Állatkert — A vadvilág utolsó reménye?
AZ UTÓBBI időben csendes forradalom söpört végig a világ haladóbb állatkertjeiben. Ennek egyik külső jeleként az emberségesebb „landscape immersion” eszmének megfelelően átalakították látnivalóik bemutatását — híven visszaadták az állatok természetes környezetét, kiegészítették növényekkel, kőépítményekkel, kúszónövényekkel, permetező esővel, hangokkal, sőt még más, egymással összeférő állatokkal is. Noha a változtatások költségesek — egyedül az Egyesült Államokban körülbelül 1,2 milliárd dollárt költenek évente az állatkertek és akváriumok fejlesztésére —, mégis szükségesnek tartják azokat az állatkertek új szerepére való tekintettel, amely megköveteli, hogy törekvőek legyenek.
A következő évszázadra szóló feladat
Mivel biológiai szegénység fenyegeti a bolygót, a világ jelentős állatkertjei a természetvédelmet, az oktatást és a tudományos kutatást határozták meg a XXI. századra szóló feladatukul. A kihívástól lelkesítve, és a feladat sürgősségétől ösztönözve néhány állatkert még el is vetette végképp az állatkert elnevezést, és helyette olyan kifejezéseket részesít előnyben, mint amilyen a „vadvédelmi terület” vagy a „természetvédelmi terület”.
Az új irányzat élén a The World Zoo Conservation Strategy kiadvány áll. A Strategy, melyet egy író a „legfontosabb dokumentumnak” nevezett, „amit az állatkerti közösség valaha is létrehozott”, elsősorban zoológiai alapszabály, amely „meghatározza a világ állatkertjeinek és akváriumainak felelősségeit és lehetőségeit a világméretű vadvilág változatainak megőrzésére vonatkozóan”. Eloszlatva minden kétséget az új erkölcsi érzéssel kapcsolatban, a Strategy hozzáfűzi: „Az, hogy egy állatkert vagy akvárium jogosult-e a létre, valójában attól függ, hogy mennyiben járul hozzá a természetvédelemhez.”
Ehhez az új szerephez létfontosságú a közoktatás és a tudományos kutatás, különösen a fogságban szaporodás terén. A mai fiatalok között vannak a jövő állatkerti igazgatói, akiknek az lesz a felelősségük, hogy megőrizzék a vadonból kihalt fajták egyre hosszabb listájáról megmentett maradékot. Vajon bölcsen és elkötelezettséggel fognak bánni ezzel a felelősséggel? És az emberiség általában felvilágosultabban fog tekinteni a természetre? Ennek érdekében a Strategy arra buzdít minden egyes állatkertet, hogy nyújtson oktatást, és úgy tekintse magát, mint „egy világméretű lelkiismereti hálózat” részét.
Az állatkertek egy világméretű hálózatban egyesülnek
Feladatuk valódi nagysága miatt sok állatkert egyesül, hogy világméretű hálózatot alkosson, mely jelenleg körülbelül 1000 állatkertből áll. A nemzetközi testületek, mint például az Állatkertek Világszervezete és a Természetvédelmi Világunió összekötik ezeket az állatkerteket, valamint összhangról és irányításról gondoskodnak.
Ezen összhang kényszerítő okára utalva a Zoo—The Modern Ark című könyv ezt írja: „Ha a néma orvvadászt, azaz a beltenyésztést fel akarnánk tartóztatni, az állatkert többé már nem érhetné be egy, mondjuk szibériai tigrisekből álló, saját kis csapatának a gondozásával. Ehelyett a kontinens — vagy akár az egész világ — összes állatkertjében lévő, valamennyi fogságban tartott szibériai tigrist úgy kellene kezelni, mint egyetlen populációt.” Valóban, minden egyes fajtából több száz egyedre van szükség ahhoz, hogy csökkentsék vagy megszüntessék a beltenyésztést — a terméketlenség és a kipusztulás előfutárát —, s ez kétségtelenül meghaladja egyetlen állatkert befogadóképességét. A Strategy ezt írja: „Az összes felhasználható erőforrás ily nagymérvű összegyűjtésére azért lesz szükség, hogy megadjuk Földünk bioszférájának . . . az életben maradás lehetséges legjobb esélyét. Sokan azt gondolják, hogy ha nem őrizzük meg a többi fajtát, akkor magunkat sem fogjuk megmenteni.” Természetesen ez a borúlátó magatartás nem veszi számításba a Bibliának egy helyreállított paradicsomi földről szóló ígéretét (Jelenések 11:18; 21:1–4).
