A Biblia nézőpontja

Támogassák a keresztények a halálbüntetést?

„ERKÖLCSILEG és etikailag helytelen.” „Korrekt és igazságos.” Ezek az ellentétes vélemények két egyházi személy részéről hangzottak el, mindketten névleges keresztények. Napjaink egyik égető kérdése — a halálbüntetés — miatt vitatkoztak. Az őket idéző újságcikk megjegyezte: „Amikor a vallási vezetők a halálbüntetésről vitatkoznak, mindkét oldal bibliai részleteket idéz álláspontja alátámasztására.”

Néhányan úgy érvelnek, hogy a halálbüntetés védi az ártatlant, támogatja az igazságosságot, és elriasztja az embereket a komoly bűntettől. Mások kitartanak amellett, hogy erkölcstelen — egy mód, ahogy az erőszakra még több erőszakkal válaszolunk, és amely igencsak hitvány ahhoz a nemesebb feladathoz, hogy jó útra térítse a bűnözőket, és segítsen nekik abban, miként lehetnek a társadalom hasznos tagjai.

Az Egyesült Államokban a politikai színtéren különösen heves ez a vita, és a vallási vezetők nem haboztak belefolyni. De talán azon tűnődsz: „Van-e a Bibliának valami mondanivalója a halálbüntetés témájával kapcsolatban?” Tulajdonképpen van.

„A kard” átruházása az emberi hatalmakra

Röviddel Noé napjainak Özönvize után, Jehova Isten megerősítette, hogy az emberi élet értékes, majd azután kijelentette: „A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki” (1Mózes 9:6). Természetesen ez nem volt nyílt engedély a bosszúra. Inkább azt jelentette, hogy a megfelelően kinevezett emberi hatalmak attól kezdve kivégezhették azokat, akik kioltották mások életét.

Az ősi Izráelben a Törvény, amelyet Isten Mózesen keresztül adott át, előírta a halálbüntetést bizonyos súlyos kihágásokért (3Mózes 18:29). A Törvény azonban gondoskodott pártatlan ítéletről, szemtanúk tanúbizonyságáról és a becstelenség elleni korlátokról is (3Mózes 19:15; 5Mózes 16:18–20; 19:15). A bíróknak istenfélő férfiaknak kellett lenniük, és maga Isten volt az, aki előtt felelősek voltak! (5Mózes 1:16, 17; 2Krónika 19:6–10). Így volt védelem a halálbüntetéssel való visszaélés ellen.

Ma nincs egyetlen olyan kormányzat sem ezen a földön, amely igazán képviselné az isteni igazságosságot, ahogyan az ősi Izráel tette. De a kormányzatok bizony sokféleképpen Isten ’szolgáiként’ vagy megbízottjaiként viselkednek abban az értelemben, hogy bizonyos mértékű rendet és stabilitást tartanak fenn, és gondoskodnak a szükséges közszolgáltatásokról. Pál apostol arra figyelmeztette a keresztényeket, hogy legyenek engedelmesek ezeknek a „felettes hatalmaknak”, majd hozzátette: „Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő [a kormányzat] Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi” (Róma 13:1–4, Újfordítású revideált Biblia).

„A kard”, amit Pál említett, azt szemlélteti, hogy a kormányzatnak joga van megbüntetni a bűnözőket — még halállal is. A keresztények tisztelik ezt a jogot, de szándékukban álljon-e beleszólni, hogyan gyakorolják azt?

„A kardot” rossz célra használják

Az emberi kormányzatok minden bizonnyal sokszor forgatták „a kardot” az igazság érdekében. De el kell ismerni, hogy bűnösök is annak rossz célra történő felhasználásában (Prédikátor 8:9). Az ókori Róma kormányzata bűnös volt abban, hogy a bírói kivégzés „kardját” Isten ártatlan szolgái ellen forgatta. Keresztelő János, Jakab, sőt Jézus Krisztus is az áldozatok között volt (Máté 14:8–11; Márk 15:15; Cselekedetek 12:1, 2).

