Gyűlöletem szeretetté változott

Ludwig Wurm elbeszélése nyomán

Életem leghidegebb éjszakája volt az — mínusz 52 Celsius-fok. A dátum: 1942. február — a tél dereka és háború tombol. A helyszín: az orosz front, Leningrádhoz közel. Német katona voltam a Waffen SS-ben (Waffen Schutzstaffel), egy különleges katonai osztagban. Egy őrmesterrel azt a szörnyű feladatot kaptuk, hogy temessük el azt a több mint háromszáz bajtársunkat, akik közül legtöbben a saját lövészárkukban haltak meg — megfagytak. A talaj azonban annyira fagyos volt, hogy lehetetlen volt eltemetni őket. Helyette egymásra raktuk a merev holttesteket az üres házak mögött, mintha farönkök lennének. Tavaszig kellett várni az eltemetésükkel.

ENYHE kifejezés lenne azt mondani, hogy ez a hátborzongató megbízatás beteggé tett. Végső nyomorúságomban így törtem ki könnyek közepette: „Unterscharführer (őrmester), meg tudja mondani nekem, miért van mindez az értelmetlen öldöklés? Miért van ilyen sok gyűlölet a világban? Miért kell háborúznunk?” Halk hangon válaszolt: „Ludwig, tényleg nem tudom. Higgyen nekem, én sem értem, miért van oly sok szenvedés és gyűlölet a világban.”

Két nappal később egy felrobbanó lövedék eltalált a nyakamon, ami bénulást okozott, és öntudatlan, halálhoz közeli állapotba juttatott.

Állhatatos kérdéseimnek köszönhetően azonban végül első kézből tapasztaltam, hogyan válhat a gyűlölet és a kétségbeesés szeretetté és reménnyé. Hadd magyarázzam el!

Találkozásom Hitlerrel

Ausztriában születtem 1920-ban. Édesapám evangélikus volt, édesanyám pedig katolikus. Evangélikus magániskolába jártam, ahol általános vallási oktatást kaptam egy lelkésztől. Mindazonáltal nem tanított nekem Jézus Krisztusról mint Megmentőről. A figyelmet állandóan egy „Isten által küldött führerre”, Adolf Hitlerre és egy tervezett Pánnémet Birodalomra irányította. Tankönyvem, úgy tűnt, inkább Hitler Mein Kampf (Harcom) című könyve volt, mintsem a Biblia. Tanultam Rosenberg Der Mythus des 20. Jahrhunderts (A 20. század mítosza) című könyvét is, amelyben megpróbálta bizonyítani, hogy Jézus Krisztus nem zsidó volt, hanem szőke árja!

Teljesen meggyőztek arról, hogy Adolf Hitlert valóban Isten küldte, és 1933-ban büszkén csatlakoztam a Hitlerjugend-mozgalomhoz. Képzelheted, mennyire izgatott voltam, amikor lehetőségemben állt személyesen találkozni Hitlerrel. A mai napig tisztán emlékszem arra, ahogy rám nézett szokatlanul szúrós tekintetével. Annyira mély hatással volt rám, hogy amikor hazaértem, ezt mondtam anyunak: „Mostantól fogva életem nem hozzád tartozik. Életem führeremhez, Adolf Hitlerhez tartozik. Ha látom, hogy valaki megpróbálja megölni, elé vetem magam, hogy megmentsem az életét.” Csak évekkel később értettem meg, hogy anyu miért sírt és miért ölelt szorosan magához.

A náci párt korai hatása

A nemzetiszocialisták 1934-ben fellázadtak az osztrák kormány ellen. E viszály alatt Engelbert Dollfuss kancellárt, aki ellenezte Ausztria és Németország egyesítését, a nácik orvul meggyilkolták. A lázadás főkolomposait letartóztatták, bíróság elé állították és halálra ítélték. Az osztrák kormány ezek után statáriumot vezetett be, én pedig aktivizáltam magam a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt — a náci párt — földalatti mozgalmában.

