A felépüléshez vezető út

A SZÍVROHAM után normális dolog, ha az ember félelmet és nyugtalanságot tapasztal. Lesz-e még másik rohamom? Mozgásképtelen leszek, vagy korlátozni fog a fájdalom, valamint az erő és az életerő elvesztése?

János, akit a második cikkünkben már említettünk, azt remélte, hogy az idő múlásával alábbhagy a naponta tapasztalt rosszullét és mellkasi fájdalom. Néhány hónap után azonban ezt mondta: „Eddig még nem hagyott alább. Ez, valamint az, hogy hamar kifáradok, és szabálytalanul ver a szívem, folyton azt a kérdést veti fel bennem, hogy »Egy újabb roham előtt állok?«”

Az egyesült államokbeli Jane, aki a szívrohamakor fiatal özvegy volt, beismerte: „Azt hittem, hogy nem fogom túlélni, vagy lesz egy újabb rohamom, és belehalok. Pánik lett úrrá rajtam, mivel három gyermekem volt, akikről gondoskodnom kellett.”

A japán Hirosi így számol be: „Sokkoló hatással volt rám, amikor megmondták, hogy a szívem már nem fog úgy működni, mint azelőtt; a pumpálás mértéke 50 százalékkal csökkent. Szinte biztos voltam benne, hogy korlátoznom kell néhány olyan tevékenységemet, amelyet mint Jehova egyik Tanúja végeztem, hiszen kevesebb mint a felét tudtam teljesíteni annak, amit azelőtt.”

Amikor valaki szembetalálja magát azzal, hogy korlátozott az ereje, a depresszió és az értéktelenség érzései rohamszerűen jelentkezhetnek. A 83 éves ausztrál Marie, aki Jehova Tanúi prédikálómunkája teljes idejű végzésének szentelte magát, így panaszkodott: „Elszomorított, hogy képtelen vagyok olyan aktív lenni, mint azelőtt. Mások megsegítése helyett, ekkor inkább nekem volt szükségem segítségre.” A dél-afrikai Harold megjegyezte: „Három hónapon át képtelen voltam dolgozni. Akkor az volt a legtöbb, amit tehettem, hogy csak sétálgattam a kertben. És ez kiábrándító volt!”

Az ausztrál Thomas esetében a második szívroham után bypassműtétre volt szükség. Ezt mondta: „Nem jól viselem a fájdalmat, és majdhogynem túl sok volt nekem, hogy egy nagyobb műtétre gondoljak.” A brazil Jorge a szívműtét utóhatásával kapcsolatban megjegyezte: „Rossz anyagi körülményeim miatt attól féltem, hogy egyedül és támasz nélkül hagyom a feleségem. Úgy éreztem, hogy nem sokáig élek már.”

Felépülés

Mi segített sokaknak felépülni, és kiegyensúlyozottá tenni érzelmi állapotát? Jane megjegyezte: „Amikor rámjött a pánik érzése, mindig Jehovához fordultam imában, rá vetettem a terheimet, és nála is hagytam őket” (Zsoltárok 55:23). Az ima segít az embernek megszerezni azt az erőt és elmebeli békét, ami létfontosságú, ha aggodalmakkal néz szembe (Filippi 4:6, 7).

János és Hirosi rehabilitációs programban vettek részt. A helyes étrend és a testmozgás megerősítette a szívüket, és így mindketten visszatérhettek a munkába. Elmebeli és érzelmi felépülésüket pedig Isten szelleme fenntartó erejének tulajdonították.

Thomas a keresztény testvérei részéről jövő támogatás által nyert bátorságot ahhoz, hogy szembenézzen a műtéttel. Kijelentette: „A műtét előtt egy felvigyázó eljött meglátogatni, és imádkozott velem. Rendkívül szenvedélyes esedezésében kérte Jehovát, hogy erősítsen meg engem. Aznap éjjel az imájára összpontosítottam, és nagy áldásnak éreztem, hogy olyan véneink vannak, mint ő, akiknek a megindító időszakokban kimutatott együttérzésük már önmagában gyógyító folyamat.”

Az Olaszországból származó Anna így birkózott meg a depresszióval: „Amikor elcsüggedek, végiggondolom az összes áldást, amelyben Isten szolgájaként már eddig is részesültem, valamint azokat az áldásokat, amelyekben Isten Királysága alatt fogok részesülni. Ez segít visszanyernem a nyugalmamat.”

Marie hálás Jehova segítségéért. A családja mellette állt, és ezt mondja: „Szellemi testvéreim és testvérnőim — mindegyik a saját terhével a vállán — időt szakítottak arra, hogy meglátogassanak, felhívjanak telefonon, vagy képeslapot küldjenek. Hogy maradhattam volna szomorú, mikor ennyi szeretetet mutattak ki irántam?”

Nem magányos szívek

Állítólag a gyógyuló szívnek nem szabad magányosnak lennie. A család és a barátok segítsége jelentős és pozitív szerepet játszik azoknak a felépülésében, akiknek a szívük szó szerint és jelképesen meg kell hogy gyógyuljon.

A dél-afrikai Michael megjegyezte: „Nehéz másoknak elmagyarázni, hogy milyen is levertnek lenni. De amikor belépek a Királyság-terembe, a testvérek által kimutatott törődés nagyon szívet melengető és építő a számomra.” Henryt, aki Ausztráliából származik, szintén megerősítette a gyülekezete által kifejezésre juttatott mélységes szeretet és megértés. Kijelentette: „Igazán szükségem volt azokra a gyöngéden elmondott, buzdító szavakra.”

