Egy dió és az új neve

AZ ÉBREDJETEK! BOLÍVIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

AMAZÓNIA sűrű esőerdeiből származik egy dió, amely ízletes és tápláló. Korábbi elnevezése — brazíliai dió [magyarul: paradió] — többé nem megfelelő, mivel a diószállítmányok fele már a Brazília határain túli erdőkből, főként Bolíviából jön.

Az International Nut Council 1992. május 18-án ennek megfelelően úgy határozott, hogy megváltoztatja a dió nevét, melyet korábban különböző neveken ismertek: brazíliai dió, krémdió, vajdió, castana do Pará, Paranuss és noix du Brésil. Most amazóniai diónak hívják.

Egy diószedő története

Figyeld meg mit mond erről az egzotikus, dzsungelben termő dió szedéséről Cornelio, aki már hatéves kora óta diószedő:

„A legtöbb amazóniai diót a vadonban gyűjtjük. Mélyen be kell hatolnunk a dzsungelbe ahhoz, hogy megtaláljuk azokat. Az egyedüli megközelítési lehetőséget a kanyargó folyók jelentik. Tizenkilenc éves fiammal egyemeletes folyami hajón több napon át utazunk egy olyan táborhelyre, ahol az erdő egy részét kijelölték nekünk.

Fél ötkor kelünk fel, hogy teljesen kihasználjuk a nappali világosságot, és hajnalra már úton vagyunk. Az ösvények csak pár kilométer hosszúságban futnak a begyűjtési helyekhez; ahonnan egy bozótvágókéssel utat kell törnünk előre, keresztülvágva a sűrű aljnövényzeten. Nincsenek jellegzetes tájékozódási pontok. Meg kell tanulnunk, hogyan használjuk a napot a tájékozódáshoz, különben sohasem találnánk meg a visszafelé vezető utat.

A dzsungel sok veszélyt rejt magában mindazok számára, akik kincseit keresik. Léteznek olyan betegségek, mint például a malária, és állandóan kígyók fenyegetnek. Nem az óriáskígyók miatt aggódunk — azok nem zavarnak bennünket —, hanem a földön, az elhalt levelek között rejtőzködő, kis kígyók miatt, amelyeknek halálos a mérgük. Színük és mintázatuk tökéletesen álcázza őket. Marásuk először nem fájdalmas, de az áldozat fokozatosan megbénul a méreg miatt. Az ágakon rejtőzködő kis, zöld kígyók éppen olyan veszélyesek.

Könnyen meg lehet találni a szép növésű, diótermő fákat — melyeket almendró-nak hívnak —, mivel 30-50 méter magasak, és jóval fölé tornyosulnak az erdő szinte minden más fájának. A törzsön általában nincsenek ágak, míg át nem töri a dzsungel lombkoronaszintjét. Az ágak végén cocó-k — 10-15 centiméter átmérőjű kemény, gömb alakú tokok — nőnek. Ezek 10-25 diót tartalmaznak olyan elrendezésben, mint a narancsszeletek, és minden diónak külön héja van.

A cocó-k a novembertől februárig tartó esős évszak folyamán esnek le a földre. Azonnal össze kell gyűjteni azokat, különben megromlanak. A mintegy tizenöt emelet magasságból leeső cocó-k szintén életveszélyesek. A veszély csökkentése érdekében gyorsan kell dolgoznunk, halomba dobálva a cocó-kat az almendró-tól egy kicsit messzebb. De vigyázz a kígyók miatt! Amikor összecsavarodva alszanak, fejüket összetekeredett testükre téve, éppen úgy néznek ki, mint egy coco. Néhány munkás még fel is vett egy-egy kígyót, és eldobta azt, cocó-nak nézve.

A coco szétvágása szakértelmet követel. A diók sérülés nélküli kiszabadításához több erőteljes csapás szükséges a bozótvágókéssel, éppen a megfelelő helyre mérve. Nemsokára visszaindulunk, és a dióval teli súlyos zsákokat cipeljük. Nincs semmilyen járművünk vagy teherhordó állatunk. A gyűjtögető embernek erősnek és edzettnek kell lennie, különösen mivel az aratás az év egyik legmelegebb és legnedvesebb időszakában történik.”

A begyűjtés után

A diók zöldek, amikor begyűjtik őket, ami azt jelenti, hogy romlandóak, mert magas a víztartalmuk (körülbelül harmincöt százalék). Ahhoz, hogy ne hagyják megromlani, naponta meg kell mozgatni a diókat egy lapáttal, lehetővé téve így a halom alján levőknek is, hogy megszáradjanak. A legtöbb bolíviai diót exportra készítik elő. Hat hónapig tart a learatott termés feldolgozása.

A feldolgozás a diók melegítésével kezdődik egy hatalmas kuktában. A hő hatására a héj elválik a diótól. Ennélfogva a legtöbb dió egészben jön ki, amikor kiveszik a héjából.

A diókat ezek után méret szerint osztályozzák, kiterítik dróttálcákra, majd kemencében melegítik, hogy víztartalmát 4-8 százalékra lecsökkentsék. A héját tüzelőanyagként égetik el, hogy befűtsék a kemencét. A víztartalom lecsökkentése lehetővé teszi a diók tárolását egy vagy több évig is, ha lehűtik. Minősége és íze megőrzése érdekében, a diókat alumíniumfóliás vákumcsomagolásban exportálják.

Az amazóniai diót a legkülönfélébb módokon elkészítve emberek milliói fogyasztják élvezettel az egész világon. Egyesek a diót reggelire, gabonafélékhez eszik. Mások csokoládéval leöntve, vagy szárított gyümölccsel összekeverve szeretik. Amikor a legközelebbi alkalommal fogyasztod ezt az étvágygerjesztő diót, emlékezz arra, hogy már új neve van — amazóniai dió!

[Képek a 15. oldalon]

Az amazóniai dió és a fa, amelyen terem