A kasztráltak — Csonkítás a vallás nevében

A kasztráltak férfi énekesek voltak, akiknek erős férfitestük, de fiúhangjuk volt. A kasztráltak kora bizony szomorú időszak volt. Kik voltak ezek? A válasz egy gyalázatos szokással függ össze: a vallás nevében elkövetett csonkítással.

EUNUCH lehet valaki születésétől fogva, de sokakat emberek tesznek azzá. Testalkatra és termetre férfiak, ám nemzésképtelenek. Fizikai fejlődésük valamelyik szakaszában, vagy életük során valamikor később, saját akaratukból vagy kényszerből kasztrálták őket.

Miért döntöttek úgy egyes férfiak, hogy ilyen módon csonkítják meg önmagukat vagy más férfiakat? Gyakran a vallás nevében tettek így.

Eunuchok az ókori történelemben

Évezredekkel ezelőtt az asszírok büntetési formaként alkalmazták a kasztrálást. Egyiptomban ezzel büntették a házasságtörést. Az ókori Frízföldön, mely ma Hollandia részét alkotja, azt a tolvajt, akit rajtakaptak, amint a templomból lopott, kiherélték, mielőtt kivégezték.

Rómában az i. sz. első században, Domitianus és Nerva császár uralkodása idején a kasztrálás be volt tiltva, a birodalom hanyatlásának éveiben azonban visszaállították a szokást. Nagy Alfréd angol király törvényei a kilencedik században ezt a büntetést szabták ki arra a szolgára, aki megerőszakolt egy szolgálónőt.

Az eunuchok vallási szertartások kiemelkedő jellegzetességei is voltak. Efézus városában eunuchok, valamint szüzek szolgáltak Artemisz istennőnek. A szíriai, hierapolisi Astarta tiszteletére rendezett féktelen szertartások során férfiak önmagukat kasztrálták, s ezután az életük hátralévő részében női ruhában jártak.

„Az, aki önmagát vagy mást kasztrál, nem tartozik a követőim közé” — jelentette ki Mohamed. E tilalom ellenére azonban a muszlim országokban nagyra becsülték az eunuchokat mint rabszolgákat, hárem- és szentélyőröket. Ezért ez a fajta rabszolgakereskedelem állandósult. A Szudánból és a szomszédos észak-afrikai országokból elhurcolt fiatalemberek hatalmas hasznot hoztak a rabszolgakereskedőknek.

Johann L. Burckhardt a XIX. század elején ellátogatott Felső-Egyiptomba, ahol látott kasztrált fiúkat, akiket arra készítettek elő, hogy eladják rabszolgának. Nyolc-tizenkét éves fiúkon hajtották végre a műtétet. A kopt egyház két szerzetese végezte a műtéteket. „A szakmájuk — fűzte hozzá Burckhardt — megvetés tárgya volt.”

Ez felveti a kérdést: Milyen mértékben vett részt a kereszténység ebben a szokásban, és milyen okokból?

Eunuchok a kereszténységben

Origenész — akinek legismertebb műve a Hexapla, a Héber Iratok hat oszlopban egymás mellé írott különböző változatai — körülbelül i. sz. 185-ben született. Tizennyolc éves korára már jól ismerték a kereszténységről tartott előadásairól. Ő azonban aggódott, nehogy félreértsék a nők körében tapasztalt népszerűségét. Ezért szó szerint véve Jézus azon szavait, hogy „vannak heréltek, a kik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért”, önmagát kasztrálta (Máté 19:12).a Éretlen, elhamarkodott cselekedet volt, melyet később, az évek során nagyon megbánt.

Érdekes módon az i. sz. 325-ben tartott niceai zsinat legelső kánonja kifejezetten kizárta a papságból az olyan férfiakat, akik kiherélték magukat. Erről a határozatról dr. J. W. C. Wand kijelenti: „Lehetséges, hogy néhányan szerették volna Origenész példáját követni ebben a tekintetben, és eunuchokká tenni magukat . . ., és fontos volt, hogy a keresztényeket ne buzdítsák egy olyan szokás követésére, amely sokkal inkább némelyik pogány vallás követőire volt jellemző.”

