Ecuador — Ország az Egyenlítőn
MINT Európából jött látogatók, a feleségemmel az Egyenlítőt vettük először észre Ecuadorban. Az igaz, hogy ez egy láthatatlan vonal, de Ecuadorra tett hatása nyilvánvaló.
Az Ecuador név spanyolul ’egyenlítőt’ jelent. Néhányan azt gondolhatják, hogy az Egyenlítő befolyásolja Ecuador éghajlatát. Nem sokkal megérkezésünk után azonban felfedeztük, hogy a forró vagy hideg időjárásnak inkább a magassághoz, semmint a földrajzi elhelyezkedéshez van köze. Mivel ezeken a szélességi fokokon a nap egész évben szinte az emberek feje fölött van, a tengerszint feletti magasság az egyik olyan dolog, amely a legjobban meghatározza, hány réteg ruhát vegyünk fel magunkra.
Bár az Egyenlítő Ecuador jelképe, az Andok adja meg az ország jellegét. Ezek a méltóságteljes hegyek, melyek gerincoszlopszerűen szelik át az országot, a tájak hatalmas változatosságát hozzák létre.
A színek változatossága
Másodszor a színek voltak ránk hatással Ecuadorban. Nem sokkal a megérkezésünk után, egyik reggel néhány nagy fa árnyékában ültünk. A trupiálok fuvolaszerű szerenádja, az ökörszemek szakadatlan civakodása és a szemtelen hangyászpitták fülsiketítő hangzata köszöntött bennünket. Színük azonban még feltűnőbb volt, mint a hangjuk.
Egy bíborvörös felvillanással a rubinfejű tirannusz felröppent onnan, ahol gubbasztott, hogy elkapjon egy szúnyogot. Egy sereg világoszöld színű tűzszárnyú papagáj figyelemfelkeltés céljából zajt csapott, amint egy olyan pulykakeselyűvel perlekedett, amely a fejünk felett szárnyalt. A fényesen sárga és fekete trupiálok, valamint a színjátszó kék színű azúrlepkék is hozzájárultak színfoltjaikkal a felejthetetlen látványhoz.
Amint keresztülutaztunk az országon, észrevettük, hogy a madarak és a pillangók világos színei az ecuadori emberek öltözékén és kézműves áruin is újra megjelennek. A rubinfejű tirannusz bíborvörös színe például a kanari indiánasszonyok élénkvörös szoknyájával vetekedett. Az otavalói indiánok igen élénk színű faliszőnyegei pedig úgy tűntek, mintha az Ecuadorban megtalálható összes színt megjelenítenék.
Változékony éghajlat
Az Egyenlítő és az Andok együtt dolgoznak azon, hogy Ecuadorban változékony éghajlatot hozzanak létre. Pár kilométeren belül — amerre a kondor száll — az éghajlat az amazonasi párás, trópusi hőségből a havas hegycsúcsok időjárásába mehet át.
Egy nap az Amazonas felső vidékéhez közel lévő előhegységekből a Quito környékén fekvő magashegységekbe utaztunk. Amint az autónk felfelé kapaszkodott, megfigyeltük, hogyan változik fokozatosan a trópusi esőerdő köderdővé, melyet végül a megműveletlen füves pusztaság, vagyis paramo váltott fel. A látvány drámai változásai azt a benyomást keltették bennünk, mintha az Egyenlítő menti afrikai vidékről a skót felvidékre utaztunk volna pár óra hossza alatt.
Ecuadorban sok kisebb és nagyobb város bújik meg a hegyek völgyeiben, ahol az éghajlatot egész évben tavasziasnak lehet mondani. Azok a városok azonban, amelyek magasan az Andokban vannak, a négy évszak közül bármelyiket bármikor megtapasztalhatják — néha mind a négyet egyetlen nap alatt! Egy tapasztalt utazó ezt mondta: „Az ecuadori időjárás leginkább megjósolható sajátossága, hogy nem lehet előre megjósolni.”
Kolibrik és kondorok
Az éghajlat változatossága gazdag állat- és növényvilágot hoz létre. Ecuadorban több mint 1500 madárfaj él — kétszer annyi, mint amennyi az egész Egyesült Államok és Kanada területén összesen, a világ összes ismert madárfajának pedig az egyhatodát teszi ki. Mindez egy olyan országban található, amely kisebb Olaszországnál.
Különösen az apró kolibrik voltak a kedvenceink — mintegy 120 faj található belőlük Ecuadorban. Először városi kertekben láttuk őket, amint kora reggel buzgón őrjáratoznak a foltokban elhelyezkedő virágzó bokrokon. Jelen vannak az amazonasi esőerdő mélyén és még az Andok magasan fekvő, széljárta lejtőin is.
