Altajiak — Nép, amelyet megszerettünk

A múlt században egy orosz ortodox papi elöljáró, Makariosz lefordította orosz nyelvre a Biblia „Ószövetségét”. Mielőtt azonban ezt megtehette volna, az egyházi zsinat azt parancsolta, hogy ismertesse meg az altajiakkal a kereszténységet. Kik az altajiak? Hol élnek? Milyen életmódot folytatnak?

TAVALY júliusban Jehova Tanúi egyik oroszországi kerületkongresszusán körülbelül 40 altaji vett részt. A kongresszust Altaj Kraj (Oroszország) legnagyobb városában, Barnaulban tartották. A jelenlévők száma 1730 volt. Hogy részt vehessünk ezen a háromnapos összejövetelen, néhány szentpétervári barátommal csaknem 6500 kilométert utaztunk repülővel.

Az alatt a néhány nap alatt, melyet Barnaulban töltöttünk, megismertük és mélységesen megszerettük azokat az altajiakat, akikkel találkoztunk. Különösen meghatott minket, amikor megtudtuk, hogy sokuk majdnem 650 kilométert tett meg busszal a hegyi utakon. Még akkor sem ötlött fel bennük a visszafordulás gondolata, amikor egy lezuhanó szikla betörte a busz szélvédőjét. Miután megismertük a vidéket, ahol élnek, valamint a kultúrájukat, már alig vártuk, hogy meglátogathassuk őket otthonaikban és falvaikban. Ezért a kongresszus után egy több mint 1500 kilométeres, lenyűgöző utazást tettünk Altajban.

A vidék, ahol élnek és a vallás, amelyet gyakorolnak

A vidék őslakosainak számító körülbelül 70 000 altajinak a legtöbbje hegyvidéki területeken él, nem messze Kazahsztán, Kína és Mongólia határaitól. A táj lenyűgözött minket szépségével, hegyeivel, kristálytiszta folyóival és rengeteg virágával. A helyiek különféle gyökereket gyűjtenek; ezekből pompás aromájú teát készítenek. Szeretik a fenyő ehető magvait is.

Néhány altajinak saját földje van. Egy Tanú azt mondta, hogy neki és rokonainak 75 szarvasmarhája és 80 juha van. A húst eladják, a gyapjút pedig lisztre és cukorra cserélik. Egy másik testvérnő elmondta, hogy négy kost adott el, hogy lányával együtt el tudjon jutni a kongresszusra. Hét másik személy is ment vele, akikkel bibliatanulmányozást folytat. E személyek egyike ezt mondta nekem a kongresszuson: „Csak egy életút van: az Isten szerinti életút.”

Noha ez a lélegzetelállítóan szépséges terület (az utazók a második svájci Alpoknak nevezik) távol esik mindentől, itt is drámaian megváltozott az élet. Egy idős férfi kijelentette: „Ha évekkel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy be kell zárnom a jurtámat [kerek, kupola alakú ház] mielőtt lefekszem, nem hittem volna neki. De most minden este bezárom.” Ezek miatt a „nehéz idők” miatt sokan arra éreznek késztetést, hogy megvizsgálják a bibliai próféciákat (2Timótheus 3:1–5).

Az altajiak általában véve büszkék ősi hagyományaikra és imádati formájukra. A legtöbben hisznek a folyók és a hegyek szellemeiben — számukra a hegyek jelképezik az isteneiket. Bizonyos állatokat is imádnak. Fehér vászonra nyulakat rajzolnak, és a rajzot kirakják a jurtájuk falára. Az esős évszak első viharakor rítust mutatnak be a nyúl képe előtt, majd teát, tejet vagy egy arraknak nevezett szeszes italt fröcskölnek a vászonra. De imádatuk főleg arra irányul, amit a halottak szellemének hisznek.

