Szólásszabadság otthon — Ketyegő időzített bomba?
AMIKOR valaki félrevezetően azt kiabálja egy zsúfolt színházban: „Tűz van!”, és néhány személyt agyontaposnak a vad, fejvesztett menekülés közben, vajon nem annak kell vállalnia a felelősséget a keletkező halálesetekért és balesetekért, aki ezt kiabálta? Ha valaki azt mondja: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de igazolni fogom, hogy jogod van ezt mondani”, akkor vajon korlátozás nélküli felhatalmazást, korlátlan szabadságot kapsz, hogy nyilvánosan azt mondj, amit akarsz, függetlenül a következményektől? Vannak, akik úgy gondolják, hogy igen.
Például Franciaországban, amikor a rapzenészek a rendőrség meggyilkolását hirdették, és rendőrök haltak meg azért, mert néhányan, akik hallották ezt a zenét, meggyilkolták őket, a rapzenészeket kellett volna felelősségre vonni azért, hogy erőszakra ösztönöztek másokat? Vagy a jogok törvénye alapján meg kellene védeni őket? Amikor a rádió- és televízióadások, valamint a számítógépes hálózatok szemléletesen ábrázolják az erőszakos jeleneteket, és pornográfiát tesznek elérhetővé a gyermekek számára — akik közül néhányan a saját kárukra és mások kárára eljátsszák ezeket a jeleneteket —, vajon azokat is terheli a felelősség, akik ilyen anyagot szolgáltatnak?
Az American Psychological Association egyik vizsgálatának „számításai szerint egy tipikus gyermek, aki hetente 27 óra hosszat néz tévét, 3 és 12 éves kora között 8000 gyilkosságot és 100 000 erőszakos tettet fog látni” — tudósított az U.S.News & World Report című folyóirat. Vajon a szülők elháríthatják ezt jogosan azzal, hogy ez alig van hatással a gyermekükre? Vagy talán ebbe is beletartozik a „nyilvánvaló és éppen aktuális veszély”? Itt kell meghúzni a szólásszabadságra kiszabott vonalat vagy határt?
Egy egyetemi pszichológusok által végzett kutatás feltárta, hogy amikor egy csoport négyéves gyermeknek rendszeresen „ökölharcos szuperhősöket” bemutató rajzfilmeket, egy másik csoportnak pedig „szelíd” rajzfilmeket mutattak be, akkor azok, akik az akcióhősökről szóló rajzfilmeket látták, utána nagyobb valószínűséggel ütögettek és dobáltak dolgokat. A tévében látott erőszak hatásai még gyermekkor után sem halványulnak el. Egy másik egyetemi tanulmány, miután 1960 és 1995 között megfigyeltek 650 gyermeket, nézték a televíziónézési szokásaikat és a viselkedésüket, azt állapította meg, hogy azok, akik fiatalkorukban a legerőszakosabb televízióműsorokat nézték, úgy nőttek fel, hogy felnőttkorukban a legagresszívabb viselkedésbe is belefolytak, köztük a házastárs szexuális megbecstelenítésébe, és fizikai, illetve szóbeli bántalmazásába, valamint az ittas vezetésbe.
Míg néhány gyermek talán nem vallja be, hogy hatást gyakorolnak rá a tévéműsorok és a mozifilmek, addig mások bevallják. Egy Children Now (Gyermekek most) elnevezésű kaliforniai segélycsoport 1995-ben felmérést végzett 750 gyermekkel, akik 10—16 évesek voltak. Amint arra a felmérés rámutatott, tízből hat gyermek azt mondta, hogy a tévében látott szexualitás arra befolyásolja a gyerekeket, hogy túl fiatalon éljenek nemi életet.
Néhányan talán úgy érvelnek, hogy a televízióban és moziban látott erőszakot a gyerekek talán nem veszik szó szerint, és hogy egyetlen horrorfilm sincs hatással rájuk. „Ebben az esetben — jegyezte meg egy brit újság — akkor miért kellett Amerika középső részén egy iskolai vezetőségnek megmondania több ezer gyermeknek, hogy nincsenek Tini Nindzsa Teknőcök a helyi csatornahálózatban? Az apró Teknőc-rajongók lemásztak a csatornahálózatba, hogy megkeressék a teknőcöket — hát ezért.”
