Tények — a karácsony, a húsvét és a Halloween hátterében

A BIBLIA megmutatja, hogy Jézus 33 és fél éves volt, amikor i. sz. 33 kora tavaszán megfeszítették a zsidó Pászka idején. Ez azt jelenti, ha visszaszámolunk, hogy az év kora őszi időszakában született.

A pogány Róma saturnalia ünnepe, a legyőzhetetlen nap születésnapja, mintegy három hónappal később volt. Hogyan tolták el Jézus születésének megünneplését december 25-ére, hogy istenkáromló módon egybeessen a nap születésének pogány ünnepével?

December egyre rövidülő napjai babonás pánikot támasztottak a napimádók között, akik attól féltek, hogy istenük haldoklik. Gyertyákat égettek és máglyákat gyújtottak, hogy segítsenek új életre kelteni a gyengélkedő istent. Úgy tűnt, hogy ez beválik. A december 21-ei téli napfordulót követően a napisten úgy látszott, mintha visszanyerte volna erejét, mivel hosszabbak lettek a napok.

„December volt a pogány ünnepek kiemelkedő hónapja, és dec. 25. a mulatság csúcspontja — fejti ki a Church Christmas Tab. — Néhányan úgy gondolják, hogy Róma püspöke választotta a dec. 25-ét Krisztus születési dátumaként abból a célból, hogy »megszentelje« a pogány ünnepeket. Ennek eredménye a pogány és a keresztény ünnepek egy különös keveréke lett, amelyet ma a világ karácsonynak hív — ismeri el a cikk. — A »karácsony« szó nem jelenik meg a Bibliában. És az Írások semmilyen utasítást sem adnak Jézus születésének megünneplésére.”

Nem csoda, ha Tertullianus hittudós így panaszkodott: „Mi, akik idegennek érezzük a Sabbathokat, az újholdat és más zsidó ünnepeket, amelyek korábban elfogadottak voltak Isten előtt, most gyakran a saturnaliára [és más pogány ünnepségekre] járunk, ajándékokat viszünk és kapunk . . . mulatságokat és lakomákat tartunk nagy zsivaj kíséretében.”

I. Gergely pápa tovább folytatta ezt a tisztátalan irányzatot. A Natural History folyóirat szerint „ahelyett, hogy megpróbálta volna eltörölni az emberek szokásait és hiedelmeit, a pápa utasításai arra vonatkoztak, hogy gyakorolják azokat. Ha az emberek egy csoportja egy fát imád, akkor ahelyett, hogy kivágnák, inkább meg kell szentelni azt Krisztusnak és megengedni nekik imádatuk továbbfolytatását”.

Ne keverd az igazságot a hamissággal!

Vajon a megalkuvásnak ez az eljárásmódja isteni helyeslést élvezett? Figyeld meg Isten saját népének adott figyelmeztetését, amikor a pogány Kánaánba készültek bevonulni: „Vigyázz magadra . . . ne tudakozzál az ő isteneik felől, mondván: Miképen tisztelik e nemzetek az ő isteneiket? én is akképen cselekszem. Ne cselekedjél így az Úrral, a te Isteneddel, mert mind azt az útálatosságot, a mit gyűlöl az Úr, megcselekedték az ő isteneikkel” (5Mózes 12:30, 31). Ugyanez a figyelmeztetés ismétlődik meg a Keresztény Görök Iratokban: „Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál [lábjegyzet: Sátán] között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között?” (2Korinthus 6:14, 15, Újfordítású revideált Biblia, 1991).

Mit talál Isten olyan visszataszítónak ezekkel a hamis istenekkel és imádatukkal kapcsolatban? Saturnus volt a római napisten, akit a saturnalia alkalmával tiszteltek. Vajon méltó volt rá? Simon Schama, aki történelemprofesszor a Harvard Egyetemen, úgy hívja őt, mint aki „az evés, ivás és a romlottság egyéb fajtáinak orgiasztikus gyakorlója”. A Lear’s folyóirat „az ősi idők leghíresebb ivászatorgiájának” nevezi ezt az ünnepet.