A vallásvezetőiket sámánnak hívják. Tavasszal és ősszel a sámánok rítusokat mutatnak be a hegyek tetején vagy lejtőin lévő „szent helyeken”. Az effajta rítusok alatt a sámánok fehér vászonszalagokat kötnek a fák ágaira. Sok fát telis-tele aggatnak ilyen szalagokkal. Úgy vélik, hogy ezzel elnyerik a hegyek szellemeinek a tetszését, és hogy ezek a szellemek megvédik majd őket azoktól a balesetektől, melyek utazás közben következhetnek be.

A spiritizmus hatásai

Leginkább mégis az emberek, valamint a melegszívűségük és az őszinteségük gyakorolta a barátaimra és rám a legnagyobb hatást. Barnaulban találkoztunk Szvetlánával és a lányával, Tulunajjal. Később vendégül láttak minket a körülbelül 3000 lakost számláló Uszty-Kan nevű faluban. Szvetlánát a helyi hagyományok szerint nevelte fel a nagymamája, és közeli kapcsolatba került a sámánokkal. Sőt Szvetlána megtanult kommunikálni azokkal, akiket a halottak szellemeinek hittek. Szvetlána különleges tudásának köszönhetően hatalomra tett szert, s ez tetszett neki.

Ám kezdtek csőstül jönni a bajok. „Gyötörtek a démonok — mesélte nekem. — Éjszaka nem tudtam egy jót aludni.” Olykor félig hipnotikus állapotba került. „Egyszer malac formájában láttam meg a hat hónapos kislányomat, Tulunajt — magyarázta. — A malac felém tartott. Meg akartam fojtani. De Tulunaj hangos sírásban tört ki. Elborzadtam, amikor magamhoz tértem. Felismertem, hogy megölhettem volna a saját lányomat.” Szvetlána azon kezdett tűnődni, kik is valójában ezek a szellemek.

Majd 1991-ben egy altaji nő néhány bibliai témájú irodalmat vitt Uszty-Kanba; ezeket Jehova Tanúi adták ki. Szvetlána mindig elaludt, amikor olvasni kezdte az „Íme, mindent újjáteszek!” című füzetet. „Nevetve azt mondtam, hogy a Tanúktól kapott kiadványok jobbak mint bármelyik altató” — jegyezte meg. De éjszakánként még mindig nyugtalanító látomásai voltak, s ezért őszintén így imádkozott: „Jehova, ha annyira hatalmas vagy, kérlek, segíts, hogy megszabaduljak ezektől a borzasztó rémálmoktól!” Néhány másodpercen belül minden rendbe jött, és jól érezte magát.

Ettől kezdve Szvetlána minden este imádkozott lefekvés előtt, és meglepetésére mindig gyorsan elaludt. „Hihetetlen volt, hogy úgy tudok aludni, mint más normális ember” — mondta. Elhatározta, hogy a Watch Tower Society kiadványainak a segítségével komolyan tanulmányozni fogja a Bibliát, 1992-ben pedig vízben való megkeresztelkedéssel szimbolizálta a Jehova Istennek tett önátadását. Ezt mondta nekem: „Megtanultam, ha az ember teljes mértékben Jehovába veti a bizalmát, semmi sem lehetetlen számára” (Filippi 4:13, Katolikus fordítás).

Virágzik a keresztény imádat

1993-ra Jehova Tanúinak létrejött egy gyülekezete Uszty-Kanban. Ebben a faluban mintegy 70 személy vett részt az összejöveteleken. 1998 áprilisában 120-an jöttek el Krisztus halálának az emlékünnepére. A Jakonur nevű falut, mely Uszty-Kantól néhány kilométerre van északra, egykor a samanizmus központjának tekintették. De egy Samüt nevű férfi szerint amikor a Tanúk elkezdtek itt prédikálni, a sámánoknak kezdett gyengülni a hatalmuk. A faluban most már van a Tanúknak egy tevékeny csoportjuk, és sokan érdeklődnek a Biblia iránt.

A Csagan-Uzun nevű faluban, mely úgy 90 kilométerre fekszik Mongólia határától, a mintegy 550 lakos többsége állítólag olvassa a kiadványainkat. Az Altaj-hegyvidék közigazgatási központjában, Gorno-Altajszkban pedig két gyülekezet van, melyekbe körülbelül 160 Tanú jár.

