Az ausztráliai vadvirágok látványossága
AZ „ÉBREDJETEK!” AUSZTRÁLIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
Minden évben augusztustól novemberig — ez tavasznak felel meg a déli féltekén — látogatók ezrei gyűlnek össze botanikusokkal és más tudósokkal együtt Nyugat-Ausztrália államába. Túrabuszok indulnak a délnyugati és az északi területek belsejébe. A turisták különleges vonatjáratokon utazzák be lassan a távoli, elhagyott vidékeket. Sok helyi lakos is kimegy a szabadba. Mi eredményezi a turisták ilyen hirtelen megjelenő áradatát? Nos, ez a vadvirágok virágzásának ideje Nyugat-Ausztráliában — valójában a vadvirágok látványossága!
ITT eredeti környezetében lehet látni a világ egyik leggazdagabb természetes növénybemutatóját, és három hónapig az állam hatalmas területei ragyognak a természetben növő vadvirágoktól. Tulajdonképpen a hírközlési eszközök úgy hirdették meg, mint ami „az egyik legnagyobb vadvirág-látványosság a világon”. Miért különbözik ennek a látványosságnak a kerete minden más országétól?
Növényzet — egyedülálló és változatos
Az egyik ok az, hogy az óceánok és a tengerek hosszú idő óta elszigetelik Ausztráliát, és így nincs kapcsolata más kontinensekkel. Sok tudós meg van győződve, hogy talán egyedülálló helyzetéből adódóan ennek a hatalmas szigetnek, vagy kontinensnek van a legváltozatosabb növényzete a világon. Sehol sem annyira nyilvánvaló ez az egyedülálló változatosság, mint Nyugat-Ausztráliában, ahol tavasszal a vidék a virágzás mámorító bemutatójával éled fel.
Nyugat-Ausztrália a kontinens legnagyobb állama. Kiterjedése két és fél millió négyzetkilométer — olyan nagy, mint Nyugat-Európa, és háromszor nagyobb, mint Texas (USA). Ennek eredményeképpen igen változatos a környezete és az éghajlata. A bőséges téli esők után a táj mintegy varietéműsorral lép színre, mely a bársonyos és finom dicsekvővirágtól a papírszerű és mindenütt előforduló szalmavirágig mindent magában foglal.
A legtöbb vadvirág augusztusban és szeptemberben virágzik. Néhány faj azonban több meleget kíván a növekedéshez, és csak októberben vagy novemberben kezd virágozni. Lenyűgöző, hogy mintegy nyolcezer fajt tartanak számon Nyugat-Ausztráliában. A fajok az egyik legnagyobb keményfájú fa, a kari, és a legkisebb élősködő növény, a Pilostyles között váltakoznak. Ebbe a változatosságba beletartozik a világ egyetlen, teljes mértékben az aljnövényzetben élő orchideája is, a Rhizanthella gardneri. Aztán ott van a legtisztább kék virágok közül néhány faj — az egyiket Lechenaultia bilobá-nak hívják, egy másikat pedig Dampierá-nak, William Dampier kalóz neve után. Van többféle feketén virágzó növény is, mint például a fekete kenguruláb (Macropidia fuliginosa). Folyamatosan találnak új fajokat — olyannyira, hogy az egyik izgatott botanikus azt a túlzó kijelentést tette, hogy naponta lehet egy új fajt találni!
Az üzlet szintén virágzik
Nem meglepő, hogy „vadvirágipar” fejlődik ki és virágzik e mellett az évente lezajló látványosság mellett. Legalább tizennégy vadvirágfesztivált tartanak évente. A turistáknak gyalogtúrákat szerveznek, az állattenyésztők kinyitják távol eső kunyhóikat a látogatók előtt, az ékszerkészítők vadvirág formájú ékszereket terveznek, a művészek pedig a botanika részleteire fordítanak figyelmet, amint illusztrációkat készítenek a hamarosan nyomtatásra kerülő könyvekhez. Az iparnak a leszedett vadvirágok nemzetközi piacon történő eladására vonatkozóan is vannak tervei. De hogyan tudják frissen tartani a virágokat?
