A rejtélyes kacsacsőrű emlős
AZ ÉBREDJETEK! AUSZTRÁLIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
AMIKOR a tudósok először látták meg a kacsacsőrű emlőst, nem tudtak vele mit kezdeni. Itt volt előttük egy élő paradoxon, egy 1-2 kilogrammos ellentmondás, mely megzavarta néhány tudományos meggyőződésüket. Meghívunk, találkozz ezzel a páratlan kis ausztráliai lakóval — ezzel az elragadó, félénk és szeretetre méltó teremtménnyel. Először azonban menjünk vissza az 1799-es évhez, és nézzük meg, milyen kalamajkát okozott, amikor a legelső kacsacsőrű emlős bundáját brit tudósok szemügyre vették.
„Szó szerint nem tudott hinni . . . [a szemének]” — írja egy enciklopédia dr. Shaw-ról, a British Museum Természetrajzi Részlegének osztályvezető helyetteséről. Ő arra gyanakodott, hogy „valaki egy kacsának a csőrét hozzáillesztette egy [négylábú állat] . . . testéhez. Megpróbálta levenni a csőrt, és napjainkban ollójának nyomait még mindig látni lehet az eredeti bőrön.”
A tudósok még akkor is zavarban voltak, amikor a lenyúzott bőrt valódinak találták. A kacsacsőrű emlős szaporodási rendszere igen hasonló a madáréhoz, de vannak emlő- illetve tejmirigyei is. Ez a látszólagos ellentmondás felvetett egy kérdést: Vajon ez a hihetetlen teremtmény tojást rak vagy sem?
Évekig tartó vitatkozás után úgy találták, hogy a kacsacsőrű emlős tényleg tojást rak. De úgy tűnt, mindegyik felfedezés csak fokozza a rejtélyt. Milyen osztályba sorolnál egy olyan teremtményt, amelyik 1. tojást rak, de emlőmirigyei vannak; melyet 2. szőr borít, de kacsacsőre van; és amelyiknek 3. a hidegvérű hüllőkre jellemző csontváza van, s mégis melegvérű?
Idővel a tudósok egyetértettek abban, hogy a kacsacsőrű emlős a Monotrematák rendjébe tartozó emlős. Egy monotrematának a hüllőhöz hasonlóan egy nyílása van a tojások lerakására, valamint a sperma, az ürülék és a vizelet elvezetésére. Az egyetlen másik élő monotremata a hangyászsün. A kacsacsőrű emlősnek az Ornithorhynchus anatinus tudományos nevet adták, melynek jelentése: ’kacsához hasonló állat madárorral’.
Látogassunk meg egy kacsacsőrű emlőst
Elmehetünk egy állatkertbe, de egyedülálló élmény lesz a vadonban megnézni ezt a titokzatos kacsacsőrű emlőst — ilyet eddig még csak néhány ausztráliai ember csinált meg. Kutatásunk Kelet-Ausztráliában kezdődik a Sydneytől nyugatra fekvő Blue-hegységben, bár az Ausztrália keleti oldalán található sok, friss vizű folyó, patak és tó is megfelelne erre a célra.
Napfelkelte előtt érünk egy eukaliptuszfákkal szegélyezett, tükörsima folyó felett épített, öreg fahídhoz. Türelmesen és csendesen nézzük a vizet, hogy felbukkanjon az állat vízből alig kiemelkedő testrészeinek a sziluettje. Hamarosan jutalomban részesülünk. A folyásiránnyal ellentétesen úgy 50 méterre egy alak tűnik fel, és éppen felénk tart. Teljesen csendben kell állnunk.
A csőrétől kiinduló sugárszerű fodrozódás megerősíti, hogy kacsacsőrű emlősről van szó. Ezek az árulkodó fodrozódások úgy alakulnak ki, hogy a kacsacsőrű emlős megőrli azt az ételt, amit a pofazacskójába gyűjtött össze, mialatt a folyó alján kutatott. Jóllehet étrendje évszakonként változik, elsősorban férgekből, rovarok lárváiból és édesvízi garnélarákokból áll.
Vajon meglep a kacsacsőrű emlős kis mérete? A legtöbb embert igen. Azt gondolják, hogy a kacsacsőrű emlős mérete körülbelül egy hód vagy egy vidra méretével is felér. Ám, amint láthatod, még az átlagos házimacskánál is kisebb. A hímek hossza 45 és 60 centiméter között változik, súlya pedig 1 és 2,5 kilogramm között. A nőstények egy kicsit kisebbek.
Úgy hajtja magát előre, hogy mellső lábaival, melyeken úszóhártyák vannak, felváltva evez, csendesen alábukik, és egy-két percig a víz alatt marad, amíg a híd alatt úszik. A hátsó lábait, melyeken csak részben van úszóhártya, nem használja az előrehaladásban, de kormánylapátként szolgálnak, és úszás közben a farkával együtt dolgozik velük. Ásás közben a hátsó lábaival szilárdan rögzíti a testét.
Ha megzavarják, a kacsacsőrű emlős hallható csobbanással a víz alá merül, és ez azt jelenti, hogy búcsút vehetsz tőle! Így hát csak akkor beszélgetünk, amikor a víz alatt van. A következőt suttogod: „Hogyan tartja meg ez az apró fickó a meleget, különösen télen, a jeges vízben?” A kacsacsőrű emlős két „segédeszköznek” köszönhetően jól boldogul: az anyagcsere révén gyorsan termel energiát, s így belülről melegedik, valamint sűrű szőre benntartja a meleget.
