Magányosság — Vajon határozottan küzdesz ellene és legyőzöd azt?

MAGÁNYOS vagy? Vannak alkalmak az életben, amikor természetes, hogy magányosnak érzed magad, legyél akár házas vagy egyedülálló, férfi vagy nő, idős vagy fiatal. Légy tudatában annak is, hogy az egyedüllét nem szükségszerűen okoz magányosságot. A kutatásában elfoglalt egyedül levő tudós nem érzi magát magányosnak. Egy festményt alkotó egyedül levő festőnek sincs alkalma arra, hogy magányosnak érezze magát. Ők szívesen fogadják az egyedül eltöltött időt, és az egyedüllét olyankor a legjobb barátjuk.

Az igazi magányosság érzése inkább a legbensőnkből fakad mint kívülről. A magányosságot előidézheti néhány elszomorító esemény — egy haláleset, egy válás, az állás elvesztése, valamilyen tragikus helyzet. Amikor ragyogóvá tesszük belső világunkat, akkor a magányosságot mérsékelni tudjuk, talán még időben eltűnik, és a veszteséget, amely bennünket ért, ellensúlyozhatjuk és csökkenthetjük.

Az érzések a gondolatainkból fakadnak. Miután a veszteséget feldolgoztad, és azokat az érzelmeket, amelyeket az előidézett, engedted háttérbe szorulni, itt az idő, hogy előtérbe helyezd az építő gondolatokat, amelyek lehetővé teszik számodra, hogy tevékeny életet folytass.

Határozottan fogjál hozzá! Gyakorolj ellenőrzést önmagad felett! Vannak pozitív dolgok, amelyeket megtehetsz. Legyél társaságkedvelő! Hívj fel telefonon valakit! Írj egy levelet! Olvass egy könyvet! Hívj meg embereket az otthonodba! Folytass gondolatcserét! Ahhoz, hogy barátaid legyenek, barátságosnak kell lenned. Vizsgáld meg bensőd, hogy ki tudd tárni magad mások előtt! Kedveskedj másoknak! Ossz meg másokkal néhány vigasztaló szellemi csemegét! Igaznak fogod találni Jézus szavait: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” Meg fogsz érteni egy másik közismert igazságot is: „aki mást felüdít, maga is felüdül” (Cselekedetek 20:35; Példabeszédek 11:25, Újfordítású revideált Biblia, 1991).

Tőled függ

Vajon nehéz ezt tenni? Mondani könnyebb mint megcselekedni? Minden érdemleges dolgot könnyebb mondani, mint megtenni. Ez teszi annak cselekvését kielégítővé számodra. Különleges erőfeszítést kell tenned. Magadból adsz, és belső megelégedésed, örömöd egyre erőteljesebbé válik. Tőled függ, hogy teszel-e erőfeszítést a magányosság legyőzésére, amely uralkodni akar rajtad. Egy író a Modern Maturity folyóiratban ezt mondta: „Senki más nem felelős a magányosságodért, de te tehetsz valamit ezzel kapcsolatban. Megnyithatod az életed már egyetlen baráti kapcsolattal is. Megbocsáthatsz valakinek, aki — úgy érzed — megbántott téged. Írhatsz egy levelet. Telefonálhatsz. Egyedül te változtathatod meg az életedet. Nincs más emberi lény, aki ezt meg tudná tenni helyetted.” Idézett egy beérkezett levélből, ami „fején találja a szöget: »Azt szoktam mondani az embereknek, hogy tőlük függ az, hogy távol tartsák az életüket a magányos léttől vagy a beteljesületlenségtől. Légy életrevaló és cselekedj!«”

Segítőkész barátaidat nem szükséges azokra korlátoznod, akik emberi lények. Az állatorvostan egyik doktora ezt mondta: „A problémák közül a legnagyobbak, amelyekkel az idősek szembetalálják magukat, nem fizikai betegeskedés, hanem a magányosság és a visszautasítás, amelyet tapasztalnak . . . társaságról gondoskodva a kisállatok (beleértve a kutyákat is) célt és értelmet adnak abban az időben, amikor az idősek gyakran elidegenednek a társadalomtól.” A Better Homes and Gardens folyóirat azt mondta: „A kisállatok segítenek feldolgozni az érzelmi megrázkódtatásokat; ösztönzést adnak a fizikailag betegeknek, a csökkent képességűeknek és a rokkant személyeknek; új életre keltik a magányosakat és az időseket.” Egy másik folyóirat ezt mondta azokról az emberekről, akik újonnan ápolnak érdeklődést a kisállatok iránt: „A betegek gondjai csökkentek, és szeretetet tudtak kimutatni kisállataik iránt a visszautasítás félelme nélkül. Később megnyíltak az emberek felé, először a kisállataik gondozásáról beszélve. Felelősséget kezdtek érezni. Érezték, hogy szükség van rájuk, hogy valami függ tőlük.”

