Az esőerdők kifosztása

VALAMIKOR réges-régen nagy kiterjedésű, smaragdzöld övezet ölelte körül a bolygónkat. Mindenféle fa megtalálható volt ott, s felszínét széles folyók tarkították.

Egy hatalmas, természetes üvegházhoz hasonlóan, a szépség és a sokféleség birodalma volt. Ott élt a világ emlős-, madár- és rovarfajainak a fele. Bár a föld leggazdagabb vidéke volt, de egyben törékeny is — törékenyebb, mint bárki gondolta.

A trópusi esőerdő — ahogyan most hívjuk — óriásinak és szinte elpusztíthatatlannak tűnt. De nem volt az. Az esőerdő először a Karib-tenger szigeteiről kezdett eltűnni. A cukornádültetvények már 1671-ben — tíz évvel a dodóa kipusztulása előtt — felemésztették a barbadosi erdőket. A területen lévő többi szigeten hasonló jelenség volt tapasztalható, s ez ízelítője volt annak a világméretű irányzatnak, mely felgyorsult a XX. században.

Ma a trópusi esőerdők csak 5 százalékát borítják a föld felszínének az egy évszázaddal ezelőtti 12 százalékhoz képest. És minden évben Anglia területénél, vagyis 130 000 négyzetkilométernél is nagyobb erdőterületet vágnak ki, illetve égetnek fel. A pusztulásnak ez az ijesztő aránya azzal fenyeget, hogy az esőerdő — lakóival együtt — ugyanarra a sorsra jut, mint a dodó. „Nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy az erdő egy adott évre eltűnik-e vagy sem, de el fog tűnni, hacsak nem lesz változás” — figyelmeztet Philip Fearnside, aki esőerdő-kutató Brazíliában. Diana Jean Schemo múlt év októberében erről számolt be: „Az utóbbi hetek adatai azt sugallják, hogy ebben az évben nagyobb mértékű az égetés Brazíliában, mint amilyen Indonéziában, ahol a nagyobb városok fuldokolnak a más országokra is átterjedő füsttakaró alatt . . . A műholdas adatok szerint az elmúlt évben 28 százalékkal nőtt az égetések száma az Amazonas vidékén; s 1994-ben a legfrissebb hozzáférhető, erdőirtással kapcsolatos számadatok 34 százalékos növekedést mutatnak 1991-hez képest.”

„Sivatagban növő fák”

Miért tűnnek el olyan gyorsan azok az esőerdők, melyek egy évszázaddal ezelőtt jóformán még sértetlenek voltak? A föld felszínének 20 százalékát borító mérsékelt övi erdők száma nem csökkent jelentősen az elmúlt 50 évben. Mi teszi az esőerdőket oly sebezhetővé? A válasz egyedülálló jellegükben rejlik.

Arnold Newman a Tropical Rainforest című könyvében azt mondja, hogy találóan jellemzik az esőerdőket úgy, mint „sivatagban növő fák”-at. Kifejti, hogy az Amazonas-medence néhány részén és Borneón „az óriási erdők létezését meglepő módon még elő is segíti a majdnem tiszta, fehér homok”. Bár a legtöbb esőerdő talán nem homokon nő, csaknem mindegyik igen terméketlen és sekély termőrétegen terül el. Míg a termőréteg a mérsékelt övi erdőkben 2 méter is lehet, addig az esőerdőkben ritkán haladja meg az 5 centimétert. Hogy tud a föld legbujább növényzete virulni ebben a terméketlen környezetben?

A kutatók az 1960-as és 70-es években jöttek rá e rejtély megoldására. Úgy tapasztalták, hogy az erdő szó szerint magát táplálja. A legtöbb tápanyagról, melyre a növényeknek szükségük van, az erdő talaját borító gallyakból és levelekből álló avar gondoskodik, melyet az állandó melegnek és páratartalomnak köszönhetően, gyorsan lebontanak a termeszek, gombák és más élő szervezetek. Semmi sem vész kárba; minden újrahasznosításra kerül. Az esőerdő — az erdő lombkoronaszintjéből származó párologtatás és párolgás által — visszajuttatja a ráhullott csapadék 75 százalékát a körforgásba. Később azok a felhők, melyeket ez a folyamat hozott létre, újból megöntözik az erdőt.

De ennek a csodálatos rendszernek van egy sebezhető pontja. Hogyha túlságosan károsítják, nem tudja helyreállítani önmagát. Vágd ki az esőerdő egy kis területét, és néhány éven belül helyreállítja önmagát; de tégy pusztává egy nagy területet, és talán sohasem fog helyreállni. A zuhogó eső elhordja a tápanyagokat, s a forró nap felperzseli a sekély termőréteget, míg végül csak közönséges fű tud nőni.

Föld, fa és hamburger

A mezőgazdasági területekben hiányt szenvedő, fejlődő országoknak úgy tűnt, eljött az ideje annak, hogy az erdő hatalmas, érintetlen területeit is hasznosítsák. „Egyszerű” megoldás volt a szegény, föld nélküli földműveseket erdőrészek megtisztítására és követelések támasztására buzdítani — kicsit úgy, mint az európai bevándorlók Amerika nyugati részén való letelepedésekor. Ez lesújtó következményekkel járt mind az erdő, mind a földművesek számára.

