Pusztító szárazság Afrika déli részén
AZ ÉBREDJETEK! AFRIKAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
SOKAN azt mondták, hogy ez volt a legsúlyosabb szárazság ebben az évszázadban. Egyesek még azt is mondták, hogy Afrika déli részének történelmében is a legsúlyosabb volt. Ez a két évig tartó szárazság, amely Afrika déli részét sújtotta, katasztrófa nyomát hagyta maga után. „Rosszabb, sokkal, sokkal rosszabb, mint amire számítottunk — állította egy Operation Hunger nevű, dél-afrikai köztársaságbeli magánsegélycsoport vezetője. — A megfigyelő hadjáratok felfedezőutak a gyötrelem, az emberi szenvedés és ínség korábban felderítetlen mélységeibe.”
„Semmit sem tud az ember termeszteni. Halott a föld” — mondta kétségbeesetten egy falusi gazdálkodó. Egyes helyeken az éhes falubeliek sarat, vagy vad növények gyökereit ették. Az élelemsegélyeket szolgáltató ügynökségek nem győzték kielégíteni az igényeket. A The Guardian Weekly című hetilap szerint „Afrika déli része a terménye nagyobb hányadát veszítette el, mint Etiópia és Szudán az 1985-ös rettenetes szárazság idején”.
A szárazság mintegy 18 millió embert sodort az éhhalál küszöbére. Angolában a válság az ország történelmének legsúlyosabb válsága volt. A becslések szerint egymillió szarvasmarha pusztult el, és egy éven belül a termésnek körülbelül 60 százaléka veszett el. A legsúlyosabban érintett embereket nem tudták elérni, hogy segítséget nyújtsanak nekik. 1992 augusztusában Zambia termésének kétharmada veszett el, és az előzetes számítások szerint egymillió tonnányi kukorica behozatalára volt szükség. Közel 1,7 millió ember éhezett.
Zimbabwéban, amely országot egykor úgy neveztek, mint Afrika déli részének éléstára, négymillió embernek — majdnem a lakosság felének — volt szüksége élelemsegélyre. Az egyik területen egy iskolai tanár ezt mondta: „Kevés a víz, és alig maradt valamennyi élelmiszerkészlet. Egy fűszál sem maradt a földön.”
Némely faluban az emberek felmásztak a fákra leszedni a leveleket, hogy megfőzzék és megegyék azokat. A kormánynak 15 kilogrammról 5 kilogrammra kellett csökkentenie az élelemsegély havi fejadagját. A nagy, mesterséges Kariba-tó most volt a legsekélyebb, és Bulawayóban korlátozták a felhasználható víz mennyiségét.
Zimbabwéban több ezer állatot le kellett lőni a vadaskertekben, mivel nem volt elég víz számukra. Egy újság így tudósított: „Elpusztult madarak estek le az elszáradt fákról, a szárazföldi teknősök, a kígyók, a rágcsáló állatok és a rovarok pedig eltűntek.”
A szárazság sújtotta országok közül Mozambik az egyik legrosszabb helyzetben levő ország volt. Élelme 80 százalékát nemzetközi segélyből kapta, és az egyik becslés szerint 3,2 millió ember éhezett. A menekültek a Dél-afrikai Köztársaságba, Malawiba, Szváziföldre és Zimbabwéba özönlöttek. De a szárazság legutóbbi enyhülésével sok menekült visszatért.
A városi lakosok gyakran nincsenek tudatában annak, milyen hatással van a szárazság a vidéki lakosok életére. Egy élelemsegélyezéssel foglalkozó tisztviselő megjegyezte: „A szárazság okozta pusztítások távolinak tűnnek azokon a nagyvárosi területeken élő legtöbb ember számára, mely területek a súlyos élelem- és vízhiánytól megmenekültek.”
Jóllehet az esők valamelyest enyhülést hoztak sok területre, a Dél-afrikai Köztársaságnak, Mozambik részeinek és Szváziföldnek még mindig több esőre van szüksége. Ez a szárazság kétségtelenül még az elkövetkezendő években is érezteti majd hatását.
Nyilvánvaló akkor, hogy a szárazság egyik oka az eső hiánya. De ennek a hatásait más problémák is növelik, amelyek figyelmet érdemelnek.
Más bonyodalmak
Afrikában a szárazság hatását nagymértékben növeli a politikai bizonytalanság. Éppen azokat az országokat sújtja ilyen bizonytalanság, amelyek a legsúlyosabb élelemhiánnyal néznek szembe. Példa erre Angola, Etiópia, Mozambik és Szomália. A háborúk fennakadást okoztak a mezőgazdaságban, sok gazdálkodót menekülésre kényszerítettek, és a földek elhanyagolttá lettek.
A szárazság másik, vitatott tényezője az, hogy az ember szennyezi a légkört, valamint az, amit egyesek az ebből eredő globális felmelegedésnek hívnak. Újabb tényező még a népesség növekedése. Afrikában az évenkénti átlagos növekedési arány 3 százalék, az egyik legmagasabb a világon. Annak érdekében, hogy megbirkózzanak még több száj etetésével, a gazdálkodók olyan földet művelnek, amely gazdálkodásra alkalmatlan, illetve olyat, amit nem hagynak parlagon, így nem tud helyreállni.