Ezek után 1938-ban jött az Anschluss, Ausztria beolvasztása Németországba, és a náci párt legális lett. Nem sokkal ezután azok között a lojális párttagok között voltam, akiket Hitler meghívott, hogy még ugyanabban az évben jelenjünk meg a Zeppelin-réten tartott évenkénti birodalmi pártgyűlésen Nürnbergben. Ott láttam Hitlert, amint bemutatta növekvő hatalmát. Bombasztikus beszédei, melyek megbabonázták a hallgatóságot, csordultig voltak a náci párt ellenségei iránti gyűlöletével, beleértve a nemzetközi zsidóságot és a Nemzetközi Bibliakutatókat, akiket ma úgy ismernek mint Jehova Tanúi. Tisztán emlékszem kérkedésére: „Nagy Németország ezen ellensége, a Nemzetközi Bibliakutatók bandája meg lesz semmisítve Németországban.” Sohasem találkoztam egyetlen Jehova Tanújával sem, ezért csodálkoztam, kik ezek a veszélyes emberek, akikről olyan mérgesen beszélt.

Szolgálatom a buchenwaldi koncentrációs táborban

Amikor 1939-ben kitört a II. világháború, azonnal csatlakoztam önkéntesen Németország különleges katonai osztagához, a Waffen SS-hez. Meg voltam győződve, hogy bármilyen áldozat meghozatala indokolt, amire kérnek ebben a háborúban, mivel führerünket Isten küldte, vagy nem? 1940-ben azonban, amint csapataink keresztülmentek Luxemburgon és Belgiumon Franciaország felé, összezavarodtam, amikor először láttam a közelemben egy halott katonát — egy jóképű francia fiatalembert. Képtelen voltam megérteni, miért akarják feláldozni életüket a francia fiatalok egy olyan háborúban, amelyet Németország nyilvánvalóan megnyer Istennel az oldalán.

Franciaországban megsebesültem, és visszaszállítottak Németországba kórházi kezelésre. Felépülésem után átszállítottak, hogy a Weimarhoz közel eső buchenwaldi koncentrációs tábor külső körletében szolgáljak. Szigorú utasításokat kaptunk tisztjeinktől, hogy ne keveredjünk a Totenkopfverbände (halálfejes) SS tábori őrökkel vagy a foglyokkal. Különösen tilos volt bemennünk a foglyok szálláshelyére, amelyet hatalmas fal és egy nagy kapu vett körül. A kapu felett egy felirat volt: „Arbeit Macht Frei” (A munka szabaddá tesz). Csak különleges engedéllyel rendelkező SS-őrök léphettek be arra a területre.

A táborban mindennap láttuk a foglyokat, amint elvezették őket munkabeosztásukra egy SS-őr és egy felelősséggel felruházott fogoly kíséretében, akit kápónak hívtak. Voltak ott zsidók Dávid-csillagot ábrázoló jelzéssel a rabruhájukon, politikai foglyok vörös háromszöggel, bűnözők fekete pöttyel és Jehova Tanúi lila háromszöggel.

Képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a szokatlanul sugárzó arcú Tanúkat. Tudtam, hogy nagyon rossz állapotok között élnek, de mégis megőrizték méltóságukat, ami meghazudtolta csont és bőr megjelenésüket. Mivel gyakorlatilag semmit sem tudtam róluk, megkérdeztem felettes tisztjeinket, miért küldték a Tanúkat koncentrációs táborba. Azt válaszolták, hogy egy amerikai zsidó szektához tartoznak, mely szoros kapcsolatban van a kommunistákkal. Kifogástalan viselkedésük, megalkuvást nem tűrő alapelveik és erkölcsi tisztaságuk azonban felkeltették kíváncsiságomat.

„Messiásom” vége

Az a világ, amelyben hittem, 1945-ben összeomlott. Adolf Hitler, akit „istenemnek” tekintettem, és akit a papság Isten által küldött führerként üdvözölt, hamis messiásnak bizonyult. A tervezett Tausendjährige Reich (ezeréves birodalom) teljesen romokban hevert alig tizenkét év elteltével. Ő maga, aki elmenekült a férfiak, nők és gyermekek milliói legyilkolásának felelőssége elől, szintén gyáva volt, mivel öngyilkosságot követett el. Ezt követően a Japánban ledobott első atombombák robbanásairól szóló hírek az idegösszeomlás szélére sodortak.

Drámai változások életemben

Nem sokkal azután, hogy véget értek a II. világháború ellenségeskedései, feljelentettek az amerikai kémelhárításnak (CIC), ez az Egyesült Államok megszálló erőinek egyik része volt. Mint nácit, a Waffen SS tagját tartóztattak le. Trudy, szerető jegyesem végül kerített egy orvost, aki — mivel tapasztaltam a gerincsérülésem következményeit — meggyőzte a CIC-t, hogy engedjenek szabadon a börtönből egészségi állapotom miatt. Házi őrizetbe helyeztek egészen addig, míg fel nem mentettek a vádak alól, hogy háborús bűnös vagyok.

