A Biblia nézőpontja

Kinek a vezetésében bízhatsz?

„IDEJE menni!” — mondja az apa ötéves fiának. Majd kinyújtja kezét, a fia pedig tétovázás nélkül odanyúl, és csöppnyi kezével megfogja apja ujjait. Bárhova vezessen is az út, a gyermek bízik szülője vezetésében, és bizalommal követi őt. Akármi történjék is, a gyermek erős szorítása nem hagy alább.

Ebben a gazdaságilag, politikailag és a személyes dolgokat illetően bizonytalan napokban élve, vajon nem fogadnál szívesen egy olyan forrásból jövő, vezető kezet, amelyben fenntartás nélkül megbízhatnál? Ám olyan időben élünk, amikor lelkiismeretlen emberek kihasználják a gyanútlanokat. Ezért jó okkal lehetünk elővigyázatosak azt illetően, hogy kiben bízunk meg. A múltban talán igen nagy csalódást okozott, amikor valaki, akinek a vezetésében megbíztál, cserbenhagyott.

Ennek ellenére a Biblia arra buzdít bennünket, hogy vessük bizalmunkat Istenbe. Ésaiás próféta a következőt jegyezte le: „Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!” (Ésaiás 41:13). Péter apostol pedig ezt tanácsolta: „Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok” (1Péter 5:6, 7).

Ennek ellenére, jogosan kérdezheted a következőt: „Miért kell Istenbe vetnem a bizalmamat a vezetést illetően?” A következő jó okok az ősi izraelitákról szóló beszámolóban találhatók.

Isten keze irányítja népét

Az események sorozata, mely i. e. 1513 niszán hónap 14-e éjszakáján érte el csúcspontját, megtörte a nehéz munkát kirovó, zsarnokoskodó fáraót és az egyiptomiak elszántságát, így elengedték a rabszolgaságból Isten népét, az izraelitákat (2Mózes 1:11–13; 12:29–32). Niszán hó 15-én az örvendező Izráel nemzete a puszta felé vette útját, hogy így az Ígéret földje felé tartson. A legegyenesebb útvonal a Földközi-tenger partja mentén, Memphis északi része felé vezetett, mely közel volt a félelmetes filiszteusok által megszállt vidékhez, és ez vezetett az Ígéret földjére. Istennek azonban egy másik útvonal volt a fejében (2Mózes 13:17, 18; 4Mózes 33:1–6).

Isten látható vezetésről gondoskodott az ősi Izráel nemzete számára, ami nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban mutatkozott meg (2Mózes 13:21, 22). E természetfölötti jelenségen kívül Jehova a hűséges férfit, Mózest is felhasználta földi képviselőjeként (2Mózes 4:28–31). Így tehát vitathatatlan bizonyíték volt arra, hogy Isten keze vezette az izraelitákat.

Második táborhelyüknél, Ethámban, „a puszta szélén” Jehova arra utasította Mózest, hogy forduljon vissza, és táborozzon le a Vörös-tenger partján Pi-Hahiróth-nál (2Mózes 13:20). E miatt a látszólag érthetetlen lépés miatt a fáraó azt a következtetést vonta le, hogy az izraeliták „eltévelyedtek . . . e földön”. A fáraó erre felbátorodott, és megváltozott a szíve. Most elhatározva, hogy újra rabszolgává teszi az izraelitákat, összegyűjtötte a seregét, és hirtelen üldözőbe vette a népet (2Mózes 14:1–9).

Más irányba vezetve a nemzetet, egy síkságra, mely szemmel láthatólag a Vörös-tengerhez vezetett, úgy tűnt, hogy Mózes olyan helyzetbe hozza az izraelitákat, hogy csapdába kerülnek a Vörös-tenger, a Pi-Hahiróth-nál lévő tábor mindkét oldalán húzódó hegyek és a fáraó előretörő serege közé. Úgy tűnt, hogy az izraeliták a gyors leigázás vagy megsemmisítés látszólag könnyű célpontjaivá válnak.

Milyen hatással volt ez rájuk? Bizalmat mutattak Jehova vezetését illetően? Minden külső látszat azt mutatta, hogy a helyzet reménytelen. Ezért néhányan pánikba estek. Mások viszont Mózes ellen kezdtek zúgolódni. Némelyikük még arra is kész volt, hogy feladja az egészet, és visszatérjen az egyiptomi rabszolgaságba! (2Mózes 14:10–12).

Fogd erősen Isten kezét!

Ebben a helyzetben az izraelitáknak gyermeki módon kellett bízniuk a Mindenhatóban. A nemzet mint egész, nem tudta, hogy Jehova jó okkal utasította Mózest arra, hogy Pi-Hahiróth-nála keljen át a Vörös-tengeren. Jehova azáltal, hogy az izraelitáknak az Ígéret földjére való bevonulását a filiszteusok földjétől délre indította meg, szeretetteljes éleslátást tanúsított. Miután az izraeliták 215 évet voltak Egyiptomban, nem kétséges, hogy nem voltak felkészülve egy olyan nemzettel való háborúra, melynek ádáz harcosai voltak. Ezért Jehova olyan útvonalat választott, mellyel kikerülik ezt az összetűzést (2Mózes 13:17, 18).

A nemzetnek a Vörös-tengernél való megszabadulása, és a fáraónak, valamint seregének a megsemmisülése csodálatos tanúbizonyságát adja Isten megtartó erejének. Továbbá milyen hálásak voltak az izraeliták, akik, bár nem fogták fel, miért vezette Isten őket ilyen különös úton, nem engedték el Isten kezét! Fogták azt, és látták a Vörös-tenger csodálatos kettéválását, valamint ellenségeik megsemmisülését. Jehova vezetésébe vetett bizalmuk jutalmat nyert (2Mózes 14:19–31).

Vizsgáljuk meg újra azt a példát, amikor egy gyermek fogja a szülő kezét. Amikor a gyermek nyugtalanná válik, hogyan reagál? Nem engedi el, vagy nem lazít a szorításon, hanem még szorosabban fogja pici kezével a szülő ujjait. Ezt téve rendíthetetlen bizalmat mutat ki azt illetően, hogy a szülő biztos vezetést és erőt nyújt a nehézségek idején.

Ehhez hasonlóan, amikor valami miatt szorongunk az életünkben, szorosabban kell fogódzkodnunk, még inkább bízva Isten vezetésében! Szava, a Biblia válhat vezető fényünkké (Zsoltárok 119:105). Arra is emlékezz, hogy a bizalommal együtt jár a türelem. Ezért időt kell adnunk Jehovának, hogy megoldja a problémákat, még akkor is, ha egy ideig nem teljesen értjük, miért vezet minket egy bizonyos úton. Igen, bízhatunk Isten vezetésében (2Mózes 15:2, 6; 5Mózes 13:4; Ésaiás 41:13).

[Lábjegyzet]