Azzal, hogy egy ilyen fontos döntést hoztak, a kereszténység egyházi vezetői egyszer s mindenkorra el akarták űzni a kasztrálás iszonyatos kérdését. Ahogy látni fogjuk, a dolgok másképp alakultak. Vizsgáld meg először a következő jól ismert beszámolót.

Pierre Abélard, a filozófus és teológiahallgató 1118-ban beleszeretett Héloïse-be, egy fiatal lányba, akinek a magántanára volt. Abélard még nem volt felszentelve, így nem tett nőtlenségi fogadalmat, ezért titokban összeházasodtak, és született egy fiuk. De mivel Héloïse nagybátyja, Fulbert, a párizsi római katolikus székesegyház kanonokja úgy érezte, hogy Abélard elcsábította Héloïse-t, erőszakkal kasztráltatta a férfit. Ez a barbár cselekedet, melyet egy ilyen magas rangú egyházi személy gondolt ki, oda vezetett, hogy két elkövetőjét megtorlásul hasonló módon büntették meg.

Bizonyos körülmények között tehát a kasztrálás még mindig elfogadható büntetési forma volt. Ez az istentelen szokás azonban hamarosan támogatásra talált a római katolikus egyházon belül a templomi éneklés miatt.

Templomi kórusok

Az éneklés jelentős szerepet játszott a keleti ortodox és a római katolikus liturgiában, s a templomi kórusok fő erősségét a fiú szopránok alkották. Csakhogy a fiúk hangja tizenéves koruk elején mutál. Hogyan tudott az egyház megbirkózni a személyzet állandó változásával, és az ezzel járó képzéssel? Igaz, hogy gyakran alkalmazták a fejhangkéntb ismert, némileg színtelenebb, magasabb terjedelmű hangot, ez azonban nem helyettesítette elfogadható módon a fiúszopránt.

Kézenfekvő lett volna a női szopránok alkalmazásának lehetősége, ám a pápa már jóval korábban megtiltotta a nőknek, hogy a templomban énekeljenek. További gondot okozott, hogy a templomi énekeseket esetleg felkérhették, hogy segítsenek a papjuknak, ez pedig kizárólag férfiak számára fenntartott feladat volt. Így hát nőkkel nem lehetett gyarapítani a templomi kórusokat.

V. Sixtus pápa 1588-ban megtiltotta a nőknek, hogy bármilyen nem magánszínház vagy operaház színpadán énekeljenek. XI. Ince pápa körülbelül száz évvel később megújította ezt a tilalmat. „Az, hogy elítélték a színi előadónőket, és nevüket a prostitúcióval és a szabadossággal kapcsolták össze, már nagyon régi hagyomány, mely Szent Ágoston idejéig, sőt még korábbra vezethető vissza” — jegyzi meg Angus Heriot kutató. Ezzel a merev állásfoglalással viszont az egyház egy másik, még komolyabb probléma felé nyitotta meg az utat: a kasztráltakról van szó!

Kik voltak a kasztráltak, és hogyan került velük kapcsolatba a kereszténység?

Csonkítás a zene kedvéért

Az operaházaknak és a nem magánszínházaknak szükségük volt szopránokra, de szüksége volt rájuk a pápai kórusnak is. Mit lehetett tenni? Már régóta tudták, hogy ha egy fiút kasztrálnak, nem fog mutálni a hangja. A hangszalagok csak kis mértékben, míg a mellkas és a rekeszizom normális mértékben növekszik. Ennek az az eredménye, hogy a kasztráltnak férfiteste van, de fiúhangja — „olyan hangja, mint amilyet az angyaloknak képzeltek el”, ahogyan Maria Luisa Ambrosini megjegyzi a The Secret Archives of the Vatican című műben. Bizonyos mértékig a hang jellegét is lehet szabályozni az alapján, hogy milyen idős korában kasztrálják a gyermeket.

