Keresztes hadjáratok — Tragikus téveszme
AZ ÉBREDJETEK! OLASZORSZÁGI TUDÓSÍTÓJÁTÓL
ÚGY kilencszáz évvel ezelőtt, 1096-ban az első keresztes hadjárat elkezdésére készültek. Ha akkor Nyugat-Európában éltél volna, tanúja lehettél volna az emberek, szekerek, lovak és hajók hatalmas kavalkádjának. Jeruzsálem felé, az i. sz. hetedik század óta muszlim fennhatóság alatt álló szent város felé tartottak.
Ez volt a keresztes hadjáratok közül az első. Sok történész nyolc jelentősebb hadjáratot sorol fel. Ezek a hadjáratok örökre nyomot hagytak a kelet—nyugati kapcsolatok történelmén. Együtt jártak az Isten és Krisztus nevében elkövetett öldökléssel és kegyetlenséggel. 174 évvel később, 1270-ben kezdődött az utolsó jelentősebb keresztes hadjárat.
Okok
A keresztes hadjáratok bevallott indítéka Jeruzsálem és az úgynevezett Szent Sír megszerzése volt a muszlimoktól. De az okok sokkal mélyebben gyökereztek. Kevés incidenstől eltekintve viszonylag békés kapcsolat volt a Közel-Keleten lakó állítólagos keresztények és a muszlimok között. A keresztes hadjáratokhoz vezető fontos tényező az Európában uralkodó, forrongó politikai, gazdasági és vallási légkör volt.
A XI. században az új, vidéki területeket a mezőgazdaságnak adták át abbeli erőfeszítésükben, hogy növeljék az élelmiszer-termelést. A városi területek új életnek örvendtek. A népesség növekedett. Amikor azonban az éhínség a parasztok nagy tömegét nyomorba döntötte, sokan a városba özönlöttek, ahol munkanélküliség és szenvedés várt rájuk. Gyakran törtek ki tiltakozásokban.
A társadalmi ranglétra tetején számos feudális báró állt. Ezek a hivatásos hadvezérek hasznot akartak húzni az I. (Nagy) Károly birodalmának felbomlásából származó politikai űrből, és új földbirtokokat akartak meghódítani.
A római egyház is a zűrzavar időszakát élte át. 1054-ben elvesztette befolyását a keleti egyház felett. Ráadásul sok papot vádoltak erkölcstelenséggel és a politikába avatkozással.
Felhívás Clermont-ban
Ebben a közhangulatban II. Orbán pápa indítványozta az első keresztes hadjáratot. Szemében a hadművelet Jeruzsálem és Palesztina visszahódítására több célt szolgált volna. Megszilárdította volna a nyugati kereszténység egységét, és újra megerősítette volna a római egyház elsőbbségét. Ez kibúvóról gondoskodott volna a felsőbb rétegek közötti örökös vitákra. Cserébe a vallási és — mindenekfelett — gazdasági haszonért, bevetették volna katonai szakértelmüket a „nemes” ügyért, az egyház fegyveres szárnyává válva.
1095. november 27-én a clermont-i (Franciaország) zsinat előtt Orbán kibocsátotta felhívását. Az egyház sötét képet festett az ellenségéről, mint amely megérdemli az isteni büntetést. Foucher de Chartres — egy pap, aki részt vett az első keresztes hadjáratban — azt állította, hogy szükséges volt megoltalmazni a keleti „keresztényeket” a muszlimoktól. A bűnök azonnali megbocsátását ígérték azoknak, akik az úton vagy a csatában halnak meg. Így a feudális urak átváltoztatták testvérgyilkos vitájukat a „pogányok” ellen folytatott „szent” háborúvá. Ezen a zsinaton egy kiáltás visszhangzott, amely később az első keresztes hadjárat mottója lett: „Isten így akarja!”
Két indulás
Amint kitűzték az indulás dátumát, 1096. augusztus 15-ét, a pápa támogatásáról biztosította a hadi tevékenységgel megbízott laikus urakat. Az egyház kezeskedett vagyonuk védelméért a vállalkozás ideje alatt. A kevésbé jómódúakat arra ösztönözték, hogy adományaikkal pénzeljék a küldetést.
