Hihetetlen felfedezések a föld egyenlítőjénél

AZ ÉBREDJETEK! ECUADORI ÍRÓJÁTÓL

HEVES volt a föld pontos alakja körüli vita a nagynevű Tudományos Akadémián Párizsban, 1735-ben. Isaac Newton elméleteinek támogatói azt állították, hogy a föld gömb alakú, és a sarkköröknél kissé lapított. A Cassini-féle felfogás követői viszont azt mondták, hogy az egyenlítőnél lapított.

Ezért 1736-ban kiküldtek két expedíciót, hogy megmérjék a föld görbületét. Az egyik Lappföldre ment, az Északi-sark irányába, a másik a mai Ecuador területérea, az Egyenlítőhöz. A kutatás Newton támogatóit igazolta.

1936-ban ennek a francia expedíciónak a 200. évfordulóján emlékművet emeltek Ecuador fővárosától, Quitótól nem messze. Az emlékmű azon a vonalon található, melyet a XVIII. századi francia tudósok a nulladik szélességi foknak, vagyis az Egyenlítőnek véltek. A mai napig számos turista látogat el a műemlékhez, melyet úgy neveztek el, hogy a Világ közepe. Itt, az Egyenlítő fölött terpeszben állva a föld mindkét féltekén ott lehetnek egyszerre. Vagy mégsem?

Nem egészen. A közelmúlt felfedezései szerint az egyenlítő valamivel odébb található. A helybeliek bámulatos módon már évszázadokkal a francia bölcs emberek érkezése előtt hajszálpontosan meghatározták a helyét! De hogyan?

A valódi egyenlítő

1997-ben látszólag jelentéktelen romokat — egy félkör alakú falat — fedeztek fel a Catequilla-hegy tetején, amely Quitótól nem messze, északra található. A műholdas helymeghatározó rendszer (GPS) segítségével Cristóbal Cobo kutató rájött, hogy a fal egyik vége pontosan az egyenlítőn helyezkedik el.b

A fal és a valódi egyenlítő egybeesését könnyedén a véletlen művének lehetett volna tekinteni. Igen ám, de a fal két végét összekötő egyenes 23,5 fokos szöget zár be az egyenlítővel. Ez majdnem pontosan akkora, mint a föld tengelyének a dőlésszöge!c Ezenfelül az egyenes egyik vége abba az irányba mutat, ahol a decemberi napfordulón felkel a nap, a másik vége pedig abba az irányba, ahol a júniusi napfordulón lenyugszik a nap. De még mást is felfedeztek.

Egy szögmérő műszer segítségével, melyet a Catequilla csúcsán állítottak fel, a kutatók megállapították, hogy Cochasquíban az inkák előtti időkből származó piramisok olyan szögben állnak, amely megegyezik a júniusi napforduló idején a felkelő nap irányával.d Figyelemre méltó módon Pambamarca, egy másik régészeti lelőhely, olyan szögben fekszik, amely a decemberi napforduló idején egyezik meg a felkelő nap irányával.

Lehetséges, hogy Catequilla csillagászati megfigyelőközpont volt? Vajon itt határozták meg, hogy hol legyen a többi építmény, melyek a csillagászati számításoknak megfelelő pontokon találhatók?

További hihetetlen felfedezések

Ahogy egyre több csillagászati egybeesést jelöltek be a térképen, egy ábra öltött alakot: egy nyolcágú csillag. Ez a csillagalakzat látható az ősi kerámiákon, és gyakran a nap egyszerű jelképeként magyarázzák, mivel a hely korai lakosai napimádók voltak. Amikor megvizsgálták a Catequillán talált kerámiadarabokat, megállapították róluk, hogy közel ezer évvel ezelőtt készültek. A bennszülött törzsek a mai napig nyolcágú csillagot szőnek a kárpitjaikba és a ruháikba, ahogyan az őseik is minden bizonnyal ezt tették. Ám azok az ősök valószínűleg nagyobb jelentőséget tulajdonítottak az alakzatnak, mint ahogyan azt ma a legtöbben gondolják.