Azonkívül pusztítják az erdőket, elsősorban azért, hogy gazdálkodás céljára több földet tisztítsanak meg. Az African Insight című folyóirat szerint 20 évvel ezelőtt Etiópia területének 20 százaléka erdő volt; most mindössze 2 százaléka az. Egyes szaktekintélyek azt mondják, hogy a földet fenyegető összes környezeti probléma közül az erdőirtás a legkomolyabb. Érinti az időjárási szabályokat, és hozzájárul a föld eróziójához, valamint a sivatagi területek kiterjedéséhez.
Néhány afrikai kormány alacsonyan tartotta az élelem és az állatállomány árát, hogy megnyerje a városi fogyasztók kegyét. Ez elkedvetleníti a gazdálkodókat, akik így nem tudnak nyereségesen gazdálkodni. Zimbabwe kormánya azzal válaszolt, hogy 64 százalékkal emelte a kukorica árát, buzdításképpen a gazdálkodóknak, hogy többet termeljenek.
Mi a megoldás?
A szakértőknek sok javaslatuk van. De némelykor azt tanácsolták az afrikai országoknak, hogy a nyugati gazdálkodási módszereket alkalmazzák, melyek nem bizonyultak alkalmasnak az afrikai környezethez.
Mielőbb épkézláb megoldásokra van szükség. Az ENSZ Afrikai Gazdasági Bizottságának egyik magasabb beosztású afrikai tisztviselője kijelentette: „Az eddig látott összes gazdasági elképzelés konkrét képe alapján 2000-ben Afrika nem ekkora pácban lesz, mint most. Hanem kutyaszorítóban lesz.”
Nyilvánvaló követelmény a politikai stabilitás, és az, hogy vége legyen az erőszaknak, illetve a háborúnak. A szomszédos országokkal való együttműködés szintén lényeges.
Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete szerint Afrika a jelenlegi lakosság háromszorosát is képes ellátni élelemmel. Ám az élelemtermelése évtizedek óta csökken, és a jelenlegi növekedési aránnyal a lakosság 30 éven belül megduplázódhat.
A külföldi országokból érkező élelemsegélyek kétségtelenül sokakat mentettek meg az éhhaláltól. Mindazonáltal nem az ilyen rendszeres időközökben jövő segély a megoldás, és negatív hatása van abban a tekintetben, hogy elveszi a helyi gazdálkodók kedvét a termeléstől. Talán nem tudják méltányos áron eladni a termésüket, az emberek pedig gyakran megkedvelik az importált élelmeket, és többé nem vágynak a helyi gabonafélékre.
Mit tesznek az emberek?
Dicséretes azon sokaknak a fáradhatatlan erőfeszítése, akik őszintén segíteni szeretnének az afrikai embereknek. Néhány területen az ilyen irányú segítségek jó eredményeket szültek. Zimbabwéban egy nemzetközi kutatócsoport megvalósított egy rendszert, hogy olyan fákat ültetett, amelyek jól és viszonylag gyorsan nőnek a száraz területeken. A terv az, hogy nagyméretekben ültetnek ilyen fákat, hogy segítsenek az embereknek megbirkózni a tüzelőanyag-válsággal, mivel az emberek 80 százaléka a főzéshez fát használ tüzelőanyagként.
A szárazság sújtotta Masvingo (Zimbabwe) területén lévő Charinge falujában arra buzdították a gazdálkodókat, hogy a zöldségekhez és a gyümölcsfákhoz talajtakarás céljából használjanak köveket. Ennek eredményeképpen sokkal kevesebb vízre van szükségük, valamint a termés eddig nagyon jól nő. A gazdálkodók még el is tudták adni az élelmet másoknak, akik szükséget szenvedtek.
A Dél-afrikai Köztársaságban egy nagy vállalat azt a gyárát, ahol szénből kőolajat gyártanak, úgy alakította át, hogy alapos feldolgozás után gyakorlatilag az összes használt vizet újra felhasználják. Jóllehet az ipari víz tisztítása drága, a Dél-afrikai Köztársaság mégis szeretné megtisztítani az ipari vizének közel 70 százalékát.
Luanshyában (Zambia) alternatív tápláló élelemként bevezették a szójababot. Egy segélyezéssel foglalkozó munkásnő ezt mondta: „Az alultápláltságból eredő halálesetek legtöbbje márciusban és júniusban történik, amikor a hagyományos főterményekből kevés van. A szóját azonban áprilisban aratják, és jobban bírja a tárolást, mint a főtermények, például a kukorica és a kafferbúza.”
Bármilyen értékesek is ezek az erőfeszítések, hogy megbirkózzanak a szárazság és az élelemhiány problémájával, az ember, összes technológiájával és fejlődésével együtt eddig nem tudta megszüntetni a szárazságot Afrikában. Egyedül Egyvalaki képes megérteni mindazt, ami szerepet játszik, és ő régen megjövendölte a megoldást. Jehova Isten Királyság-uralma alatt, kinevezett Királya, Jézus Krisztus által Ésaiás próféta szavai hamarosan valóra válnak, szó szerint az egész földön: „vizek fakadnak a pusztában, folyóvizek a sivatagban. A száraz vidék tóvá változik, a szomjas föld vizek forrásává. A sakálok egykori lakóhelyén zöldellő fű és nád terem” (Ésaiás 35:6, 7, Katolikus fordítás).
[Kép a 12. oldalon]
A falusi lakosok versenyeztek az állatállománnyal azért a kis vízért, ami a pocsolyában maradt
[Forrásjelzés]
The Star, Johannesburg, S.A.