A Kókusz-sziget történetei elásott kincsekről
Az Ébredjetek! Costa Rica-i tudósítójától
COSTA RICA délnyugati partjaitól mintegy 400 kilométerre van egy sziget, amely elásott kincsekről szóló történeteiről ismert. Némelyek úgy hiszik, hogy Robert Louis Stevenson Kincses sziget című könyvének alapjául a szigeten elásott kalózkincsekről szóló mesék szolgáltak.
A sziget XVI. században történt felfedezése óta a térképészek és a tengerészek más és más nevekkel illették a szigetet. A spanyolul beszélő őslakosok körében a sziget ma Isla del Coco (A Kókuszdió szigete) néven ismeretes. Magyarul a neve Kókusz-sziget.
Costa Rica és a Galápagos-szigetek között van egy tenger alatti hátság, a neve Kókusz-hátság. A hátság vulkanikus tevékenysége következtében jött létre egyetlen szigete. Ez a csipkézett földrészecske az egyetlen olyan nagyobb sziget a Csendes-óceán keleti, trópusi részén, amely elegendő esőt kap ahhoz, hogy életben tartson egy trópusi esőerdőt. A sziget minden évben 7000 mm esőt kap!
A XVIII. századi angol költő, Coleridge úgy festette le a régi tengerész nehéz helyzetét, mint akinek „víz, víz volt mindenhol, mégsem volt egyetlen csepp ivóvize sem”. A XVII. és XVIII. század folyamán azonban azoknak a tengerészeknek, akik el tudtak találni a Kókusz-szigetre, a sziget édesvize oázisként szolgált az óceánon.
Rejtett kincsek legendája
Abban a korszakban, amikor a nemzetközi kommunikáció és kereskedelem az óceáni utazások függvénye volt, fenyegetésként hatottak a társadalom számára a fegyveres rablások, azaz a kalózkodások a nyílt tengeren. A kalózok egymásnak is veszélyt jelentettek.
Miután a kalózok kifosztottak egy tengerparti kisvárost vagy egy hajót, a lopott holmit szétosztották a legénység között. Ilyenformán minden kalóz azzal a dilemmával nézett szembe, hogy az ebül szerzett nyereség ráeső részét hogyan óvja meg, nehogy ellopják kalóztársai. Azt a módszert választották, hogy titkos helyre rejtették a kincset, abban a reményben, hogy majd később előszedik. A rejtett kincs megtalálásának kulcsa a titkos térkép lett, amelyet titkos útbaigazítások jellemeztek, és amelyet csak a készítője értett meg.
A Kókusz-sziget egyik legendája azt mondja el, hogy a Közép-Amerika csendes-óceáni partjai mentén levő városok és hajók sikeres kifosztása következtében az egyik kalózbanda nagy mennyiségű aranyat és ékszert halmozott fel. Mivel a szigeten bőségesen volt édesvíz, és jó volt a húsellátás (a XVIII. század végén sertéseket hoztak ide), a hajó kapitánya tervbe vette, hogy működési központjául a Kókusz-szigetet használja.
A legenda egyik változata szerint egy teljes napig tartott a zsákmány szétosztása. Edénnyel mérték ki az aranyat. Attól való félelmében, hogy vagyona kapzsi kalóztársaira marad, minden kalóz úgy döntött, hogy valahol a szigeten elássa a saját részét a kincsből. Köteleket használva a sziklák megmászásához — a sziget partvonala végig sziklás —, minden egyes kalóz eltűnt a trópusi őserdőben. Míg némelyek az emlékezetükben bíztak, mások olyan térképekkel tértek vissza, amelyeket csakis ők tudtak megfejteni, és amelyek visszavezették őket a kincseikhez. Mindez a kimerítő erőfeszítés azonban teljesen hiábavaló volt. A legenda úgy folytatódik, hogy miután a kalózok biztos helyre rejtették a holmijukat, elhajóztak vitorláshajójukkal, hogy még nagyobb nyereség után kutassanak. Amikor elérték a következő kikötőt, a kapitány zendüléstől félve kiküldte a partra a gyanúsított lázadókat, majd felszedte a horgonyt. Az a reménye, hogy a lázadókat kalózoknak tekintik majd, és ezért felakasztják őket, csaknem valóra vált. Amire előre nem számíthatott, az az volt, hogy legénységének két legmagasabb rangú tagja volt olyan rátermett, hogy egyezséget kössön a hatóságokkal, akik el akarták fogni a kapitányt. A brit flotta hajót küldött ki, mely bőszen üldözte a vitorláshajót, aminek következtében a kapitány és legénysége foglyul esett és meghalt.
