A benini Rabszolgák útja
OUIDAH a XVII. és a XIX. század között a rabszolga-kereskedelem egyik központja volt Afrika nyugati részén. Ez a város, mely ma a Benini Köztársaság területén helyezkedik el, több mint egymillió rabszolga elhurcolásának volt a szemtanúja. Gyakran előfordult, hogy afrikaiak élő fizetőeszközként adtak afrikaiakat cserébe különböző árucikkekért, például alkoholért, ruháért, karperecekért, késekért, kardokért és legfőképpen fegyverekért, melyek után nagy volt a kereslet a törzsek között dúló viszályok miatt.
A XVI. és a XIX. század között körülbelül 12 millió afrikait vittek el hajóval az Atlanti-óceánon át, ugyanis az Újvilágban az ültetvényeken és a bányákban nagy szükség volt munkaerőre. Egy könyv szerint a rabszolgák 85 százaléka „Brazíliába vagy a Karib-tengeren lévő brit, francia, spanyol vagy holland gyarmatokra került” (American Slavery—1619-1877). Mintegy 6 százalékukat pedig azokra a gyarmatokra vitték, melyek később az Egyesült Államok részévé váltak.a
Sok rabszolgának azzal kezdődött a hosszú út, hogy miután megkötözték, megverték és megbélyegezték, gyalogosan meg kellett tennie egy 4 km-es utat, mely ma az Ouidahi Történeti Múzeumtól, egy helyreállított erődtől indul, és a tengerpartig, a Visszanemtérés kapujáig tart. Ez a kapu jelzi a Rabszolgák útjának a végét, de mivel nem minden rabszolga ezen a ponton hagyta el Afrikát, ez inkább csak egy jelképes kapu. De vajon miért lett olyan népszerű a rabszolga-kereskedelem?
Egy régi, szomorú történet
Réges-régen az afrikai uralkodók a háborúkban ejtett foglyaikat eladták arab kereskedőknek. Később európai hatalmak is kezdtek rabszolgákkal kereskedni, főként azután, hogy gyarmatokat hoztak létre Amerikában. Akkoriban a törzsi harcokban is sok foglyot ejtettek, akiket aztán rabszolgaként eladtak. Emiatt a hadviselésből mind a győztes fél, mind a kapzsi rabszolga-kereskedők nagy hasznot húztak. Ha valaki rabszolgát akart magának, úgy is szerezhetett, hogy elrabolt valakit, vagy afrikai kereskedőkhöz is fordulhatott, akik a kontinens belsejéből hurcoltak el embereket. Szinte bárkit el lehetett adni rabszolgának, még egy nemesi származású embert is, ha már nem élvezte a király kegyét.
Egy jól ismert rabszolga-kereskedő, a brazíliai Francisco Félix de Souza 1788-ban elfoglalta az ouidahi erődöt, mely a Benini-öbölben zajló rabszolga-kereskedelem központja volt. Abban az időben Ouidah a Dahomey Királyság fennhatósága alá tartozott. Ám De Souza és Adandozan király között vita támadt, ezért De Souza, talán a börtönben töltött ideje alatt, szövetkezett a király öccsével, és 1818-ban együttes erővel letaszították az uralkodót a trónról. Ekkor gyümölcsöző kapcsolat bontakozott ki az új király, Nagy Gezu és De Souza között, akit hivatalosan kineveztek, hogy felügyelje a rabszolga-kereskedelmet.
Nagy Gezunak az volt a terve, hogy kiterjeszti királysága határait, és ehhez európai fegyverekre volt szüksége. Kinevezte hát De Souzát, Ouidah alkirályát, hogy segítsen neki lebonyolítani az üzletet. Mivel De Souzának Afrika azon részén kizárólagos joga volt rabszolgákkal kereskedni, rövidesen nagy vagyonra tett szert, és a rabszolgapiac, mely a háza közelében volt, a külföldi és a helyi rabszolga-felvásárlók központjává vált.
Egy könnyektől áztatott út
Ha ma valaki ellátogat Ouidah városában a Rabszolgák útjához, a túrát a felújított portugál erődnél kezdi. Az erőd, mely 1721-ben épült, jelenleg múzeumként üzemel, ahogyan erre már korábban utaltunk. A foglyokat, akikre rabszolgasors várt, a hatalmas központi udvarban gyűjtötték össze. Legtöbbjük, mire odaért, már több éjszakán át másokkal összeláncolva gyalogolt. Miért éjszaka? Mert a sötétben nem tudtak tájékozódni, így kisebb volt az esélye, hogy hazaszöknek.
Amikor megérkezett a rabszolgák egy újabb csoportja, árverést tartottak, majd a kereskedők megbélyegezték az általuk megszerzett embereket. Akiket ki akartak vinni az országból, azokat a tengerpartra hurcolták, majd csónakkal vagy kenukkal a hajókhoz vitték.
A híres Rabszolgák útján egy másik fontos állomás az a hely, ahol egykoron a Felejtés fája volt. Ma egy emlékmű áll itt. Annak idején a rabszolgákat arra kényszerítették, hogy meneteljenek a fa körül; a férfiaknak állítólag kilencszer, a nőknek pedig hétszer kellett körbejárniuk. Azt mondták nekik, hogy ha ezt megteszik, többé nem fognak emlékezni a szülőföldjükre, és így könnyebben beletörődnek majd a sorsukba.
