Fafaragás — Ősi afrikai művészet
Az Ébredjetek! nigériai tudósítójától
FAFARAGÓK régóta szorgoskodnak Benin Cityben, a ma Dél-Nigériában található városban. Négyszáz évvel ezelőtt egy erős, rendkívül jól szervezett őserdei királyság fővárosa volt Benin City. Az európai látogatók megcsodálták a város széles, egyenes utcáit, rendezett házait és méltóságteljes, törvénytisztelő embereit. Benin City évszázadokon át Nyugat-Afrika egyik legfontosabb kereskedelmi és kulturális központjaként virágzott.
Benin királyságát egymás után több olyan király uralta, akik óba címet viseltek. Az óbák hatékonyan támogatták a művészeteket. Benin City-i ragyogó palotájukat fafaragású fejszobrok, művészi, bronzból készült fali dísztáblák, és elefántcsontból finoman kifaragott mestermunkák díszítették. Noha a régi faragványok nem élték túl az időnek és a termeszeknek a pusztítását, mégis egyértelmű, hogy tevékenykedtek fafaragók a királyságban. Martins Akanbiemu, a Lagoszi Nemzeti Múzeum volt kurátora ezt írja: „Úgy tűnik, hogy a legrégibb céh, amely az Óbának dolgozott, az a fafaragók céhe.”
A brit haderő 1897-ben kifosztotta Benin Cityt, és Európába vitte a ma felbecsülhetetlen értékű művészeti kincseit — 2000 darabnál is többet. Az ősi benini művészet legnagyobb gyűjteményei jelenleg nem Nigériában, hanem a londoni és berlini múzeumokban láthatók.
Fafaragás ma
Benin City Nigéria sok más városához hasonlóan ma nyüzsgő város. Korábbi dicsőségének nyomai azért fennmaradtak. A palotát újjáépítették, és a jelenlegi óba lakik ott. Láthatod az ősi várost körülvevő mély vizesárok tanújeleit; és ha jól odafigyelsz, hallhatod, amint a véső puhán hasít a fába: sh-sh-sh.
Egy Johnson nevű férfi húsz éve készít modern faszobrokat Benin Cityben. Az elmúlt évszázadokban a fából és rézből készült fejszobrok a holtak emlékét őrizték meg; az ősök imádati oltárát díszítették. A fejszobrok, amelyeket Johnson farag, nem hasonlítanak azokra a hajdan vallási célra használt szobrokra. Az ő szobrai kizárólag díszítő jellegűek.
Johnson ébenfával dolgozik, amely kemény, jól hasadó fa, ideális a faragásra. Többnyire a fának a belét, azaz a belső részét használja. A nigériai ébenfának a bele sokszor koromfekete, bár vannak olyan fák is, amelyeknél a fabél csíkos, vagy színe a szürke és fekete között váltakozik. Valamennyi szijácsot (a fa szélsőbb részét) is felhasznál a faragásaihoz; ezzel egy kellemes vörös színt ad hozzá, amely kiegészíti a feketét. A vörös és a fekete ébenfát is gyönyörűen lehet fényezni.
Nigériában temérdek ébenfa van. Amikor kivágják, gyakran egypár hónapig otthagyják az erdőben, hogy kiszáradjon. Johnson még a műhelyébe érkezésük után is több hónapig szárítja a farönköket, mielőtt felhasználná. Ez azért nagyon fontos, mert ha nem száraz a fa, akkor megváltozhat a formája és megrepedhet.
Amikor Johnson faragni kezd, kézifűrésszel levág egy körülbelül 40 centiméter hosszú darabot. Vár egy hetet, hogy biztosra vegye, a fadarab nem reped meg, majd krétával kirajzolja a fán, hogy milyen fejet akar kifaragni, és ezután munkához lát.
Először egy lapos-, majd egy völgyelő-, végül egy simítóvésőt használ. Ezután faráspollyal reszel. A faragókés felhasználásával metszi bele a mintákat. Munka közben Johnson erősen a fára koncentrál. A figyelmetlenségnek olyan szobor lehet a következménye, amelyen furcsa kinézetű a mosoly, vagy ellenkező irányba néz a szem.
