Méltó a munkás a maga bérére?

NÉZZ rájuk! Úgy tűnik, hogy alig tudnak életben maradni, gyakran nyomorúságos lakásokban élnek, sokszor csak a puszta létminimum szintjén, pedig sokan közülük gazdag országban élnek és nevelik fel családjukat. Ők azok a vándormunkások — egyedül az Egyesült Államokban mintegy ötmillióan vannak —, akik leszüretelik a gyümölcsöket és betakarítják a zöldségeket az ország legnagyobb vállalatai közül néhány részére.

Nézz sebhelyes, sajgó testükre, miközben a rekkenő hőségben dolgoznak. Figyeld meg őket, amint megpróbálják kiegyenesíteni hátukat a görnyedt testtartásban töltött hosszú órák után, amikor a zöldségeket szedegették, amelyek a távol eső üzletek és bevásárlóközpontok polcait és rekeszeit díszítik majd. Itt vannak napkeltétől napnyugtáig, hat-hét napot is egy héten. Nézz a gyermekekre, akik a szüleik és gyakran idős nagyszüleik oldalán dolgoznak. A fiatalok közül sokakat korán kivesznek az iskolából, mert a szülők követik a termések beérésének helyszínét évszakról évszakra. Mindezt pusztán azért, hogy összekaparják a megélhetésükre valót.

Vajon zavar az alacsonyan szálló repülőgép zaja, amint figyeled ezeket a munkásokat, akik keményen dolgoznak a földeken? Vajon a repülőgép permetező csöveiből származó ártalmas rovarirtó szer miatt szemeid égnek és csípő, viszkető érzést okoz a bőrödön? Félsz a rád leselkedő rövid és hosszú távú veszélyektől? A munkások igen. A permet mindig ott van ruháikon, orrlyukaikban, tüdejükben. Látták, amint ezek az ártalmas vegyszerek áldozatokat követeltek gyermekeik és idős szüleik személyében. Látták, hogy családtagjaik és munkatársaik a rovarirtószer-mérgezés miatt már korai éveikben munkaképtelenekké váltak.

Egy lány, aki most már tizenéves, csípőficammal született, mellkasi izmai a jobb oldalon hiányoztak, valamint arca egyik oldala lebénult. Édesapja úgy gondolja, hogy gyermeke testi fogyatékosságát az édesanya terhessége alatt az eperföldekre permetezett rovarirtó szer okozta. Jelentések szerint önmagában a rovarirtó szer kiszórása 300 000 munkásra van hatással egy évben, és hogy a vándormunkások rokkantsági aránya ötször nagyobb, mint az ipar bármelyik más ágában dolgozóké.

Ha érzelmileg hidegen hagy annak látványa, amint keményen dolgoznak a földeken, vagy hogy nyomorúságosak az életkörülményeik, akkor figyelj a szavaikra. „Ez a munka halálosan elfáraszt — sóhajt egy hétgyermekes anya a földeken töltött hosszú, kemény nap után. — Valószínűleg csak lemosakodok és lefekszem. Hajnali 4 óráig aludtam, és nem volt időm ebédet készíteni, ezért nem ettem. Most meg túl kimerült vagyok, hogy egyek.” Kezei felhólyagosodtak. A villa és a kanál fájdalmassá tenné az étkezést.

„[Gyermekeink] segítenek néha hétvégenként — mondja egy másik édesanya —, és tudják, hogy milyen a munka a földeken. Ők nem ebből akarnak megélni . . . Még mindig benne vannak a szálkák a kezemben a múlt téli narancsszüret óta.” Férje ezt mondja: „Napkeltétől napnyugtáig dolgozunk hat nap egy héten . . . De valószínűleg ezt fogjuk csinálni egész életünkben. Mi mást tehetnénk?” A házaspár együtt csupán 10 000 dollárt keres egy évben — ez a létminimum az amerikai mértékek szerint.

