Isten megengedte, hogy megtaláljuk őt

AMIKOR Dávid király kész volt átadni a királyságot fiának, Salamonnak, ezt tanácsolta neki: „ismerd meg a te atyád Istenét, és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel; mert az Úr minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért. Hogyha őt keresénded, megtalálod; ha ellenben őt elhagyándod, ő is elhagy téged mindörökké” (1Krónika 28:9).

Ezt igaznak találtuk a mi esetünkben is. Kerestük Istent, és meg is találtuk őt — de csak azután, hogy már sok hamis ösvényre térítettek el bennünket. Úgy gondoljuk, Jehova felismerte, milyen erőteljesen összpontosítottunk elmebeli hajlamainkkal őrá és szolgálatára, és megengedte, hogy megtaláljuk őt. Ez a következőképpen történt.

Négyen voltunk testvérek, és Floridában (USA) nőttünk fel. Édesapánk szakácsként hosszú műszakokban dolgozott, hogy eltartsa a családot, anya háztartásbeli volt, mi négyen fiúk pedig olyan munkát kerestünk, mint a fűnyírás, újságkihordás — bármilyen munkát, amellyel hozzá tudtunk járulni a család jövedelméhez. Anya katolikus, apa pedig baptista volt. Mindannyian hittünk Istenben és a Bibliában, de nem igazán törődtünk ezekkel a dolgokkal, és csak nagy ritkán mentünk el a templomba. A 70-es évek elején igen népszerű volt a béke hangoztatása, a trapéznadrág, a hosszú haj és a rockzene. Mindez hatással volt életünkre.

1982-ig kettőnket (Scottot és Steve-et) — 24 és 17 évesek voltunk akkor — nem érdekelt komolyan a Biblia, és nem fejlődött ki bennünk fokozott érdeklődés a rosszabbodó világállapotokat illetően. Scottnak saját építési vállalkozása volt. Ez jól ment, így együtt elköltöztünk egy lakásba. Borzasztóan untuk már ugyanazokat a bárokat és az életmódunkat, így hát úgy gondoltuk, valahol máshol jobban fogjuk érezni magunkat. Kezdtünk éhezni a szellemi dolgok után. Bibliánk rendszeres olvasása segített, hogy vágyakozzunk az Isten Szavában lévő ismeret és éleslátás után.

Vasárnaponként különböző templomokba kezdtünk járni. Azokban a templomokban, melyek közel voltak Lake Worth-i (Florida) lakásunkhoz, a lelkész a vasárnapi prédikációjában 25 percet beszélt az adakozásról. „Adjatok bőkezűen, nyúljatok jó mélyen a zsebetekbe” — mondta a lelkész, miközben félig áthajolt a szószéken. Egy összejövetel alkalmával gyakran háromszor is körbeadták a pénzgyűjtő tányért, mely azt eredményezte, hogy sokan üres zsebbel mentek el a templomból. Sok templomban megfordultunk, de csak még több körbeadott gyűjtögető tányért és társasági összejövetelt láttunk.

Óva intenek Jehova Tanúitól

Olyan dolgokat neveltek belénk, melyekről azt hittük, alapvető bibliai tanítások; ezeket azért fogadtuk el, mert a tanítók szakképzett teológusok voltak. Az egyik óra az amerikai szektákról szólt, és a megvizsgálandó csoportok közül Jehova Tanúi voltak az elsők. Figyelmeztettek bennünket, hogy ők nem hisznek Jézusban, nekik saját Bibliájuk van, ők nem mennek a mennybe, és azt hiszik, semmiféle pokol sem létezik. Mindezek után persze azt a következtetést vontuk le, hogy a Tanúk rossz úton járnak.

Addigra nagy buzgóság volt bennünk, de nem a pontos ismeret szerint (Róma 10:2). Tudtuk, mit mond Jézus a Máté 28:19, 20-ban — prédikálnunk kell a jó hírt, és tanítványokat kell képeznünk. Abban az időben egy 2000 tagot számláló egyházba jártunk, melyet Bibliavárosnak neveztek; ott egy körülbelül 100 fős, fiatalokból álló csoportnak voltunk a tagjai — ebben 17 és 30 év közötti fiatalok voltak. Scott arra próbálta meg rávenni őket, hogy végezzünk valamilyen prédikálói tevékenységet, ám nem járt sikerrel.

