Segítettem családomat, hogy szellemileg gazdaggá legyen

Josephat Busane elmondása alapján

Soha nem felejtem el, amikor 1941 januárjában vonaton utaztam a dél-afrikai Johannesburgba. Gyermekkori barátommal, Elias Kunenével tértem éppen vissza munkahelyemre Zululanden töltött szabadságom után.

AVONATON velünk utazott egy fiatalember, akinél volt egy kevés muti, amolyan varázsszer, amelyet egy gyógyító varázslótól lehet általában beszerezni. A varázsszer állítólag természetfeletti erővel rendelkezett. A fiatalember bekente vele szemöldökét, abban a hiszemben, hogy ezzel megnyeri majd fehér bőrű munkaadójának a kegyét. Leszállva a vonatról, Elias megjegyezte: „A muti az ő istene.” Ezek a szavak késként hatoltak szívembe, mivel a csomagomban nekem is ott volt elkészítve a saját mutim úgy, ahogyan ezt a varázsló meghagyta elkészíteni.

Elias velem együtt tanulmányozta a Bibliát Jehova Tanúival, s most rádöbbentem, hogy szellemileg ő sokkal előrehaladottabb állapotban van, mint én. Azonnal a szemétládába dobtam a mutimat, és Eliással együtt elkezdtem rendszeresen járni Jehova Tanúi összejöveteleire.

Akkor már mindketten nősek voltunk. Miért mentünk el ilyen messzire dolgozni, otthonunktól közel 400 kilométer távolságra? Mennyire hasonlított a városi élet a zululandi tanyasi élethez? És áldást eredményezett-e otthoni családunkra Jehova Tanúival való kapcsolatunk?

Életünk Zululanden

1908-ban születtem Zululanden, Dél-Afrikában. Családunk Msinga környékén, egy füves, dombos és tüskés fákkal tarkított vidéken élt. Itt ősszel az aloéfa hegyes, tűzvörös virágai szinte elborítják a tájat. A fák között szarvasmarhák és kecskék legelnek a domboldalakon. Králok (bennszülött kunyhók) és kukoricatáblák szóródnak szét e sík vidéken, ugyanis a kukorica a zuluk fő eledele.

A mi králunkhoz, miként másokéhoz is, egy kunyhó tartozott a szüleim számára, egy másik kunyhó nővérem számára és egy harmadik öcsém és az én részemre. Volt még egy másik kunyhó is, ahol a családi konyha volt, és ezt egészítette ki a raktárhelyiség. Mindegyik kunyhónak kúpos alakja volt, körülbelül 1 méter magasságban vályogfala volt, s erre kúposan került rá a szalmatető. A kunyhók között csirkék kapirgáltak, s csipegették fel az eleséget. A kunyhókhoz egész közel volt a karám a jószágok számára. Családunk elégedett volt ezzel az egyszerű tanyasi élettel. Volt élelmünk és hajlékunk, és édesapámnak nem kellett eljárnia máshová dolgozni.

Ám Zululanden e csendes vidéki nyugalmat sokszor megzavarták. Gyakran vér áztatta ezeket a kedves dombokat és folyókat. A XIX. század elején Zululandet számos független törzs vette birtokába. Majd egy Shaka nevű zulu harcos jelent meg a színtéren. Serege minden környező törzset megtámadott. Akik életben maradtak, azok elmenekültek vagy beolvadtak a zulu nemzetbe.

Később harcok következtek a zuluk meg a holland telepesek között. Az egyik csata éppen egy folyó mentén zajlott le, nem messze a lakásunktól. Olyan sok vér folyt, hogy még a víz is piros lett tőle, ezért Vér-folyónak keresztelték el ezt a folyót. Utána a brit csapatok jöttek. Isandlwana nevű dombon, nem messze tőlünk, egy heves küzdelemben több ezer embert lemészároltak. Brit és zulu katonák harcoltak egymás ellen. Sajnos a tartós béke még mindig várat magára Zululand e részében. Időről időre fellángolnak a törzsi villongások.

