Az élet kihívásainak legyőzése Dél-Ázsiában
AMINT lassan magamhoz tértem, azt éreztem, hogy bal lábam furcsán elzsibbadt. Megfordítottam a fejem. Szeretett Henrym haldoklott. Ez mégsem a kétségbeesés ideje volt. Harcolnom kellett — harcolnom, hogy megőrizzem Isten iránti feddhetetlenségemet, aki oly sokat adott nekünk.
1982. május 17-én történt. Férjem utazófelvigyázó volt Jehova Tanúi tamil nyelvű gyülekezeteiben Srí Lankán. Egy gyülekezetben szolgáltunk messze Colombótól, a legnagyobb várostól. Együtt kerékpározva egy biciklin, ahogy oly sokan teszik ezt ebben az országban, éppen egy rövid utazást tettünk, hogy meglátogassunk egy Tanú-társunkat. És ezek után, látszólag a semmiből előtűnve, mint egy kobra, egy teherautó elütött bennünket.
Amint az orvosok feladták a reményt Henry megmentésére, teljes figyelmüket felém fordították. Bár gyenge voltam, a sürgős szükség érzése azonban, hogy tájékoztassam őket azon elhatározásom felől, miszerint tiszteletet mutatok Jehova törvénye iránt a vértől való tartózkodást illetően, áthatotta szívemet. (Cselekedetek 15:28, 29.) Tudatnom kellett velük. Összegyűjtöttem azt a maradéknyi kis erőmet, ami a beszédhez kellett: „Kérem adjanak egy darab papírt.” Nagy nehezen leírtam meggyőződésemet, és aláírtam a papírt. És ezek után elkezdődött a harc.
Elsősegélyt kaptam. Teljesen nyilvánvaló volt számomra, hogy nagyon komolyan megsérültem. Elhatározásom, hogy igaz keresztényként fogok cselekedni, minden idegszálamat feszültté tette — még nem volt időm arra, hogy a szomorúságommal foglalkozzak.
Visszautasították, hogy vér nélkül műtsenek
Kilenc napon keresztül folytatódott a csata a vérátömlesztés felett — én azért harcoltam, hogy összhangban éljek lelkiismeretemmel a vérátömlesztés visszautasítása által, az orvosok azért harcoltak, hogy meggyőzzenek, és elfogadjam azt. Bár megvolt a felkészültségük, egyszerűen visszautasították, hogy vér nélkül operáljanak. A sérülésem jelentős volt, és szükséges lett volna azonnali figyelmük.
Nem kellett azonban egyedül harcolnom. Jehova velem volt minden pillanatban. És Jehova népének testvérisége telve volt szerető aggódással. Colombo 400 kilométerrel távolabb található. Dr. Perrin Jayasekera, Jehova egyik Tanúja elintézte az öccsével, aki sebész volt ott, hogy felvegyenek a Colombói Közkórházba.
Mivel az utazás közel 24 órán át tartott egy zárt teherautó hátuljában a hepehupás utakon keresztül, úgy tűnt, mintha messzemenően a leghosszabb út lenne az életemben. Mégis hálával telt meg szívem Jehova iránt szerető gondoskodásáért, pont úgy, mint amikor először tanultam az igazságot szülőhazámban Indiában. Most azonban egyetlen rokonom sem volt mellettem. De először is, hogyan kerültem Srí Lankára?
Római katolikus szülők gyermekeként születtem az indiai Kerala államban. Malajálam nyelven beszéltünk. Az angol nyelv iskolai tantárgy volt. Mennyire örülök, hogy felhasználtam a lehetőséget és jól megtanultam angolul! India ezen részén az emberek jelentős népcsoportja vallja magát kereszténynek. A hagyomány azt tartja, hogy Tamás apostol hozta el a keresztényiséget Keralába az első században. Mindenesetre 1400 évvel később, amikor a római katolikus portugál telepesek Vasco da Gama vezetésével megérkeztek Keralába, csodálkoztak, hogy sokakat találtak itt, akik már hittek Krisztusban.
Kihívást jelentő döntések meghozatala
Amikor családom elkezdte tanulni a felvilágosító igazságokat a Bibliából Jehova Tanúi segítségével, természetes vágyam volt, hogy megosszam ezt az igazságot azokkal, akik a keresztényiséget vallják a közösségemben. Ezért úttörő, azaz teljes idejű szolga lettem röviddel önátadásom és megkeresztelkedésem után. Ez azt jelentette, hogy visszautasítottam egy kiváló tanári állásra vonatkozó ajánlatot szülőföldemen. Mivel látszólagos biztonságot ad ez a nyugdíjra jogosító állás, sok indiai fiatalnak ennek megszerzése a célja, az én életcélom azonban megváltozott. Valódi biztonságot akartam, és ezt csak Jehova védelmező karja alatt lehet megtalálni.
