Találkozz a szempillás madárral

AZ ÉBREDJETEK! DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁGI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

„IGEN valószínű, hogy még sohasem találkoztál velünk. Madarak vagyunk, és a legtöbb ember afrikai földi szarvasvarjúnak ismer minket.

Feltűnő megjelenésünkön kívül vannak még más érdekes tudnivalók is rólunk, melyeket szeretnénk megosztani veled. Egyik dolog az, amint nevünk is sejteti, hogy időnk java részét a földön töltjük. Méretünk kicsit hasonlít a pulyka méretére, és a pulykához hasonlóan, igazán mi sem repülünk túl sokat.

Jellegzetes, nehézkes totyogásunkkal bebarangoljuk Közép- és Délkelet-Afrika vidékeit. Ha találkoznánk, biztos felismernél minket élénkvörös torokzacskónkról, a szemünk körüli foltról, és persze hosszú, pompás szempilláinkról!

Mi, földi szarvasvarjúk szégyenlős párzók vagyunk — átlagosan egy fiókát nevelünk föl minden hatodik évben. A párzási időszak alatt a hím, fészkünk kibéleléséhez elegendő, száraz levélről gondoskodik. Fészkeink rendszerint a fák odvaiban vagy a sziklák repedéseiben vannak. Ezután a tojó gondosan őrzi a tojásokat egy 40 napos időszakon át. Családunk többi tagjával együtt ide-oda sietünk, hogy folyamatos féreg- és lárvautánpótlásról, valamint más finomságokról gondoskodjunk a »várandós anyának«. Mindannyian nagyon örülünk, amikor kikelésük után három hónappal az új jövevények elhagyják a fészket, hogy csatlakozzanak családunk többi tagjához.

Kifejlődésünkhöz hosszú út vezet — legalább hat évet vesz igénybe, hogy elérjük a teljes felnőttkort. Némelyikünknek pedig még ennél is tovább tarthat, hogy sikerüljön saját családot alapítania. Az a tény, hogy hosszú életűek vagyunk (közülünk sokan 30 évig is élnek), természetesen elegendő időt enged számunkra, hogy utódokat hozzunk létre.

Amint magad is láthatod, családközpontúak vagyunk; csoportjaink vannak, amelyekben nem több, mint nyolc madár él és dolgozik együtt. Minden egyes család az afrikai szavannák, valamint erdős és füves vidékek körülbelül 100 négyzetkilométeres területén tevékenykedik. Dél-Afrika néhány részén elvesztettük természetes környezetünk 70 százalékát a földművelés és az emberi lakóhelyek miatt.

Nagyon védjük területünket, és rendszeresen bejárjuk határainkat. Táplálékunkat — kígyókat, lárvákat, teknősöket, rovarokat — nem osztjuk meg még azokkal a szarvasvarjúkkal sem, amelyek más családokból származnak. Erőszakosságunkban, hogy távol tartsuk a betolakodókat, olykor bolondot csinálunk magunkból. Hogyan? Gyakran nekirohanunk az ablaknak, amikor látjuk tükörképünket az ablaküvegen, mert összetévesztjük a tükörképünket a betolakodóval. Az ablak elkerülhetetlenül betörik, ha hosszú, kemény csőrünk nekiütődik. A sok betört ablak miatt néhány ember dróthálót rakott az ablakára, és mi nagyon hálásak vagyunk ezért!

Tragikus módon, vannak halálos veszedelmek, melyek miatt nyugtalankodunk. Néhány ember kiszorít minket a természetes környezetünkből. Mások fegyverrel lőnek ránk. A földművesek gyakran mérgezett csalétket raknak ki a sakáloknak és más állatoknak, melyeket nemkívánatosnak tartanak. De honnan tudnánk, hogy mérgezett? Nyilvánvalóan a védelmünk érdekében, a földművesek néha elássák a mérget. De mivel mi általában hosszú csőrünkkel kutatunk a táplálék után, bizonyos értelemben megássuk a magunk sírját, amikor kiássuk a mérgezett ételt.

Néhány ember keményen dolgozik, hogy megmentsen minket ezektől a veszélyektől. Reméljük nem lépünk a kipusztulás útjára, mint madártársunk, a dodó. Tehát ha bármikor a területünkre vetődsz, és meghallod búgó kiáltásunkat, a du-du-dududu du-du-dududu-t, keress föl minket. Megrebbentjük majd hosszú szempilláinkat, és üdvözölni fogunk a földi szarvasvarjúk birodalmában.”