Mint hadirokkantat, a hazatelepítési kórházba küldtek az osztrák Alpokba, egészségügyi kivizsgálásra. Később egy különösen szép tavaszi reggelen, amint a lélegzetelállító látványt és meleg napsütést élveztem, és hallgattam a madarak dallamos énekét, szívem mélyéből elmondtam egy rövid imát: „Istenem, ha létezel, bizonyára tudsz válaszolni sok nyugtalanító kérdésemre.”

Néhány héttel később, hazaérkezésem után Jehova egyik Tanúja kopogtatott be ajtómon. Bibliai irodalmat fogadtam el tőle. Bár rendszeresen visszajött minden vasárnap délelőtt, akkor még nem gondolkodtam el komolyan és nem olvastam el a nálam hagyott irodalmat. Egy nap azonban sokkal lehangoltabban jöttem meg a munkából, mint szoktam. Feleségem azt javasolta, hogy próbáljak meg valami nyugtató dolgot olvasni — a Tanúk által itt hagyott egyik füzetet, amelynek Peace—Can It Last? (Béke — vajon tartós lehet?) volt a címe.

Elkezdtem olvasni a füzetet, és azt vettem észre, hogy nem tudom letenni, míg ki nem olvasom. Ezt mondtam a feleségemnek: „Ezt a füzetet 1942-ben nyomtatták. Ha akkor valaki azt mondta volna az utcán, hogy Hitler és Mussolini el fogja veszíteni a háborút, és hogy a Népszövetség újból megjelenik majd az Egyesült Nemzetek formájában, az emberek azt gondolták volna róla, hogy elmeháborodott. De amiről ez a füzet azt mondta, hogy meg fog történni, az ma történelem. Van valahol egy Bibliánk, hogy ellenőrizhessem ezeket a szentírási hivatkozásokat?”

A feleségem felment a padlásra és talált egy régi Luther Bibliát. Ellenőriztem a füzet által felsorolt bibliaverseket. Hamarosan olyan dolgokat ismertem meg, amelyekről azelőtt sose hallottam. Megismertem a Biblia ígéretét az új világról, amely itt lesz a földön Isten messiási Királysága alatt. Egy boldog és biztonságos jövőnek e valóságos reménysége tükröződik Jézus mintaimájában, amelyet gyakran elismételtem, amikor kisfiú voltam: „Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.” Legnagyobb meglepetésemre pedig megtudtam, hogy a Mindenható Istennek, az ég és a föld teremtőjének van egy személyes neve: Jehova (Máté 6:9, 10; Zsoltárok 83:19).

Nem sokkal ezután elkezdtem látogatni Jehova Tanúi összejöveteleit. Ez első alkalommal találkoztam egy idős asszonnyal, akinek lányát és vejét egy német koncentrációs táborban végezték ki hitükért. Borzalmasan szégyelltem magam. Elmagyaráztam neki, hogy múltbeli kapcsolataim miatt első kézből tudom, mit élt át családjával, és ami ezekkel a felelős személyekkel való társaságomat illeti, joga van arra, hogy utálattal az arcomba köpjön.

Meglepetésemre, ahelyett hogy gyűlöletet mutatott volna, örömkönnyek patakzottak a szeméből. Melegen átölelt és ezt mondta: „Ó, milyen csodálatos, hogy a Mindenható Isten, Jehova lehetővé teszi az ilyen szembenálló csoportokból származó egyéneknek, hogy szent szervezetébe jöjjenek!”

A gyűlölet helyett, amelyet mindenhol tapasztaltam a környezetemben, ezek az emberek valóban visszatükrözték Isten önzetlen szeretetét — az igaz keresztényi szeretetet. Emlékeztem arra, amit Jézus mondott: „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok” (János 13:35). Pontosan ezt kerestem. Most én jöttem a sírással. Én is sírni kezdtem, mint egy kisgyermek, annyira értékeltem ezt a csodálatos Istent, Jehovát.

