VÉSÉS

Minták és betűk metszésének a művészete, különböző anyagokat munkálnak meg ilyen módon, például a fát (1Ki 6:29, 32), a fémet (2Mó 39:30) vagy a követ (Za 3:9). Valószínűleg a Szentírás legkorábban akkor utal burkoltan a vésésre, amikor Júda pecsétgyűrűjéről beszél (1Mó 38:18). A vésést rendszerint valamilyen hegyes végű vasszerszámmal végezték, de volt, hogy gyémántheggyel (Jr 17:1). A tízparancsolat Isten „ujjával” lett kőbe vésve (2Mó 31:18; 32:16; 34:1; 2Ko 3:7).

A főpap efódjának vállrészeire két ónixkövet tettek, melyekre Izrael törzseinek neveit vésték, hatot az egyikre, hatot a másikra, valamint a melltáskáját díszítő 12 drágakő mindegyikére rávésték Izrael egy-egy törzsének a nevét. Az odaszenteltség szent jelére, a főpap turbánján lévő fényes aranylemezre a következő szavakat vésték: „A szentség Jehováé.” Bécalel és Oholiáb, akiket Isten betöltött a szellemével, el tudták készíteni ezeket a különleges véseteket, és másokat is ki tudtak képezni erre a munkára (2Mó 35:30–35; 28:9–12; 39:6–14, 30).