Így saját prédikálókampányba kezdtünk. Scottnak az az ötlete támadt, hogy állítsunk fel egy standot a helybeli bolhapiacon, és osszunk szét traktátusokat és Bibliákat. Így hát ezt tettük. Elmentünk a helyi „keresztény” könyvesboltba, és nagy készletet vásároltunk fel traktátusokból és Bibliákból, elmentünk a bolhapiacra, felállítottunk két fűrészbakot, rátettünk egy nagy furnérlemezt, és erre raktuk a traktátusainkat és a Bibliáinkat, így próbáltunk meg ’a szó cselekvői és nem csak hallgatói’ lenni (Jakab 1:22, NW).

Amint teltek a hetek, az úgynevezett bolhapiaci szolgálat egyre jobban ment, angol, valamint spanyol nyelvű irodalmat kínáltunk fel. Bibliáink, 30 féle traktátusunk, sőt még „Isten szeret téged” felirattal ellátott kitűzőink is voltak. Kicsit később Scott vásárolt egy matricanyomógépet, hogy rövid bibliai üzeneteket nyomtasson rövid ujjú pólókra — ilyen üzenetek voltak például az „Olvastad már ma a Bibliádat?”, „Kíváncsi vagy, miért mosolygok? Mert Jézus a szívemben van”, és még sok ehhez hasonló. Az egyiken a „Jelenések” felirat volt a négy lovas képével.

Úgy gondoltuk, hogy ha mindenhol ezeket a pólókat hordjuk, szavak nélkül tanúskodunk. Minden szombaton és vasárnap, reggel 8-tól délután 1-ig láthatták az emberek, hogy a bolhapiacon végzünk szolgálatot. Ha az ember keresztülsétált egy parkolón, és traktátusokat látott az autókon, akkor mi voltunk azok, akik odatették őket. Minden irodalmat adományért adtunk oda, jóllehet mindig nagyon kevés pénz jött be. Az egyik évben összeadtuk az évi kiadásokat, és ez több mint 10 000 dollárra jött ki.

Találkozunk egy Jehova Tanújával

Egyszer, amikor a Bonita Springs-i tengerparton voltunk, egy idősebb férfi odajött hozzánk, és elmondta, hogy meglátta a feliratot a teherautónkon, és észrevette a pólóinkat. A Bibliáról kezdett beszélni, és érvelt az Írásokból. A Cselekedetek 2:31 versével kapcsolatban a következőt kérdezte: „Ha volna tüzes pokol, és ha csak rossz emberek mennének oda, akkor miért mondja a Biblia Jézusról, hogy ő is ott volt?” Sok más írásszöveg megvizsgálásával tovább folytatta beszédét. Scott végül ezt mondta:

— Maga biztosan Jehova Tanúja.

— Igen, az vagyok — válaszolta a férfi. Majd ezt mondta Scott:

— Maguk nem hisznek Jézusban.

A következő 20 percben a Tanú Jézusról beszélt, de valahogy ez semmilyen benyomást sem tett ránk.

Folytattuk a hétvégeken végzett bolhapiac-szolgálatunkat. Már három éve ezt csináltuk, és mindig is abban a hitben éltünk, hogy nálunk van az igazság, és helyes dolgot cselekszünk. Még mindig jártunk a templomokba — minden vasárnap este valamelyikbe —, és sohasem voltunk egyikkel sem megelégedve, melyben voltunk. Nem volt több olyan templom, melyben ne jártunk volna, így egyik este elhatároztuk, hogy — ahogyan akkor neveztük — „Jehova Tanúi templomába” fogunk elmenni. Prédikálni fogunk nekik Jézusról. Megkerestük a címet a telefonkönyvben, és egyik vasárnap este elmentünk. Amikor megtudtuk, hogy minden más vallástól eltérően nekik nincs összejövetelük vasárnap este, azt a következtetést vontuk le, hogy ők tényleg nem hisznek Jézusban. Az összejöveteleket hirdető táblán megláttuk, hogy hétfő este van könyvtanulmányozás. Így visszajöttünk, elhozva Bibliánkat, és rövid ujjú pólónkat viselve. Emlékszünk, hogy beletelt pár percbe, míg eldöntöttük, melyik pólót vegyük fel — melyik szolgálna jó tanúskodásul. Kicsit korábban érkeztünk, és néhány testvér odajött hozzánk. Szívélyesek és barátságosak voltak. Azon nyomban mély beszélgetésbe kezdtünk a Jelenésekről. Arra kértek minket, hogy maradjunk ott az összejövetelen. Adtak nekünk egy Imádata könyvet, és leültünk. Az egyik testvér imával megkezdte a tanulmányozást.