Anyagi gazdagság keresése

Édesanyám ötéves koromban meghalt. Édesapám és nővérem, Bertina gondoskodott rólam, és segítségükkel kijártam hat osztályt az iskolában. Azután mint boltosinas 19 éves koromban kezdtem el dolgozni a közeli Dundee városkában.

Azt hallottam, hogy a fiatalemberek több pénzt keresnek Johannesburgban, Dél-Afrika aranybányászatának e központjában. Így a következő évben jómagam is Johannesburgba költöztem, és több éven át dolgoztam plakátragasztóként.

Johannesburgban a szórakozások és lehetőségek engem is magukkal ragadtak, de hamarosan rájöttem, hogy a városi élet aláássa a hozzám hasonló emberek hagyományon alapuló erkölcsét. Bár sok fiatalember cserbenhagyta vidéken élő családját, én sohasem feledkeztem el az enyéimről, és rendszeresen hazaküldtem nekik a pénzt.

Édesapám 1938-ban meghalt. Mint legidősebb fiú a zulu szokás értelmében köteles voltam a családi králunkat „új élettel felvirágoztatni”. Így a rá következő évben feleségül vettem egy zulu lányt, Claudina Madondót. Bár nős voltam, még mindig folytattam a munkámat Johannesburgban, 400 kilométer távolságra. A legtöbb velem egykorú ugyanezt tette. Bármennyire fájdalmas is volt elválni hozzátartozóimtól hosszabb időre, mégis kötelességemnek éreztem, hogy magasabb életszínvonalat biztosítsak nekik.

Anyagi vagy szellemi gazdagság?

Családunkban csak édesanyám szokott elmenni a templomba, és az egyedüli könyv otthonunkban az ő Bibliája volt. Halála után egy idő múlva megtanultam írni-olvasni, és rögtön olvasni kezdtem a Bibliát. De az egyházi tantételek és szokások zavarólag hatottak rám. Például egyes hívek tiszteletnek örvendtek, noha paráználkodtak. Amikor az ilyen következetlenségek felől érdeklődtem a prédikátoroktól, nem kaptam kérdésemre kielégítő magyarázatot.

Johannesburgi tartózkodásunk alatt Elias Kunenével úgy határoztunk, hogy megkeressük az igaz vallást. Több templomba is elmentünk a környékünkön, de egyik sem elégített ki bennünket. Ekkor Elias találkozott Jehova Tanúival. Amikor megpróbálta elmagyarázni nekem azt, amit tőlük tanult, azt válaszoltam, hogy félrevezették. De amikor végighallgattam vitáját az egyházi vezetőkkel, és azt láttam, hogy nem tudják őt megcáfolni, elkezdtem olvasni a Watch Tower Society kiadványait, amelyeket Elias adott nekem. Ekkor került sor arra az emlékezetes vasúti utazásra, amelynek során Elias megérttette velem a mutiban való bizakodás veszélyét (5Mózes 18:10–12; Példabeszédek 3:5, 6).

Attól kezdve rendszeresen eljártam Eliással Jehova Tanúi johannesburgi első fekete bőrű gyülekezetébe. 1942-ben, miután életemet átadtam Jehovának, Orlandóban, Sowetóban alámerítkeztem. Zululandre való hazautazásom során megpróbáltam megosztani hitemet Claudinával, de ő teljesen belemerült az egyházi dolgokba.

Ám kezdte irodalmunkat egybevetni a Bibliájával és fokozatosan elérte szívét Isten Szavának az igazsága. 1945-ben alámerítkezett. Buzgó keresztény hírnök lett és szomszédaival megosztotta a bibliai igazságokat, gyermekeinknek pedig a szívébe csöpögtette ezeket az igazságokat.