A munkások nem mernek panaszkodni, mivel félnek munkájuk elvesztésétől. „Panaszkodsz — mondta az egyik —, és ők nem fognak visszahívni.” Sokan a vándormunkások közül férjek, apák, akiknek hátra kellett hagyniuk családjukat, hogy kövessék a termések beérésének helyszínét, mivel a lakáskörülmények — a salaktéglából készült barakkokban gyakran 300 munkás is lakhat — undorítóak és túl szűkösek családtagjaik számára. „Jó volna egy éven át [a családommal] élni — mondta az egyik apa —, de ezt kell végeznem.” „Már teljesen mélyponton vagyunk — mondta egy másik. — Innen már csak feljebb lehet kerülni.” Ráadásul sokan a fizetési skálának is a legalján vannak. Néhány dolgozó családnak az évi 10 000 dollár kereset elérhetetlennek látszik, ez olyan fizetés, amelynek elérésében nem reménykedhetnek. „A termelők képesek harmadik világbeli bért fizetni, és egyszerűen elbocsátják azokat a dolgozókat, akik nem pontosan azt teszik, amit mondanak nekik” — írta a People Weekly folyóirat. „Méltó a munkás a maga bérére” — mondta Jézus (Lukács 10:7, Újfordítású revideált Biblia). A vándormunkások minden bizonnyal szeretnék tudni mikor kerül alkalmazásra ez az alapelv az életükben.

Azok, akik gyermekeinket tanítják

Tekintsd meg most azokat, akiknek a foglalkozása azzal a felelősséggel jár, hogy gyermekeket és felnőtteket írásra, olvasásra, helyesírásra, számtanra, alapismeretekre, munkahelyen való viselkedésre — az alapvető oktatás összetevőire tanítsanak. A felsőoktatási intézményekben az oktatók jogot, orvostudományt, kémiát, műszaki tudományokat és csúcstechnológiákat tanítanak, olyan tárgyköröket, amelyekkel igen jövedelmező állást lehet szerezni ebben a számítógépes űrkorszakban. A tanítás rendkívüli fontossága miatt vajon ezek az oktatók nem azok soraiba tartoznának, akik felbecsülhetetlen szolgálatukért megfelelő bérre méltóak? Ha összehasonlítanád azokkal az emberekkel, akiknek a bére úgy tűnik felháborítóan magas az elvégzett munkájukhoz viszonyítva, akkor az derülne ki, hogy a társadalomban kevés értékelést mutatnak a tanítói hivatás iránt.

A tanítás igen kockázatos foglalkozássá vált néhány területen a XX. század végére, nemcsak a középiskolákban, hanem az általános iskolákban is. Néhány helyen a tanárokat arra utasítják, hogy pálcával járjanak az osztályteremben és a játszóhelyeken, hogy megvédjék magukat a fékezhetetlen gyermekekkel szemben. Az iskolások korra való tekintet nélkül pisztolyokat és késeket hordanak maguknál és a tízórais dobozukban.

A tanárok, férfiak és nők egyaránt fizikai bántalmazást szenvednek el a tanulóktól jövő zaklatások során. A középiskolákban az elmúlt néhány évben több mint 47 000 tanár és 2,5 millió tanuló lett bűncselekmény áldozata. „A probléma mindenütt jelen van — jelentette a tanárok újsága, a NEA Today —, de a városi területeken rosszabb, ahol évente minden ötvenedik tanár azzal néz szembe, hogy megtámadják az iskolában.” A kábítószer és az alkohol széles körű használata az iskolákban növelte a tanárok kudarcát.

Az is növeli terheiket, hogy néhány területen a tanároktól elvárják, hogy folyamatosan fejlesszék oktatói képességeiket teljes pályafutásuk alatt, használják fel a szünidejüket továbbképző tanfolyamok elvégzésére vagy a tanárok szakterületével foglalkozó kongresszusok, szemináriumok látogatására. Mégis, vajon meglepne, ha megtudnád, hogy az Egyesült Államok néhány főbb városában az iskolai gondnokok bére — azoké, akik felelősek az iskola tisztántartásáért és karbantartásáért — 20 000 dollárral is felülmúlhatja a tanárok fizetését?