Feszülten figyeltünk. Befejezésül ezt mondta: „Jézus nevében, ámen.” Döbbenten egymásra néztünk. „Jól hallottuk? Jézus nevében imádkozott!” Abban a pillanatban olyan volt, mintha megnyílt volna a szemünk, és leestek volna a sűrű pikkelyek a szemünkről. Ha helyes szívállapotúak vagyunk, akkor most fel kell figyelnünk az igazságra. A testvér megkért mindannyiunkat, hogy lapozzuk fel az Imádat könyvet a 21. fejezetnél, mely Jézusról, és a „nem része a világnak” témáról szólt. Nem is mehettünk volna jobb tanulmányozásra. Jézus életéről és szolgálatáról, az utolsó napokról és a semlegességről volt szó. Fiatalabbakat hallottunk hozzászólni, akik sok olyan pontot mondtak el, melyről még sohasem hallottunk. Majd az összejövetel befejezésekor a testvér újra Jézus nevében imádkozott!

Szellemileg táplálkozunk

Igazság utáni szomjúsággal mentünk a terembe, és az igazság pontosan itt volt, nem is olyan messze tőlünk. Úgy mentünk el onnan, hogy szellemileg táplálkoztunk, és soha többet nem mentünk templomba. A következő este, míg az önkiszolgáló mosodában mostunk, egy rakás Őrtorony és Ébredjetek! folyóiratot vettünk észre a szódásballon mellett — legalább 150 példány lehetett ott. Ezelőtt sohasem olvastuk ezeket, de most összecsomagoltuk őket, mivel sok téma érdekelt minket.

Az egyik cikk ezt a kérdést tette fel: „Hiszel a Háromságban?” Egy másik pedig ezt: „Valóban van pokol?” Az egyik Ébredjetek!-cikk a bálványokról szólt. Azon az éjszakán Steve elolvasta a Háromságról szólót, sokat kutatott, minden írásszöveget kikeresett, és éjjel fél egykor felébresztette Scottot, hogy elmondja neki, amit megtudott. A következő nap, szerdán, munka után Steve elolvasta a pokolról szóló cikket. A cikk a János 11:11-re alapozva érvelt, ahol Jézus azt mondja, hogy Lázár elaludt. Amikor Steve meglátta Scottot, ezt mondta neki: „A Bibliám nem tanítja a tüzes pokol létezését.” Amikor a bálványokról és a kereszt különböző formáiról olvastunk az Ébredjetek!-ben, rádobtuk a szemetesautóra a mieinket, és néztük, amint elviszik. Egymásra néztünk, helyeslően bólogattunk, és mosolyogtunk. Tudtuk, hogy valami nagyon különleges dolgot találtunk meg — az igazságot.

Egy nappal később két doboz érkezett. 5000 traktátus volt bennük, melyek azzal a témával foglalkoztak, hogy ha nem tartasz bűnbánatot, a pokolba kerülsz. Most már tudtuk, hogy e traktátusok közül sok helytelen, mert nincs összhangban a Biblia tanításával. Egy kicsit összezavartan hétfő este újra elmentünk a könyvtanulmányozásra, és sok traktátusunkat magunkkal vittünk. Megkérdeztük, hogy jó dolgokról írnak-e. Egyik este átvizsgáltuk mindet. Hamarosan egy halom traktátus hevert a padlón; egyik sem volt összhangban a Biblia tanításával. Mindegyiktől megszabadultunk. Tudtuk, hogy újonnan megtalált hitünk az életünket, és azon emberek életét jelenti, akiknek prédikálunk. Ahhoz, hogy minden zavaró tényező nélkül tanulmányozzuk a Bibliát, el akartunk utazni.

