Ne lehessen találni közötted olyat, aki. . . mágiát űz, vagy aki előjelek után kutat, varázsló, vagy aki másokat megigéz, aki szellemidézőtől. . . tudakozódik” (5Mó 18:10–14).

Jehova prófétája azt is kijelentette, hogy Isten kiirt minden olyan személyt, aki varázslással foglalkozik (Mi 5:12). Némelyek, mint például Saul, Jezabel és Manassé – akik elhagyták Jehovát, és a varázslás ilyen vagy olyan módszeréhez folyamodtak –, nem követendő példák a múltból (1Sá 28:7; 2Ki 9:22; 2Kr 33:1, 2, 6).

A Keresztény Görög Iratok szintén arról számol be, hogy elterjedt volt a varázslás Jézus és az apostolok napjaiban a Római Birodalom egész területén. Ciprus szigetén élt egy Barjézus nevű ember, akit Pál elítélt azért, mert „mindenféle csalással és mindenféle gazsággal” volt tele, és Pál az ’Ördög fiának’ nevezte (Cs 13:6–11). Mások viszont, például a szamáriai Simon felhagyott mágikus szokásaival, és elfogadta a keresztényi hitet (Cs 8:5, 9–13). Egy esetben Efézusban „a mágiát űzők közül elég sokan összehordták könyveiket, és mindenki előtt elégették őket. Összeszámolva azok árát, értéküket ötvenezer ezüstnek találták”, ami – ha dénárról volt szó – 37 200 dollárnak felel meg (Cs 19:18, 19). Pál apostol a galáciaiaknak írva, a spiritizmust, illetve okkultizmust „a test cselekedetei” közé sorolja, és figyelmezteti őket, hogy „akik ilyeneket gyakorolnak, nem öröklik Isten királyságát” (Ga 5:19–21). Mindazok a dicsőséges Királyságon kívül rekednek, akik kitartanak e babilóniai szokások mellett (Je 21:8; 22:15). Nagy Babilonnal együtt – amely arról híres, hogy varázslásaival félrevezeti a nemzeteket – ezek a személyek mind el lesznek pusztítva (Je 18:23; lásd: ERŐ, HATALOM: A hatalom felelősségteljes felhasználása).