Baños városában egy óráig figyeltük az ibolyakolibrit, amely egy nyaláb piros színű hibiszkuszvirágon lakmározott. Míg fáradhatatlanul lebegett a különböző virágok előtt, hogy ügyesen kiszívja a drága nektárt, egy vetélytárs érkezett oda egy kicsit mérsékeltebb megközelítéssel. Ez az ollófarkú kolibri volt, mely a hosszú, fekete színű farkáról kapta a nevét, s ezzel úgy néz ki, mint egy fekete üstökös, amikor körbezsongja a területét, hogy elüldözze a vetélytársakat. Ahelyett, hogy a levegőben lebegett volna, ez a kolibri a fatörzsön csücsült, és a virágokat hátulról lyukasztotta ki, hogy így kiszívja a nektárt.
Nem minden madár ilyen kicsi Ecuadorban. A fenséges kondor, az összes ragadozó madár közül a legnagyobb, még mindig szárnyal az Andok fölött, bár számbelileg már igencsak megcsappant. Állandóan a fennkölt ormokat fürkésztük azt remélve, hogy meglátjuk könnyen felismerhető sziluettjét, de nem jártunk sikerrel. Az amazonasi térségben éppen ilyen nehéz észrevenni a hárpiát, a világ legerősebb ragadozó madarát. A nap nagy részében a nyugodt esőerdőben egy óriási fa ágán gubbaszt alig észrevehetően, és arra vár, hogy lecsapjon egy gyanútlan lajhárra vagy majomra.
Gyógynövények
Ecuadorban sok növény gyógyhatású és dekoratív. Amikor ellátogattunk az ország déli részén található Podocarpus Nemzeti Parkba, idegenvezetőnk rámutatott egy kis piros bogyókat termő fára. „Ez a kininfa — magyarázta. — A kérge évszázadokon keresztül a kinin forrása volt.” Kétszáz évvel ezelőtt Loja közelében a kinin megmentette egy spanyol nemesasszony életét, aki maláriában haldoklott. A növénynek az inkák előtt már oly régóta híre volt, mely hamar elterjedt az egész világon. Bár a kininfa első pillantásra jelentéktelennek látszik, a kérgéből nyert orvosság már sok ember életét megmentette.
A köderdő, ahol ez a fa nő, még sok ősi fának ad otthont, amelyeknek göcsörtös ágain füzérekben lógnak a szúrós broméliák, és ezek közül néhánynak világospiros színű virágai vannak. Ezek a távoli erdők a pápaszemes medvének, az ocelotnak és a pumának is menedéket biztosítanak, valamint még számtalan növényfajnak, melyeket a botanikusok még mindig próbálnak katalogizálni.
A tudósok apró ecuadori békát tanulmányoznak abbeli reményükben, hogy jobb fájdalomcsillapítókat fedeznek fel. Ennek a mérget kilövellő békának a bőre olyan fájdalomcsillapítót bocsát ki, amelyről azt mondják, 200-szor erősebb, mint a morfin.
Magasan az Andokban láttunk néhány növényt, melyek nem hasonlítottak egyetlen más növényre sem, amelyet már eddig valaha is láttunk. A havasi bromélia — olyan bromélia, amely vonzza a kolibriket — egy nagy ódivatú seprűre emlékeztetett bennünket, amely éppen arra vár, hogy valaki felvegye, és felseperje vele a környéket. A kietlen paramo védett mélyedéseiben törpe amerikairizs-erdők találhatók — ez téltűrő fákból áll, melyek hasonló rekordmagasságban élnek, mint az egyik Himalájában élő fenyőfa. Ezek a bozontos fák csupán 2-3 méteresek, és szinte áthatolhatatlan sűrűt alkotnak, mely menedéknek örülnek a madarak és az egyéb állatok.
Az amazonasi esőerdőben azonban a fák magasak és buján tenyésznek. A Jatun Sacha Biológiai Állomáson tett látogatásunkkor az erdő egyik hatalmas fája alatt álltunk, mely jóval magasabb volt 30 méternél. Hirtelen megijedtünk az óriási támasztógyökerei közelében keletkezett kis mozgás miatt. Majd rájöttünk, hogy a gyökér egyik hasadéka apró denevércsaládnak ad otthont. Ez a találkozás arra emlékeztetett minket, hogy az erdő ezeknek a szimbiotikus kapcsolatoknak a sokaságától függ. A denevérek, az esőerdők fő magszéthordói és beporzói, fontos szövetségesei a fáknak, melyek védelmet nyújtanak nekik.