Alaszkába költöztünk. Amikor ott elmentünk az első összejövetelre, megkérdeztünk egy vént, hogy tanulmányozna-e velünk mindennap. Úgy gondolom, minden jelenlevő hallotta ezt. Jó előrehaladást tettünk, befejeztük az Élj örökké* könyvet, és az egyik kétnapos kongresszuson meg akartunk keresztelkedni. Ezzel azonban még várnunk kellett egy kicsit. Az úttörőszolgálat volt a célunk. Édesapánk váratlanul megbetegedett, így haza kellett térnünk Floridába, hogy segítsünk neki.

Szellemi érettség felé haladunk

Floridában jól haladtunk előre, befejeztük az Imádat könyvet, majd pedig 1987-ben megkeresztelkedtünk. Tizenegy hónap telt el azóta, hogy elkezdtünk foglalkozni az igazsággal. Azonnal beléptünk a kisegítő úttörők soraiba, mely szolgálatot hat hónapig végeztük, utána pedig általános úttörők lettünk. Csupán másfél évvel később mindkettőnket kineveztek kisegítőszolgává. Két évvel a megkeresztelkedés után a brooklyni Bételben szolgáltunk; Scott mind a mai napig ott van, és két éve tanulja a kínai nyelvet. Steve most általános úttörőként Moszkvában (Oroszország) szolgál. Mindketten olyannak találjuk az igazságot és ennek keresését, ahogyan azt a Példabeszédek 2:1–5 leírja: „Fiam! ha beveszed az én beszédimet, és az én parancsolatimat elrejted magadnál, ha figyelmeztetvén a bölcseségre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre, igen, ha a bölcseségért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.”

Ahogyan Steve Moszkvába jutott

Mivel New Yorkban a prédikálómunkát még érdekesebbé teszi, ha beszélsz valamilyen egyéb nyelvet is — és még arra is gondolva, hogy Jehova talán hamarosan megnyitja Oroszország ajtaját —, elhatároztam, hogy oroszul fogok tanulni. Abban az időben, amikor a brooklyni Bételben szolgáltam, kezdtem eljárni az orosz könyvtanulmányozásra. Csak egyetlen orosz könyvtanulmányozási csoport volt, melyben a testvérek péntekenként jöttek össze. Amint telt az idő, egyre több mindent tettem az orosz csoportban. Bekapcsolódtam a prédikálótevékenységükbe, mely igen élvezetes volt a szívélyes orosz emberek miatt. Levelet írtam a Szolgálati Osztálynak, azt kérve, hogy helyezzenek át az orosz csoportba. Boldog voltam, amikor beleegyeztek ebbe.

Egyik nap a Bétel reggeli imádatán a Watch Tower Bible and Tract Society elnöke, Milton G. Henschel azt mondta a családnak, hogy van egy különleges beszámoló. Majd bejelentette, hogy Oroszországban törvényesen elismerték Jehova Tanúit, és testvéreink most vallásszabadságnak örvendenek. Nem hiszem, hogy bárki is a Bételben — aki azon a reggelen ott volt — elfelejtené azt az örömöt, melyet e csodálatos hír hallatán éreztünk. Abban a pillanatban arra gondoltam, hogy milyen nagy kiváltság lehet azon a hatalmas, új területen szolgálni.

Levelezni kezdtem egy Vologya nevű orosz testvérrel, aki Krasznodarban (Oroszország) lakik. Meghívott, hogy látogassak el Oroszországba. Így 1992 júniusában összepakoltam, és elmentem Moszkvába. Megérkezésemkor nagyon boldog voltam, hogy Vologya testvér várt rám a repülőtéren. Sztyepan Levinszkijnél szálltam meg — ez a testvér 45 éve van az igazságban. Ő volt az első Tanú, akivel Moszkvában találkoztam; sok évig volt börtönben az igazság miatt. A testvérek vendégszeretete igazán csodálatos volt.