A tanárok fizetése országonként, államonként és kerületenként változik. Néhány országban a tanárok bérskálája a legalacsonyabb a nemzetet tekintve. A jelentések még a gazdagabb országokban is azt jelzik, hogy az oktatók vállán nyugvó felelősséghez képest fizetésük méltánytalan.

Ahogy azt a The New York Times jelentette, a tanárok és oktatók bérskálájának egyik kritikusa ezt mondta: „Az Egyesült Államokban az olyan hivatásszerű foglalkozásokat, mint a tanítás . . ., mindig is nagyon szegényesen díjazták vagy jutalmazták. A nyilvánosság mindig így gondolkozott: »Nos, ez az ő [dolguk], ez az, amit boldogan végeznek.« Nem hiszem, hogy igazságos, és azt sem, hogy nagyon értelmes ez a gondolkozásmód.” Figyeld meg például ezt a riportot, amelyet a The New York Times tett közzé: „A főiskolai és az egyetemi tanári kar fizetése az 1991—1992-es tanévben emelkedett a legalacsonyabb arányban az elmúlt 20 évhez képest” — átlag 3,5 százalékkal. „Ha ezt a 3,5 százalékot az inflációhoz igazítjuk — jegyezte meg egy kutatónő —, akkor a fizetések minimálisan, mintegy 0,4 százalékkal növekedtek.” Nő az aggodalom, hogy mivel alacsony béreket fizetnek a felelős oktatóknak, sokan esetleg tanári hivatásuk elhagyására kényszerülnek egy jobban fizető állásért.

És utána ott van a sport

A fentiekkel ellentétes példa a sportvilág ellenőrizhetetlen fizetései. Hogyan tekintik a szegénysorban levő vándormunkások és a méltánytalanul fizetett oktatók a sportolók elképesztően magas nettó fizetését?

Vajon az őrjáratot végző egyszerű rendőr és a riasztásokat figyelő tűzoltó — olyan emberek, akik nap mint nap életüket kockáztatják a munkájuk során — elismerő mosollyal nyugtázzák azokat az elképesztően magas fizetéseket, amelyeket a hivatásos sportolóknak fizetnek, mivel csillagoknak kiáltják ki őket? Az Egyesült Államokban több mint 700 rendőrt öltek meg munkájuk végzése közben az elmúlt évtizedben. A tűzoltók körében történt halálos balesetek száma szintén jelentős. Ezekről a magas fokon képzett szakemberekről mégis általánosan elismerik, hogy rendkívül rosszul fizetik őket. Vajon ők nem kérdőjelezik meg azt az értékelést, amelyet a társadalom munkájuk és életük iránt mutat?

Figyeld meg például a baseballt — amely a legfőbb vonzerő a sportrajongók számára az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban. Az Egyesült Államokban több mint 200 vezető profi baseball-liga játékos több mint egymillió dollárt keres egy évben. Az 1992-es baseballszezon végén 100 játékos írt alá olyan szerződést, amely összesen 516 millió dollárt garantált nekik. Ezek közül 23 fő olyan szerződést írt alá, amely fejenként több mint hárommillió dollárt jelent egy évben. E kevésbé ismert játékosoknak ezt a megdöbbentően magas fizetését is felülmúlják azon játékosok szerződései, akik jobban a reflektorfényben vannak, ők fejenként több mint 43 milliós szerződést írtak alá hat évre, valamint 36 milliós szerződést öt évre. A fizetések minden évben egyre magasabbra szöknek, és új rekordokat állítanak fel a legmagasabb fizetésben a baseball történetében. A futballjátékosok fizetése szintén 500 000 dollárra szökik fejenként.