Mithras napisten imádatának a kultusza felölelte Ázsiát. Gabriel Seabrook antropológus szerint ő „egy harcos isten volt, aki halálos nyilakat lőtt ki és gyógyíthatatlan betegségeket hozott ellenségeire a harcmezőn”.

A napimádat az aztékok körében különösen véres volt. A Natural History folyóirat kifejti, hogy „ha nem áldoztak volna fel áldozatokat a napisteneknek, akkor minden élet — beleértve az istenekét is — meghalt volna”.

Miután áttekintetted az eredetét ennek az ünnepnek (Lásd alul a bekeretezett részt.), talán nem okoz nagy meglepetést számodra, hogy a boszorkányok és Sátán imádói még mindig nagyra becsülik december 25-ét. A San Francisco Chronicle 1991. december 21-ei száma idéz egy boszorkányt, aki népszerű pogány írónő, amint ezt mondja: „Ez a kimerítőbb ünnepeink egyike. Egész éjszaka fenn vagyunk.” Az Istennő Szövetség csoportjának egyik nő tagja ezt állapította meg: „Rituális játékot mutatunk be . . . Papságunk tagjai egy misztériumdrámát adnak elő a napfiú születéséről.”

Vajon Isten vagy a Fia elfogad olyan tiszteletet, amely hamis istenek imádatát tükrözi vissza?

Húsvét — vagy Asztarté?

Ez a családi ünnepség kora reggel kezdődik, amint felkelnek, hogy tiszteletteljes áhítattal köszöntsék a napfelkeltét. A gyermekeket a legnagyobb pompával öltöztetik fel, teljessé téve ezt egy új tavaszi kalappal. Az ünnep magában foglal szimbólumokat: a nyulakat, a tarkán kifestett tojásokkal teli kosarakat és a kereszt alakban behasított, apró, nagypénteki kalácsokat. Ez bizonyára a húsvét [angolul: Easter]. Vagy valami más?

A tavaszt Fönícia nemiségimádóinak szentelték. Termékenység istennőjüknek, Asztartének vagy Istárnak (a görög világban Aphroditének) saját szimbóluma volt a tojás és a vadnyúl. Kielégíthetetlenül szomjazott a vérre és az erkölcstelen nemi életre. Szobrai különböző módokon festették le őt, mint például durván eltúlzott nemi szervekkel vagy egy tojással a kezében és egy nyúllal az oldalán. Kultuszának részét alkotta a megszentelt prostitúció. Kánaánban a nemiség istennőjét Baál feleségének nevezték. Ezt az istennőt azáltal tisztelték, hogy részeges szexorgiákat tartottak, és az imádók azt hitték, hogy nemi közösülésük segít előidézni Baál és felesége teljes felébredését és nászát. A Recent Discoveries in Bible Lands című könyv szerint „egyetlen más országban sem találtak ilyen, viszonylag magas számban a termékenység meztelen istennőjének néha különösen szeméremsértő szobraira”.

Emlékszobrai alatt Karthágóban csillogóan festett urnákat fedeztek fel, amelyek kisgyermekek elszenesedett csontjait tartalmazták. Szüleik — rendszerint rangos és felsőbb osztályból való emberek — keresték az istenek áldását a vagyonukra és hatalmukra. Az urnák közül néhány esetben úgy találták, hogy több különböző korú gyermek maradványait tartalmazta, talán ugyanabból a családból.

Ha egy pillantást vetsz a fenti bekeretezett részre, meg fogod látni, milyen gyéren képesek palástolni, hogy a modern változatok ezeknek az ősi rítusoknak a változatai. Még az Easter név is alig különbözik az ősi pogány névtől. Vajon akkor ezen a módon tiszteljük Isten szent Fiát?

Halloween — a rettegés ősi éjszakája

Ez október utolsó éjszakája. A hold fénye alatt beöltözött alakok egy kis csoportja jár házról házra, követeléseiket ijesztő fenyegetések közepette hangoztatva. Néhány ajtóküszöb őrzője grimaszokat vágó, emberfejet utánzó kivájt tök, amiben egy emberi zsiradékból készített gyertya ég. Más bejáratok csöpögnek az emberi vértől. Ez Samhain éjszakája, aki a halál kelta ura.