A Cristóbal Cobo által vezetett Quitsa-to Program egy sor meggyőző bizonyítékot gyűjtött össze, amely az őslakosság csillagászati tudásáról tanúskodik.e Több mint egy tucat régészeti hely és számos ősi város illeszkedik tökéletesen az asztronómiai csillagalakzathoz, amikor azt ráhelyezik az egyenlítőre Catequillával a középpontjában.

Még megdöbbentőbb az a tény, hogy az akkor még fel nem tárt romok lelőhelye előre meg lett határozva. Hogyan? A Quitsa-to Program 1999 szeptemberében azt javasolta, hogy végezzenek ásatásokat Quito Altamira nevű részén, a catequillai csillag egyik 23,5 fokos szögben álló szárán. Egy nagy ősi temetkezőhelyet tártak ott fel rengeteg kerámiatárggyal együtt, melyek a gyarmati, az inka és az inkák előtti időszakból származnak.

A Catequillából kiinduló sugarak némelyike templomok helyével is egybeesik, amelyek a spanyol gyarmati uralom alatt épültek. Cristobal Cobo kifejti, hogy Lima tanácsa 1570-ben követelte, hogy „minden pogány »guacán« és bennszülött imádati helyen legyenek templomok, kolostorok, kápolnák és keresztek”. Miért?

Nos, a spanyol korona pogánynak tartotta ezeket az imádati helyeket, ezért megsemmisítették őket, és a helyükön katolikus templomokat építettek. A nap ősi szentélyeire épített templomok megkönnyítették a helybeliek áttérítését a katolicizmusra.

A Quito régi gyarmati városrészében található San Francisco templom is a csillag egyik szárán található. Egy inka idők előtti építményre épült a XVI. században, és úgy lett kialakítva, hogy a decemberi napfordulón a felkelő nap sugarai áthatoljanak a kupolán, és megvilágítsák az oltár fölötti háromszöget. Ahogy a nap egyre feljebb emelkedik, a fénysugár lefelé halad, és ragyogó fényben füröszti az „Isten, az Atya” nevű szobor arcát. Ez a jelenség pontosan a decemberi napfordulón megy végbe! Más helyi templomokban is látni ilyen napfényjelenségeket a tervezésnek köszönhetően, hogy a napimádó bennszülöttek áttérjenek a katolicizmusra.

Honnan tudták?

Honnan tudhatta ez az ősi civilizáció, hogy Catequilla „a világ közepe”? Egyetlen hely van a földön, ahol napéjegyenlőségkor nincs a tárgyaknak árnyékuk délben: az egyenlítőn. A Quitsa-to Program tehát azt a magyarázatot adja, hogy az árnyékok gondos megfigyelésével az őslakosok megállapíthatták az egyenlítő helyét.

Ezenkívül a Catequilla-hegy természetes csillagászati megfigyelőhely, amely biztosan nem kerülte el egy olyan nép figyelmét, amely a napot imádta. A hegy csúcsa a lábától számítva 300 méter magasan van, és az Andok keleti és nyugati vonulata között fekszik. Így a felkelő és lenyugvó nap nyomon követéséhez mindennap biztos támpontot nyújtott a háttérben magasló, lenyűgöző Andok. Például Cayambe és Antisana, két fenséges, hófödte vulkán, a keleti égbolton meredezik majdnem 5000 méter magas csúcsával — szembetűnő referenciapontok a nap mozgásának megfigyelésére.

Ugyanakkor Catequilláról bármely irányba szabad kilátás nyílik körülbelül 20 ősi városra és mintegy 50 régészeti lelőhelyre, és mind látható optikai eszközök nélkül. Emellett Catequilláról a déli és az északi égbolt is látszik annak köszönhetően, hogy a nulladik szélességi körön található. Ezért Catequilla valóban a világ közepének nevezhető, mivel nincs még egy olyan hely az Egyenlítőn, amely mindezt nyújtaná, méghozzá 3000 méter magasan a tengerszint felett.