Eszközök, amelyek segítenek az állatkerteknek a siker elérésében
A kipusztulással kapcsolatos válsághelyzet néhány csúcstechnológiájú, nemzetközi körökben hozzáférhető segédeszköz létrehozására is ösztönözte az embereket a fogságban neveléssel kapcsolatban, amilyenek például a törzskönyvek, az International Zoo Yearbook (IZY [Nemzetközi Állatkerti Évkönyv]) és a számítógépes bázisú International Species Information System (ISIS [Nemzetközi Fajtákkal Kapcsolatos Információs Rendszer]).
Mindegyik zoológiai törzskönyv részleteket sorol fel egy konkrét fajtának az összes, állatkertben élő egyedéről, bárhol legyen is a világon. Nemzetközi feljegyzés lévén kulcsfontosságú szerepet játszik az egészséges génállomány megőrzésében, valamint a „néma orvvadász”, azaz a beltenyésztés feltartóztatásában. A Berlini Állatkert vezette be a legelső állatkerti törzskönyvet, amikor 1923-ban elkezdte tenyészteni az európai bölényt, amely már az I. világháború idején a kipusztulás szélére sodródott.
A tudományos adatok, például a törzskönyvek, az IZY és a demográfiai adatok világméretű közreadásának megkönnyítésére az ISIS 1974-ben átváltott online-ra az Egyesült Államokban. Bővülő elektronikus hálózata, valamint hatalmas és egyre gyarapodó adatbázisa segít az állatkerteknek együttműködni az „óriásállatkert” eszmének valóra váltásában.
Az állatkertek által felkapott biológiai eszközök közé tartozik a DNS-szál feltérképezése, az embrióátültetés, a mesterséges megtermékenyítés és az alacsony hőmérsékletek fizikája (hímivarsejtek és embriók mélyhűtése). A DNS-szál feltérképezése segít az állatkerteknek 100 százalékos pontossággal azonosítani a származást, amely fontos a fajták, például a csordában élő állatok beltenyésztésének a szabályozásához, ahol nehéz figyelemmel kísérni a származást. Az embrióátültetés és a mesterséges megtermékenyítés ugyanakkor meggyorsítja a szaporodást. Ennek egyik módja a veszélyeztetett fajták „szülői” állományának a bővítése. Embriójukat bele lehet helyezni a közeli rokonságban álló állatokba — még háziállatokba is —, melyek azután fogadó állatként szolgálnak. Ezen eljárás során a holstein-fríz szarvasmarha egy gaurt (vad szarvasmarhát), a házimacska pedig egy igencsak veszélyeztetett, Indiában található mongóliai macskát hozott világra. Csökkenti a költséget, a kockázatot és a veszélyeztetett tenyészállomány szállításával járó sérülést is. Mindössze egy csomag embriót vagy mélyhűtött hímivarsejtet kell szállítani.
Mivel fennáll az az eshetőség, hogy némelyik fajta teljesen eltűnik, számos állatkert még az alacsony hőmérsékletek fizikájának tudományába is belekezdett — hímivarsejteket és embriókat mélyhűtenek a hosszú távú tároláshoz. Ez a „mélyhűtött állatkert” lehetőséget kínál arra, hogy az utód évtizedekkel, talán még évszázadokkal is a kipusztulás után szülessen meg! Jóllehet sok benne a bizonytalanság, mégis „utolsó mentsvárként szolgáló biztosíték”-nak nevezik.
A vadonban végzett vizsgálatok segítenek az állatkerteknek, hogy több kicsiny szülessen
Az állatok tudományos vizsgálata, amely magában foglalja a természetes környezetben megfigyelhető viselkedésüket, döntő fontosságú a fogságban szaporodáshoz, valamint ez az ösztönző erő a „landscape immersion” eszme szerinti bemutatásokhoz. Ahhoz, hogy az állatok egészségesek maradjanak és szaporodjanak, az állatkerteknek figyelembe kell venniük az állatok ösztöneit, és úgy kell intézniük, hogy mindig „boldogok” legyenek.
Például a hím és nőstény vadászgepárdok, anélkül hogy látnák egymást, külön élnek a vadonban, s csak a vizeletükben és az ürülékükben található szaggal kommunikálnak. A hím megérzi, hogy a nőstény mikor kész a párosodásra, és akkor vele marad, de csak egy-két napig. Amikor az állatkertek tudomást szereztek erről a viselkedésről, átalakították a bekerített területüket, hogy külön tartsák a nemeket — anélkül hogy látnák egymást —, kivéve a párosodás rövid idejére, és ez bevált: kölykök születtek.