A faragás elkészültével Johnson inasai egyre finomabb dörzspapírral átdörzsölik a munkadarabot. Végül bútorfényező vagy cipőkrém felhasználásával tükörfényesre kefélik cipőkefével, hogy ragyogjon. A képen láthatóhoz hasonló, fából készült fejszobor kifaragása két napig tart. Még három napig tart a dörzsölése és fényezése.
Ha elkészül a faragvány, Johnson több hónapra félrerakja, hogy megbizonyosodjon, nem mutatkoznak-e repedések. Ha a faragás előtt a fát alaposan kiszárították, akkor nem lesz rajta repedés. Általában így is van. Ha mégis keletkezik repedés, akkor a faragvány visszakerül a műhelybe, hogy betömjék a repedést, átdörzsöljék és újrafényezzék.
A fafaragó művészet elsajátítása
Johnsonnak hat inasa van, életkoruk 10—18 év. Visszafelé tanulják meg a fafaragás művészetét, az utolsó munkafeladattól kezdve az elsőig. Ebben a sorrendben az első dolog, amit az inas megtanul, az a fényezés. Utána megtanulja a dörzsölést. Később megmutatják neki, hogyan kell használnia a reszelőt. Végül elérkezik a nap, amikor kezébe vesz egy laposvésőt, hogy megtegye az első vágásokat egy új fatömbön.
„Nem mindenkiből lehet fafaragó — mondja Johnson. — Először is adottságra és koncentrálókészségre van szükség. Azt is meg kell tanulnod, hogy hogyan viseld türelemmel a fejlődésedet, és hogyan birkózz meg a kudarcokkal. Kitartásra is szükséged van, hiszen legalább három évbe kerül, míg valakinek jól megy a faragás. Ez azonban nem jelenti az elsajátításának a végét — az sosem ér véget. Gyakorlat közben folyton fejlődsz.”
[Kiemelt rész/kép a 20. oldalon]
A hangya és a fafaragó
Vannak, akik azt mondják, hogy az afrikai művészet a fehér hangyának, azaz a termesznek a lekötelezettje. A fafaragó elkészít egy szobrot, a fehér hangya pedig (a trópusi éghajlat némi segítségével) megsemmisíti — néha néhány napon belül! A fehér hangya évszázadokon át foglalatossággal látta el a fafaragót. Ez egy véget nem érő, mégis építő jellegű körforgás: a hangya megsemmisít, a fafaragó pedig újrakezdi, alkalmat nyerve arra, hogy fejlessze ügyességét, és fantáziadús, új stílusokat teremtsen.
Az African Kingdoms című könyv kijelenti: „A penész, és a szorgalmas fehér hangya alapjában véve minden esélyt eltörölt arra nézve, hogy a régebbi munkák mintái megjelenjenek a soron következő nemzedékek munkájában. Következésképpen az új munkák iránti megújuló szükséglet mellett nagyobb volt a lehetőség a formák megváltoztatására is; sokkal kevesebb volt az utánzat, és sokkal több múlott az egyén ügyességén és képzelőerején.”
Némelyek azt mondják, hogy ez a hangya és fafaragó közötti kapcsolat segít magyarázatot adni arra a művészi kiválóságra, amely olyan híressé tette az afrikai művészetet. William Fagg tudós a Nigerian Images című könyvében ezt mondja: „Adózzunk elismeréssel a fehér hangyának, aki jóllehet az ember legtöbb tevékenységére nézve esetleg nemkívánatos, évszázadokon és évezredeken át azonban állandó és igen termékeny kapcsolatot tartott fenn a trópusi fafaragóval.”
Kép forrásának jelzése]
Dr. Richard Bagine szíves engedélyével
[Képek a 19. oldalon]
A faragás menete:
1. a legjobb fadarab kiválasztása,
2. a faragandó fej körberajzolása,
3. véső használata, 4. dörzsölés, 5. fényezés