Olvasók kérdései

Mire mutat a Biblia a bűnözők halálbüntetésével kapcsolatban?

Érthetően mindannyiunknak meglehetnek a saját, személyes érzéseink a tapasztalatainkból vagy az életben átélt helyzetünkből adódóan. Jehova Tanúiként mégis meg kell próbálnunk igazodni ahhoz, ahogyan Isten gondolkodik a halálbüntetésről, miközben semlegesek maradunk a sokak által elfogadott, ezzel kapcsolatos politikai állásfoglalásokat illetően.

A lényegét tekintve: Isten írott Szavában nem utal arra, hogy a halálbüntetés rossz.

Jehova az emberi történelem egy korai szakaszában kifejezésre juttatta, mit gondol erről a kérdésről, ahogy azt az 1Mózes 9. fejezetében olvassuk. Ez a beszámoló Noéról és a családjáról szól, akik az egész emberi család ősszüleivé váltak. Miután kijöttek a bárkából, Isten azt mondta, hogy megehetik az állatokat — vagyis meg lehet ölni és a vérüket kifolyatva meg lehet enni őket. Majd az 1Mózes 9:5, 6-ban Isten ezt mondta: „a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét. A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.” Jehova tehát a gyilkosok esetében engedélyt adott a halálbüntetésre.

Amíg Isten Izráellel mint saját népével törődött, az isteni törvénnyel szemben elkövetett különböző egyéb súlyos vétkekért is halálbüntetés járt. A 4Mózes 15:30-ban egy általános kijelentést olvashatunk: „a mely ember felemelt kézzel cselekszik, akár benszülött akár jövevény, az Urat illeti az szidalommal, vágassék ki azért az az ő népe közül.”

De mi volt a helyzet a keresztény gyülekezet megalapítása után? Nos, tudjuk, hogy Jehova megengedte az emberi kormányzatok létezését, és őket nevezte felsőbb hatalmaknak. Igazából, azt tanácsolva a keresztényeknek, hogy engedelmeskedjenek ezeknek a kormányzati hatalmaknak, a Biblia azt írja: „Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik” (Róma 13:1–4).

Vajon ez azt jelenti, hogy a kormányzatok még arra is kaptak hatalmat, hogy elvegyék azok életét, akik súlyos vétséget követtek el? Arra kell következtetnünk az 1Péter 4:15 szavaiból, hogy igen. Az apostol ebben a részben így figyelmeztette testvéreit: „senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztévő, vagy mint más dolgába avatkozó.” Megfigyelted, „senki se szenvedjen közületek mint gyilkos”? Péter nem arra utalt, hogy a kormányzatoknak nincs joguk szenvedést okozni a gyilkosnak a bűntettéért. Épp ellenkezőleg, arra mutatott, hogy a gyilkos jogosan megkaphatja méltó büntetését. Vajon ez a halálbüntetést is magában foglalná?

Igen, magában foglalhatja. Ez nyilvánvalóvá válik Pálnak a Cselekedetek könyve 25. fejezetében található szavaiból. A zsidók azzal vádolták Pált, hogy vétkezett a Törvényük ellen. Amikor a katonai parancsnok a római helytartóhoz küldte foglyát, Pált, amint az a Cselekedetek 23:29-ben fel van jegyezve, a következőkről számolt be: „úgy találtam, hogy ő az ő törvényüknek kérdései felől vádoltatik, de semmi halálra vagy fogságra méltó vétke nincs.” Két évvel ezután Pál Festus helytartó elé került. A Cselekedetek 25:8-ban ezt olvashatjuk: „ő [Pál] a maga mentségére ezt feleli vala: Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen semmit sem vétettem.” De most irányítsuk a figyelmünket a büntetésre, sőt a halálbüntetésre tett megjegyzéseire. A Cselekedetek 25:10, 11-ben ezt olvashatjuk:

„Pál . . . monda: A császár ítélőszéke előtt állok, itt kell nékem megítéltetnem. A zsidóknak semmit sem vétettem, miként te is jól tudod. Mert ha vétkes vagyok és valami halálra méltót cselekedtem, nem vonakodom a haláltól; ha azonban semmi sincs azokban, a mikkel ezek vádolnak engem, senki sem ajándékozhat oda engem azoknak. A császárra appellálok!”

Pál a szabályszerűen kinevezett hatalom előtt állva elismerte, hogy a császárnak jogában áll megbüntetni, sőt kivégezni a helytelenül cselekvőket. Az apostol nem állt volna ellen a büntetésnek, ha vétkes lett volna. Ezenkívül azt sem mondta, hogy a császár csakis a gyilkosokra mondhatta volna ki a halálbüntetést.

Kétségtelen, a római igazságszolgáltatás nem volt tökéletes; napjaink bírósági rendszere sem az. Akkoriban és ma is elítélnek és megbüntetnek néhány ártatlan embert is. Még Pilátus is ezt mondta Jézusról: „Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom!” Igen, bár a kormányzati hatalom elismerte Jézusról, hogy ártatlan, mégis kivégeztette ezt az ártatlan férfit (Lukács 23:22–25).

Az ilyen igazságtalanságok mégsem indították Pált vagy Pétert arra, hogy úgy érveljenek, a halálbüntetés alapjában véve erkölcstelen. Isten inkább azt gondolja erről, hogy amíg a császár felsőbb hatalmai léteznek, azért ’viselik a fegyvert, hogy bosszúállók legyenek a haragra annak, aki gonoszt cselekszik’. Ez magában foglalja azt is, hogy a fegyvert a halálbüntetés végrehajtása értelmében használják. De ha vitás kérdés merül fel, hogy vajon e világ bármelyik kormánya gyakorolja-e azt a jogát, hogy kivégezze a gyilkosokat, az igaz keresztények óvatosan semlegesek maradnak. A kereszténység papságával ellentétben nem avatkoznak bele semmiféle vitába ezzel a témával kapcsolatban.