Míg a távollét szítja a szeretet lángját a vadászgepárdoknál, addig a flamingónál nem így van. Csak akkor párosodik, amikor olyan csoportban van, amely túl nagy ahhoz, hogy a legtöbb állatkert foglalkozni tudjon vele. Ezért egy angliai állatkert kísérletet végzett: „megkétszerezte” a csoport méretét egy nagy tükör segítségével. Akkor kezdték el először a madarak rendkívüli dürgési szertartásukat! Vajon ezek a példák azt sejtetik veled, hogy a föld vadvilága összetett? Az állatkerteknek bizonyára nagyon nehéz feladatuk van.
Mennyire valóságos az a cél, hogy megmentjük az állatokat?
Az új program lehetőségét mutatja, hogy néhány fogságban szaporodott fajtát már újból meghonosítottak eredeti, természetes környezetében. Ezek között az állatok között van a kaliforniai kondor, az európai bölény, az amerikai bölény, az arábiai oryx, a szőke oroszlánmajmocska és a psevalszki ló. Mindazonáltal sötét felhők lebegnek a hosszú távú kilátások felett.
„Az emberi társadalom annyira összetett, és a világ gondjaiból annyira sok van, hogy noha az emberek egyre inkább érdeklődnek a természet és a környezet iránt, s aggódnak érte, sok romboló folyamat megállítása még nem vált lehetővé” — írja a Strategy. Ennek következtében „a természetvédőknek fel kell készülniük arra, hogy megtalálják a módját, ahogyan át tudják vészelni a várhatóan válságos időszakot” — teszi még hozzá. Természetesen ez a társadalom minden szintjén együttműködést igényel. A jelenlegi együttműködés egy tudományos író szerint „siralmasan híján van a szükségesnek”. Ha a kipusztulást kényszerítő nyomások csupán alábbhagynak, de nem fordulnak a visszájukra, akkor még a legjobb erőfeszítések is kudarcba fulladhatnak. Tágas és teljes természetes környezetet kell teremteni, nem pedig csupán miniatűr, elszigetelt területeket, amelyek beltenyésztéshez vezetnek. Csak akkor tudják az állatkertek nyugodtan szabadon engedni a gondjaikra bízott állatokat a vadonban. De valóságos ez a fajta remény, vagy ábrándozás?
Továbbá még a világméretű „óriásállatkert” gondolata is hihetetlen. Edward Wilson professzor állítása szerint „az a keserű igazság, hogy a világon lévő összes állatkert ma legfeljebb csak 2000 emlős-, madár-, hüllő- és kétéltűfajtát tud fenntartani” — ez pedig csak a jéghegy csúcsa. Ezért az állatkerteknek az a nem irigylésre méltó feladatuk van, hogy el kell dönteniük, melyik fajtát válasszák ki megőrzésre, miközben a maradékot azoknak az állatoknak a hosszú listájához csatolják, amelyek útban vannak a feledésbe merülés felé.
Az ezen a területen dolgozó szakemberek számára ez nyugtalanító kérdést vet fel: tekintettel arra, hogy minden élőlény egymástól függ, mikor fogja elérni a biológiai sokféleség azt a válságos határt, ahol a csökkenés kipusztulások lavináját idézi elő, mely a földön megmaradó élőlények közül sokat elpusztíthat, beleértve az embert is? A tudósok csak találgatni tudnak. „Egy, kettő vagy ötven fajta megszűnésének olyan hatásai lesznek, amelyeket nem tudunk előre megmondani — állítja Linda Koebner a Zoo Book kiadványban. — A kipusztulások már azelőtt változást idéznek elő, hogy megértenénk a következményeket.” Ahogy a Zoo—The Modern Ark című könyvben olvashatjuk, időközben „az állatkertek a létszámcsökkenés világméretű háborújában az élet legfontosabb menedékei között maradnak, mely háborúnak nem lehet előre megmondani az ütemét, de olyan, amelyért a jövő nemzedékei végképp felelősnek fognak tartani bennünket”.
Tehát van valamilyen alap a reményre? Vagy a jövő nemzedékei a biológiai egyhangúság világára vannak ítélve, amelyben a kihalás fenyegető helyzete vár rájuk?
[Kép a 7. oldalon]
Az ember a legádázabb ellenségük
[Forrásjelzés]
Tigris és elefántok: Zoological Parks Board of NSW
[Kép a 8. oldalon]
Néhány veszélyeztetett állat — bölény, vadászgepárdok és fekete orrszarvú
[Forrásjelzés]
Bölény és vadászgepárdok: Zoological Parks Board of NSW
Orrszarvú: National Parks Board of South Africa