Napjainkban heves vita folyik arról, amit egyesek pontos határnak tartanak a szólásszabadság és az Egyesült Államokban sok helyen előforduló, abortuszellenes beszédek okozta erőszak között. Az abortuszt ellenzők azt hangoztatják nyilvánosan, hogy az abortuszokat végrehajtó orvosok és a klinikai személyzet tagjai gyilkosok, és még a saját életükhöz sincs joguk. Néhány lelkes személy ezeknek az orvosoknak és pártfogóiknak a megölését követeli. Kémeket építenek be, hogy megszerezzék az ilyenek autójának rendszámát, és kiszolgáltassák a nevüket meg a címüket. Ennek következtében már több orvosra, és a klinikai személyzet több tagjára rálőttek, és megölték őket.
„Ez nem szólásszabadsággal kapcsolatos ügy — jelentette ki az Amerikai Családtervezési Tanácsadó Szövetség elnöke. — Ez egyenlő azzal, hogy valaki azt kiabálja egy zsúfolt színházban: »Tűz van!« A mi esetünk hasonló egy zsúfolt színházhoz; csak nézzük meg azt a rengeteg gyilkost a klinikákon az elmúlt néhány év során.” Akik az erőszakot hangoztatják, azzal érvelnek, hogy ők csak gyakorolják az amerikai Első Alkotmánymódosításban garantált jogukat — a szólásszabadságot. És ez így megy tovább. Az ezért a jogért vívott csaták tovább folynak a nyílt fórumokon, a bíróságoknak pedig — sajnos nem mindenki megelégedésére — el kell intézniük az ügyet.
Amit a szülők tehetnek
Az otthonnak révnek kellene lennie a gyermekek számára, nem pedig egy olyan helynek, ahol könnyű prédájává válnak azoknak, akik ki akarják használni őket, és vissza akarnak élni velük, vagy ahol a nyugodt személyiségeket olyan befolyás éri, amely hirtelen erőszakosságba hajló hangulati változásokat idéz elő. „Abban talán biztos lehet, hogy a gyermeke soha nem lesz erőszakos, annak ellenére, hogy rendszeresen nézi a tévében látható erőszakoskodásokat — nyilatkozta egy amerikai egyetemi professzor, a szülőkhöz intézve szavait. — De abban nem lehet biztos, hogy a gyermekét nem fogja meggyilkolni vagy megcsonkítani valaki másnak a gyermeke, ha hasonló dolgok nézésén nő fel.” Majd erre buzdított: „Annak korlátozása, hogy mennyi, tévében látható erőszaknak legyenek kitéve a gyermekek, hozzá kell hogy tartozzon a közegészségügyi napirendhez, mint ahogy a biztonsági ülés, a kerékpárhoz való fejvédő, az oltások és az egészséges táplálkozás.”
Ha nem engednél be egy idegent az otthonodba, és nem engednéd, hogy sértőn és trágár nyelvezettel beszéljen a gyermekednek a szexualitásról és az erőszakról, akkor ne engedd azt se, hogy a rádió és a televízió legyen az az idegen. Tudd, hogy mikor kell kikapcsolni, vagy másik csatornára kapcsolni. Még arról is tudjál, hogy a gyermeked mit néz akár a televízióban, akár a számítógépen, a szobája magányában. Ha járatos a számítógép kezelésében, és hozzá tud jutni a hálózatokhoz, előfordulhat, hogy megdöbbenve értesülsz arról, hogy éjszaka többek között mivel tölti meg az elméjét. Ha nem helyesled, amit a gyermeked néz, egyszerűen mondj nemet, és magyarázd meg az okát. Nem fog belehalni, ha korlátozod őt.
Végül pedig tanítsd meg a gyermekednek, hogy isteni alapelvek szerint éljen, ne pedig a dolgok eme gonosz rendszerének a szokásai szerint — annak trágár és erőszakos beszéde, valamint tettei szerint (Példabeszédek 22:6; Efézus 6:4). Pál apostol néhány időszerű tanácsot adott a keresztényeknek, melyeket mindannyiunknak követnünk kellene az életünkben. „Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, a mint szentekhez illik; sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás” (Efézus 5:3, 4).
[Kép a 10. oldalon]
Némelyik tv-műsor bűncselekményhez és erkölcstelenséghez vezethet