Az a személy, aki magányosságtól szenved, gyakran nem szedi eléggé össze magát ahhoz, hogy segítsen magán és kiemelje magát kétségbeesése mélységéből. Van bizonyos tehetetlenség, nem akarás arra, hogy megerőltesse magát eddig a mértékig, azonban ha megérti magányossága valódi okát, akkor ezt kell tenni. Dr. James Lynch írt az emberek olyan tanáccsal szembeni ellenállásáról, amelyet nehéznek tartottak elfogadni: „Az emberi természet olyan, hogy általában visszautasítjuk azt, hogy meghallgassuk, vagy legalábbis visszautasítjuk, hogy a viselkedésünkbe beleillesszük azt az információt, amely nem tetszik nekünk.” Egy személy talán el akar menekülni magányossága elől, azonban lehet, hogy nem hajlandó a szükséges akaraterőt kifejteni ahhoz, hogy megszabaduljon tőle.

Cselekedj úgy, ahogy érezni akarsz

Ahhoz, hogy legyőzzön egy mély depressziót, a személynek szüksége van arra, hogy állhatatosan tovább törekedjen az igazi jókedvre és jóindulatra. (Vö. Cselekedetek 20:35.) Ez megkívánja, hogy áttörjön a magányosság elsáncolt kedélyállapotán azáltal, hogy éppen az ellenkezőjét teszi annak, ami az elgyengítő levertséget jellemzi. Cselekedj boldogan, táncolj, énekelj egy vidám dalt! Tegyél bármit, ami boldogságot tükröz vissza! Nagyítsd fel, túlozd el azt, rekeszd ki a rossz kedélyállapotot boldog gondolatokkal! Milyen boldog gondolatokkal?

Olyanokkal, mint amik a Filippi 4:8-ban olvashatók: „Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok.”

Szükség van arra, hogy értelmet adj életednek. Ha azt érzed, hogy az életednek van értelme, ez erőt ad, hogy válaszolj arra és törekedj beteljesíteni azt. Nem valószínű, hogy beleesel a magányosság elkeseredett érzésébe. Ez érdekes módon megmutatkozik Viktor Frankl Man’s Search for Meaning című könyvében. Hitler koncentrációs táboraiban levő bebörtönzöttekre vonatkozóan állapítja ezt meg. Azok, akiknek az életében nem volt meg az értelem érzete, nem tudtak ellenállni a magányosságnak, és hiányzott az élni akarásuk. Azonban „egy személy belső értékének a tudata magasabb, szellemibb dolgokon nyugszik, és nem tudja megingatni a tábori élet. A szenvedés — folytatja — valamilyen módon megszűnik szenvedéssé lenni abban a pillanatban, amikor értelmet nyer, éppen úgy, mint az áldozathozatal értelme . . . Az ember fő gondja nem az, hogy élvezetet nyerjen vagy elkerülje a fájdalmat, hanem inkább hogy értelmet lásson az életében. Ez az, amiért az ember kész még szenvedni is, feltéve ha biztos abban, hogy szenvedésének van értelme.”

Az alapvető kapcsolat, amire szükséged van

A módszer az igazi szellemi szemléletmód megvalósítására az, hogy teljes mértékben elkötelezzük magunkat Istennek és az ő Szavának, a Bibliának. Az Istenben való hit és a hozzá intézett komoly ima értelmet adhat életünknek. Ezután, még ha az emberi kapcsolatok összeomlanak is, akkor sem vagyunk egyedül és nem vagyunk magányosságra kárhoztatva. Ahogy Frankl mondta, az értelemmel bíró szenvedés elviselhető, sőt még az öröm forrása is lehet. Az emberi természet egy megfigyelője ezt mondta: „Egy mártír a máglyán olyan boldog lehet, hogy egy király még a trónján is megirigyelheti.”