1994 elején azonban sok Tanút — az uszty-kaniakat is — arra szólítottak fel, hogy jelenjen meg a gorno-altajszki bíróság előtt. Azzal vádolták őket, hogy szörnyű bűntetteket követnek el, például gyermekeket áldoznak fel. Az ellenségeskedés miatt néhány Tanút elbocsátottak az állásából, és elkergettek Altajból. De idővel nyilvánvalóvá lett, hogy a Tanúk elleni vádak hamisak. Ezért 1994 májusában az Altaj-hegyvidék igazságügyi minisztériuma törvényesen bejegyezte Jehova Tanúi gorno-altajszki közösségét. Ma már egész Altajban jól ismerik a Tanúkat és a bibliai irodalmukat.

Részt veszünk a szolgálatban

Mialatt Uszty-Kanban voltunk, a helyi Tanúkkal részt vettünk a nyilvános szolgálatban. Az emberek hírül adták egymásnak, hogy látogatók érkeznek. Ezért amikor a helyi újság egyik riportere meglátta, hogy prédikálunk, odajött a csoportunkhoz, és ezt mondta: „Hallottam, hogy néhány fontos ember látogatott el hozzánk. Hogyan kerülhetnék kapcsolatba velük?”

Mennyire meglepődött, amikor kiderült, hogy mi vagyunk azok az állítólag fontos emberek! Bámulatba ejtette, hogy helyi lakosokkal keressük föl a szomszédságában élő embereket. A beszélgetés közben megjegyezte: „Látom, hogy maguknál nincsenek főnökök. Önök is olyan emberek, mint mi, s nem tekintik magukat különlegesnek. Ez igazán figyelemre méltó! Önök igazi keresztények. Én a maguk oldalán állok.”

Sajnos a látogatásra szánt idő gyorsan elrepült. Amikor hazaindultunk, a barátaink szemében könnycseppek csillogtak. Közel álltak egymáshoz, vállukat összeérintették, élő kerítést alkotva. Az altajiak hagyományosan így vesznek búcsút a legkedvesebb barátaiktól. Az együtt töltött néhány nap alatt nagyon megszerettük egymást. Igaz barátok lettünk. Miért? Mivel Jehova, a pártatlan Isten egyesített minket (Cselekedetek 10:34).

Hazafelé

Útközben Barnaul felé egy hegyi falucskában megálltunk egy boltnál. A boltosnő egyedül volt, s megörült nekünk. Miután váltottunk néhány szót, megkérdeztem:

— Hallotta már azt a nevet, hogy Makariosz?

— Még soha — válaszolta rövid csend után.

Mutattam neki egy példányt a Biblia Makariosz-fordításából, és elmagyaráztam:

— A múlt században Makariosz itt, Altajban készítette el ezt a fordítást.

Majd odaajándékoztam neki a Bibliát.

Míg nézelődtünk, a boltosnő azonnal belemerült az olvasásba. Észrevettük, hogy hirtelen remény csillant fel a szemében. Amikor elmentünk, azt mondta, hogy sok barátja és rokona van, akit érdekel a Biblia. Ezért mielőtt elbúcsúztunk, számos bibliai irodalommal láttuk el.

Jó érzés tudni, hogy bár már több mint 150 éve annak, hogy Makariosz az altajiak között élt, és a bibliafordításán dolgozott, még ma is sok altajinak javára válik ez a Biblia! (Beküldött cikk.)

[Térkép a 17. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

OROSZORSZÁG

Altaj

Altaj-hegyvidék

Kazahsztán

Kína

Mongólia

[Kép a 16., 17. oldalon]

Altajiak a barnauli kongresszuson

[Képek a 16., 17. oldalon]

Altaji táj

[Kép a 17. oldalon]

Sokan hisznek abban, hogy ezek a vászonszalagok megvédik az utazókat

[Képek a 18. oldalon]

Prédikálás Uszty-Kanban

[Kép a 18. oldalon]

Szvetlána és a lánya

[Kép a 19. oldalon]

Makariosz Biblia