Ilyen égbekiáltó módon talán egyetlen más „keresztényiesített” ünnepen sem dicsőíti magát Sátán és idézi emlékezetbe meghalt emberi követőit. J. Garnier író azt sugallja, hogy a szenvedés és a halál ünnepeit vissza lehet vezetni Sátán minden emberi követőjének, valamint a bukott angyalok korcs fiainak ősi pusztulására a Vízözön idején. A kultúráknak a világon mindenütt vannak ünnepeik a halottakkal kapcsolatban, „többnyire azon a napon, vagy körülbelül azon a napon tartják meg, amelyen a mózesi beszámoló szerint, a vízözön bekövetkezett, vagyis a második hónap tizenhetedik napján, s ez a hónap körülbelül a mi november hónapunknak felel meg” (J. Garnier: The Worship of the Dead).

A druidák sem voltak kivételek. Samhainról azt mondták, hogy október 31-én adja ki a halottak szellemeit, hogy elvegyüljenek az élők között. A druidák lámpásokkal bolyongtak az utcákon, és ha egy házhoz értek, akkor pénzt követeltek Sátánnak való áldozatként.

A Halloween a sátáni rítus egyik legfőbb napja. „Ez egy vallási ünnep az alvilág számára; a sátánisták áldozatokat mutatnak be, a boszorkányok halkan ünnepelnek, miközben kört alkotva imádkoznak közösen, vagy halottak számára készített étellel ünnepelnek” — a USA Today cikke szerint. Ez a cikk idéz egy washingtoni boszorkányt, Bryan Jordant, aki ezt mondja: „[A keresztények] nincsenek tudatában, de ők a mi ünnepünket tartják meg velünk együtt . . . Ez tetszik nekünk.”

Szülők, vajon azt akarjátok, hogy gyermekeitek ilyen rosszat sejtető rítusokat utánozzanak?

[Kiemelt rész a 12. oldalon]

A karácsony jelképei

A karácsonyfának „nem sok köze van a keresztény ünnephez, ellenben annál inkább mondhatjuk, hogy makacsul tartotta magát a téli fény és az újjászületés pogány rítusainak évezredein keresztül” (The Boston Herald). „A fák, rajtuk a díszekkel a pogány ünnepek része volt évszázadokon keresztül” (Church Christmas Tab).

A magyal népszerű volt a keltáknál, „mivel rendes viselkedésre késztette a házi koboldokat a téli napforduló idején . . . Eltéríthette a gonoszt, segíthetett álmok által a jövőbe látni, megvédhette a házat a villámlástól” (Beautiful British Columbia).

A fagyöngy „az angliai druidáktól jött, akik idegen imádatukban használták, ami démoni és okkult erőkkel állt kapcsolatban” (Church Christmas Tab).

December 25-én „a mithrashívők Mithras születésnapját ünnepelték . . . Egyáltalán semmilyen bibliai forrásmű sincs december 25-re vonatkozóan, hogy az Krisztus születésének napja lenne” (Isaac Asimov).

Az ajándékozás a saturnalia egyik jellegzetessége volt. „Ezen az ünnepen elvárták az embertől, hogy készítsen valamilyen ajándékot minden barátjának” (Ancient Italy and Modern Religion).

A csillagot „a fa csúcsára helyezve a tisztaság, a jóság és a béke jeleként imádták Keleten 5000 évvel Krisztus születése előtt” (United Church Herald).

A gyertya „nem a keresztény szentélyből . . . jött. Egy sokkal korábbi oltárról hoztuk azt, a druidák oltárnak használt tölgyfájáról” (United Church Herald).

A Télapót „az ősi germán mitológiából [lopták]: »Thor egy idősebb férfi volt, derűs és barátságos, zömök testfelépítésű hosszú fehér szakállal. Egy szekérrel járt, és azt mondták róla, hogy az Észak országában él . . . Éltető eleme volt a tűz, a színe a piros. A kandallót minden otthonban neki szentelték, és azt mondták róla, hogy lejön oda a kéményen keresztül«” (United Church Herald).