Két évvel később egy új kihívás elé néztem. Kész lennék elköltözni Indiának egy másik részére segíteni, ahol nagyobb szükség volt a prédikálókra? Ez egy új nyelv, a tamil megtanulásának a kihívását vetette fel, és a segítségnyújtást igen eltérő vallási háttérrel rendelkező embereknek, jelen esetben a hinduknak. Igen, a lehetőség a Jehova iránti értékelésem kimutatására minden változtatást megért. Valóban öröm volt tanúskodni ezeknek a hindu háttérrel rendelkező kedves, barátságos embereknek. Könnyen el tudták fogadni, hogy a Kali Yuga (a Gonosz Korszak) végéhez közeledünk, és hogy valami sokkal jobb áll azok előtt, akik most igazságosan cselekednek. Nagy kihívás volt azonban segíteni nekik meglátni a különbséget az igaz keresztényiség és aközött, amit tapasztaltak a Nyugat részéről. Milyen gyakran nyitottam ki a Bibliám a Máté 7:21–23-nál: „Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” Mohandász Gandhi jól mondta ezt: „Szeretem Krisztust, de nem szeretem a keresztényeket, mert ők nem úgy élnek, ahogy Krisztus élt.”
Számos hindu találja úgy, ahogy én is, hogy sok igazság van ebben a kijelentésben. És most azt is megfigyelik, hogy sok hindu társuk alig cselekszik másképp, mint a Nyugatról érkezettek, akik képmutatóan vallják a keresztényiséget. Jehova Tanúi azonban oly nagyon különböznek. Hinduk ezrei kezdik felismerni ezt.
Egy új társ, a feddhetetlenség egy új próbája
Eltelt két és fél év. Jehova Tanúi „Örökké tartó jó hír” kongresszusát tartották meg világszerte 1963-ban. Az egyik helyszín Újdelhi volt, az ország északi részében. Milyen emlékezetes kongresszus! És ott találkoztam Henry Abrahammel. Mindketten kerestünk valakit, akivel megoszthatjuk Jehovának odaadott életünket. Öt hónappal később összeházasodtunk.
Őt az Őrtorony Gileád Biblia Iskolában képezték ki New York államban, és utána visszaküldték szülőhazájába Srí Lankára, ahol nagyon nagy volt a szükség. Reméltem, hogy szívesen átköltözik majd Indiába, ahol úgy éreztem még nagyobb a szükség. De nem így volt. Ott volt rá szükség, ahol tartózkodott. Így Srí Lanka ezen kedves szigete lett az otthonom. Örömünkre a tamil és az angol ismerete nagyon hasznos itt. Ezért nem kellett megtanulnom egy másik nyelvet — ez alkalommal. Tizennyolc boldog évnek örvendtünk együtt Jehova szolgálatában, mielőtt a tragédia közbeszólt a száguldó teherautó formájában.
Most azonban már Colombóban voltam, és folytattam a harcot az életért anélkül, hogy megalkudnék feddhetetlenségemben a vérátömlesztés miatt. Most veszélyben volt az életem, de nem a vér elleni kiállásom, hanem a kezelés késése miatt.
Egy buddhista hitű plasztikai sebész és egy hindu hitvallású ortopédsebész együtt ajánlotta fel szakképzettségét érdekemben. Vérsejtszámom (hemoglobin) négyre esett le.
Hogyan amputálják combnál a lábamat ilyen kevés vérrel? Elhatározásom világos volt, de vajon kész lesz ez a két sebész arra, hogy megadja azt a segítséget nekem, amelyet korábban megvontak tőlem? Bátorságuk kiemelkedő volt abban, hogy elfogadták ezt a hatalmas kihívást anélkül, hogy megpróbáltak volna rákényszeríteni a lelkiismeretemmel való megalkuvásra. Elvesztettem lábamat, de életem megmenekült, és Jehova iránti feddhetetlenségem sértetlen volt.
Férjem nélkül, akit annyira szerettem, egy teljesen új fejezet nyílt meg most az életemben. Először mankóval, azután protézissel (később, sok testvérem kedvessége által kicserélték egy sokkal tökéletesebb műlábra) folytathattam szolgálatomat. A bánat lassan utat engedett a tevékenységnek.
Vissza kellene térnem Indiába, és a hitetlen rokonok között élnem? Egy másik özvegy csodálatos bibliai példája, név szerint Ruthé kristálytiszta volt. Én is ott akartam lenni, ahol a most kissé csökkent képességeimmel is a legjobban tudom szolgálni Jehovát. Srí Lanka még ma is az otthonom. (Ruth 1:16, 17.)
Kihívást jelentő terület
Ez az elmúlt 11 év gyorsan elszállt. ’Sok a tennivaló az Úr munkájában.’ (1Korinthus 15:58, NW.) Állandóan elfoglalt vagyok a szántóföldi szolgálatban Colombóban. Itt igen különböző hitű emberek vannak — hinduk, muzulmánok, buddhisták, névleges keresztények és mások. A kihívások folytatódnak.
