Tényleg beszélnek az afrikai dobok?

Az Ébredjetek! nigériai tudósítójától

ALIGHA volt lehetősége Henry Stanley felfedezőnek, hogy eltűnődjön a helyi dobolás előnyein, amikor 1876—1877-ben a Kongó mentén utazgatott. Számára és utastársai számára a dobok üzenetét általában egy szóval össze lehetett foglalni: háború. A tompa dübörgés, amit hallottak, azt jelentette, hogy a lándzsákkal felfegyverzett, vérengző harcosok készen állnak arra, hogy megtámadják őket.

Csak a későbbi, békésebb időkben tudta meg Stanley, mennyivel többet fejezhetnek ki a dobok, mint csupán a fegyverbe szólítást. Stanley ezt írta a Kongó mentén élő egyik etnikai csoport jellemzésében: „Még nem alkalmazzák az elektromos jeleket, de egy éppolyan hatásos kommunikációs rendszerük van. Óriási dobjaik, melyeket különböző részeken vernek, ugyanolyan világosan továbbítják a nyelvet a beavatott embereknek, mint a szóbeli közlés.” Stanley felismerte, hogy a dobosok a kürtjelnél vagy a vészkürtnél jóval többet adtak le; a dobokkal konkrét üzeneteket továbbíthattak.

Az ilyen üzeneteket faluról falura tovább tudták adni. Némelyik dobot 8—11 kilométeres távolságban is hallani lehetett, különösen ha éjszaka verték egy sodródó tutajon, vagy egy hegytetőn. A távoli dobosok meghallgatták, megértették és továbbadták az üzeneteket másoknak. A. B. Lloyd, angol utazó ezt írta 1899-ben: „Azt mondták, hogy egyik faluból a másikba — amely több mint 160 kilométeres távolság — kevesebb mint két óra alatt el lehet küldeni egy üzenetet, és én határozottan úgy vélem, hogy sokkal rövidebb idő alatt meg lehet tenni.”

Jóval a XX. század kezdete után a dobok továbbra is fontos szerepet játszottak az információ továbbításában. A Musical Instruments of Africa című, 1965-ös kiadású könyvben ez áll: „A beszélő dobokat úgy használják, mint a telefonokat és a távírókat. Mindenféle üzenetet küldenek, hogy bejelentsék valakinek a születését, halálát és házasságát; sporteseményeket, táncmulatságokat, avatási szertartásokat; kormányzati üzeneteket és háborúkat. A dobok olykor pletykát vagy viccet továbbítanak.”

De hogyan kommunikáltak a dobokkal? Európában és másutt elektromos impulzusok által, távíróvonalakon keresztül küldték az üzeneteket. Az ábécé mindegyik betűjének kijelölték a saját rejtjelét, s így a szavakat és a mondatokat úgy tudták elküldeni, hogy egyszerre csak egy betűnek a jelét adták meg. Közép-Afrika népeinek azonban nem volt írott nyelvük, tehát a dobok nem betűzték a szavakat. Az afrikai dobosok más rendszert használtak.

Dobnyelv

A dobkommunikáció megértésének nyitja magukban az afrikai nyelvekben rejlik. Közép- és Nyugat-Afrika sok nyelve lényegében bitonális — valamennyi beszélt szó minden egyes szótagjához a két alapvető hangszín egyike tartozik: vagy magas, vagy alacsony. A hangszín megváltoztatása által változik a szó. Vegyük például a lisaka szót, Zaire kele nyelvéből. Amikor mind a három szótagot alacsony hangszínnel ejtik, a szó jelentése: ’tócsa vagy mocsár’; ha alacsony-alacsony-magas hangszínnel ejtik ki a szótagokat, akkor azt jelenti: ’ígéret’; alacsony-magas-magas hanghordozással pedig azt jelenti, hogy ’méreg’.

Az üzenetek továbbítására használt afrikai fadoboknak szintén két hangszínük van, magas és alacsony. Ehhez hasonlóan, amikor bőrhártyájú dobokkal küldenek üzenetet, párban használják azokat: az egyik dobnak magas a hangszíne, a másiknak alacsony. Így a gyakorlott dobos úgy tud kommunikálni, hogy utánozza a szavak hangszínbeli rendszerét, amely a beszélt nyelvet alkotja. A Talking Drums of Africa című könyvben ez olvasható: „Ez az úgynevezett dobnyelv lényegében ugyanolyan, mint a törzs beszélt nyelve.”

Persze egy bitonális nyelvben általában sok olyan szó van, amelynek megegyezik a hangszíne és a szótagja. A kele nyelvben például körülbelül 130 főnévnek ugyanolyan a hangszínbeli rendszere (magas-magas), mint a sango (apa) szónak. Több mint 200 szónak ugyanolyan a rendszere (alacsony-magas), mint a nyango (anya) szónak. A keveredés elkerülése végett a dobosok szövegkörnyezetbe teszik az ilyen szavakat úgy, hogy beleveszik őket egy rövid, közismert szólásba, amely elegendő különbséget tartalmaz ahhoz, hogy a hallgató megértse, miről van szó.

