Az indiai vadbivaly — Hűséges és hasznos
AZ ÉBREDJETEK! BRAZÍLIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
„Meneküljetek! Meneküljetek! Tigris!” — kiáltják a fiúk. Odaszaladnak a vadbivalyukhoz, ráugranak a hátukra és elvágtatnak. Saïdjah, az egyik fiú hirtelen elveszíti az egyensúlyát, és beleesik a rizsföldbe — a közeledő tigris zsákmánya lehet. Ám Saïdjah vadbivalya észreveszi, hogy mi történt. Visszafordul, széles testével, mint valami tető, kis barátja fölé áll és szembenéz a tigrissel. A nagymacska támad, de a vadbivaly szilárdan megáll és megmenti Saïdjah életét.
EZ A találkozás, melyet Eduard Douwes Dekker, Ázsiában élő, XIX. századi író ecsetelt, az indiai vadbivaly egyik megnyerő tulajdonságára mutat rá: hűségére. Ragaszkodása még ma is ismertetőjele. „Az indiai vadbivaly — mondja egy szakember — olyan, mint egy házikutya. Amennyiben jól bánik vele az ember, egy életen át tartó vonzalmat tanúsít iránta.”
Ázsiában a gyermekek már négyéves korukban tudják, hogyan kell jól bánni velük. Mindennap kivezetik testes barátaikat a folyóra, ahol megmosdatják őket, apró kezükkel megtisztítják az állatok fülét, szemét és orrjáratát. Válaszul a vadbivaly elégedetten sóhajt. Sötét bőre sok hőt szív magába, és mivel a szarvasmarhához képest a vadbivalynak sokkal kevesebb izzadságmirigye van, gondot jelent neki a lehűlés. Nem csoda, hogy szeretik a naponkénti megmártózásokat! „Vízbe vagy sárba merülve, félig csukott szemmel kérődzve a boldogság látványát nyújtják” — jegyzi meg egy forrásmű.
Ám az, hogy szeretik a vizet, csak egy része a képnek. Milyen más tulajdonságai vannak még? Miért hasznosak? Először is hogy néznek ki?
Izmos világjáró
Az indiai vadbivaly (Bubalus bubalis) úgy néz ki, mint egy túlméretezett marha, a súlya pedig 900 kilogramm, vagy még több. Majdnem csupasz, palaszürke bőre van. Csaknem kétméteres marmagasságával — ívelő szarvaival, egyenes hátával, hosszú testével, petyhüdt nyakával és izmos alkatával — az erő megtestesítője. Robusztus lábai olyan lábbelivel végződnek, melyek ideálisak arra, hogy a sárban járkáljon: nagy, szögletes patái rendkívül rugalmas ízületekhez kapcsolódnak. Ez a hajlékonyság teszi alkalmassá a vadbivalyt arra, hogy visszahajlítsa patáit, átlépjen az akadályokon és átvergődjön a mocsaras földeken, melyeken a marhák már elveszítették volna lábuk alatt a talajt.
A világon élő 150 millió háziasított indiai vadbivaly két alfaja létezik: a mocsári és a folyami. A Fülöp-szigetektől Indiáig a mocsári vadbivaly 1,2-1,8 méter hosszú, visszafelé ívelő szarvával a képeslapok kedvenc modellje. Amikor éppen nem modellt áll, akkor a rizsföldek térdig érő sarát szeli át, vagy kétkerekű kocsikat húz a nyomok mentén, melyektől minden teherautó-vezető megborzongana.
A folyami vadbivaly hasonló a mocsári fajtához. Teste valamivel kisebb, szarvai pedig egyszerűbbek — csinosan összecsavartak vagy egyenesen lelógóak. De 900 kilogrammos súlya miatt ez is lenyűgöző látvány. Régen az arab kereskedők hozták ezt az alfajt Ázsiából a Közel-Keletre; később pedig a hazatérő keresztes vitézek honosították meg Európában, ahol még mindig él és virul.
Bár az indiai vadbivalyt nem találod a „belső sávban” — egyenletes 3 kilométer/órás sebességgel cammognak —, mind a mocsári, mind a folyami vadbivaly az egész földön megtalálható. Letelepedtek Ausztrália északi partjainál, elsétáltak a Csendes-óceán szigeteinek partjaihoz, sőt még az amazóniai erdőben is hagytak nyomokat. Az amazóniai erdőben?
