Figyeljük a világot
Amiért a gyermekek engednek a kábítószereknek
„Hogyan tudjuk megóvni a gyermekeinket attól, hogy kábítószer- és alkoholfogyasztásba keveredjenek, és miért van az, hogy néhány gyereknek könnyebb »egyszerűen nemet mondania«, mint a többinek?” Ezek a kérdések vetődtek fel a Parents folyóiratban, mely talált néhány lehetséges választ egy felmérésben, melynek az Arizonai Egyetem (USA) kutatói láttak neki. A tanulmány készítése során majdnem 1200 gyermeket vizsgáltak meg, akik 6-7. osztályosok voltak, és tíz olyan különböző kockázati tényezőre összpontosítottak, melyről gyanítják, hogy befolyásolja a gyermekeket a kábítószerrel és alkohollal való visszaélésre. Két jelentős tényező volt: „az egykorú társaktól jövő nyomásra való érzékenység, és az olyanokkal való barátság, akik alkoholt és kábítószert fogyasztanak.” Másfelől a tanulmány azt is megállapította, hogy a jó tanulmányi eredmények megelőző szerepet játszhatnak — talán azért, mert növelik az önbecsülést, és mert ritkán járulnak hozzá az olyanokkal való barátsághoz, akik szenvedélyes fogyasztók.
Vonzódás a horrorhoz
„A tizenévesek nagyon rákaptak a horrorra” — jelenti a kanadai The Globe and Mail. A lap kijelenti, hogy „vannak horrort ábrázoló cserekártyák, amiket gyűjteni szoktak, horrorképregények, horrordísztárgyak, horrorfilmek, sőt horrorzenék, s ezek mind népszerűek a kamaszok körében”. Hogy kielégítse az olvasmányok terén ezt a megdöbbentő ízlést, egy könyvkiadó évente négyről havonta egyre növelte a tizenéveseknek szóló horrorkönyvek kiadását. Mások havonta két horrorkönyvet adnak ki. Miért ez az elragadtatás a horrortól? Shawn Ryan író szerint „történelmi távlatból nézve, ahol rossz közérzet és boldogtalanság van, ott a horror mindig is népszerű”. A The Globe szerint Ryan úr ezt mondta: „A kilencvenes években nyilvánvalóan elégedetlenek vagyunk a kormányzatokkal, boldogtalanok vagyunk, és félünk a bűnözéstől. Ezekben az időkben népszerű a horror.”
Megfelelő kézmosás
Az orvosok szerint az az egyszerű tett, hogy rendszeresen megmossuk a kezünket, „segít megszabadulnunk azoktól a baktériumoktól és vírusoktól, melyek megfázást, influenzát, fertőző torokgyulladást, gyomorbetegségeket és súlyosabb betegségeket okoznak” — tudósít a The Toronto Star. A lap hozzáfűzi: „Egy . . . tanulmány, melyet a montreáli epidemiológus orvos, dr. Julio Soto készített, rámutat, hogy ha valaki megfelelően mossa meg a kezét, az drámaian csökkentheti a vírusos és bakteriális fertőzéses betegségek terjedését — felső légzőszervi betegségeknél 54 százalékban, hasmenés esetében pedig 72 százalékban.” A Kanadai Gyermekgyógyászati Társulat javaslata szerint a megfelelően végzett kézmosás abból álljon, hogy az ember folyó víz alatt benedvesíti a kezét, addig súrolja szappannal, amíg 30-ig számol, addig öblíti, amíg 5-ig számol, és végül tiszta törülközővel, amit mások nem használtak, vagy papírtörülközővel, illetve automata kézszárítóval megszárítja. Azoknak, akik élelmiszerrel foglalkoznak éttermekben, hot dog elárusítóhelyeknél és áruházi élelmiszerrészlegeknél, különösen szükséges gondosan ügyelni a kézmosásra.
A szegények helyzete
A vidéken élő szegények világszerte rettenetesen szorult helyzetben vannak — a Társadalmi Fejlesztések Világkonferenciája, az ENSZ Koppenhágában (Dánia) nemrégiben megtartott konferenciája szerint. A konferencián arról számoltak be, hogy több mint egymilliárd ember a legsötétebb nyomorban él, és ezeknek az embereknek több mint a fele mindennap éhezik. A problémához hozzájárul a munkanélküliség. A becslések szerint azoknak az embereknek a száma, akik munkanélküliek vagy nem kielégítően foglalkoztatottak, összesen 800 millió. Mindent egybevetve, a világon alkalmazható munkaerő mintegy 30 százalékát nem eredményesen alkalmazzák. 1,1-1,3 milliárd ember kevesebb mint egy dollárnak megfelelő jövedelemből él meg naponta. Az analfabétizmus, mely kétségtelenül súlyosbítja a nehézséget, most mintegy 905 millió embert sújt. Számuk lassan csökken; 130 millió gyermek nem jár iskolába, holott alkalmas rá, és 2000-re várhatóan 144 millióra emelkedik a számuk.