Időközben kiváltságom volt egyeseket a bibliai igazság megismeréséhez segíteni Johannesburgban. 1945-re négy, feketékből álló gyülekezet alakult Johannesburg környékén. Én a Small Market nevű gyülekezetben szolgáltam elnöklőfelvigyázóként. Idővel a nős férfiak, akik otthonuktól távol dolgoztak azt a szentírási tanácsot kapták, hogy térjenek vissza családjukhoz és szenteljenek nagyobb figyelmet családfői felelősségeiknek (Efézus 5:28–31; 6:4).

Elias elsőként utazott haza Johannesburgból. Azóta sem hagyta el családját. Ennek az lett az eredménye, hogy felesége és mind az öt gyermeke Jehova tevékeny Tanúja lett. Elias ezenkívül még négy árván maradt unokaöccsét és húgát is felnevelte. Ők is önátadott Tanúk lettek. 1983-ban halt meg. Szép példát állított fel abban, hogyan lehet azokat az utasításokat hűségesen végrehajtani, amelyeket Jehova Szava és földi szervezete útján kapunk.

1949-ben otthagytam johannesburgi munkahelyemet, hogy családomról úgy gondoskodjak, ahogy Jehova kívánja tőlem. Hazatérve kaptam egy munkát egy állatfelügyelő mellett, segítenem kellett neki az állatok vegyszeres fürdetésében. Fizetésem elég sovány volt, így nehéz volt hatgyermekes családomat eltartanom. A kiadások fedezése céljából el kellett adnom az otthon termesztett zöldségféléket és tengerit.

Az értékesebb áldások

Bár családunk anyagi tekintetben nem volt gazdag, viszont Jézus utasításának megszívlelése által szellemi kincsekben gazdag lett. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják” (Máté 6:19, 20).

Ezeknek a szellemi kincseknek a megszerzése kemény munkát igényel, akárcsak a johannesburgi bányákban az arany kiásása. Minden este megbeszéltünk egy bibliaverset a gyermekeimmel, és mindegyiktől elvártam, hogy elmondja, mit tanult. Hétvégeken viszont felváltva magammal vittem őket a prédikálómunkába. Králról králra járva megbeszéltük a szentírási témákat és azon igyekeztem, hogy a Biblia magas erkölcsi zsinórmértékei hatást gyakoroljanak szívükre (5Mózes 6:6, 7).

Azért például, hogy meggyőződjek arról, hogy gyermekeim nem loptak-e, megbizonyosodtam afelől, hogy a hazahozott tárgyak valamelyike nem lopott tárgy volt-e (Efézus 4:28, Újfordítású revideált Biblia, 1991). Hasonlóképpen, ha valamelyikük hazudott, nem maradt el a fenyíték vesszejének az alkalmazása (Példabeszédek 22:15). Azt is megköveteltem, hogy megfelelő tiszteletet tanúsítsanak az idősebbek iránt (3Mózes 19:32).

Mint családfő példát mutattam azzal is nekik, hogy egyetlen összejövetelt sem mulasztottam el, és tőlük is elvártam, hogy ott legyenek. Gondoskodtam arról, hogy minden gyermeknek legyen énekeskönyve, Bibliája és minden olyan kiadványa, amelyet az összejöveteleken éppen használunk. Közösen készültünk fel az összejövetelekre, és ha az egyik gyermek az összejövetelen nem szólt hozzá, segítettem neki, hogy legközelebb hozzászólhasson.

Hosszú évekig csak a mi családunk volt olyan helyzetben, hogy vendégül láthatta az utazófelvigyázókat. A Watch Tower Society eme képviselői jó hatást gyakoroltak gyermekeinkre és felkeltették bennük a vágyat, hogy úttörők vagy teljes idejű evangéliumhirdetők legyenek. Nagyon boldog voltam feleségemmel együtt, amikor legidősebb fiunk, Africa 10 évi iskoláztatás után elkezdte az úttörőszolgálatot. Végül utazófelvigyázóként szolgált és később behívták a Watch Tower Society dél-afrikai fiókhivatalába, ahol fordítóként dolgozott. Jelenleg nős és már neki is vannak gyermekei. Zululanden az egyik gyülekezetben szolgál vénként, és az is kiváltsága, hogy a dél-afrikai fiókhivatalnak segít azokban a vitás jogi kérdésekben, amelyek időről időre felmerülnek az igaz imádattal kapcsolatban.

