A föld eltűnő vadvilága
AZ ÉBREDJETEK! AUSZTRÁLIAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
TÉGED nem hoz izgalomba, ha személyesen látsz és hallasz vadállatokat — egy tigrist, egy cetet vagy egy gorillát? Ha dajkálsz egy koalát? Ha érzed a vándorló csordák patáinak robajától dübörgő földet, mely csordák szétszóródnak, ameddig csak a szem ellát? Sajnos azonban sok ember sohasem élvezhet ilyen kalandokat — hacsak egy múzeum, egy könyv vagy egy számítógép képernyője nem tekinthető kalandnak. Miért van ez?
Azért, mert miközben ezt a cikket olvasod, több ezer növény és állat feltartóztathatatlanul a kipusztulás felé sodródik. Dr. Edward O. Wilson, a Harvard Egyetem egyik biológusa úgy becsüli, hogy évente 27 000, vagyis óránként három fajta pusztul ki. Ha ez így megy tovább, a földön élő fajtáknak egészen a 20 százaléka is kipusztulhat 30 év alatt. A pusztulás üteme azonban nem állandó, hanem fokozódó. Várhatóan a következő évszázad elején fajták százai fognak eltűnni minden egyes nap!
A kipusztulás határán áll az afrikai fekete orrszarvú. Az orvvadászat kevesebb mint húsz év alatt 65 000-ről 2500-ra csökkentette a számát. Kevesebb mint 5000 orangután marad Borneó és Szumátra zsugorodó dzsungeleiben. A csapás a föld vizeit is sújtja. Ennek egyik áldozata a méltóságteljes kínai delfin, amely Kínában, a Jangce folyóban él. A környezetszennyezés és a válogatás nélküli halászás miatt alig száz maradt belőle, és lehet, hogy azok is egy évtizeden belül elpusztulnak.
„A különböző tanszakok tudósai sok dologban nem értenek egyet — jelenti ki Linda Koebner a Zoo Book kiadványban —, de azzal kapcsolatban, hogy sürgős megmenteni a fajtákat és a bolygó biológiai egészségét, egy emberként szólnak: az elkövetkezendő ötven év döntő fontosságú.”
Ki okolható?
A növekvő emberi népesség felgyorsította a pusztulás ütemét, de a népesség okozta nyomás egyedül nem okolható mindenért. Sok állatot már jóval azelőtt kipusztítottak, hogy az emberi népesség önmagában veszélyt jelentett. Ilyen például a vándorgalamb, a moa, az óriás alka és a tasmaniai tigris, hogy csak néhányat említsünk. Dr. J. D. Kelly, a Zoological Parks Board of New South Wales (Új-dél-walesi Állatkerti Parkigazgatóság, Ausztrália) vezetője ezt mondja az országról ismert dolgokkal kapcsolatban: „A biológiai sokféleségben az 1788-as letelepedés óta bekövetkezett veszteség az ország szégyene.” Ez a megfigyelés kétségtelenül sok más országra is igaz. Célzás is egyben a kipusztulás vészjóslóbb okaira — a tudatlanságra és a kapzsiságra.
A világméretű kipusztulás válsága miatt a csatarendbe állított állatok oldalán egy új és meglepő szövetséges lépett a csatába — az állatkert. Egyre inkább ezek a városba beékelt területek jelentik az utolsó menedéket sok fajta számára. Az állatkerteknek azonban korlátozott területük van, valamint a vadállatok tartása költséges és nehéz is egyben. Azután ott van még az az etikai szempont is, hogy bezárva tartják őket, még akkor is, ha ezt emberségesen teszik. Ezenfelül az állatkertben teljes mértékben az emberek anyagi bőkezűségétől, valamint az erőtlen és gyakran ingatag politikai és gazdasági rendszereitől függnek. Akkor hát valójában mennyire vannak biztonságban ezek a vadonból menekült állatok?
[Kiemelt rész a 3. oldalon]
Vajon a kipusztulás természetes folyamat?
„A kipusztulás vajon nem a dolgok természetes rendjének része? A válasz nem, legalábbis abban a mértékben nem, amilyenben az utóbbi időben történik. Az elmúlt 300 év nagy részében a fajták pusztulásának aránya körülbelül évente egy fajta volt. A fajták emberek okozta pusztulásának aránya jelenleg legalább ezerszer nagyobb ennél . . . A pusztulás ütemében megfigyelhető hirtelen felgyorsulás oka az emberi tevékenység” (The New York Public Library Desk Reference).
„Elbűvölt a számos, rendkívüli, eltűnt állat, és elszomorított, sokszor pedig felbosszantott a kipusztulásuk. Hiszen néhány eset kivételével mindig az Ember az, aki a kapzsiság, illetve a kegyetlenség, a gondatlanság, illetve a közömbösség által vagy közvetlenül, vagy közvetve okozója ezeknek a kipusztulásoknak” (David Day: The Doomsday Book of Animals).
„Az emberi tevékenység már azelőtt előidézi a fajták kipusztulását, mielőtt még feljegyzésre kerülnének” (Biological Conservation).