Még sok dolgot tanulhattam meg

Idővel átadtam életemet Jehova Istennek és 1948-ban megkeresztelkedtem. Nem sokkal később azonban felfedeztem, hogy még sok dolgot tanulhatok. Például, mivel a nácizmus oly alapos agymosásban részesített, nem értettem, hogy Jehova szervezete miért tesz közzé időnként a hírhedt SS ellen szóló cikkeket. Úgy érveltem, hogy egyénenként nem lehet vádolni bennünket. Csak katonák voltunk, és legtöbbünk egyáltalán nem tudta, mi folyik a koncentrációs táborokban.

Ezek után, egy nap az a kedves testvér, aki értette problémámat, és aki sok éven át szenvedett koncentrációs táborban, a vállamra tette a kezét és ezt mondta: „Ludwig testvér, figyelj most rám. Ha nehézségeid vannak e pont értékelését illetően, és úgy találod, hogy ez bánt téged, csak tedd félre az elmédben a gondolatot. És imában vesd Jehovára a problémád. Nekem elhiheted, ha így teszel, eljön majd a nap, amikor Jehova érthetővé teszi ezt és minden más dolgot, ami összezavar.” Megfogadtam bölcs tanácsát, és ahogy teltek az évek, úgy találtam, hogy pontosan ez történt. Végül megértettem, hogy a nemzetiszocializmus egész rendszere a hozzátartozó SS-szel együtt csak egy újabb ördögi része volt Sátán, az Ördög egész világra kiterjedő rendszerének (2Korinthus 4:4).

Vissza a Zeppelin-rétre, Nürnbergbe

El tudod képzelni, micsoda fénypontja volt az életemnek, amikor visszatértem Nürnbergbe 1955-ben és részt vettem ott Jehova Tanúi „Triumphierendes Königreich” (Győzedelmes Királyság) kongresszusán! Igen, ezt a kongresszust pont ugyanazon a helyen tartották meg, ahol Hitlert hallottam azzal kérkedni, hogy ki fogja irtani Jehova Tanúit Németországban. Itt egy teljes héten át a világ minden tájáról több mint 107 000-en gyűltek össze Jehova Tanúi és barátaik imádat céljából. Nem volt tolakodás; senki sem emelte fel a hangját haragjában. Ez valóban egyesült, nemzetközi, békében együtt élő család!

Nehéz leírni azt az érzést, amely akkor kerített hatalmába, amikor ezen a kongresszuson találkoztam néhány korábbi bajtársammal a Waffen SS-ből, akik most Jehova Isten önátadott szolgái voltak. Valóban örömteli újbóli találkozás!

Reménnyel tekintek a jövőbe

Önátadásom és megkeresztelkedésem óta kiváltságomban állt több házi bibliatanulmányozást vezetni exnácikkal Ausztriában. Néhányuk ma szintén Jehova önátadott Tanúja. 1956-ban kivándoroltam Ausztriából, és most Ausztráliában élek. Itt a teljes idejű szolgálat kiváltságának örvendhettem. Az utóbbi időben azonban az évek múlása és a rosszabbodó egészség korlátozza tevékenységemet.

Az egyik leghőbb reményem az, hogy üdvözöljek a halálból visszatérő néhány olyan hűséges férfit és nőt, aki visszautasította, hogy megalkudjon a gonosz náci rendszerrel, és akit koncentrációs táborban végeztek ki feddhetetlenségéért.

Időközben, a szó legszorosabb értelmében tapasztaltam azt, hogy a gyűlölet romboló tulajdonsága szeretetté és reménnyé változott. Erőteljes reményem most az, hogy örökké élhetek egy paradicsomi földön emberi tökéletességben, betegségtől és haláltól mentesen — ez a remény nem csak az enyém, hanem minden olyan személyé is lehet, aki alázatosan alárendeli magát Jehova most uralkodó Királyának, Krisztus Jézusnak. Az én esetemben valóban meggyőződéssel tudom megismételni Pál apostol szavait: „A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk” (Róma 5:5).

[Kép a 13. oldalon]

SS-egyenruhámban

[Képek a 14., 15. oldalon]

Jehova Tanúi 1955-ös „Győzedelmes Királyság” kongresszusát Nürnbergben tartották, azon a helyen, ahol korábban Hitler tartotta évenként a náci párt gyűléseit

[Forrásjelzés]

U.S. National Archives fotó

[Kép a 15. oldalon]

Aktatáskámmal készen állok a prédikálásra Ausztráliában

[Kép forrásának jelzése a 11. oldalon]

UPI/Bettmann