Néhányan azonban elindultak a kitűzött dátum előtt. Ez egy tanulatlan és fegyelmezetlen csőcselék volt, amely nőket és gyermekeket is magában foglalt. Pauperes Christinek (Krisztus nincsteleneinek) hívták őket. Úti céljuk: Jeruzsálem. Népcsaló szónokok vezették őket, akik közül talán a leghíresebb Amiens-i Péter, egy remete, aki az 1095-ös év vége felé kezdett prédikálni a néptömegek közt.
Aquisgranumi Albert középkori krónikás szerint Péter ezt megelőzően Jeruzsálembe utazott. Azt mondják, hogy egy éjszaka látomása volt, amelyben Krisztus arra intette, hogy menjen el Jeruzsálem pátriárkájához, aki egy megbízólevelet ad majd neki, hogy visszavigye Nyugatra. Albert azt írja, hogy Péter álma valósággá vált, és a levél kézhezvétele után elindult Róma felé, ahol találkozott a pápával. Albert beszámolója a valóság és a fantázia egyvelege, de az állítólagos álmok, látomások és levelek hatékony eszközöknek bizonyultak a néptömegek vezetésében.
Az Amiens-i Péter köré tömörülő csapat 1096. április 20-án hagyta el Kölnt. A tengeri utazáshoz szükséges eszközök hiányában a paupereknek számolniuk kellett azzal, hogy gyalog és rozoga szekereken teszik meg a hosszú utazást a Szentföldre. Csaknem azonnal élelem és fegyver nélkül találták magukat; az úton elkezdték fosztogatni a helyi lakosságot, akiket váratlanul ért „Krisztus katonái” fegyelmezetlen hordáinak a megérkezése.
Először az európai zsidókra rontottak rá, akiket azzal vádoltak, hogy pénzt kölcsönöztek tisztességtelen püspököknek. Amiens-i Péter követői kegyetlenségeket követtek el a zsidók ellen olyan helyeken, mint Rouen és Köln, az indulás városa. Aquisgranumi Albert elmondta, hogy amikor a zsidók Mainzban „látták, hogy a keresztények nem kegyelmeznek még az apróságoknak sem, és szánalmat sem éreznek senki iránt, rávetették magukat testvéreikre, feleségükre, anyjukra, és egymást mészárolták. A legszívettépőbb az volt, hogy az anyák maguk vágták el saját csecsemőik torkát, vagy keresztülszúrták őket, jobbnak látva, hogy az ő kezüktől haljanak meg, mintsem a körülmetéletlenek fegyverétől.”
Hasonló epizódok ismétlődtek meg útban a Balkán felé, a kis-ázsiai úton. Amint a csőcselék elérte Konstantinápolyt, I. Alexiosz császár, hogy elhárítsa az ilyen rendbontás megismétlődését, megkönnyítette a pauperek átkelését az ázsiai partokra. Ott a muszlim haderők lemészároltak számos asszonyt és gyermeket, csakúgy mint a betegeket és az öregeket. Csupán néhány túlélőnek sikerült visszatérnie Konstantinápolyba.
Ezalatt, 1096 nyarán képzett hadseregek indultak útnak. Élükön a kor híres vezérei álltak. Orbán pápát aggasztotta a pauperek engedetlen, korai elindulása, ezért intézkedett, hogy a Keletre tartó áradatot szabályozza. Azoknak, akik most útnak indultak, fel kellett mutatniuk a létfenntartásukhoz szükséges eszközöket. Az volt a cél, hogy korlátozzák a nők, gyermekek, idősek és szegények részvételét.
Hódítások és még más vérfürdők
Miután összegyülekeztek Konstantinápolynál, a csapatok — lovagok és az életben maradt pauperek — elindultak a céljuk felé. Újból erőszakos tetteket követtek el Isten nevében. Petrus Tudebodus krónikás részletesen elmondja, hogy az antiókhiai támadáskor, miután lemészárolták az ellenségüket, a keresztesek „bedobták az összes testet egy tömegsírba, majd a levágott fejeket visszavitték a táborukba azért, hogy meghatározhassák a számukat — kivéve azokat a fejeket, amelyekkel megraktak négy lovat, és elküldték őket a tengerpartra, a babiloni emír nagyköveteinek”.