A buja esőerdő azt a benyomást keltheti, hogy bármi megterem benne. De mihelyt kivágják a fákat, a határtalan termékenység illúziója hamar tovaröppen. Egy afrikai nő, Victoria, aki egy kis földdarabot művel, melyet családja nemrégiben követelt az erdőből, elmagyarázza a nehézséget.

„Apósom csak kivágta és felégette az erdőnek ezt a darabját, hogy ehető gyökerű növényeket, kasszavát és néhány banánfát ültethessek. Ebben az évben nagyon jó termés ígérkezik, de két-három éven belül a föld kimerül, s meg kell tisztítanunk egy másik földdarabot. Ez kemény munka, de csak így tudunk életben maradni.”

Legalább 200 millió, Victoriához és családjához hasonló földműves van, aki égetéses-irtásos földművelést végez! S ők felelősek az éves esőerdő-pusztítás 60 százalékáért. Bár ezek a vándorföldművesek szívesebben vennék a földművelés egy egyszerűbb formáját, nincs más választásuk. Szembenézve az életben maradásért vívott mindennapos harccal, az esőerdők megőrzését olyan luxusnak tartják, melyet nem engedhetnek meg maguknak.

Bár a legtöbb földműves a növénytermesztés miatt vágja ki az erdőt, mások a legeltetés miatt tisztítják meg. A közép- és dél-amerikai esőerdőkben az erdőirtás egy másik fő oka a szarvasmarha-tenyésztés. Ennek a marhahúsnak a végállomása rendszerint Észak-Amerika, ahol a gyorsétterem-hálózatoknak nagy igényük van olcsó hamburgerhúsra.

Az állattenyésztők azonban ugyanazzal a nehézséggel kerülnek szembe, mint a földművelést kis méretekben végző földművesek. Az esőerdő hamuján nőni kezdő legelő csak ritkán tudja eltartani a szarvasmarhákat öt évnél tovább. Az esőerdők hamburgerekkel való felváltása talán hasznot hajt néhány személynek, mégis minden bizonnyal ez az egyik legpocsékolóbb módja az étel készítésének, amit az ember valaha kitalált.b

Egy másik jelentős veszély, amely az esőerdőkre leselkedik: a fakitermelés. A fakitermelés nem szükségszerűen pusztítja el az esőerdőt. Bizonyos vállalatok úgy termelnek ki néhány kereskedelemre szánt fajt, hogy az erdő hamarosan helyreáll. De a fakitermelő vállalatok által évente kizsákmányolt 45 000 négyzetkilométernyi erdő kétharmadán olyan nagymértékben folyik a fakitermelés, hogy 5-ből csak 1 erdei fa ússza meg sértetlenül.

„Megdöbbent, amikor látom, hogy egy csodálatos erdő az ellenőrizetlen fakitermelés miatt darabokra van hasogatva — sóhajt fel Manuel Fidalgo botanikus. — Noha igaz, hogy más növények és fák talán gyökeret eresztenek a megtisztított területen, de az újonnan ültetett növényekből másodlagos erdő lesz — amelyben sokkal kevesebb faj van. Évszázadokba vagy akár még évezredekbe is telik, míg helyreáll az eredeti erdő.”

A fakitermelő vállalatok más eszközökkel is gyorsítják az erdők pusztulását. A szarvasmarhák legeltetői és a vándorló földművesek főleg a favágók által vágott utakon özönlik el az erdőt. Néha a favágók után maradt hulladék táplálja az erdőtüzeket, melyek talán még több erdőt pusztítanak el, mint amennyit a favágók kivágnak. 1983-ban csak egy ilyen tűz egymillió hektárnyi területen végzett pusztítást Borneón.

Mi tesznek azért, hogy megvédjék az erdőt?

E miatt a veszély miatt tesznek némi erőfeszítést, hogy megőrizzék, ami még megmaradt az erdőből. De a feladat óriási. A nemzeti parkok meg tudják védeni az esőerdő szigeteit, de a vadászat, a fakitermelés és az égetéses-irtásos földművelés még mindig folyik sok park határain belül. A fejlődő országoknak kevés pénzük van, amelyet a park igazgatására tudnának költeni.

A pénzszűkében lévő kormányokat könnyen arra csábítják a nemzetközi vállalatok, hogy adják el a fakitermelési jogokat — néhány esetben ez a felhasználható kevéske nemzeti vagyon része, melyből kifizetik a külföldi adósságokat. A vándorló földművesek millióinak pedig nincs máshová menniük, mint egyre mélyebbre az esőerdőben.

Egy olyan világban, melyet oly sok gond sújt, tényleg annyira fontos az esőerdők megóvása? Milyen hátrányunk származik abból, ha eltűnnek?

[Lábjegyzetek]