[Kiemelt rész a 13. oldalon]

A tavasz rítusai

A húsvét „eredetileg a tavasz ünnepe volt, amivel tiszteletet fejeztek ki a fény germán istennőjének, és a tavaszt úgy ismerik angolszász nyelven, mint Eastre” (The Westminster Dictionary of the Bible). „Az Új Testamentumban nincs utalás a húsvét [Easter] ünnepének megtartására” (Encyclopædia Britannica).

A nyúl „Ostara germán istennőnek volt a kísérője” (Funk & Wagnalls Standard Dictionary of Folklore, Mythology and Legend).

A tojásokról „azt mondták, hogy befestették és megették azokat a tavaszi ünnepek alkalmával az ősi Egyiptomban, Perzsiában, Görögországban és Rómában” (Celebrations).

A húsvéti kalap eredetileg „virágok vagy levelek koszorúja volt. A körpánt vagy korona a nap kerekségét fejezte ki, és az útját az égen, ami elhozta a tavasz visszajöttét.” Az új húsvéti ruha viselésének szokása azért fejlődött ki, mert „neveletlenségnek tekintették, és ennélfogva balszerencsével is járt az, ha a Tavasz vagy Eastre skandináv istennőjét az új ruhán kívül bármilyen más öltözékben üdvözölték, mivel az istennő új ruhát ajándékoz a földnek” (The Giant Book of Superstitions).

A kereszt alakban behasított apró nagypénteki kalács: „A görögökhöz hasonlóan, a rómaiak is kereszttel jelzett kenyeret ettek . . . nyilvános áldozatok alkalmával.” A pogány szászok is ezt ették Easter tiszteletére (Encyclopædia Britannica).

Hajnali mise megfelel azoknak a rítusoknak, amelyeket „a tavaszi napéjegyenlőség idején tartottak, miáltal üdvözölték a napot és hatalmas erejét, amely új életet ad minden növekvő dolognak” (Celebrations).

[Kiemelt rész a 14. oldalon]

A Halloween borzalmas gyökerei

Álarcok és jelmezek: „A kelták élelemről, innivalóról és más finomságokról gondoskodtak a szellemek számára, és utána ravaszul rávették őket a távozásra álarcok és jelmezek felöltésével, valamint azzal, hogy felvonultak a falu határáig.”

A máglyák „szó szerint »máglyák«” voltak, amelyekben „a papok a napisten megbékítését keresték azáltal, hogy állatokat és gyakran embereket is feláldoztak” (The Tampa Tribune). „A druidák megfigyelték az áldozatok halálának módját, és ebből előjeleket kerestek a jövőre” (Beaumont Enterprise).

Csínytevés vagy csemege: „A druidák zsivajgása napjaink »csínytevés vagy csemege« szokásához hasonlítható” (Central Coast Parent).

Rémtörténetek: „A véres, druida rítusok úgy maradnak fenn, hogy a fiatalok gyakran emlegetnek kísérteteket és szellemeket . . . A Halloween-partiknak és a rémtörténetek elmesélésének az eredete szintén visszanyúlik a druidák korára, amikor azt hitték a szellemekről, hogy mindenfelé járnak a földön” (The Tampa Tribune).

Ezen ünnepek pogány eredetének ellenére néhányan visszahőkölnek arra a gondolatra, hogy megtagadják gyermekeiktől a modern ünnepek mulatságait. Mégis mit tudnak a tájékozott gyermekek az ősi Saturnusról, Asztartéról és Samhainról? Néhányan elég sok dolgot tudnak erről.

[Képek a 12. oldalon]

Mithras

Thor

[Forrásjelzés]

Mithras: Musée du Louvre, Paris

Thor: The Age of Fable by T. Bulfinch, 1898

[Kép a 13. oldalon]

Asztarté

[Kép forrásának jelzése a 14. oldalon]

Koponya: U.S. Forest Service photo