Krisztus apostolai Jehovától jövő örömet éreztek, amikor az emberek üldözték őket; ez az üldözés jelentős értelmet hordozott számukra. „Boldogok, a kiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek” (Máté 5:10–12, Ú. f., 1991). Egy hasonló reagálás van feljegyezve a Cselekedetek 5:40, 41-ben: „előszólították az apostolokat, megveretvén, megparancsolák, hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták őket. Ők annakokáért örömmel menének el a tanács elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek.”

Ahol rózsát gondozol, ott a bogáncs nem honol

Töltsd tele elméd termőtalaját szép és pozitív célok magjaival; ne hagyj helyet a lesújtó kétségbeesés és zord magányosság magjainak. (Vö. Kolossé 3:2; 4:2.) Vajon nehéz ezt megtenni? Bizonyos körülmények között ez lehetetlennek látszik. Egy költőnő feljegyezte: „Ahol rózsát gondozol . . ., ott a bogáncs nem honol”, ami újból megköveteli a pozitív erőfeszítést és az akaraterő határozott gyakorlását. Ezt azonban meg lehet tenni, s ezt meg is teszik.

Figyeld meg Laurel Nisbet példáját. Poliovírus fertőzte meg, és 36 éves korában egy vastüdőbe helyezték, ahol 37 évig feküdt háton. Nyakától kezdve az egész teste teljesen megbénult, csak a fejét tudta mozgatni, ez volt minden. Szomorúsága először meghaladta az elkeseredését. Azután, mintegy egynapos önsajnálkozás után, elhatározta: „Elég ebből!” Két gyermeke volt, akiket fel kellett nevelnie, és egy férje, akire gondot kellett viselnie. Nekilátott, hogy új életet építsen fel maga körül, megtanulta, hogyan vezesse a háztartását a vastüdőből.

Laurel nagyon keveset aludt. Hogyan töltötte el a hosszú éjszakai órákat? Vajon engedett a magányosságnak? Nem. Égi Atyjához, Jehovához imádkozott. Erőért a maga számára, a keresztény testvérei és testvérnői számára, és lehetőségekért a másoknak való tanúskodásra Isten Királyságáról. Módokat gondolt ki, hogy prédikáljon, és sokakra hatással volt Jehova nevéről végzett tanúskodása által. Nem engedte, hogy a magányosság bogáncsai kinőjenek; annyira elfoglalt volt a rózsák gondozásában.

Ez történt egy Watch Tower misszionáriussal, Harold Kinggel is. Öt évre magánzárkára ítélve egy kínai börtönben, teljes mértékben arra hivatott, hogy hosszú küzdelmet vívjon a magányosságal. Azonban visszautasította ezt a negatív szemléletmódot, és határozott akaraterővel más témára terelte elméjét. Később a következőt írta:

„Szerveztem egy »prédikálási« programot. De vajon kinek prédikálhat az ember, amikor egy magánzárkában van? Elhatároztam, hogy felkészülök néhány megfelelő bibliai beszédre azokból a dolgokból, amelyekre emlékeztem, és utána képzeletbeli személyeknek prédikáltam. Ezek után megkezdtem a prédikáló munkát, bekopogva egy képzeletbeli ajtón és tanúskodva egy képzeletbeli házigazdának, felkeresve több ajtót a délelőtt folyamán. Idővel találkoztam egy képzeletbeli Mrs. Carterral, aki némi érdeklődést mutatott, és számos újralátogatás után megbeszéltünk egy rendszeres bibliatanulmányozást. A tanulmányozás folyamán a fő témákat tárgyaltuk meg »Az Isten legyen igaz« című könyvből, ahogy emlékeztem azokra. Mindezt hangosan tettem úgy, hogy ezeknek a dolgoknak a hangja tovább hathatott elmémre.”

Jehova Tanúi ezrei nyerhették volna vissza szabadságukat, akiket Hitler koncentrációs táboraiba zártak, csak meg kellett volna tagadni a hitüket. Nagyon kevesen tették. Ezrek haltak meg hűségesen — némelyek kivégzés által, némelyek betegség és rosszul tápláltság következtében. Egy bebörtönzött Tanúnak — név szerint Josefnek — két bátyja volt más táborokban. Az egyiket arra kényszerítették, hogy feküdjön le arccal felfelé, hogy lássa a pengét lesújtani, amely lefejezte őt. Josef a következőt jelentette ki: „Amikor mások a táborban hallottak erről, gratuláltak nekem. Pozitív magatartásuk mély hatást gyakorolt rám. Lojálisnak maradni sokkal többet jelentett számunkra a túlélésnél.”