1099. július 15-én Jeruzsálemet bevették a keresztesek. Raimundi de Agiles elmondja: „Borzalmas látvány tárult fel. Néhányukat [az ellenségből], a szerencsésebbeket lefejezték, mások sok nyíllal átdöfve leestek a falakról, megint mások megégtek a lángnyelvekben. Levágott fej-, kéz- és lábhalmokat lehetett látni az utcákon és a város terein.” De a keresztesek megint a vallás nevében próbálták igazolni az erőszakot.
Egy téveszme vége
A győzelem teret nyitott a latin Jeruzsálemi Királyság megszületésének. Ennek az intézménynek a léte ingatag volt, mert hamar versengés tört ki azok között a feudális urak között, akik megvetették lábukat Keleten. Ez idő alatt a muszlimok újjászerveződtek katonailag. Bizonyára nem akartak területet veszíteni Palesztinában.
Idővel, más keresztes hadjáratokat is szerveztek, a legutolsót 1270-ben. A vereségek miatt azonban sokan kételkedni kezdtek az ilyen, vallás nevében elkezdett vállalkozások jogosultságában. Azt gondolták, ha Isten valóban helyeselné ezeket a „szent” háborúkat, akkor minden bizonnyal támogatta volna azokat, akik azt állították, hogy áldásával cselekednek. Az egyház jogászai a XIII. századtól fogva mégis megpróbálták igazolni az effajta vallásháborúkat és a papok szerepét azokban.
Csökkent az első kereszteseket lelkesítő buzgalom. Legfőképpen pedig a háborúk folytatása végül károsította volna a Nyugat gazdasági érdekeit. Így hát a csapatok az európai kereszténység területén belül élő ellenségre támadtak: a Spanyolországban élő arabokra, az „eretnekekre” és az északi pogány emberekre.
1291-ben a muszlimok bevették Akko városát, a keresztesek utolsó erődítményét. Jeruzsálem és a „Szent Sír” muszlim kézen maradt. A két évszázadig tartó összetűzések alatt gazdasági és politikai érdekek uralták a vallásos kérdéseket. Franco Cardini olasz történész megfigyelte: „Erre az időre a keresztes hadjáratok fokozatosan átalakultak szövevényes politikai és gazdasági tevékenységgé, egy összetett erőfitogtatássá, melybe belekeveredtek püspökök, apátok, királyok, alamizsnagyűjtők és bankárok. Ebben a játszmában . . . Jézus sírja elvesztette minden jelentőségét.” Cardini hozzáfűzte: „A keresztes hadjáratok történelme a legnagyobb tévedések történelme, az egész kereszténység legösszetettebb félrevezetése, a legtragikusabb, s bizonyos szempontból a legnevetségesebb téveszme.”
A figyelmen kívül hagyott tanulság
A keresztes hadjáratoknak és azok kudarcainak meg kellett volna tanítaniuk, hogy vakbuzgósághoz és öldökléshez vezethet az anyagi mohóság és a politikai kiválóság utáni vágy. De figyelmen kívül hagyták ezt a tanulságot. Ezt bizonyítja a sok összecsapás, amely továbbra is vérrel mocskolja be a bolygónk sok részét. Ezekben a vallás gyakran ürügy a gyűlöletre.
Bár már nem túl sokáig. Az a szellem, amely táplálta a keresztes hadjáratokat, és továbbra is táplálja a modernkori „szent” háborúkat, nagyon hamar eltűnik a hamis vallással együtt, és az egész rendszerrel, mely Sátán uralmának van alávetve (Zsoltárok 46:9, 10; 1János 5:19; Jelenések 18:4, 5, 24).
[Kép forrásának jelzése a 12. oldalon]
The Complete Encyclopedia of Illustration/J. G. Heck
[Képek a 15. oldalon]
Fent: zsidó temető Wormsban (Németország) — emlékeztető az első keresztes hadjárat alkalmával elkövetett vérontásra
Balra: egy keresztes vitéz kőszobra
Bal szélső: egy híres keresztes család címere
[Forrásjelzés]
A címer és a fej: Israel Antiquities Authority; fotók: Israel Museum, Jeruzsálem