Amikor fadobbal beszélnek

A beszélő dob egyik formája a fadob. (Lásd a képet a 23. oldalon.) Úgy készítik az ilyen dobokat, hogy egy fadarabba üreget vájnak. Egyik végén sincs bőrhártya. Bár a képen látható dobnak két nyílása van, sok dobnak csak egy hosszú nyílása van. Ha a nyílás egyik szélét ütik meg, magas hangszín keletkezik; ha a másikat ütik meg, alacsony hangszín keletkezik. A fadobok általában körülbelül egy méter hosszúak, bár lehetnek fél méter rövidek, vagy akár két méter hosszúak is. Az átmérő húsz centiméter és egészen egy méter között is mozoghat.

A fadobokat nem csak arra használták, hogy üzeneteket továbbítsanak egyik faluból a másikba. Francis Bebey kameruni író ecsetelte, milyen szerepet töltenek be ezek a dobok a birkózóversenyeken. Amint a két ellenséges csapat arra készült, hogy a falu terén találkozzon, a bajnokok fadobok ritmusára táncoltak, miközben a dobok az ő dicséretüket zengték. Az egyik oldal dobja talán ezt hirdette: „Bajnok, előfordult már, hogy egyenrangú ellenfélre találtál? Ki az, aki felülmúl téged, mondd meg nekünk, ki az? Ezek a szegény teremtmények . . . azt hiszik, hogy valamilyen szegény [lélekkel], akit bajnoknak neveznek, legyőzhetnek . . ., de soha senki sem győzhet le téged.” Az ellenséges táborban lévő zenészek megértették ezeket a kedves, ámde gúnyos megjegyzéseket, és gyors válaszul egy közmondást doboltak: „A kismajom . . . a kismajom . . . fel akar mászni a fára, de mindenki azt hiszi, hogy le fog esni. Ám a kismajom makacs, nem fog leesni a fáról, fel fog mászni egészen a csúcsáig ez a kismajom.” A dobok tovább szórakoztatták az embereket az egész birkózóverseny alatt.

A dobok, amelyek mindennél jobban beszélnek

A homokóra formájú dobok egy lépéssel előrébb vannak. A jobb oldali képen látható dob neve dundun; ez a híres joruba beszélő dob, amely Nigériából származik. Ennek a homokóra formájú dobnak mind a két végén van hártya, amely vékony, csávázott kecskebőrből készült. A hártyákat bőrszíjakkal kötik össze. Ha a szíjakat megszorítják, a hártyára gyakorolt nyomás megnövekszik, s így egy oktávval vagy még többel magasabb hangot képes létrehozni. Egy hajlított dobverő segítségével, valamint a hangok magasságának és ritmusának a változtatásával egy gyakorlott dobos utánozni tudja az emberi hang emelkedését és ereszkedését. A dobosok így „beszélgetéseket” tudnak folytatni más dobosokkal, akik értelmezni és játszani tudják a dobnyelvet.

A dobosok rendkívüli képességét, hogy dobok felhasználásával tudnak kommunikálni, 1976 májusában mutatták be egy joruba főnök udvari zenészei. A közönségből önként jelentkezők egy sor utasítást súgtak a fődobosnak, aki azután eldobolta az utasításokat az udvartól távol tartózkodó másik zenésznek. A dobolt utasításokra reagálva a zenész egyik helyről a másikra ment, és végrehajtott minden műveletet, amelyre megkérték.

Nem könnyű megtanulni, hogyan kell dobüzenetet küldeni. I. Laoye író megjegyezte: „A jorubadobolás összetett és nehéz művészet, amely sok-sok éves tanulást igényel. A dobosnak nemcsak óriási kézügyessége és ritmusérzéke kell hogy legyen, hanem jól kell emlékeznie a versekre, és a város történetére is.”

Az utóbbi évtizedekben az afrikai dobok nem beszélnek olyan sokat, mint régen, bár még mindig fontos szerepet töltenek be a zenében. A Musical Instruments of Africa című könyv ezt írja: „Rendkívül nehéz megtanulni, hogyan kell üzeneteket játszani a dobon, ezért ez a művészet gyorsan tűnik el Afrikából.” Robert Nicholls, aki a hírközlő eszközök terén szakember, hozzáfűzi: „A múlt óriási dobjai, melyeknek a hangjuk kilométerekre eljutott, és amelyeknek egyedüli feladatuk az üzenetek továbbítása volt, már kipusztulásra vannak ítélve.” Manapság a legtöbb ember kényelmesebbnek tartja felvenni a telefont.

[Kép a 23. oldalon]

Fadob

[Kép a 23. oldalon]

Joruba beszélő dob