„A város, amely egykor tele volt néppel”
TOKIÓ, São Paulo, Lagos, Mexikóváros és Szöul illik ehhez a leíráshoz, bár nem róluk készült, amit a bibliai próféta, Jeremiás mondott. Ő Jeruzsálemre utalt röviddel a babilóniak által elszenvedett pusztulása után i. e. 607-ben (Jeremiás siralmai 1:1, Katolikus fordítás).
A mostani mintegy öt és fél milliárdos világnépesség mellett nem nehéz emberekben bővelkedő városokat találni. Az elmúlt fél évszázad nyilvánvaló irányzata a nagyság felé tartott. Amíg 1950-ben csak hét városközpont számlált ötmillió lakost a világon, a becslések azt mutatják, hogy a századfordulóra legalább 21 városnak lesz több mint tízmillió lakosa, beleértve ebbe a fent említett öt várost.
Hogyan váltak ilyen naggyá?
Megavárosok akkor jönnek létre, amikor a vidéki lakosok a városba költöznek munkakeresés céljából, és amikor a városlakók kiköltöznek a belvárosból tágasabb és kényelmesebb környezetet keresve, ahonnan ezután autóval, busszal vagy vonattal járnak be a munkahelyükre. Ezek a peremvárosok a belvárossal együtt hamarosan egyesülnek egy metropoliszi területet kialakítva.
Néhány megaváros „tizenévessé” vált. Tenochtitlánt — ma Mexikóvárosnak hívjuk — 1325 körül alapították. 1519-re, amikor a spanyolok megérkeztek, az Azték Birodalom ezen fővárosának már az esetleg 300 000 főt is megközelítő népessége volt.
Az emberekhez hasonlóan, akik középkorúságuktól kezdve elhízástól szenvednek, más városok is csak előrehaladott korukban terebélyesedtek el. Szöulnak, az 1988-as olimpia helyszínének a gyökerei a kereszténység előtti korszakra nyúlnak vissza, mégis mintegy 50 évvel ezelőtti népessége még csak egy tizede volt a mainak. Most az ország 43 millió lakosának egynegyede hívja azt otthonának.
Szöulhoz hasonlóan, Tokió neve is ’fővárost’ jelent. Valójában Tokió esetében ’keleti fővárost’ jelent. Eredetileg Edo volt, a nevet 1868-ban Tokióra változtatták, amikor a fővárost áthelyezték a sokkal nyugatabbra elhelyezkedő Kiotó városából. Az Edo körüli terület már a kereszténység előtti időben is lakott volt, de a mai megaváros alapjait csak 1457-ben fektették le, amikor is egy erőskezű hadvezér várat épített ott. A XVII. század folyamán megalapították a várost, és az 1800-as évek közepére több mint egymillió fős lakossága volt. Tokió, amelyről egyszer azt mondták, hogy több neonfelirattal büszkélkedik, mint bármelyik másik város a világon, meglehetősen modern város.
Egy másik, fiatalos bájt sugárzó modern megaváros, São Paulo Brazíliában. Széles sugárutakkal és újszerű felhőkarcolóival korához képest rendkívül fiatalnak látszik; 1554-ben alapították portugál jezsuita misszionáriusok. Idén januárban ünneplik lakosai — Paulistanos — a város 440. évfordulóját. São Paulo elég kicsi maradt az 1880-as évekig, amikor is Brazília újonnan született kávéiparának pénze mágnesként szolgált, hogy bevándorlókat vonzzon Európából és később Ázsiából.
A portugáloknak egy nigériai megaváros kifejlődésében is szerepük volt. Természetesen jóval azelőtt, hogy az európaiak ideérkeztek a XV. század végén, Lagos területét a gyarmatosítás előtti idők Afrikájának egyik legnépesebb és legjobban városiasodott trópusi népcsoportja, a joruba lakta. A város nevezetes rabszolgapiac volt az 1800-as évek közepéig. 1861-ben Nagy-Britannia bekebelezte, és 1914-ben az akkori brit gyarmat fővárosa lett.
„A nagy többé nem jobb”
A nagyságnak vannak előnyei. Általában minél nagyobbak a városok, annál nagyobb esélyt nyújtanak a lakóiknak, hogy gazdag társadalmi és kulturális életet éljenek. A gazdasági tényezők szintén a nagyságnak kedveznek, mivel a nagyobb népesség nagyobb piaccal és munkalehetőséggel szolgál. Mint egy erős mágnes, a városok gazdasági haszna vonzza az Ígéret földjét kereső embereket. Ha azonban nem találnak munkahelyet, és a nyomornegyedben végzik, talán koldulniuk kell a fennmaradásért, vagy hajléktalanná válnak megfelelő lakás hiánya miatt — milyen hamar feltör belőlük a kiábrándultság és keserűség!
A National Geographic folyóirat úgy érvel, hogy a túl nagy egyszerűen túl nagy, és ezt mondja: „Néhány évvel ezelőtt a városok büszkén hívták fel növekedésükre a figyelmet. A nagy jó volt, és a legnagyobb városok kérkedtek a világban elfoglalt rangjukkal. De a nagy többé nem jobb. Ma a »világ legnagyobb városa« címért versenyzőnek lenni olyan, mintha egy egészséges fiatal személynek megmondanák, hogy súlyos betegsége van. Ezt meg lehet gyógyítani, de nem lehet figyelmen kívül hagyni.”