Viruló bevándorlók
Az Amazóniába rendszeresen ellátogató ökoturisták gyakran hiába fürkészik a folyópartokat, hogy nehezen megfigyelhető jaguárokra vagy extra méretű anakondákra találjanak. Nincs szükségük azonban látcsövekre, sőt szemüvegre sem ahhoz, hogy észrevegyék a dzsungelbe újonnan érkezetteket — az indiai vadbivalyt, mely ezrével látható.
Ha úgy érzed, hogy az Amazóniában dagonyázó ezen ázsiai bevándorlók veszélyeztetik az ökoszisztémát, talán fontolóra veszed, hogy szembeszállj a marajói — egy sziget a folyó deltájában — rendőrséggel. De vigyázz! Nem lesz pártatlan a kihallgatás, amikor megérkezel a rendőrörsre, ugyanis a szolgálatban lévő tiszt lehet, hogy egy félelmet keltő szövetségi dolgozó hátán éppen indulóban van egy utcai őrjáratra. Úgy van, egy indiai vadbivalyon — és méghozzá egy mocsári fajtán! Szóval ki akar panaszkodni?
Az indiai vadbivaly tulajdonképpen nyereség az amazóniai térségben — mondja dr. Pietro Baruselli, aki a Brazíliában létező két, indiai vadbivalyt kutató központ közül az egyikben dolgozó állatorvos. Ő elmondta az Ébredjetek!-nek, hogy a vadbivalynak kiváló emésztőrendszere van, mely képessé teszi arra, hogy még az olyan legelőkön is meghízzon, melyeken a marhák lesoványodnak. A marhatenyésztőknek folyamatosan irtaniuk kell az erdőket, hogy új legelőt hozzanak létre, a vadbivalyok viszont a már létező legelőkön is élnek és virulnak. Dr. Baruselli szerint az indiai vadbivaly „segíthet megőrizni az esőerdőt”.
Ahhoz azonban, hogy a vadbivaly életben maradjon a dzsungelben, rögtönzőnek kell lennie — és ő az is. A The Water Buffalo: New Prospects for an Underutilized Animal című könyv elmondja, hogy az esős évszakban, amikor az Amazonas folyó elönti a legelőket, a vadbivaly alkalmazkodik nedves környezetéhez. Míg a magasan fekvő földeken kószáló marhák irigységgel és üres gyomorral tekintenek le a körülöttük lévő, vizet taposó vadbivalyokra, addig ők az úszkáló növényekből lakmároznak, sőt még a víz alatt is legelnek. Amikor a legelők újra felszínre bukkannak, a vadbivaly ugyanolyan jóltartottnak látszik, mint azelőtt.
Anyakirályné
Brazília más részein is élnek és virulnak az indiai vadbivalyok. Az 1980-as évek elejétől az országos méretű csorda négyszázezerről többmilliós állományúra ugrott. A vadbivalyok igazából sokkal nagyobb ütemben szaporodnak, mint a marhák. Miért?
Wanderley Bernardes, aki vadbivalytenyésztő Brazíliában, kifejti, hogy a vadbivaly kétéves korában alkalmas a párzásra. Tízhónapi vemhesség után életet ad első borjának. Úgy 14 hónappal később születik meg a második borjú. Mivel a borjak halálozási aránya alacsony, és a betegségeknek jól ellenállnak, ezért a vadbivaly hosszú és termékeny életnek örvend. Milyen hosszúnak? Átlagban több mint 20 évig élnek. És milyen termékenynek?
„Megmutatom” — mondja Bernardes úr, és belép 300 hektáros farmjának hullámzó legelőjére, mely São Paulótól nyugatra, mintegy 160 kilométerre van. „Ez Rainha (Királyné)” — mondja szeretettel, miközben rámutat egy állatra, melynek kopott bőre és csorba szarva jelzi a vadbivalyokhoz képest rekordhosszúságú életkorát. „Most 25 éves, sokszoros nagymama, de — teszi hozzá sugárzó arccal — épp most adott életet a 20. borjának.” Az olyan nagymamák miatt mint Rainha, nem csoda, hogy néhány tudós azt jósolja, hogy a következő évszázadban a világ legnagyobb vadbivalycsordája talán Brazíliában fog legelészni!