Jorge nagyra értékelte a mélységes törődést, amelyet mások azáltal mutattak ki irányában, hogy anyagilag támogatták a családját, amíg újra dolgozni nem tudott. Olga, aki Svédországban él, hasonlóképpen nagyra becsülte a gyakorlati segítséget, amelyet ő és a családja kapott sok szellemi testvértől és testvérnőtől. Néhányan bevásároltak neki, míg mások kitakarították a házát.

A szívbetegeknek sokszor korlátozniuk kell az olyan tevékenységekben való részvételüket, amelyeket becsben tartanak. A svéd Sven elmondta: „Néha tartózkodnom kell a szolgálatban való részvételtől, amikor túl szeles vagy túl hideg az időjárás, mivel érgörcsöt okoz. Nagyra értékelem, hogy sok Tanú-társam megértést tanúsít irántam ebben a dologban.” Amikor pedig Svent ágynak dönti a betegség, meghallgathatja az összejövetelek programját, mivel a testvérei szeretetből felveszik neki magnóra. „Állandóan tájékoztatnak arról, hogy mi történik a gyülekezetben, és ezáltal úgy érzem, hogy én is része vagyok a gyülekezetnek.”

Marie, akinek ágyban kell feküdnie, úgy érzi, áldás számára, hogy akikkel tanulmányozza a Bibliát, elmennek hozzá. Ily módon folyamatosan beszélgetéseket tud folytatni arról a csodálatos jövőről, amit már ő is nagyon vár. Thomas hálás azért, hogy törődést mutatnak ki iránta: „A vének nagyon figyelmesek irántam, és kevesebb megbízatást adnak.”

A családoknak segítségre van szükségük

Ezt az utat éppolyan nehéz lehet megjárni a családtagoknak, mint a betegnek. Sok stressznek és félelemnek vannak kitéve. A dél-afrikai Alfred azzal kapcsolatban, hogy a felesége aggódik érte, megjegyezte: „Amikor hazajöttem a kórházból, a feleségem sokszor felébresztett éjjel, hogy megtudja, még mindig jól vagyok-e, és ragaszkodott hozzá, hogy minden harmadik hónapban menjek el az orvoshoz kivizsgálásra.”

A Példabeszédek 12:25 (Újfordítású revideált Biblia) kijelenti: „Aki aggódik szívében, az levertté lesz.” Az Olaszországból származó Carlo megjegyzi, hogy az ő szívrohama óta szerető és segítő felesége „depresszióba esett”. Az ausztrál Lawrence ezt állította: „Az egyik dolog, amire figyelni kell, hogy törődj a társaddal. Nagyon nagy megterhelés nehezedhet rá.” Ezért figyelembe kell venni a család minden tagjának, köztük a gyermekeknek a szükségletét. A helyzet érzelmi és fizikai árat követelhet a részükről.

Jakab, akit a második cikkben említettünk, az apukája szívrohama után magába zárkózott. Ezt mondta: „Úgy éreztem, hogy soha többé nem tudok szórakozni, mert arra gondoltam, hogy amelyik percben azt tenném, valami rossz történne.” Amikor elmondta az apukájának, hogy mitől fél, és dolgozott rajta, hogy jó kommunikációs kapcsolatot alakítson ki másokkal, az segített neki enyhíteni aggodalmán. Ezen időszak alatt Jakab tett még valamit, ami nagy hatással volt az életére. Kijelentette: „Fokoztam a személyes bibliatanulmányozásomat, és a keresztény összejöveteleinkre való felkészülésemet.” Három hónappal később átadta életét Jehovának, és ezt vízben való megkeresztelkedéssel szimbolizálta. „Azóta nagyon szoros kapcsolatot alakítottam ki Jehovával — mondja. — Igazán sokat köszönhetek neki.”

Egy szívroham után az embernek van ideje újból megvizsgálnia az életét. János nézete például megváltozott. Ezt mondta: „Látod a világi törekvések hiábavalóságát, és rájössz, milyen fontos a család meg a barátok iránti szeretet, s milyen sokat jelentünk Jehovának. Jehovával, a családommal, valamint a szellemi testvéreimmel és testvérnőimmel ápolt kapcsolatom most még fontosabb helyet kapott az életemben.” Miután elgondolkodott azon a sérülésen, amit tapasztalt, hozzátette: „Nem tudom elképzelni, hogy meg tudtunk volna birkózni ezzel a helyzettel, ha nem lett volna reményünk egy olyan időre, amikor ezek a dolgok helyre lesznek állítva. Amikor lehangolódok, elgondolkodok a jövőn, és így kevésbé tűnik fontosnak az, ami éppen akkor történik velem.”

Amint a felépüléshez vezető úton ezek a szívrohamot túlélő személyek átélik az élet derűs és borús napjait, reményüket szilárdan abba a Királyságba vetik, amelyért Jézus Krisztus imádkozni tanított bennünket (Máté 6:9, 10). Isten Királysága tökéletes, örökké tartó életet fog hozni az emberiség számára egy paradicsomi földön. Akkor a szívbetegség és minden más betegség örökre meg lesz semmisítve. Az új világ csak karnyújtásnyira van. Valóban az élet legjobb része áll előttünk! (Jób 33:25; Ésaiás 35:5, 6; Jelenések 21:3–5).

[Kép a 13. oldalon

A család és a barátok segítsége pozitív szerepet játszik a felépülésben