Majdnem lehetetlen megakadályozni, hogy az emberek elfogadhatatlan számban özönljenek a városokba. Ezért a megavárosok más módokon próbálnak szembenézni a kihívással, talán szürke egymás utáni házsorok építése által, amelyek bérkaszárnyákhoz hasonlítanak, felhőkarcolók emelése által, amelyek egyre magasabban emelkednek az egekbe, vagy teljesen új elgondolások kidolgozása által. A japán építési vállalatok például most hatalmas föld alatti komplexumok építésének gondolatával játszanak, ahol emberek milliói dolgozhatnának, vásárolhatnának, sőt lakhatnának is. „A föld alatti város gondolata többé nem álom — mondja az egyik építési vezető —, arra számítunk, hogy valójában a következő század elején fog megvalósulni.”
Még fizikai szempontból sem mindig jobb a nagy. A katasztrófák mindenhol sújthatnak — és sújtanak is. Ha azonban a városokat sújtják, akkor az élet és az anyagi javak pusztulása feltehetően nagyobb. Ezt szemléltetve: Tokiót számos katasztrófa érte mind természeti jellegű, mind embertől eredő. 1657-ben mintegy 100 000 ember halt meg egy végzetes tűzvészben, 1923-ban hasonló számban egy gyilkos földrengésben és tűzvészben, és feltehetően mintegy negyedmillióan a II. világháború végén a súlyos bombatámadások alatt.
A világ problémái tükröződnek a világ városaiban — a városi szennyezés és a közlekedési torlódások. Mindkét problémát élénken illusztrálja Mexikóváros, amelyet egyszer úgy írtak le, mint amely „a városi katasztrófák esettanulmánya”. A több mint hárommillió autó zsúfolásig megtölti az utcákat. Ezek az autók a gyárakkal együtt, amelyek az egész mexikói ipar több mint felét képviselik, a szennyezés olyan mértékű napi adagját termelik, amelynek egy 1984-es jelentés szerint „az egyszerű beszippantását egyenlőnek becsülték két doboz cigaretta elszívásával naponta”.
Természetesen Mexikóváros nem kivételes eset. Melyik modern iparosodott városnak nincs meg a saját szennyezése és közlekedési torlódásai? Lagosban a csúcsforgalmat „lassú járatnak” hívják, ami ki is fejezi ezt. A város négy fő szigetre terjed ki; a hidak, amelyek összekötik a szigeteket a szárazfölddel, képtelenek megbirkózni az autók növekvő számával, amelyek eltorlaszolják az utakat, miközben majdnem megbénítják a közlekedést. A 5000 Days to Save the Planet (5000 nap a bolygó megmentéséhez) című könyv így tűnődik el ezen: „Majdnem elérkezett az az idő, amikor gyorsabb gyalog közlekedni.” Majdnem?
Még komolyabb problémák
A megavárosokat még komolyabb problémák is sújtják. A nem megfelelő lakásokon, a túlzsúfolt iskolákon és a hiányos személyzetű kórházakon kívül pszichológiai szempontok is szerepelnek. Dr. Paul Leyhausen, egy vezető német etológus kijelenti, hogy „az idegbetegségek és a társadalmi meghasonlottságok nagy számát részben vagy teljesen, közvetlenül vagy közvetve a túlnépesedés okozza”.
A megavárosok elrabolják városlakóiktól a közösségi érzést, miközben a várost a személytelen sokaság tömegévé teszik. A szomszédok százai között a városlakó magányos lehet, barátra és társra vágyhat, amelyet sehol sem képes megtalálni. Ezen helyzet által teremtett elidegenedés érzése veszélyessé válik, ha előidézi, hogy a többnemzetiségű népcsoportok faji vagy etnikai csoportokra váljanak szét. A gazdasági egyenlőtlenségek vagy a megkülönböztetés valós vagy elképzelt tettei katasztrófához vezethetnek, ahogy azt Los Angeles megtanulta 1992-ben, amikor a faji erőszak kirobbanása több mint 50 ember halálát okozta és 2000 sebesültet eredményezett.
A városi élettel kapcsolatos legnagyobb veszély a szellemiség kiszorításának irányzata. A városi élet költséges, ezért azok, akik ott élnek, szinte megszakadnak az élet gondjai miatt. Sehol máshol nincs olyan sok könnyen elérhető dolog, amely az embereket a valódi és a maradandó fontosságú dolgok elhanyagolására készteti. Sehol máshol nincs ilyen nagy méretekben lehetőség a szórakozásra — jó, rossz és erkölcstelen módon. Éppen a szellemiség ilyen elvesztése volt az, amely pusztulásra ítélte Jeruzsálemet, a várost, amely bővelkedett az emberekben, amiről Jeremiás is beszélt.
Mint repülőt javítani a levegőben
Az ilyen nyomasztó nehézségek tekintetében a 5000 Days to Save the Planet azt a következtetést vonja le, hogy „megfelelő életszükségletekről gondoskodni napjaink városlakóinak, nem is beszélve a jövő nemzedékeiről, látszólag leküzdhetetlen problémákat vet fel”. Már csak a jelenlegi követelményeknek megfelelni is „elviselhetetlen terhet helyez a környezetre és a társadalomra”. És a jövőre pillantva megjegyzi: „Elvárni, hogy szembenézzenek a problémákkal, amikor a városok háromszorosára duzzasztják jelenlegi népességüket, egyszerűen vágyálom.”
Nem kétséges, hogy a városok bajban vannak. A megavárosok pedig méretük miatt még annál inkább! Betegségük elősegítette, hogy az egész világ a halálos ágyára kerüljön. Van kilátás a gyógyulásra?
A megavárosok hatással vannak ránk. Még a kisebb városok is képesek befolyásolni bennünket, néhányuk olyan módon, amely egyáltalán nem áll arányban méretükkel. Példaképpen erre, tekintsd meg azokat a további városokat, amelyek a következő számunkban kerülnek megtárgyalásra.
[Kép a 25. oldalon]
Lagos bővelkedik emberekben