Másik bátyját, aki a kivégző osztaggal nézett szembe, megkérdezték, hogy akar-e még mondani valamit. Engedélyt kért arra, hogy egy imát mondhasson, és az engedélyt megadták. Imája olyannyira telve volt meghatottsággal és szívből jövő örömmel, hogy amikor kiadták a tűzparancsot, az osztagból senki sem engedelmeskedett. A parancsot megismételték, mire valaki lőtt és eltalálta a testén. A vezénylő tiszt erre döhösen előrántotta saját pisztolyát és befejezte a kivégzést.

Ami igazán értelmessé teheti az emberek életét

Mindezeknél az eseteknél jelen volt az Istenbe vetett erős hit. Amikor mindenki más megpróbáltatik és elgyengül, ez mindig ott van, hogy győzelmet arasson a magányosság felett, és az egykor üres életet értelemmel töltse meg. Sok élet, amelyet világi módon értelmesnek tekintenek, valójában értelmetlen. Miért van ez így? Mert végeredménye a halál, visszatérnek a porba, feledésbe merülnek, nem hagynak egyetlen hullámot sem az emberiség tengerén, sem lábnyomot az idő homokjában. Úgy van, ahogy a Prédikátor 9:7 mondja: „Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett.” Az értelem bármilyen érzetével felruházott élet, amelyben Jehova szándékát nem számítva élnek, üres hiábavalóság.

Nézz a csillagos égre, érezd a végtelenségét ennek a fejünk felett levő sötét égboltozatnak, és nagyon jelentéktelennek fogod érezni magad. Megérted a zsoltáros Dávid érzéseit, amikor ezt írta: „Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, a melyeket teremtettél: Micsoda az ember — mondom — hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?” Dávid fia, Salamon elutasította az emberek cselekedeteit, azt mondva, hogy „minden hiábavalóság”, és levonta a következtetést: „Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége!” (Zsoltárok 8:4, 5; Prédikátor 12:8, 13, Ú. f., 1991).

Mindent számba véve, ezután hogyan cselekedjen egy magányos személy vagy bárki más ebben a dologban, hogy értelmet adjon az életének? Azáltal, hogy istenfélő életet él, és engedelmeskedik Isten parancsolatainak. Csak akkor tud megfelelni Isten, a végtelen világegyetem Teremtője szándékainak, és akkor lesz része ennek az örökké tartó isteni elrendezésnek.

Ha Isten veled van, akkor sohasem vagy egyedül

Jehova egyik hűséges afrikai Tanúja, miután borzalmas üldözést szenvedett el és elhagyatottságot érzett, azt mondta, hogy még ha az emberi kapcsolatai kudarcot is vallottak, akkor sem volt egyedül. A Zsoltárok 27:10-et idézte: „Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem.” Jézus ugyanezt érezte. „Ímé eljő az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van” (János 16:32).

Jézus nem félt attól, hogy egyedül lesz. Gyakran szándékosan kereste az egyedüllétet. Amikor egyedül volt, nem volt magányos. Isten szellemének áramlása felé tárta ki magát, és közel érezte magát Hozzá, amikor Isten teremtményei vették körül. Néha azért kerülte az emberek társaságát, hogy kizárólag Isten társaságában legyen. ’Közeledett az Istenhez, és ő közeledett hozzá’ (Jakab 4:8). Kétségtelenül Isten legbensőségesebb barátja volt.

Egy barát igazi érték, ahogy az Írások leírják (Példabeszédek 17:17; 18:24). Jehova Istenbe vetett kizárólagos hite és iránta való feltétel nélküli engedelmessége következtében Ábrahám „Isten barátjának neveztetett” (Jakab 2:23). Jézus ezt mondta követőinek: „Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek” (János 15:14, 15).

Olyan barátokkal, mint Jehova Isten és Krisztus Jézus, hogyan maradhatnának sikertelenek a hittel rendelkezők abban, hogy megnyerjék a magányosság elleni küzdelmüket?

[Képek a 8., 9. oldalon]

Az ima és más tevékenységek segíthetnek neked, hogy elkerüld a magányosságot

[Képek a 10. oldalon]

Harold King és a koncentrációs táborokban levő Jehova Tanúi ezreinek tapasztalatai bemutatják, hogy Istenbe vetett hitük képes győzedelmeskedni a magányosságon a legrosszabb körülmények között is

[Forrásjelzés]

U.S. National Archives photo