A görög egyház már a XII. századtól kezdve alkalmazott kasztráltakat a kórusban, de vajon mit tesz a római katolikus egyház? Vajon szintén szentesíti a kasztráltak jelenlétét, és alkalmazza majd őket?

Padre Soto, aki 1562-ben a pápai kórus énekese volt, falzettistaként, vagyis fejhangon éneklő férfi énekesként szerepel a Vatikán feljegyzéseiben. Soto azonban kasztrált volt. Így történt, hogy legalább huszonhét évvel 1589 előtt, amikor V. Sixtus pápa bullája újjászervezte a Szent Péter-bazilika énekeseit, akik közé most négy kasztrált is bekerült, a Vatikán csendben félretette a niceai zsinat döntését.

A kasztráltak jelenlétét a Vatikánban 1599-től kezdve elismerték. Amint az egyház legfelsőbb tekintélye nyíltan szentesítette a gyakorlatot, a kasztráltak elfogadottá váltak. Többek között Gluck, Händel, Meyerbeer és Rossini szereztek mind egyházi, mind világi zenét kifejezetten kasztráltak számára.

Népszerűség, szülők és a közvélemény

A kasztráltak hamarosan népszerűvé váltak. VIII. Kelemen pápára (1592–1605) például nagy hatással volt a hangjuk rugalmassága és kellemessége. Jóllehet ha valakiről tudták, hogy köze van a kasztráláshoz, azt ki kellett volna közösíteni, mégis folyamatosan lehetett fiatal fiúkhoz hozzájutni, mivel az egyház zenei szükségletei kerekedtek felül.

Azt mondják, az üzletek a következőt reklámozták: „Qui si castrono ragazzi” (Itt kasztrálnak fiúkat). Az egyik római borbélyüzlet büszkén hirdette: „Itt kasztrálják az énekeseket a pápai kápolna kórusába.” Azt állítják, hogy a XVIII. század során mintegy négyezer olasz fiút kasztrálhattak ilyen céllal. Azt nem tudjuk, hányan haltak bele az eljárásba.

Vajon a szülők miért engedték, hogy fiukat így megcsonkítsák? A kasztráltak általában szegény szülők gyermekei voltak. Ha egy fiú bármiféle zenei hajlamot mutatott, akkor néha egyenesen egy zenei intézménynek lehetett eladni. Másokat a római Szent Péter-bazilika és hasonló egyházi akadémiák kórusaiból válogattak ki. A szülők természetesen abban reménykedtek, hogy kasztrált fiuk híressé válik, és gondoskodik róluk időskorukban.

Azonban nagyon gyakran bekövetkezett a tragédia, amikor kiderült, hogy a fiúnak nem lehet képezni a hangját. Johann Wilhelm von Archenholz a XVIII. század végén írt A Picture of Italy című könyvében elmagyarázza, hogy az ilyen kivetettek, valamint bármely kasztrált, aki feleslegessé vált, „papi pályára léphetett”, és mondhatott misét. Ez annak a rendkívüli esetnek a mintájára történt, amely magában a Szent Péter-bazilikában fordult elő, amikor az egyházi kánon megszegésével 1599-ben két kasztráltat felvettek a római katolikus papok sorába, majd utánuk másokat is.

Maga XIV. Benedek pápa visszautalt a niceai zsinat döntésére, és elismerte, hogy a kasztrálás törvénytelen. Ám 1748-ban határozottan visszautasította saját püspökeinek a javaslatát, hogy a kasztráltakat ki kell tiltani, mivel félt, hogy ha így tenne, a templomok kiürülnének. Ennyire nagy volt az egyházi zene vonzása és jelentősége. Így hát továbbra is kasztrált kóristák énekeltek az olasz templomi kórusokban, a Szent Péter-bazilikában és a pápa saját Sixtusi-kápolnájában.