Az út során egy másik emlékművet is találunk, mely a hajdani Zomaï kunyhóknak állít emléket. A Zomaï elnevezés a kunyhókban lévő állandó sötétségre utal, amely felkészítette az összezsúfolt foglyokat a siralmas körülményekre, melyek a hajón vártak rájuk. Tulajdonképpen volt úgy, hogy több hónapot is ezekben a kunyhókban töltöttek, mielőtt elszállították őket. Akik ez idő alatt meghaltak, azokat tömegsírba temették.
Egy különösen szívszaggató emlékmű, a Zomachi a megbánást és a megbékélést szemlélteti. Ezen a helyen a rabszolgák és a rabszolga-kereskedők leszármazottai minden januárban összegyűlnek, megbocsátást kérve azoknak, akik ezeket az igazságtalanságokat elkövették.
Az út utolsó nevezetes pontja a Visszanemtérés kapuja, mely a rabszolgák afrikai földön töltött utolsó pillanatainak állít emléket. Ezen a hatalmas, boltíves kapun egy dombormű látható, melyen két sorban láncra vert afrikaiak menetelnek a part felé, miközben eléjük tárul az Atlanti-óceán. Némelyik elkeseredett fogoly ezen a ponton állítólag homokot evett, hogy ne felejtse el a szülőhazáját. Mások a halált választották, és a saját láncukkal fojtották meg magukat.
A rabszolgák felszabadítása
Az 1800-as évek elejétől kezdve egyre több mozgalom indult a rabszolgaság megszüntetéséért. Az utolsó rabszolgaszállítmány, mely Ouidah városából indult az Egyesült Államokba, 1860 júliusában érkezett meg Mobile-ba (Alabama állam). Az ő rabszolgaságuk nem tartott sokáig, ugyanis 1863-ban az Egyesült Államok kormánya elfogadta a rabszolgák felszabadításáról szóló rendeletet. A nyugati féltekén 1888-ban lett végleg felszámolva a rabszolgaság, amikor Brazília is eltörölte azt.b
A rabszolga-kereskedelem legszembetűnőbb hagyatéka a sok afrikai származású ember. Az afrikaiak jelentős hatással voltak az amerikai kontinens sok országának társadalmára és kultúrájára. Egy másik hagyaték a vudu elterjedése. Ez egy olyan vallási forma, mely mágiát és varázslást foglal magában, és különösen Haitin népszerű. „A vudu elnevezés a vodun szóból származik, amely a Benin (korábban Dahomey) területén élő fon nép nyelvén »isten«-t vagy »szellem«-et jelent” – írja a Britannica Hungarica.
Sajnos a rabszolgaság kegyetlen formái ma is fellelhetők, persze nem mindig szó szerinti értelemben. Például milliók robotolnak rabszolga módjára, hogy a rendkívül nehéz gazdasági körülmények között fenn tudják tartani magukat. Mások elnyomó politikai uralmak alatt senyvednek (Prédikátor 8:9). Ezenkívül milliókat tartanak fogságban hamis vallásos tantételek és babonák. Vajon képesek az emberi kormányzatok felszabadítani ezeket a „rabszolgákat”? Nem. Csak Jehova Isten képes erre, és ő ezt meg is fogja tenni. Írott Szavában, a Bibliában olyan igazság található, mely szabaddá teszi az embereket. Aki Jehovához fordul, vagyis ezzel az igazsággal összhangban imádja őt, a Biblia ígérete szerint egy nap ’az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságát’ fogja élvezni (Róma 8:21; János 8:32).
[Lábjegyzetek]
a Bár eleinte viszonylag kevés rabszolga élt az Egyesült Államokban, a számuk később nőtt, ami főként a természetes népességnövekedésből adódott, ugyanis a rabszolgáknak idővel gyermekeik születtek.
b Arról, hogy mit ír a Biblia a rabszolgaságról, „A Biblia nézőpontja: Helyeselte Isten a rabszolga-kereskedelmet?” című cikkben olvashatsz, mely az Ébredjetek! 2001. szeptember 8-ai számában jelent meg.
[Kiemelt rész/kép a 24. oldalon]
„EMBER URALKODIK EMBEREN A MAGA KÁRÁRA”
Sokak szerint a rabszolga-kereskedők úgy szerezték a zsákmányukat, hogy lerohanták a falvakat, és akit csak akartak, elraboltak. Bár ez talán valóban igaz, valószínűleg nem tudtak volna több millió embert elhurcolni, ha „az afrikai uralkodók és kereskedők hatalmas szervezete nem működött volna együtt velük” – jegyezte meg az afrikai történelem egyik professzora, dr. Robert Harms egy rádióinterjúban. Mennyire igaz, hogy „ember uralkodik emberen a maga kárára”! (Prédikátor 8:9).
[Forrásjelzés]
© Réunion des Musées Nationaux/Art Resource, NY
[Térképek a 22. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
Körülbelül 12 millió afrikait vittek el rabszolgának hajókon az Atlanti-óceánt átszelve
AFRIKA
BENIN
Ouidah
Rabszolgapart
[Kép a 22–23. oldalon]
Ez a portugál erőd, mely 1721-ben épült, ma az Ouidahi Történeti Múzeumként üzemel
[Forrásjelzés]
© Gary Cook/Alamy
[Kép a 23. oldalon]
Egy megkötözött rabszolgát ábrázoló szobor
[Kép a 23. oldalon]
A Visszanemtérés kapuja, mely a rabszolgák afrikai földön töltött utolsó pillanatainak állít emléket
[Forrásjelzés]
© Danita Delimont/Alamy