Minden hónapban közülünk néhány személy egy hétvégét tölt el a délre fekvő városok egyikének meglátogatásával, ahol Jehovának nincsenek még Tanúi. A túlnyomó többség buddhistának vallja magát, és szingaléz nyelven beszél. Nagyon fontos dologgá vált számomra, hogy megtanuljak segíteni ezeknek az embereknek.
Pontosan úgy, ahogyan a hindukat Indiában és Srí Lankán mindenütt — a buddhistákat is a Nyugatról érkező úgynevezett keresztények viselkedése fordította el a Bibliától. Mégis, az alapvető buddhista alapelvek — a helyes gondolat és a helyes viselkedés híres „nyolcszoros útja” (helyes hit, szándék, beszéd, tett, élet, törekvés, gondolat, meditálás) — csupán tökéletlen emberi bölcsességek összehasonlítva a Bibliában található isteni alapelvekkel, amelyek legtöbbjét évszázadokkal Sziddhártha Gautama előtt foglalták írásba.
Amikor Sziddhártha Gautama Kalamashoz beszélt, ahogy idézik a Kalama Suttában, ezt mondta: „Ne higgy abban, amire ismételt hallás által tettél szert; sem hagyományokban.” Mennyire furcsa, hogy az én kiváltságom kell hogy legyen sok őszinte buddhista emlékeztetése arra, hogy ha ezt az útmutatást alkalmaznák napjainkban, akkor senki sem hinne az evolúció mítoszában, vagy tagadná egy Teremtő létezését.
A gonoszság vége közel
Jehova Tanúi sok jó dolgot tudnak elmondani a Bibliából ezeknek az embereknek — a kalpa vinasha-ról, a gonoszság végéről, amely oly közel van. A Biblia 1900 éves, ezzel kapcsolatos próféciáját a 2Timótheus 3:1–5, 13-ban lehet megtalálni. Az a kiváltságunk is megvan, hogy megmutassuk nekik: ezekben az időkben nem a Nyugat vagy a Kelet vallásaiban találhatnak oltalmat, hanem ahogy ugyanebben a fejezetben a 16. és a 17. vers mutatja, Jehova saját ihletett Szavában, a Bibliában.
A buddhizmus a megvilágosodás keresése. A Bibliában jóval azelőtt, mielőtt Sziddhártha Gautama elkezdte a maga kutatásait, világosan kifejtették a szenvedés igazi okát. (1Mózes 3:1–19.) Az igazságos törvény elleni lázadás egészen az emberi történelem kezdetén boldogtalan eredményekhez vezetett — betegség és halál, amely elkerülhetetlenül kiterjed minden emberi vétkezőre. Nyugtalanító kérdések merülnek fel sokak elméjében — ahogy a Habakuk 1:3-ban (Károli, 1894): „Miért hagyod néznem a hamisságot, és miért nézeted velem a nyomorgatást? A ragadozás és a hatalom miért vagyon előttem? és miért vagyon előttem a ki pert és versengést támaszt?” Csak az együtt érző Teremtő képes válaszokat adni, és megtervezni annak maradandó visszaállítását, ami elveszett. Már most milliók merítenek hasznot világszerte Isten Szavának gyakorlati bölcsességéből. Most a szingaléz, ennek az országnak a fő nyelve vált egy újabb kihívássá számomra, ugyanis ezen a nyelven tudok segíteni azoknak, akik komolyan keresik azt a megvilágosodást, amelyet én 37 évvel ezelőtt találtam meg.
Még egy újabb kihívás. A Srí Lanka számára építés alatt álló új fiókhivatali irodák és egy fordítói központ érdekében több embert kell képzésben részesíteni. Lassan megtanulom a számítógépek új nyelvét, amint segítek a Könyvelésnél fiókhivatalunkban.
A Jehovának végzett teljes idejű szolgálatom 33 éve csak egy pillanat abból az időszakból, amelyből remélem, hogy az ő örökkévaló szolgálata lesz. Sokan csatlakoztak hozzánk Jehova szolgálatában ezen évek folyamán, beleértve azt az ügyes sebészt, aki elintézte mind a felvételemet a colombói kórházba, mind a szükséges sebészi beavatkozást. Most ő is társunk, Jehova önátadott Tanúja.
Jehova és földi szolgáinak családja oly nagyon támogattak engem. Éreztem védelmező karjait, amint betakartak engem, és tudom, hogy lojális szeretete szilárdan megőrzi Henryt emlékezetében. Csak Jehova képes szerettemet visszahozni a porból, hogy lehetőségem legyen újból üdvözölni, és mesélni Henrynek a nemzedékünk okozta izgalmas kihívásokról, valamint arról, hogyan segített nekünk Jehova szembenézni azokkal. (Annama Abraham elmondása alapján.)
[Kép a 21. oldalon]
Annama Abraham és férje, Henry
[Kép a 23. oldalon]
Annama tanúskodik a teaültetvényen dolgozó munkásoknak Srí Lankán