Mivel a közvélemény a kasztrálás ellen fordult, XIII. Leó pápa 1898-ban titokban nyugdíjazta a vatikáni kasztráltakat, majd utódja, X. Pius pápa 1903-ban hivatalosan is kitiltotta a kasztráltakat a pápai kápolnából. V. Sixtus pápa bulláját azonban, mely behozta őket, hivatalosan soha nem vonták vissza.

Az utolsó hivatásos kasztrált énekes, Alessandro Moreschi 1922-ben halt meg. Énekléséről 1902-ben és 1903-ban felvétel készült, mely még ma is hallható. Ezeken a felvételeken a feliratok így írják le őt: „Soprano della Cappella Sistina” (a Sixtusi-kápolna szopránja). „A hangja — írja Desmond Shawe-Taylor zenekritikus —, mely kétségtelenül szoprán, sem egy fiú, sem egy nő hangjára nem hasonlít.”

Így lett vége a művészet kedvéért végrehajtott kegyetlen csonkításnak. A The Encyclopædia Britannica szerint a kasztrálás „gyalázatos szokás”, a római katolikus egyház mégis évszázadokig szemet hunyt felette.

Kasztrálás — az 1990-es években?

Nincsenek tehát többé kasztráltak. De vajon ez azt jelenti, hogy megszűnt a vallás nevében végrehajtott kasztrálás? Sajnos nem. A The Independent Magazine beszámolója szerint Indiában mintegy egymillió eunuch van, aki vallásos közösségekben él. Kik ők? A hidzsrák.

A legtöbb hidzsra született muszlim — bár van sok hindu is közöttük —, és mindannyian Bharuchra Matát, a gudzsaráti hindu istennőt imádják. Jóllehet a többségük maga dönt úgy, hogy kasztrálják, néhányan azt állítják, hogy évente mintegy ezer indiai férfit erőszakkal herélnek ki, hogy kényszerítsék őket a hidzsrákhoz való csatlakozásra, s ezután eladják őket a legmagasabb árajánlatot tévő gurunak.

A hidzsrák guruk hierarchiájának felügyelete alatt állnak, s a különböző hidzsratörzsek területekre osztják fel a városokat. A hidzsrák templomi koldulásból és prostitúcióból élnek. Közmegvetés övezi őket, de félnek is tőlük, mert azt hiszik róluk, hogy gonosz varázserejük van. Ezért az emberek hajlandók fizetni nekik, hogy mondjanak áldást a csecsemőkre és az újdonsült házasokra.

Azt mondják, néhány hidzsra elszökik. De a „hidzsra maffiát, mely állítólag felügyel a kasztrálásokra — jelenti az India Today —, titokzatosság övezi és megfélemlítés jellemzi”.

Vége!

Megszabadul a világ egyszer az ilyen gonoszságoktól? Igen, mivel a Bibliában paráznaként, „Nagy-Babilonként” azonosított hamis vallás világbirodalmának bűnei „az égig hatottak”. Milyen hiterősítő megtudni, hogy az összes ilyen, istengyalázó szokásnak hamarosan drámai módon vége szakad! Olvasd el magadnak mindezt a Biblia befejező könyvének, a Jelenéseknek a tizennyolcadik fejezetében! Különösen a második és az ötödik verset figyeld meg.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 13. oldalon]

A legmagasabb színvonal

Egyetlen eunuch sem válhatott Izráel gyülekezetének tagjává, ahogyan azt Jehova Törvénye világosan kijelentette (5Mózes 23:1). Ez a Törvény nem engedélyezte a kasztrálást. „A zsidó törvény — jegyzi meg az Encyclopaedia Judaica — irtózott az ilyen műtétektől.” Emiatt egyetlen izraelitát vagy idegen lakost sem tettek eunuchhá, hogy az izraelita királyok palotájában szolgáljon, mint ahogyan más királyi palotákban, például Ahasvérus perzsa királyéban tették (Eszter 2:14, 15; 4:4, 5).

[Kép a 12. oldalon]

V. Sixtus pápa egyik döntése megnyitotta az utat a kasztráltak előtt

[Forrásjelzés]

The Bettmann Archive