Az elmúlt évszázad során ez a legenda táplálta a kincskeresőkben a reményt. De amint azt a következő beszámoló szemlélteti, a leendő kincskeresők nagyon jól gondolják meg, hogy útnak indulnak-e a Kókusz-szigetre egy aranyásó expedícióra. A The New York Times 1892. augusztus 14-i számában megjelent egy cikk August Gisler kapitány 60 000 000 dollár értékű aranyból, ezüstből és ékszerekből álló kincs utáni kutatásáról. Gisler kincskeresése azzal járt, hogy elzárkózott a civilizációtól, és a legnehezebb körülményeknek rendelte alá magát ezen az elhagyatott dzsungelszigeten. A saját pénzéből legkevesebb 50 000 dollárt költött rá, és több mint 19 éven át kereste a kincset. 1908-ban Gisler anyagilag csődbe jutva, lesújtva, és minden erőfeszítése ellenére egyetlen kincs nélkül távozott el a Kókusz-szigetről.
Az a tény, hogy Gisler nem talált kincset a szigeten, mégsem kedvetlenített el mindenkit. Több mint 500 expedíciót szerveztek a szigetre. A rendelkezésre álló információk szerint senki nem tudta felmutatni a legendás hírű vagyont.
A természet kincsei a Kókusz-szigeten
Újabban másfajta kincskeresőket csalogat magához a Kókusz-sziget. Ökoturistákat, természettudósokat és más tudósokat vonz ide a sziget növény- és állatvilága, valamint a sziget körül a tenger alatti világ kincsei.
A szigetet buja trópusi növénytakaró borítja. Mintegy 450 féle rovart és egyéb ízeltlábút azonosítottak, bár a becslések szerint 800-nál is több faj van belőlük a szigeten. 28 folyó van, melyek rögös terep mentén kanyarognak, és csodás vízesésként ömlenek le a lenyűgöző sziklákon.
A sziget 97 madárfajának egyike a fehér tündércsér. Az a mulatságos tulajdonság jellemző rá, hogy ott köröz közvetlenül az ember feje fölött, láthatóan mit sem félve a szigetre látogató emberektől. Emiatt az elragadó hajlama miatt adták a madárnak a spanyol espíritu santo, azaz szent szellem becenevet, mely Jézus keresztelkedésének bibliai beszámolójára utal. (Lásd: Máté 3:16.)
A Kókusz-sziget körüli vizek mélyén természeti kincsekben bővelkedő világ van. A szigetre látogató ökoturisták között légzőkészülékes búvárok is vannak, akik csodálják, hogy milyen sok a csipkés pörölycápa. A csipkés pörölycápák és a fehérfoltú cápák gyakori látogatói ezeknek a vizeknek, és szemtanúk látták, hogy 40-50 egyedből álló rajokban úsznak. A búvárokra az is kedvező benyomást tesz, hogy meglepően tiszta a víz. Elkápráztatja őket a színek pazar bősége, amint a trópusi halak algákból és planktonokból lakmároznak.
Costa Rica nemzete hagyományos módon nagy tiszteletben tartja biológiai kincseit. Szárazföldi területének jelenleg 18 százalékát egy nemzetipark- és rezervátumrendszerben óvják. 1978-ban kijelentették, hogy a Kókusz-sziget ennek a parkrendszernek a része, mely parkrendszer az országban most 56 védett területből áll. 1991-ben a védett területet kibővítették, és egy 24 kilométeres védőövezetet is magában foglal a sziget körül. A tengeri környezet őrzése és megóvása a kereskedelmi célú halászattól kihívással jár. A környezetvédők attól félnek, hogy a korlátozás nélküli halászat kárt okozhat a sziget körüli, tenger alatti világ érzékeny ökoszisztémáiban.
A Kókusz-sziget egészen napjainkig a hetvenkedő kalózokról és elásott kincseikről szóló történeteiről ismert. Még mindig felkelti a kincskeresők érdeklődését, és idevonzza őket a világ minden tájáról. A sziget legnagyobb kincse azonban természeti forrásaiban van elrejtve.
[Kép forrásának jelzése a 25. oldalon]
Képek a 25., 26. oldalon: José Pastora, Okeanos szíves engedélyével
[Képek a 26. oldalon]
A fehérfoltú cápák (1.) és a csipkés pörölycápák (2., 3.) 40-50 egyedből álló rajokban úsznak a Kókusz-sziget körüli vizekben