A modern időkben valami hasonló történt. Jehova ártatlan szolgáit kivégezték különböző országokban — kivégzőosztagokkal, nyaktilóval, akasztással, gázkamrákkal —, mindezt a kormányzatok „törvényesen” hajtották végre abbeli próbálkozásukban, hogy elnyomják a keresztényiséget. Mindazok a hatóságok, amelyek visszaélnek a hatalmukkal, Isten előtt fognak elszámolni. Milyen borzalmas vérbűn terheli őket! (Jelenések 6:9, 10).

Az igaz keresztények már annak a gondolatától is irtóznak, hogy vérbűn terhelje őket Jehova Isten előtt. Így, jóllehet tisztelik a kormányzatok azon jogát, hogy forgatják „a kardot”, élénken tudatában vannak annak, hogy a kormányzatok miként használják fel azt rossz célra. Az üldözés eszközéül szolgál, és időnként egyesek ellen előítélettől indíttatott durvasággal, míg mások irányában helytelen elnézéssel forgatták.a Tehát hogyan reagálnak a keresztények a halálbüntetéssel kapcsolatos vitára? Belefolynak és sürgetik a változást?

Keresztény semlegesség

Az elején említett egyházi személyekkel ellentétben az igaz keresztények megpróbálják emlékezetükben tartani az egyik fontos alapelvet: Jézus Krisztus azt mondta a követőinek, hogy ’ne legyenek e világból’ (János 15:19; 17:16).

Engedelmeskedni tud egy keresztény ennek a parancsnak, ha ugyanakkor csatlakozik a halálbüntetéssel kapcsolatos vitához? Magától értetődően nem. Elvégre ez egy társadalmi és politikai kérdés. Az Egyesült Államokban a politikai tisztségre pályázók általában kampányprogramjuk fontos pontjaként használják fel a halálbüntetéssel kapcsolatos álláspontjukat — akár az ügy érdekében, akár ellene. Lelkesen vitatkoznak a témáról, és kihasználva a heves érzelmeket, melyeket e téma általában kivált, maguk mellé állítják a szavazók tömegét.

Talán egy kereszténynek ezt a kérdést kellene mérlegelnie: Jézus belefolyt volna abba a vitába, hogy a világi kormányzatok miként forgatják „a kardot”? Emlékezz vissza, hogy amikor honfitársai megpróbálták belevonni a politikai ügyekbe, Jézus „ismét elvonula egymaga a hegyre” (János 6:15). Sokkal valószínűbbnek látszik, hogy ott hagyta volna a dolgot, ahová Isten tette — a kormányzatok kezében.

Ma hasonlóképpen elvárható a keresztényektől, hogy legyenek óvatosak, nehogy beleugorjanak az ilyen témájú vitákba. Elismerik, hogy a kormányzatoknak jogukban áll azt tenni, amit akarnak. De keresztény szolgák lévén, akik nem részei a világnak, nem hirdetik a halálbüntetés támogatását, sem nem támogatják annak eltörlését.

Inkább elméjükben tartják a Prédikátor 8:4 szavait: „a király szava hatalmas; és kicsoda merné néki ezt mondani: mit mívelsz?” Igen, a világ ’királyai’, vagyis politikai vezetői megkapták a hatalmat ahhoz, hogy végrehajtsák saját akaratukat. Egyetlen keresztény sincs feljogosítva arra, hogy megrója őket. De Jehova megteheti. És ő meg is fogja tenni. A Biblia okot ad arra, hogy örömmel várjuk azt a napot, amikor Isten végső igazságot szolgáltat minden bűntettért, és „a karddal” való minden visszaélésért, amely ebben a régi világban történt (Jeremiás 25:31–33; Jelenések 19:11–21).

[Lábjegyzet]

[Kép forrásának jelzése a 22. oldalon]

The Bettmann Archive