Piacok a hegyekben
Ecuador lakosságának körülbelül a 40 százalékát indián törzsek teszik ki. A különböző etnikai csoportok — mindegyik a maga jellegzetes öltözékében — a legtöbb Andokban lévő völgy jellegzetességei. Gyakran láttuk, amint az indián asszonyok a hegyoldalak meredek ösvényeit megmásszák, és sétálás közben juhgyapjat sodornak. Úgy tűnt, aligha van olyan lejtő, amely túl meredek volna nekik a megművelésre. Megvizsgáltunk egy kukoricatáblát, és kiszámítottuk, hogy a hajlásszöge legalább 45 fokos!
Ecuador piacai, mint amilyen az otavalói is, híressé váltak. Ezek olyan központok, ahol a helybeliek megvásárolhatják vagy eladhatják az állatokat és a mezőgazdasági terményeket, valamint a hagyományosan szőtt árucikkeket, illetve más kézműves termékeket. Mivel a helybeliek jellegzetes ruhákban mennek a piacra, ez az alkalom olyan látványosság, amely sok turistát vonz. Jehova Tanúi is kihasználják azokat a napokat, amelyeken piac van, hogy megosszák a Biblia üzenetét az emberekkel.
A takács munkájának vonzereje az antikvitásban és abban rejlik, ahogyan a hagyományos színeket és motívumokat bőségesen használja. Az Andokban élő emberek már jóval a spanyolok megérkezése előtt is szőtték a híres ponchóikat. Bár a technikájukat modernizálták, ezek a dolgos indiánok még mindig szép kötöttárukat és faliszőnyegeket készítenek.
Hegyek a párában
Nem olyanoknak való átautózni az Andokon, akik utazási betegségben szenvednek. Az utak kanyargósak, meredeken mennek felfelé és lefelé, amint szorosan a kanyargós völgyek oldalai mentén haladnak. Az elszánt utazó örökösen változó panorámával jutalmaztatik meg, amelyet csak az áhítatot keltő szóval lehet jellemezni.
Amikor először mentünk fel autóval az Andokba, az autónkat a szinte mindig jelen lévő útitárs, a pára borította be. Néha előbukkantunk a párából, és láthattuk, amint a páradús völgyek hullámai kiterjednek a térben. Az Andok hegyláncai mentén utazva úgy tűnt, mintha a pára játékot űzne velünk. Az egyik percben teljesen be van borítva az a falu, amelyiket éppen elhagytuk. Pár perccel később a következő falu ragyogó napfényben fürdik.
Néha a pára alulról kavargott, másszor pedig fentről, a hegyek csúcsaitól hömpölygött le. Bár bosszantó volt, hogy a párától nem tárulhatott elénk gyönyörű látvány, a felette tornyosuló magasztos hegycsúcsoknak mégis pompát és titokzatosságot kölcsönzött. Ami pedig még ennél is fontosabb, ez élteti a köderdőt, mely értékes nedvességet nyer belőle.
Ecuadorban töltött utolsó reggelünkön a pára felszállt. Néhány óráig pompás látvány tárult elénk a Cotopaxira, a szinte teljesen hóborította vulkánkúpról. Ez a működő vulkán a világ legmagasabb vulkánja, és egy nemzeti park központi ékességét alkotja. Amikor közelebb mentünk a csúcshoz, elképedve láttuk, hogy egy nagy gleccser lassan ereszkedik lefelé az egyik felsőbb lejtőjéről. A gleccser közel 6000 méteres magasságban sikeresen szembeszáll az erőteljes egyenlítői nappal.
A következő napon, amikor a repülőgépünk felszállt Quitóból a hazafelé vezető útra, még egy utolsó pillantást vetettünk Ecuadorra. A kora reggeli fényben láttunk egy másik hósipkás tűzhányót, a Cayambét, amint a pára fölé hatol, és szinte úgy sziporkázik, mint az arany a napfényben. Ez a tűzhányó, melynek csúcsa szinte pontosan az Egyenlítőn helyezkedik el, úgy tűnt, mintha búcsút intett volna nekünk, mely oda illő jelképe annak a lenyűgöző országnak, melyet meglátogattunk. Cayambéhez hasonlóan Ecuador méltóságteljesen ül az Egyenlítőn. (Beküldött cikk.)
[Képek a 25. oldalon]
Tájkép az Andokban, a háttérben a Cotopaxi vulkánnal
Indián virágárus
[Képek a 26. oldalon]
1. Helikonia nevű banánféle
2. Tukánbajszika
[Forrásjelzés]
Fotó: Zoo de Baños