Ezen fizetések után felmerül a kérdés: Vajon el tudja képzelni az átlagolvasó, hogy hetente felvesz egy 62 500 dolláros csekket? „Mégis, pontosan ez az, amit az összes dollármilliomos hátvéd minden héten tesz a Nemzeti Futball Ligában a 16 hetes szezon alatt” — jelentette a The New York Times. „Vagy mi a helyzet azzal a kétmillió dollárt érő baseballjátékossal, aki kéthetente egy 75 000 dolláros csekket kap? Az adók levonása után 50 000 dollárja van, amely segít eltengődnie egészen 15-éig.” Ez nem foglalja magában azt a pénzt, amelyet bizonyos termékek reklámozásáért, az aláírásukkal ellátott baseball-labdákért, a sportrajongók számára készült autogramokért és a fellépési tiszteletdíjakért fizetnek a sportolóknak; ezek összesen milliókra rúghatnak. Itt újfent, mit gondoljanak a rosszul fizetett tanárok, amikor kevesebbet keresnek évente, mint egy sportoló kereshet egyetlen játék alatt?

A televízió hatalma következtében a hivatásos golfozók, teniszezők, kosárlabdázók és hokisok szintén dúskálnak anyagiakban. A csillagok a sportágukban milliókban számolhatják jövedelmüket. Egy vezető hokijátékos 43 milliós szerződést írt alá hat évre. Egy másik hokijátékos 22 milliót kap több mint öt évre, 4,4 milliót átlagosan egy szezonra, még akkor is ha sérülés vagy betegség miatt fel sem húzza a korcsolyáját csapata érdekében.

A két legjobb hivatásos játékos, egy férfi és egy nő közötti teniszmérkőzésen — melyet úgy tűztek műsorra, mint „A nemek harca” — a két fél az 500 000 dolláros úgynevezett „a győztes mindent elvisz” díjért küzdöttek keményen a pályán. Bár a férfi nyerte meg a díjat, a jelentések szerint mind a ketten „tekintélyes fellépési díjat kaptak, amelyet nem hirdettek ki, de valahol 200 000—500 000 dollár közötti fejenkénti értékre becsülték”.

Olyan országokban, mint Nagy-Britannia, Olaszország, Japán és Spanyolország, hogy csak néhányat említsünk, a hivatásos sportolók fizetése az egekbe szökött — soha nem hallott dollármilliók összegében. Mindezek arra késztették az egyik legjobb hivatásos teniszezőt, hogy a 90-es évek fizetését „obszcénnek” nevezze.

Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a hivatásos sportolók vádolhatók ezen magas fizetések miatt. A csapat tulajdonosa az, aki árajánlatot tesz a képességek figyelembe vételével. A játékosok csupán elfogadják azt, amit felajánlanak nekik. A játékosok azt az érdemet tulajdoníthatják maguknak, hogy ők hozzák a rajongókat, akik támogatják a csapatot. Az 1992-es baseball- és futballszezonban például rekord számú jelenlevő volt sok stadionban. Ez és a televíziós jogdíjak több jövedelmet eredményeztek a tulajdonosoknak. Ennélfogva némelyek úgy érvelnek, hogy a játékosok csupán a jogos részüket fogadják el.

Az elképesztően magas fizetések, amelyeket azért fizetnek, mert az ember elüti a labdát a háló fölött, betalál egy pici lyukba vagy kiüti a baseball-pályáról, szembeállítva a vándormunkások szegényes bérével, akik keményen dolgoznak hosszú órákat a forró napon, hogy learassák eledelünket, szomorú szemléltetése a gazdag társadalom értékítéletének.

Figyelj meg egy másik, ellentétes példát, egy jól ismert szakember jellemrajzát. Kevesebb mint kétmillió dollárt költve a gyermekbénulás megelőzéséhez készülő oltóanyag kutatására, az amerikai tudós, Jonas Salk és kutatótársai keményen dolgoztak hosszú órákon keresztül egy laboratóriumban, hogy feltalálják az egyik oltóanyagot a másik után, és teszteljék, majd újra teszteljék azokat. 1953-ban Salk bejelentette, hogy kifejlesztették a kísérleti oltóanyagot. Az elsők, akik oltóanyagtesztet kaptak, Salk, felesége és három fiuk volt. Az oltóanyagot biztonságosnak és hatásosnak találták. Mára a gyermekbénulást gyakorlatilag megszüntették.