Összesen öt fiunk és egy lányunk van. Most már mind a hat gyermek felnőtt és szellemileg erős lett. Mindez nagy boldogsággal tölti el szívünket, és egy olyan mély megelégedettséget érzünk, amelyet anyagi javakkal soha nem lehet megvenni. Négy fiam vénként szolgál Jehova Tanúi azon gyülekezetében, amellyel kapcsolatban áll. Egyikük, Theophilusz, most annak a kiváltságnak örvend, hogy a dél-afrikai fiókhivatalban, a Bételben szolgál.

Az igazság terjesztése Zululanden

Amikor végül is 1949-ben visszatértem családomhoz Zululandre, csak három Királyság-hírnök volt a collessie-i gyülekezetünkben. Idővel megnőtt a gyülekezet létszáma és 30 kilométerre, Pomeroy községben is alakult egy újabb gyülekezet.

Évek során prédikálómunkánkat néha megzavarták a törzsi villongások a közösségben. A templomba járó hívek részt vettek ezekben a törzsi harcokban. Egyedül Jehova Tanúi ismeretesek semlegességükről. Egyszer a Mabaso és a maBomvu törzsek közt viszály robbant ki azon a területen, ahol éppen a jószágokat fürdettük. Az ott élő emberek Mabaso törzsbeliek voltak és rendes körülmények között engem is megölhettek volna, hiszen tudták rólam, hogy én a maBomvu törzsből származom. Persze azt is tudták rólam, hogy Jehova egyik Tanúja vagyok és így nem bántottak.

Az 1970-es években a törzsi villongások elmérgesedtek és Msinga-vidéke közbiztonságilag veszélyessé vált. Másokkal együtt én is úgy döntöttem, hogy családommal Zululand egy békésebb részébe költözöm el. 1978-ban Nongoma városban telepedtünk le, ahol a lindizwei gyülekezettel kerültünk kapcsolatba. Következő évben meghalt drága feleségem, Claudina. Halála súlyos megrázkódtatásként ért, és az én egészségi állapotom is nagyon leromlott.

De Jehova ki nem érdemelt kedvessége folytán visszanyertem erőmet annyira, hogy két évvel később beléptem az úttörőszolgálatba. Mennyire hálás vagyok Jehovának, hogy egészségem annak arányában egyre jobb lett, amilyen mértékben kiterjesztettem prédikálótevékenységemet. Jelenleg 85 éves vagyok és még mindig átlag több mint 90 órát tevékenykedem minden hónapban a prédikálószolgálatban. 1992 januárjában fiammal, Nicholasszal Mudenbe költöztem, Zululandnek arra a részére, ahol még több Királyság-hírnökre van szükség.

Milyen hálás vagyok Jehova szervezete útmutatásának, amely a hozzám hasonlókat arra buzdította, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek családjuk szellemi szükségleteinek. Az ebből fakadó áldások összehasonlíthatatlanul nagyobbak, mint amit pénzen meg lehetne vásárolni (Példabeszédek 10:22). Dicsérem mindezekért Jehovát, és azért imádkozom, hogy eljöjjön az az idő, amikor Királysága ezt a földet paradicsommá fogja átváltoztatni. Zululand gyönyörű hegyes-dombos, völgyekkel tarkított vidékén az élet akkor békés lesz, mivel minden lakos ’az ő szőlője és fügefája alatt nyugszik és senki meg nem rettenti őket’ (Mikeás 4:4).