Megfizetnek azért, hogy részegeskednek az egyetemen
Nagy árat követel, hogy az egyetemi hallgatók tivornyázva isznak, még azok számára is, akik nem élnek kicsapongóan — jelenti a U.S.News & World Report. A folyóirat összefoglalta a The Journal of the American Medical Associationben közzétett, 140 egyetem bevonásával készült tanulmány eredményeit, mely szerint a megkérdezett egyetemi hallgatók 44 százaléka tivornyázó iszákos — vagyis valamikor az elmúlt két hétben a férfiak egymás után öt, a nők egymás után négy italt fogyasztottak. Tizenkilenc százalékuk gyakran ittas — ugyanezen idő alatt legalább háromszor rúgott ki a hámból. A tivornyázók nagy százaléka szenvedett a várható következményektől — másnaposak voltak, előre nem tervezett nemi kapcsolatba keveredtek, kimaradtak az órákról, sérüléseket szenvedtek, rongálták mások tulajdonát és így tovább. De más hallgatók is szenvedtek. Azokban az iskolákban, ahol nagyon kicsapongóak a diákok, 10 diákból 9-nek néhány olyan problémával kellett szembenéznie, melyet mások iszákossága okozott, mint amilyen a nem kívánt szexuális kezdeményezések, a tulajdon megrongálódása, a félbeszakított alvás és a megalázó sértegetések.
Mérgezett talaj Nagy-Britanniában
A New Scientist folyóirat tudósítása szerint Nagy-Britannia Védelmi Minisztériuma nem olyan régen beismerte, hogy számos olyan földterület van a birtokában, mely annyira fertőzött a fegyverekkel kapcsolatos szennyeződéssel, hogy az ilyen ingatlanokat soha nem lehet eladni. A minisztériumnak 3400 telek van a birtokában, melyek 242 000 hektárnyi területet ölelnek fel. A telkek kétharmadát kiképzőterepnek és lőtérnek használják. Mivel csökkentették a katonai költségvetést, a minisztérium kénytelen eladni ezek közül néhány földet, de nyilván nem tudja, hogy az ingatlanok között hány olyan van, amelyik túl szennyezett ahhoz, hogy emberek lakjanak rajta. A telkek közül legalább nyolcról úgy gondolják, hogy világító festékből származó radioaktív anyaggal fertőzött, melyet egykor a katonai iránytűkhöz és műszerfalakhoz használtak. Sok lőtér tele van szórva veszélyes, fel nem robbant lőszerekkel. Azonkívül legalább egy földterületről úgy vélik, hogy az első világháborús lőszerekkel fertőzött, melyek mustárgázt tartalmaznak, s amelyektől még 1918-ban nem a megfelelő módon szabadultak meg.
Jelzőlámpák az állatoknak?
Az állatok átkelése az utakon már régóta veszélyforrás mind az autósok, mind az állatok számára. Tekintve, hogy sok balesetet okozott már, hogy az állatok éjszaka átmentek az erdei utakon, a francia Terre Sauvage című természettudományi folyóirat arról tudósít, hogy a Francia Országos Erdőhivatal szakemberei meglepő felfedezéssel álltak elő. Az állatok megállnak a piros fényre! A kísérletek azt mutatják, hogy a piros fény frekvenciája átmenetileg bénító hatással van az állatokra. Franciaországban az erdei utak mentén olyan piros fényszórókat helyeztek üzembe, melyek elnyelik a szembejövő járművek fényszórójának fényét, de nem az autósra, hanem az erdőbe tükrözik vissza. Mielőtt az állatok az autóútra szökkennének, most várnak, amíg a fény el nem tűnik.
AIDS-es árvák Romániában
Romániában az összes AIDS-hez vezető HIV-fertőzéses eset 93 százalékát a 12 éven aluli gyermekek képezik — írja a Reuter hírszolgálatnak Roxana Dascalu, riporter. Mint megjegyzi, Európán belül a Constanţa nevű kikötővárosban van a legtöbb HIV-pozitív gyermek, ahol 1200 ilyen gyermek közül 420 már meghalt. Ezeknek a gyermekeknek a fele a jelentések szerint vérátömlesztés és nem steril fecskendő által fertőződött meg még a régi rezsim 1989-es bukása előtt. Az AIDS-es vér nagy részét elszegényedett matrózok adták el, majd ezek a vérkészletek egyenesen a kórházakba és az árvaházakba kerültek. A jelentés szerint az utókezelőkben, ahol a HIV-fertőzött gyermekekről gondoskodnak, a tudósítás szerint a sikert „nem azzal mérik, hogy mennyi a túlélők száma, hanem azzal, hogy a gyermekek hogyan töltik utolsó napjaikat, és hogyan néznek szembe a halállal”. Az utókezelő egyik dolgozónője ezt mondja: „Nem hagyjuk, hogy a gyermekek egyedül haljanak meg az ágyukon. Egy ápolónő a karjába veszi őket, leül ebbe a hintaszékbe, és ringatja őket.”
Új remény a meddő házaspároknak?
Egy új orvosi módszer segít a meddő házaspároknak, hogy megbirkózzanak meddőségükkel — jelenti a francia hírügynökség, a France-Presse. A módszerhez, melyet elsőként Dániában alkalmaztak, egy rendkívül hegyes üvegtűt használnak, hogy egyetlen hímivarsejtet ráhelyezzenek egy petesejtre a nő testében. Bár a módszer aprólékos, és nagy ügyességet igényel (egy hímivarsejt mindössze kétezred milliméter; egy petesejt egytized milliméter), az eljárás sikeresnek bizonyult. Az a további előnye is megvan, hogy a nő testében hajtják végre, valamint hogy a férj hímivarsejtjét használják fel, nem pedig egy névtelen donorét — így elkerülik a kényes erkölcsi és vallási kérdéseket. Mivel az összes meddő házaspár egyharmadánál a hímivarsejt rossz minősége okozza a meddőséget, a módszert alkalmazó egyik orvos úgy érzi, hogy sok házaspárnak most talán megújult reménye van a családalapításra.