Egy különleges technikát dolgoztak ki arra, hogy megőrizzék a vadvirágok eredeti szerkezetét és illatát. Ez egy titkos oldatból áll, amely lelassítja a virágok fejlődését és hervadását. Ez lehetővé teszi, hogy a munkások közvetlenül a bimbózás előtt leszedjék a vadvirágokat, majd hajóval elszállítják azokat a tengerentúlra, ott pedig a szedés előtt beadott oldat hatását azáltal gyengítik le, hogy a vágott virágokat vízben áztatják, ami lehetővé teszi a virágok további fejlődését a virágzásig.
Míg az üzletre talán igaz, hogy virágzik, addig nem mindenki boldog a virágzás idején. Például a szénanáthában szenvedők talán könnyes szemekkel tekintenek ezekre a hónapokra, miközben egészen a nyári hónapokig kellemetlenül tüsszögnek. Időnként a virágpor is különös jelenségeket okoz. Figyeld meg, mi történt 1992-ben. Erős esőzések és enyhe hőmérsékletek után néhány városban a lakosoknak az okozott megdöbbenést, hogy a várost ragyogó sárga felhőszakadás öntötte el. Befedte az autókat, szőnyeggel borította a járdákat és összegyűlt a csatornákban. Ezt a sárga esőt a környezetvédelmi hatóságok a vadvirágok virágporával hozták kapcsolatba. A virágporesőt nyilvánvalóan a középnyugati területeken levő virágzó vadvirágokból fújta oda a szél. E nehézségek ellenére azonban a legtöbben egyetértenek abban, hogy az évente lezajló látványosság szépsége és a vele együtt járó haszon többet nyom a latban, mint a kellemetlenségek.
Kövesd a vadvirágösvényeket
Gyere most velünk egy vadvirág-felfedező körútra. Az első vadvirágösvény Perth-től, a szövetségi állam fővárosától délre a Serpentine Nemzeti Parkba vezet bennünket. Ez a park egy meredek fennsíkon található, és elég dimbes-dombos. A rajta keresztülvágó folyó, mely meredek vízmosásokon és merőleges gránitkibúvásokon folyik keresztül, végül egy több mint tizenöt méter magas vízesésbe torkollik. A jarak és a „wandoo” (Eucalyptus redunca) fák között kenguruk és törpekenguruk táplálkoznak, mialatt aranyhasú légyvadászok, tüneményes létrafarkúk (Malurus splendens) és tövismadarak járnak körtáncot az avarban. A sziklamélyedések otthonként szolgálnak a kereklevelű harmatfüvek és a kék tündérorchideák (Caladenia deformis) számára, a közelben pedig dunyhaként terül el a halvány mályvaszínű grániton növő mézmirtusz (Melaleuca polygaloides), melyhez hozzájönnek az apró, krémszínű karrimogyoró (Trymalium spathulatum) csomói, valamint a mályvaszínű Calytrix depressa és a kék Andersonia simplex döbbenetes keverékei.
Most továbbmegyünk déli irányba, a vadvirágok talán legtermékenyebb és legnépszerűbb vidékére — a Stirling Range Nemzeti Parkba. Ez az 1150 négyzetkilométeres terület hirtelen emelkedik a Bluff Knoll nevű legmagasabb csúcs felé, melynek tengerszint feletti magassága eléri az 1077 métert. Az éghajlat itt eltér a környező terület éghajlatától. Ennek eredményeképpen a virágzó növényeknek itt több mint 1500 faja van jelen természetes körülmények között, és ezek közül hatvan csak ezen a területen fordul elő. Azután a Toolbrunup-csúcsra kapaszkodunk fel; lenyűgöző kilátásban van részünk, és különböző növényi életformákat figyelünk meg. Ezek közül a leggyönyörűbb a Darwinia, vagy hegyi harang. Ezideig tíz fajt azonosítottak a parkban, és ebből csak az egyikről tudják úgy, hogy a Stirling Range-en kívül is nő. Szeptemberben és októberben a sűrű erdőségekben könnyű gyönyörű, árnyékban növő harangokat találni, mialatt a magasra futó emelkedőkön rózsaszín hegyi harangok (Darwinia squarrosa) nyílnak. Ritkán előforduló zöld pókorchideát is látunk, és megállapítjuk, hogy Nyugat-Ausztráliában huszonhárom faj létezik.