Az a bámulatos csőr
A kacsacsőrű emlős lágy, gumiszerű csőre nagyon bonyolult. Tapintást érzékelő receptorok borítják, melyek az elektromos hatásokat is észlelik. A kacsacsőrű emlős a folyó alján finoman forgatja csőrét egyik oldalról a másikra, amint tapogat vele, és még a zsákmányának izomösszehúzódása által keltett gyenge elektromos mezőket is észleli. Míg a kacsacsőrű emlős a víz alatt van, főleg a csőrével érintkezik a külvilággal, mivel a szeme, füle és az orra szorosan csukva van.
Figyeld meg azokat a sarkantyúkat!
Ha kis barátunk egy hím, akkor hátsó lábai két bokasarkantyúval vannak felfegyverezve, melyek össze vannak kapcsolva két méregmirigy-csatornával a combján. Mindkét sarkantyúját valahogy úgy döfi bele erőteljesen támadója húsába, mint ahogyan egy lovagló ember megsarkantyúzza a lovát. Nem sokkal az első megdöbbenés után az áldozat súlyos fájdalmat és helyi duzzanatot szenved el.
Fogságban azonban a kacsacsőrű emlős olyan szelíd lehet, mint egy kiskutya. A Healesville Vadvédelmi Terület (Victoria állam) évtizedekig fogságban tartotta ezeket az állatokat, és arról számol be, hogy egy régi lakó „órákig elszórakoztatta a látogatókat úgy, hogy újra meg újra meghemperedett, hogy így megvakartassa a pocakját . . . Látogatók ezrei sereglettek oda, hogy megnézzék ezt a rendkívül kicsi állatot.”
Kacsacsőrű emlősünk a nap utolsó alámerülését hajtja végre, amint a reggeli napsugár kikandikál a tőlünk keletre fekvő hegyek mögül. Az éjszaka folyamán ez az állat a súlyának több mint egyötödét kitevő élelmet evett meg. Ahogy kimászik a vízből, a mellső lábain lévő úszóhártyáit behúzza, s így felfedi erős karmait. Most a sok föld alatti ürege közül az egyik felé tart, melyet bölcsen fagyökerek közé ásott, hogy ez védelmet nyújtson az erózió és az összedőlés ellen. Vacka általában úgy 8 méter hosszú, de más vackok 1 és közel 30 méter hosszúak is lehetnek, és sok oldalelágazásuk van. A vackok a szélsőséges hőmérséklettől is védelmet nyújtanak, s ezzel a nőstények otthonos odúban nevelik fel a csemetéiket.
A tojásrakás ideje
Tavasszal a nőstény az egyik mélyebben fekvő, növényekkel bélelt üregébe megy, és a hüvelykujjon lévő körömnek megfelelő nagyságú, egy-három (általában két) tojást rak. Testével és kövérkés farkával betakarja tojásait, és így költi ki őket. Úgy tíz nap múlva a kicsinyek kitörnek a pergamenszerű héjból, és tejjel táplálkoznak, melyet az anya két emlőmirigye szolgál fel nekik. Mellesleg a nőstény kacsacsőrű emlős egyedül neveli fel kicsinyeit — ezek az emlősök semmi bizonyítékát sem adják annak, hogy hosszadalmasan maradnának párban.
Február körül, miután a kicsinyek három és fél hónapig rohamosan növekednek, készek a vízbe menni. Mivel egy víztömeg csak korlátozott számú állatot tud eltartani, a kicsinyek végül kevésbé benépesített vizeket kereshetnek, s még veszélyes területeken is átmennek, hogy ezt elérjék.
Fogságban a kacsacsőrű emlős több mint 20 évig él, a vadonban azonban a legtöbb nem él ilyen sokáig. A szárazság, az árvíz és a ragadozó életmód — amint nagy varánuszgyíkok, rókák, ragadozó madarak, messze Észak-Queenslandben pedig még a krokodilok is zsákmányul ejtik őket — áldozatokat követel meg közülük. Az ember jelenti azonban a legnagyobb veszedelmet a kacsacsőrű emlősökre — nem úgy, hogy szándékosan megöli őket (a kacsacsőrű emlősök most már szigorúan védett állatok), hanem azzal, hogy könyörtelenül betolakszik a természetes környezetükbe.
Ha valaha ellátogatsz Ausztráliába, te magad is szemügyre veheted egyedülálló kis kacsacsőrű keverékünket a természetes környezetében, mivel a világon sehol máshol nem láthatod a vadonban. A kacsacsőrű emlős révén a Teremtő határtalan fantáziájának, valamint humorérzékének egy újabb oldalát figyelheted meg.
[Kép a 17. oldalon]
A kacsacsőrű emlős a lábain lévő úszóhártyái segítségével hajtja magát előre
[Forrásjelzés]
A Taronga Állatkert szíves engedélyével
[Kép a 17. oldalon]
A kacsacsőrű emlős kisebb, mint egy átlagos házimacska, súlya pedig 1 és 2,5 kilogramm között van
[Forrásjelzés]
Dr. Tom Grant szíves engedélyével
[Kép a 17. oldalon]
Igen érzékeny csőrével megtalálja zsákmányát a víz alatt. (Ez a kacsacsőrű emlős a Healesville Vadvédelmi Területen él)
[Forrásjelzés]
A Healesville Vadvédelmi Terület szíves engedélyével
[Kép forrásának jelzése a 16. oldalon]
Fotó: dr. Tom Grant szíves engedélyével