Salk sok kitüntetést kapott, amiért ilyen kiemelkedően hozzájárult ezen halálos és bénító hatású betegség megelőzéséhez. Mégis visszautasította, hogy bármennyi kitüntetési díjat is elfogadjon. Visszatért laboratóriumába, hogy továbbfejlessze az oltóanyagot. Nyilvánvalóan az igazi jutalma nem a pénz, hanem a megelégedés volt, amikor látta, hogy a gyermekeket és szüleiket ez a súlyos veszély már nem fenyegeti.

Végezetül, vedd figyelembe azt a tényt, hogy ma az embereket a paradicsomi földön való örök élet kilátásairól tanítják, ahol a rosszullét, a betegség és a bánat örökre megszűnik. Képzeld el azt a hatalmas fizetést, amelyet ezen jó hír tanítói jogosan élvezhetnének. Mégis vannak ilyen oktatók, és ők ingyen tanítanak! Nincs pénzbeli jutalmuk! Amikor Jézus azt mondta, hogy ’méltók a munkások a maguk bérére’, ő nem az ilyenfajta jó hír tanítóinak a fizetéséről beszélt (Lukács 10:7, Úf). Azt mondta, hogy megkapják majd az életszükségleteiket kielégítő dolgokat. Ezeknek azt is mondta: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok” (Máté 10:8, Úf). Mi lesz a jutalmuk? Ó, pontosan az, amit Jézus, a legnagyobb ember, aki valaha élt, megígért — örök élet egy megtisztított, paradicsomi földön. A fizetések millióinak a milliói sem érhetnek fel ezzel!

[Kiemelt rész a 9. oldalon]

Pénz, hírnév vagy drogok — melyik?

A hivatásos sportokban megszerezhető hírnév és dollármilliók csábítása arra ösztönzi a fiatalokat, hogy anabolikus szteroidok használatához folyamodjanak, hogy erős testet és dagadó izmokat fejlesszenek ki természetellenesen rövid idő alatt. Dr. William N. Taylor az U.S. Olympic Drug Control Program egyik tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy ezeknek a drogoknak a használata „járványszerű méreteket” öltött. Egyedül az Egyesült Államokban mintegy 250 000-re becsülik azoknak a fiataloknak a számát, akik szteroidokat használnak.

„Hihetetlen a nyomás a szteroidok használatára a főiskolán — mondta egy hivatásos labdarúgó. — A sportolók nem gondolnak húsz évre előre, hogy milyen problémák lesznek majd akkor, ha szteroidokat használnak. Még húsz napra sem gondolnak előre, különösen főiskolai szinten. A sportoló elméjének beállítottsága főleg fiatal korban ez: Bármibe kerül megteszem, hogy nagy sportoló legyek.”

„Ha játékos akarok lenni — mondta egy nagyravágyó fiatal, aki labdarugó akart lenni —, használnom kell ezeket . . . Olyan nagy a versengés a súlyzóteremben. Évente nagyobb és erősebb akarsz lenni, és látod, hogy más srácok elérik ezeket a súly- és izomgyarapodásokat, és te is ugyanezt akarod. Ez a megrögzött gondolkodás győz.” Ezen érzés ellenére azonban ez a sportoló szteroidok segítsége nélkül azzá vált, amit kitűzött maga elé — hivatásos labdarúgóvá. Úgy vélekedik, hogy a szteroidok „sokkal veszélyesebbek a játékra, mint az utcai drogok”.

Nemcsak orvosok írtak köteteket erről, hanem azok is, akik elszenvedték a szteroidok és más testépítő drogok borzasztóan káros hatásait. A legsúlyosabb visszahatások halállal végződnek.

[Kép a 7. oldalon]

Vándormunkások a fokhagyma begyűjtését végzik a californiai Gilroy-ban

[Forrásjelzés]

Camerique/H. Armstrong Roberts

[Kép a 8. oldalon]

Vajon a tanárok nem azok soraiba tartoznának, akik méltóak a bérükre?

[Kép a 10. oldalon]

Az Egyesült Államokban több mint 200 vezető profi baseball-liga játékos egymillió dollárnál is többet keres egy évben

[Forrásjelzés]

Focus On Sports