Mivel itt vagyunk a közelben, elhatározzuk, hogy teszünk egy rövid túrát a Torndirrup Nemzeti Parkba. Itt a hangafüves pusztában nagy látványosság tekinthető meg. A Banksia praemorsá-t pillantjuk meg, melynek szokatlanul sötétbarna virágai vannak — és nézd csak! Egy egérnagyságú mézrabló erszényes, amint néhány vadvirágon táplálkozik. Itt szintén vannak kalapácsorchideák (Drakaea elastica), melyek erőteljes illatot árasztanak, és így nőstény darázsnak tettetik magukat. Odavonzzák a párkereső hím darazsakat, melyek magukkal hordozzák a magot az álnőstény megtermékenyítéséhez. A szegény darázs viszonzatlan szerelme segít a beporzásban.
Menjünk most északra
Most, hogy láttunk néhány főbb vadvirágos területet Perth-től délre, északra megyünk a Szalmavirágösvényt követve — ez az út számos nemzeti parkon visz át bennünket. Természetesen a merev szalmavirágok, amelyekről utunk is a nevét kapta, ezrével virágoznak egyetértően bólogatva, amint simogatja fejüket az arra fújó szél. Megállunk egy vidéki temetőnél, ahol zöld és vörös kengurulábak (Anigozanthos viridis; Anigozanthos manglesii) ékesítik a régi sírköveket. A közeli erdőségek domináns tűzifája a Banksia menziesii, a Banksia attenuata és a Ceratopetalum gummiferum — virágos cserje ragyogó aranyszínű virágokkal. Láttál már kankalin orchideát (Caladenia flava) virágozni? Gyönyörű! Átsétálunk a cserjésen, és a kék cserszömörce gyönyörű látványától a lélegzetünk is eláll.
Emellett az ösvény mellett nyolcszáz virágzó faj található elérhető közelségben. A legnagyszerűbb fajok közül sok éppen az út mentén van, még a négykerék-meghajtású járművünkről is láthatóak. A látogatók gyakran megjegyezték, hogy némelyik út látványa annyira színesen megtervezett, hogy nehéz elhinni: nem emberi közbeavatkozás eredménye. Igen, a mályvaszínű Cyanostegia corifolia csoportjai a közelben sárgavirágos bokrokkal annyira jól megtervezettnek tűnnek, és egyáltalán nem hiányoznak az egyre divatosabb kék színárnyalatok sem.
De most már ideje hazatérni. Örülünk azoknak az emlékképeknek, melyeket fényképezőgépünkkel készítettünk; ezért ellenállunk annak a kísértésnek, hogy emléktárgyként leszedjünk egy-két virágot. Emlékszünk, hogy a törvény tiltja a közönségnek a vadvirágok leszedését, még az út mentén levő virágok leszedését is. Így hát hagyjuk, hogy felfelé fordult virágjukat megmossa a legközelebbi tavaszi zápor, és örömet szerezzenek a következő csodálójuknak. Igen, a föld egyik legnagyobb virágkiállításán vettünk részt. És amint a látvány forró nyári tájra változik, örömmel nézünk elébe ugyanennek az előadásnak a jövő évben, és valóban még sok elkövetkezendő évben.
[Kép forrásának jelzése a 17. oldalon]
Fotók: a West Australian Tourist Commission szíves engedélyével