Az Egyenlítő nagy része óceánon vagy trópusi dzsungelen halad át, ahol a növényzettől nem lehet megfigyelni az égboltot. Továbbá a növények nem nyújtanak biztos támpontot következtetések levonásához, mivel állandóan változnak; növekednek és elhalnak. Csak Kenyában találhatók hegyek az Egyenlítő közelében, de ezeket nem határolja egyik oldalról sem hegyvonulat, mint Catequillát. Igen, Catequillának ideális a fekvése, egyedülállóan alkalmas a csillagászati megfigyelésekre.

Kik voltak ők?

Kik voltak ezek az ősi csillagászok? A Quitsa-to Programnak az a feltevése, hogy eredetileg a kito vagy a kara nevű őslakos törzsek lehettek e tudás birtokosai. De a program nagyon az elején jár, és még sok a felfedeznivaló.

Az őslakosok néhány alapvető elgondolása mindamellett nyilvánvaló. Ahhoz, hogy olyan naptárakat tudjanak készíteni, amelyek a mezőgazdaságban is használhatók, kellett hogy értsék a nap látszólagos mozgását. Mivel a nap elengedhetetlen az élethez, nem meglepő, hogy imádták. A szoláris megfigyelések és számítások tehát a mindennapi életből átkerültek a vallási életbe.

A vallási buzgalom nyilván arra sarkallta az embereket, hogy tüzetesen tanulmányozzák az eget és az égitesteket. Az évszázadok folyamán impozáns csillagászati tudást halmozhattak fel, amely még csak most kerül napvilágra a Catequillánál tett hihetetlen felfedezések révén.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/ábra a 23. oldalon]

A napforduló és a napéjegyenlőség

A föld 23,5 fokos dőlésszöge miatt a nap nem ugyanazon a helyen kel fel és nyugszik le mindennap, hanem az Egyenlítőtől fokozatosan észak, illetve dél felé vándorol. Természetesen ez a mozgás csak látszólagos, mivel a föld az, ami változtatja a helyzetét, amint megteszi egy évig tartó útját a nap körül.

Évente egyszer, amikor a keringés következtében a föld tengelye a lehető legnagyobb mértékben dől a nap felé az északi félgömbön, a nap eléri a legészakibb helyzetét: az Egyenlítőtől 23,5 fokkal északra kel fel. Ez június 21-e körül történik. Amikor a déli félgömb dől a lehető legnagyobb szögben a nap felé, a nap eléri a legdélibb helyzetét: az Egyenlítőtől 23,5 fokkal délre kel fel. Ez általában december 21-e körül történik. Ez a két legszélső pont egybeesik a napfordulókkal.

Ám a napfordulók között pont félúton a nap merőlegesen tűz a föld egyenlítőjére. Ezt napéjegyenlőségnek nevezik, ami azt jelenti, hogy a földön mindenhol ugyanolyan hosszú a nappal meg az éjszaka. Március 20-a és szeptember 21-e körül a nap pontosan keleten kel fel, 12 órán át követi az Egyenlítőt, majd pontosan nyugaton megy le. Napéjegyenlőségkor a nap délben hajszálpontosan az Egyenlítő felett delel (zenit). Ott a tárgyaknak ilyenkor nincs árnyékuk.

[Ábra]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Napforduló

december 20., 21., 22. vagy 23.

Napéjegyenlőség

március 19., 20. vagy 21.

Napforduló

június 20., 21. vagy 22.

Napéjegyenlőség

szeptember 21., 22., 23. vagy 24.

[Kép a 24–25. oldalon]

A Catequilla-hegy, melynek csúcsán ősi építmények romjai vannak az Egyenlítő vonalában

[Kép a 25. oldalon]

Számos régészeti hely és ősi város tökéletesen illeszkedik az asztronómiai csillagalakzathoz

[Képek a 25. oldalon]

A nyolcágú csillag, amely az ősi kerámiákon és kárpitokon látható