Ott voltam hát Moszkvában, alig ismerve az itteni nyelvet. Abban az időben csak négy gyülekezet volt itt, és minden testvér ismerte egymást. Azóta többszöri próbálkozás után sikerült meghosszabbíttatnom a vízumomat. Időnként sikerül dolgoznom, hogy fedezzem a költségeimet. A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy megtanuljak annyira oroszul, hogy tudjak beszélgetni, és szellemi táplálékot tudjak magamhoz venni az összejöveteleken. Ez lassan ment, és persze még mindig dolgoznom kell rajta.

Kiváltságomban volt sok kongresszuson részt venni, ahol bámulatos növekedésnek és rekordszámú személy megkeresztelkedésének voltam szemtanúja. Rendkívül hiterősítő látni az itteni testvéreink valódi buzgalmát. Semmivel sem cserélném fel ezt a tapasztalatot. Sok testvérrel és testvérnővel találkoztam — amikor idejöttem, ők még csak tanulmányoztak, vagy éppen akkor keresztelkedtek meg —, akik most teljes idejű úttörők, kisegítőszolgák, vagy Bétel-munkásként szolgálnak Szolnyecsnojéban (Oroszország), Szentpétervártól nem messze.

A gyülekezetben, ahova járok, minden vasárnap 530 személy zsúfolódik össze a teremben, és minden hónapban átlagosan 12 új kereszteletlen hírnök van. A legutóbbi számlálás szerint gyülekezetünkben 380 hírnök, 3 vén és 7 kisegítőszolga tevékenykedik. Több mint 486 házi bibliatanulmányozást jelentünk. 1995 februárjában kiváltságom volt meglátogatni 29 könyvtanulmányozási csoportunkat, hogy megtartsam a szolgálati előadást. Hetente négy csoportot látogattam meg. Minden kongresszus előtt nagy elfoglaltságot jelent, hogy átvegyük a kérdéseket a keresztelkedésre jelöltekkel. 1995 májusában különleges kongresszusi napot tartottunk, ahol 30-an keresztelkedtek meg a gyülekezetünkből. A körülbelül 10 000 jelenlévő közül összesen 607 keresztelkedő volt. Gyülekezetünkből a nyári kerületkongresszuson 24-en voltak a között a 877 személy között, akik megkeresztelkedtek! Tizenhárom úttörő és három különleges úttörő szolgál a gyülekezetünkben. Ők mintegy 110 tanulmányozást jelentenek összesen! Jelenleg 132 kereszteletlen hírnökünk van.

Az 1995-ös Emlékünnepen 1012-en voltak jelen! A Társulat éppen most küldött a gyülekezetünkbe egy lengyel testvért, akit Mateysnek hívnak. Ő a Szolgálati Kiképző Iskolán végzett, és nagy segítségnek fog bizonyulni. Most három vén szolgál nálunk. Így egy további gyülekezet fog megalakulni, és a területünk — melyen közel egymillió fő lakik — ketté lesz osztva. Mindkét gyülekezetben úgy 200 hírnök lesz. Az egyik gyülekezetben két vén lesz, míg a másikban egy. Egy másik kongresszus is közeledik, így most 44 olyan személlyel fogjuk átvenni a kérdéseket, akik készen állnak arra, hogy majd akkor megkeresztelkedjenek. Mennyire hihetetlennek tűnik! Ez igazán szellemi paradicsom! Bámulatos! Valóban Jehova keze van a dologban. Úgy látszik, diadalszekere most Oroszországon keresztül suhan át. 1995 októberében mintegy 40 gyülekezet működött Moszkvában. Ez könnyen megkétszereződhetne, ha volna elegendő vén.

A bolhapiaci szolgálatunk ideje már rég a múlté. Scott a brooklyni Bételben, Steve pedig az egyik moszkvai gyülekezetben vénként szolgál — mindketten oly hálásak vagyunk Istennek, mert megengedte, hogy megtaláljuk őt. Azért imádkozunk, hogy még milliók keressék, és hogy engedje meg nekik Isten, hogy meg is találják őt. (Scott és Steve Davis elmondása alapján.)

[Lábjegyzet]

[Kép a 12. oldalon]

Scott

[Kép a 13. oldalon]

Steve

[Kép a 15. oldalon]

Az egyik moszkvai gyülekezetben minden vasárnap több mint 530 fő van jelen