Élő traktor és még több is
Ezideig azonban Indiáé ez a cím, mely a világon élő vadbivalyok majdnem felének ad otthont. Ott, valamint Ázsia más országaiban több millió szegény, földműves család a gyengén termő földeken a vadbivalynak köszönhetően marad életben. Anélkül hogy benzinre vagy egyéb pótalkatrészre lenne szükség, „élő traktoruk” húz, szánt, boronál, fuvaroz és 20 évnél is tovább támogatja a családot. „Az én családomnak — mondta egy idős ázsiai asszony — a vadbivaly fontosabb, mint én. Amikor én meghalok, sírnak utánam; de ha a vadbivalyunk elpusztul, lehet, hogy éhen hal a családom.”
Amellett hogy a vadbivaly gazdasági cseléd, még élelmező is. Az Indiában előállított összes tejnek mintegy 70 százaléka az indiai vadbivaly folyó menti fajtájától származik, és a vadbivalytej iránt olyan nagy a kereslet, hogy a tehéntejet nehezen lehet eladni. Sokan miért kedvelik jobban a vadbivalytejet? „A vadbivalytej — magyarázza a The Water Buffalo: New Prospects for an Underutilized Animal című könyv — kevesebb vizet, több teljes szárazanyagot, több zsírt, valamivel több tejcukrot és több fehérjét tartalmaz, mint a tehéntej.” Rengeteg energiát ad, jó íze van, valamint ebből készül a mozzarella, a ricotta és más pompás sajtok.
Mit mondhatunk a vadbivaly húsáról? „Nem győzzük kielégíteni a keresletet” — mondja Bernardes, aki állattenyésztő. Az azzal kapcsolatos vizsgálatok során, hogy ki szereti jobban a vadbivalyhús ízét, kiderült, hogy Ausztráliában, Venezuelában, az Egyesült Államokban és más országokban a vadbivalysültet jobban kedvelték a marhasültnél. A világon több millió ember igazából sokszor vadbivalyhúst ízlelget, miközben azt hiszi, hogy zamatos marhasültet majszol. „Az emberek gyakran előítélettel vannak iránta — jegyzi meg Baruselli doktor — pedig a vadbivalyhús ugyanolyan jó, néha még jobb is, mint a marhahús.”
A vadbivaly lefogyasztása
Bár a vadbivalyok száma növekszik, bajban vannak. „A nagy bikákat, melyek leginkább megfelelnének a tenyésztési feltételeknek — jegyzi meg az Earthscan Bulletin — gyakran kiválasztják teherhordóknak és ivartalanítják vagy a vágóhídra küldik őket.” Így a nagy méret örökletes vonásai elvesznek, és a vadbivalyok súlya csökken. „Thaiföldön tíz évvel ezelőtt — mondja egy szakember — gyakran lehetett találkozni olyan vadbivallyal, amelyik 1000 kilogrammot nyomott; most már 750 kilogrammos példányokat is nehezen lehet találni.” Meg lehet oldani a problémát?
Igen, állítja egy beszámoló, melyet 28 állatszakértő állított össze, de „sürgősen cselekedni kell . . ., hogy megtartsuk és megőrizzük a jeles vadbivalypéldányokat”. Amint beismerik, eddig figyelmen kívül hagyták a vadbivalyokat, de „ha jobban megértenénk őket, az sok fejlődő ország számára felbecsülhetetlen értékű lenne”. Azt mondják, hogy a több kutatás segíteni fog „felszínre hozni az igazi tulajdonságaikat”.
A tudósok végre világszerte rájönnek arra, amit az ázsiai gazdák már évszázadok óta tudnak: a hűséges és hasznos indiai vadbivaly az ember egyik legjobb barátja.
[Kiemelt rész a 27. oldalon]
Téves azonosítás
„SZÉLES körben azt hiszik — jegyzi meg a The Water Buffalo: New Prospects for an Underutilized Animal című könyv — hogy az indiai vadbivaly rosszindulatú és gonosz. Az enciklopédiák megerősítik ezt a felfogást.” A valóságban azonban a háziasított indiai vadbivaly „az összes gazdasági állat közül az egyik legszelídebb. Félelmet keltő megjelenése ellenére inkább egy kedvenc háziállathoz hasonlít — barátságos, szelíd és derűs.” Akkor hát hogy jutott el az indiai vadbivaly odáig, hogy e meg nem érdemelt hírnévre szert tegyen? Lehet, hogy összekeverik az afrikai kafferbivallyal (Synceros caffer), amely tényleg harapós kedvű, bár távoli rokon. Az indiai vadbivaly azonban nem tenyészik velük. Az ilyen házsártos természetű rokonokkal inkább szeretik megtartani a három lépés távolságot.